Vezekeljünk bűneinkért

Jodi Picoult: Vezeklés

Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt. De egy nap az idős Weber szörnyű titkot árul el a múltjából, és olyan szívességet kér Singertől, ami komoly erkölcsi dilemmába taszítja a nőt. Ki ez az ember, akit barátjának hitt, hol van a határ bűn és bűnhődés, megbocsájtás és kegyelem között? Hogyan védjük meg a családunkat, és miként léphetünk ki az ördögi körből, hogy végre ne a múlt diktálja a jövőt?

Eredti megjelenés 2013

Kiadó: Athenaeum,

Oldalszám: 578 oldal

Értékelésem: 5/5 csillag

Átlag értékelés: 93%

Jody Picoult nem rég volt 50 éves és 4 másik bloggerrel összefogtunk, hogy elolvasva 4 könyvét 4 napon keresztül publikáljuk az értékeléseket. Bevallom őszintén úgy választottam a könyvet, hogy megnéztem melyik könyve a legmagasabbra értékelt, azt már olvastam, legyen akkor a második és feltettem az ebook-ra. Soha nem választottam még ilyen felszínesen könyvet, hogy még a fülszöveget sem olvastam el, de nagyon áldom azt a percet, amikor megtörtént. Olyan könyv, amiről szívem szerint nem is írnék, mert annyira belső élmény, de talán pont a szinte tökéletessége miatt megérdemli ezt a bejegyzést!

Mitől jó? Rengeteg Holokauszttal kapcsolatos könyvet olvastam már életem során, kisebbeket, rövidebbeket, hosszabbakat, nehezebb olvasmányokat és azt hittem a Csíkos pizsamás fiú a legjobb, de tévedtem. Valahogy egy olyan szálat talált meg az írónő, amit nem lehet érzelmek nélkül végig olvasni. Az első fele még egészen könnyen emészthető, azonban, mikor a nagymama elmeséli, hogy milyen volt munkatáborba kerülni, milyen volt azt túlélni, miket látott és miket tett meg gondolkodás nélkül azért, hogy életben maradjon, az nagyon megrázó.

De nem csak a szigorúan vett holokauszt része lett tökéletes, az is, ahogy leírja egy fiatal nő önsanyargatását, „önbüntetését” az életéért. Ahogy nagyon tisztán leír egy szeretői kapcsolatot, úgy, hogy hiába tudja az olvasó, hogy nem helyes, nem jó, de nem tud a hatása alól kikerülni.

És sajnos az is, ahogy bemutat egy öregembert, akit gyűlölni akarsz, de magadban mégis szinte folyamatosan felmented, hiszen egy kedves öreg úr, aki rengeteget tett az emberekért.

Nagyon fura, hogy manapság szinte minden romantikus vagy erotikus könyvben a vámpírok is szerepet kapnak és természetesen nagyon ritka esetben gonoszak, vagy ha azok is, akkor a művek végére mindig jók. és ezzel nagyon jól megtalálta a párhuzamot az írónőm s így tökéletes a történetbe írt történet.

És ahogy tőle már megszokott, tele van fordulatokkal. Ha valaki az utolsó 10 oldalnál letenné, hogy igen, tudom mi a vége, akkor rossz hírem van, még nem is sejti. pedig olyan utalások vannak benne végig, amiket nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, de az olvasó is el akarja hitetni magával, hogy úgy van, ahogy az utolsó oldalak előtt gondolja, de a végén mégis megkapja az igazságot és összeomlik.

Helyszín és idők: 3 helyszínen és időben játszódik. A jelenben az unokával, nagymamával, FBI ügynökkel és a vezeklővel – bár azt gondolom, itt mindenki vezekel valamiért – ; a múltban Lengyelországban és munkatáborokban; és a kitalált helyszínen a fantasy. Nos ezt a harmadikat sokáig nem értettem, amíg meg nem világosodtam a múlt jelenetei és e történet elemei közötti párhuzamot tekintve és így már fantasztikusnak találtam. Picoult szereti váltogatni a nézőpontokat, időket, és úgy gondolom nagy tisztelet a részéről, hogy a múltban játszódó részeket nagyon ritkán törte meg, azokat egyben hagyta. Ahol szünetek vannak benne azok kellene is nagyon, mert nálam is volt egy rész, ahol majdnem a falhoz vágtam a könyvem és annyira sírtam, hogy nem láttam, nos ott jól jött egy kis író által engedett pihenés.

Szereplők:

Sage: Az önmagát marcangoló igazából élni nem akaró lány. Bünteti magát, elvonul a világ elől , még ha nem is fizikailag, de lelkileg folyamatosan fájdalmat okoz magának és mindezt nem is látja. majd ráébred, hogy az Ő szenvedése főképp kreált és a világ mégsem olyan szörnyű hely, mint ahogy megéli, és ehhez nem kell más csak egy másik szemszög, egy másik nézőpont. nagyon reális karakter, tele érzelmekkel és megfejtésre váró pillanatokkal.

