Vivien Holloway: Végtelen horizont

A végtelen horizont először a borítójával varázsolt el, majd a történettel. Nem akartam befejezni, hátha végtelenné válik…

Írő:Viven Holloway

Kiadó:Főnix Könyvműhely

Oldalszám: 428

Eredeti kiadás: 2015

Értékelésem: 4,5 csillag

Becky Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.

Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását. Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását. A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához. Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.

„- Nick! – kiáltottam, de a hangom elnyomta a lézerpisztolyok, és az elvétett lövedékek becsapódásának hangja. Mielőtt még átgondolhattam volna, megemeltem Jun fegyverét, és lőttem. A férfi felkiáltott és megtántorodott, kezéből kiesett a puska, hátán, a lapockája alatt égett szélű lyuk, melyből vékony erecskében szivárgott a vér. A lézernyaláb már nem volt elég forró – állapítottam meg döbbenten, ahogy a rács ettől a második lövéstől kizuhant, és hangosan csattant a földön.”

Még jóval megjelenés előtt megláttam a borítót, ültem a gép előtt és csak néztem, hogy ez a könyv kell nekem. Elküldtem a páromnak, hogy AKAROM. Két nap múlva szemlesütve közölte, hogy sehol sem találja, majd mosolyogtam, hogy még nem jelent meg. De karácsonyra megkaptam. Csak fogtam, néztem és nem mertem elkezdeni. Mi van, ha nem tetszik? Azonban most volt egy nagyon rossz olvasmányom és úgy éreztem, ez a jutalmam. És az is lett.

Nagyon szerettem a történetet. Bár mikor elkezdtem olvasni nagyon Winies életérzésem volt, de ez gyorsan elmúlt, és teljesen beleéltem magam a léghajók világába. Bár mindig azt hittem, hogy én a kalóz oldalt kicsit jobban szeretem, de nem, most a jó oldalon voltam. Azt hiszem.

Szóval ismét kaptunk egy erős női főszereplőt. Szeretem, hogy Vivien erős női karaktereket alkot, és nem gyengíti le őket, végig megtartják a karakterek az egyéniségüket, persze, fejlődnek, változnak, de az alapelemek megmaradnak. Külön köszönet, hogy nem 17 évesekről ír, hanem legalább 21 éves a főszereplő, így a karakter kiforrottsága valóban hihető. Meglepő, hogy egy olyan karakter, aki nem folyton azt emlegeti, hogy a szüleit elvesztette, és ez mekkora törés, nagyon tetszett ez a megközelítés, amit az írónő felépített.

Nick… Mit is lehet róla mondani. Egy nagyon komoly hibája van, nem rövid a haja. Szóval az én fejembe igen is rövid hajú, és akkor megalkotta azt a férfi karaktert, akiért a legtöbb nő döglik. De most komolyan… Szinte tökéletes. És mégsem lesz ettől túl rózsaszín az egész. Nem kényszeríti a szereplőket olyan szituációkba, amiktől hiteltelen lenne. Nem gyengíti el egyikkaraktert sem a romantikus szál kedvéért. Nincsenek nagy Büszkeség és balítéletbe illő jelenetek, nincs nyafogás, sóvárgás, jajgatás, folytonos félreértés. Nyílt, egyenes, őszinte, nem húzza az időt hamis jelenetekkel.

A világ. Nagyon jól felépített, valóban elképzelhető társadalmi struktúrájú disztópia. Imádtam, hogy még a hasonlatok sem a most ismert világunkból voltak, hanem azok is belesimultak a környezetbe, ez nagyon alapos volt. Bár ez leginkább az elejére jellemző. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ahogy belelendült az írásba az írónő, úgy csökkent ez az alaposság, tippem szerint a rengeteg ötlet és a fejben épülő történet miatt. Pont emiatt kicsit szomorú is vagyok, mert igen is szerettem volna néhány karaktert megismerni jobban. Szinte senkiről nem tudtam meg semmit, pedig Juniper kifejezettem érdekelt volna, vagy Gerald is, hogy miért választotta az apja útját.

A hajók. Nagyon bírtam a hajó neveket. A Hydra teljesen kirajzolódott a szemem előtt, de a Lélekvesztő és a Tartarosz is nagyon tetszetős nevek. Szeretem a mitológiával kapcsolatos párhuzamokat.

