Úgy kaptam a könyvet a kezembe, hogy valami könnyedet, de izgalmasat kértem a Párom Anyukájától, és azt mondta, hogy nem könnyed, nem feltétlenül vidám, de elgondolkodtató, tehát tessék elolvasni. Két éjszakát nem aludtam a könyv miatt, és hosszú időre belém ívódott, hogy mit is jelent az „Önazonossági válság”.
Erich Segalról bevallom őszintén nem sokat tudtam, pedig olvastam korábban a Love story-t, de nem kapcsoltam össze, hogy ugyanaz az író, és a könyv alapján nem jöttem volna rá, ez is mutatja, hogy az idén év elején Parkinson korban elhunyt író nem egysíkú műveket alkotott.
A könyv három szereplő élete körül forog. Daniel a silczi rabbi egyetlen fia, akinek azt a sorsot szánják, hogy kövesse apját a közösségük vezetőjeként. Deborah Daniel nővére, aki már kiskorától tiltakozik a szokásosnak vélt női szerepek ellen, jobban érdekli a vallás mélyebb ismerete, mintsem az, hogy a közösség mennyit engedélyez egy nőnek, akinek mindenki szerint a legfőbb feladata, hogy megtanuljon feleség lenni. És Timothy, aki ír katolikus, aki akkoriban igen csak hátrányos helyzetből indul a világban. Apja elhagyta anyját, majd az terhes lett, de az apa kilétére a könyv végéig nem derül fény. Anyja a megaláztatásba, hogy nincs apja a fiának, beleőrül és ideggyógyintézetbe zárják. Így kerül Tim a nagynénjéhez és annak igen szigorú rendőr férjéhez, akik soha nem szerették a fiút. Ő ez ellen úgy védekezik, mint napjainkban igen sok kamasz, hogy elkezd rombolni, és egy nap betöri a silczi rabbi ablakát. Itt fonódik össze a három fiatal élete. Tim beleszeret Deborahba, ami természetesen két ennyire ellenétes vallás képviselői között nem lehetséges. És ez az ellentét vonul végig a könyvön, hiszen Tim pap szeretne lenni (és ebben mindenki támogatja, hiszen tehetséges és elhivatott), míg Deborah álma, hogy rabbi legyen, Daniel pedig bármit megtenne, hogy ne kelljen követnie az apját.
Valóban nagyon fontos a könyv egészében a szerelmi szál, ami a lehető legtisztább, legromantikusabb és mégis racionális, de én mégsem ezt éreztem a leginkább magával ragadónak. Engem, ami a leginkább megfogott az az, hogyan képesek az egymás iránt érzett szeretett miatt, vagy amiatt, hogy nem biztosabb önmagukban, felülkerekedni a beléjük nevelt elveken, miként képesek a vallásukat kívülről tekinteni, meglátni annak hibáit és mégis megmaradni vallásosnak. Erich Segal maga is egy rabbi fia, így valószínűleg önéletrajzi elemek is fonódtak a műbe.
És félreértés ne essék, nem térítő könyvet próbálok ajánlani, filozofikus értelemben is egy nagyon érdekes írás. Épp ezért nem feltétlenül vízparton ajánlom, viszont, ha az ember épp magát keresi, akkor egy nagyon izgalmas utazáson vehet részt.
What a great blog