Minka: Csak egy nagymama, aki legyőzte a rákot, finomakat süt, imádja a családját, férjét már elvesztette, de boldog és teljes életet él. De mindig hosszú ujjúban jár és nem azért mert fázna, hanem a munkatáborbeli számát rejti el vele, amiről sosem mesélt a családjának. Egy hihetetlenül erős nő, akiben hatalmas az élni akarás és a család védelme.

Josef: Kezdetben annyit akartam ideírni, hogy Náci és mindenkire rábízom az értékítéletet. És ahogy a múltbéli tetteit nézem úgy más nem is gyűlölet, amit a szereplő iránt érzek, hanem egy zsigeri dolog, hogy nem is ember. De tessék végig olvasni, és utána legálisan lehet gyűlölni az egész folyamatot. Felmenteni soha nem menteném fel csak azért, mert megbánta, vagy mert nyomás volt rajta. attól vagyunk emberek, hogy döntéseket hozunk, könnyebbeket, nehezebbeket, de csak nekünk kell együtt élni a következményeivel és mi felelünk a tetteinkért.

Leo: egy szuper karakter. nem helyes, nem tökéletes, de egyszerűen ott van ahol kell és amikor kell. Az emberiségért dolgozik, hisz abban , amit tesz és ugyan eltörölni nem tudja a dolgokat, de segíthet az embereknek nyugalmat találni.

Saját élmény: Kórházba került a kislányom és az éppen aktuálisan olvasott könyvem túl vastag volt, hogy magammal vigyem, gyorsan bedobtam az ebookot a táskámba. 3 napig voltunk bent, aminek jelentős részébe Ő aludt én meg néztem és olvastam mellette. Szóval azért érzelmileg éppen nagyon más állapotban voltam, de azt hiszem, hogy amikor újra olvasom tiszta fejjel (mert igen, újraolvasom, pedig ez nem szokásom), akkor is így fogom megélni. Ekkora megrendüléssel, ekkora elborzadással és nem értéssel. Eddig ez a könyv hozta hozzám legközelebb a Holokausztot, és igen lehet azt mondani, hogy rég volt és lassan mindenki meghal, aki csak emlékszik rá és miért terheljük magunkat ezzel, és igen, soha nem fogjuk tudni megváltoztatni. De van a könyvben egy nagyon jó mondat, hogy most is rengeteg helyen történnek ilyen dolgok, csak a módszer más, és ha már csak egy embert is elijesztünk ezzel, az már mindnet megért.

Az íróról: Jodi Picoult igazi író. Azon kevesek egyike, aki már gyerekkorában is írt, ezt tanulta egyetemen is. Ettől függetlenül nem futott be azonnal (sokáig többek között tanárként, szerkesztőként dolgozott), majdnem 40 éves volt, mikor az első sikerkönyvét írta, ami épp A nővérem húga. Ezt egyébként Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítették. A többi könyve is nagyon hasonló, vagyis lélektani dilemmákat dolgoz fel, legtöbb esetben irreális környezetben, vagy nem létező technikákat tudományos vívmányokat feltételezve. Szeret elmélyülni a témákban, így egy-egy könyve kedvéért képes volt börtönbe vonulni, vagy amish közösségbe költözni. Gyorsan ontja magából a könyveket, volt időszak, hogy évente jelentek meg jobbnál jobb művei, és mégis privát élete és családja fontosságát mutatja, hogy hétvégén nem hajlandó dolgozni. Pikantéria a könyvben, hogy a lánya segített megírni a vámpíros történetet, az a lánya, akivel idén közös könyve is megjelent.

Kiadó: Nagyon sokáig nem lehetett Jodi Picout könyveket kapni, és mikor 2015 augusztusában Athenaeum kiadó kiadta 5 kötetét is, nagyon megörültem, napokon keresztül ültem egy könyvesboltba és nézegettem a könyveket, párom meg furán nézett rá. De érdemes más műveiket is megnézni, mert nagyon igényes kiadványokhoz adják a nevüket, amiket tényleg élmény olvasni.

A többi blogger írása eből az alkalomból:

Június 19. – tees06: Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
http://discussion.blog.hu/
Június 21. – Pearly85: Jodi Picoult: Vezeklés
https://konyvfuggo.cafeblog.hu/
június 22. – mrsp: Jodi Picoult · Samantha van Lee: Sorok között
http://mostjo.blogspot.hu/

június 23. – Zsófi: Egyszerű igazság
http://konyvutca.blogspot.hu/