És akkor egy kis önkritika. A héten volt egy elméleti vitám az egyik barátnőmmel, hogy vajon léteznek-e olyan könyvek, amikben nincs rossz. És végül arra jutottunk, férjem közbeszólása után, hogy nincs, mert ha nincs rossz, nem lehet mellette értékelni a jót. Olvastam ezt a könyvet és futás közben beugrott, hogy nah, itt egy könyv, amiben csak jók vannak. Majd gondolkodtam tovább, hogy milyen elkorcsosult már az értékrendem, mikor embereket lőnek le, kínoznak, rabolnak el… és mindezt én nem tartom rossznak. Az egyik ok valószínűleg az, hogy ennél durvábbakat szoktam nézni, olvasni, és sajnos eltorzult a világképem, ha nem a valóságról van szó. (De tenném hozzá, hogy az utolsó 50 oldalon azért megvolt a rossz.) A másik, hogy nagyon sokáig nem találkozunk a rosszal, csak folyamatosan sugallja az írónő, hogy bizony rossz és gonosz emberek vannak a másik oldalon. Azonban, mikor Geralddal beszélget a főszereplő, akkor a gonosz is jó fényt kap, hiszen ők is egy család és védik egymást, és ezzel megint tompít azon, hogy egyértelműen gonosznak címezhetném a „rossz” oldalt.

Egy dolog volt, ami zavart a könyvben, de a végére elengedtem. Nem értem, hogy Becky, hogy veszthetett el valamit, ami nem az övé. Ez a könyv feléig nem hagyott nyugodni.

Nagyon tetszik a záró kép, illek a történethez. Az írónő azt mondta, hogy egy részesre tervezte ezt a könyvet. Ha ez valóban így van, akkor morcos vagyok, mert nekem vannak elvarratlan szálak, akkor vannak olyan részek, amik felületesek lettek, bár tudom, hogy oldalszámra így is a legterjedelmesebb műve. De legyünk őszinték az utolsó 3 oldal minden sorából üvölt a „foly.köv.”, még ha ez nem is tudatos.

Nem titok, már korábban is írtam, hogy nagyon szeretem a magyar tehetségeket és nagyon bánt, hogy nem kapnak elég teret, kiadói támogatást, hogy megmutassák magukat! Ezért külön kedvelem a Főnix Könyvműhelyet, aki kiadja Vivien könyveit. A hölgy valódi neve Sasvári Vivien, és elképesztően fiatal, mindössze 25 éves, ehhez képest eddig 7 könyve jelent meg. Két sorozat indító: Pokoli Szolgálat, mely a Pokolháború trilógia első kötete (ez az egyetlen, amit nem a Főnix adott ki, hanem az ABA könyvkiadó), valamint a Moira -A szörnyeteg bennem (Morrighan I). Ezen kívül a Winie Langton történetekből eddig összesen 3,5. Azt gondolom, hogy Vivien nagyon jól ír, és igazán izgalmasak a művei. Nagyon jó humora van, imádom az iróniát és Ő éppen megfelelő mértékben használja  a könyveiben.  A karakterei erősek, jellemzően nagyon elvhűek, ami külön tetszik. Azt gondolom érdemes elolvasni az írásait, mert igazán kiemelkedőek a magyar könyvpiacon, szórakoztatóak és nagyon el tudják nyelni az embert, aminek következménye a másnapi fejfájás és a szemránc krémek ellenére karikás szemek. A köszönetnyilvánítások pedig külön imádni valóak, annyira közvetlen, amilyet ritkán olvas az ember. Ebből a könyvből ez lemaradt, de pótolta a honlapján. A könyvei kicsit nehezebben beszerezhetőek, hiszen jellemzően a magyar könyvpiacra, nem minden könyve kapható meg a multiknál, de ezzel kapcsolatban nemrég megosztott egy bejegyzést a saját blogján (http://weeholloway.blogspot.hu) miszerint inkább próbálják az olvasók, több ok miatt is, a könyveit közvetlenül a kiadótól beszerezni. Mi így tettünk, és nagyon gyorsak voltak, szóval csak javasolni tudom ezt az utat. Remélem érződik az írásomon, hogy mennyire jónak tartom az írónőt, és remélem legalább néhány embernek kedvet csináltam, hogy megismerjék a műveit !    

Komolyan.. Nem csodálatos ez a borító???