Jodi Picoult – Samantha van Leer: Sorok között
Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?
Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.
Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…
A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.
Író: Jodi Picoult – Samantha van Leer
Eredti megjelenés 2016
Fordította: Babits Péter
Illusztrálta: Yvonne Gilbert, Scott M. Fischer
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 368 oldal
Értékelésem: 4/5 csillag
Átlag értékelés: 90%
A cím az itt most komolyan értendő, ez tényleg egy modern kori tündérmese. Az ideális célcsoport szerintem 12-14 között van valahol. Egy igazi klasszikus romantikus mese a királylány (ebben az esetben egy modern kamasz leányzó) és a királyfi (még ha mesebeli is) szerelméről.
Fenntartásokkal kezelem ha egy könyvet ketten írnak, mert ezt soha nem értem hogyan lehet, de itt az elején tisztázzák, hogy tényleg sorról sorra együtt írták anya és lánya. De azért érzésre vannak olyan részek, amikben több volt a rendkívül fiatal mesélés és van, ahol jobban érződik a felnőtt kifejtettség, de ez egyáltalán nem ront a könyvön.
Mitől jó? Jodi Picoult-hoz méltóan nagyon szép a nyelvezete és nagyon igényes könyv. Nagyon tetszett, ahogy 3 szemszög váltakozik: egy maga a mese, egy Olivér, egy pedig Delila. És mindezt még színekkel is jelölik, ami még mesésebbé tette az egészet. Az illusztrációt nem lehet szó nélkül hagyni, hiszen elbűvölő, a képeket nagyon sokáig tudtam volna nézegetni és az oldal széleken található rajzok is nagyon találóak. Ehhez képest a borító nagy csalódás volt Nekem. Sokkal szebbet is el tudtam volna képzelni, bár az eredeti borítók közül is csak egy volt jobb. Valahogy a borító alapján tini könyvnek nézné az ember, pedig ez tényleg egy mese, és én mesésebb borítót tettem volna hozzá.
Valóság vs fantázia: Nagyon jól egyensúlyoznak a szerzők a valóság és a képzelet között, tényleg beleéli magát az ember, hogy épp beszél valakihez a főszereplő és le ne bukjon a tanári WC-ben, vagy megint rányit az anyukája. Bevonz magával a világ, hogy vajon mi történik a könyvben, mikor becsukja az ember és akarva akaratlan olvasás után nyitva hagyja éjszakára. Megjelennek természetesen a klasszikus mese elemek is, mint a királynő, a szerelmes, de butus királylány, a varázsló, és a jó barátok fontossága is méltó szerepet kap. Szórakoztató, ahogy a karakterek a könyv becsukása után új életre kelnek és így lesz a sellőkből aktív feminista csapat, a gonosz varázslóból lepkegyűjtő művész, a paripából pedig primadonna.
Zavartság?: Ahogy említettem, ez egy mese, nem szabad tőle többet várni. Engem ez egy kicsit bezavart, mert bevallom őszintén nagyon nagyon rég olvastam egy oldalasnál hosszabb mesét. Persze, ez 368 oldal, de nagy betűvel, nagy sorközökkel, igazi gyerekbarát. Ezen kívül vannak olyan elemek, amik nagyon hasonlítottak a Végtelen történek vagy éppen a Micimackó elemeihez, amik nálam alapnak számítanak, és ettől nehéz volt elvonatkoztatni. De ez nem von le az értékéből. Egyedülálló és szuper mesét alkottak, amit nyugodtan a kezébe adnék bármelyik kislánynak, aki épp királynős hangulatában van. Bár figyelve arra, hogy ne zavarja meg, ha esetleg sokkal nagyobb képzelőerővel rendelkezik, mint az átlag.:)
Szereplők:
Delila: igazi tini, annak minden előnyével és hátrányával. Tipikus könyvmoly, akinek nehéz beilleszkednie, és még magát sem ismeri teljesen. Magyon emberi karakter, jól sikerült megfogni, mit élhet át egy tini, aki nem a népszerű csapatban játszik.
Olivér: Azt hiszem, a tinik álom pasija lehet. Királyfi, annak megfelelő arroganciával, aki természetesen azonnal behódol a szerelemnek. 🙂 De ez aranyos… Mindenkivel kedves, tisztelettudó, és többre vágyik, nem csak a szépfiú szerepére. Mindent összevetve kedves karakter.
Anya: Nos, igen. Az elvált anyuka. Ha igazi Picoult könyv lenne, akkor azt hiszem, ez lenne a fő motívuma, az anya, aki elvált, kissé megkeseredett és nagyon hamar felnőttet akar varázsolni a lányából, hogy megvédje minden csalódástól. Amit nem lehet… – Már depressziós vagyok attól, hányszor fog csalódni Alíz a világban, az emberekben, de ez adja majd a személyiségét.
Edgar: És akkor a mélypont. Az utolsó 5 oldalon fel voltam háborodva, de ez most nem a szokásos vicces esetem, hanem komolyan, és szeretnék egy pszichológussal beszélgetni arról, hogy milyen lelkivilága van a fiúnak, és hogyan lehet tanmeseként így lezárni egy könyvet!!!! Nem mondom el mi a vége, de ha valaki elolvassa, szívesen beszélgetek róla, hogy mi zavar ennyire.
Saját élmény: nekem nem volt lenyűgöző a történet, de amiatt, mert sok eleme ismert volt, és nekem felületes lett. De ez az én hibám, mert ha meseként kezdek neki, akkor rájövök, hogy egy igazi szép mese, amilyen manapság kevés van, ha nagyon érzelgősre venném, azt mondanám, hogy igazi „békeidőkbeli” mese a szerelemről , szeretetről, barátságról. Ha nem lenne az utolsó 5 odal, de ez lenne a befejezés, el lennék ragadtatva.
Az íróról: Jodi Picoult igazi nagybetűs író. Azon kevesek egyike, aki már gyerekkorában is írt, ezt tanulta egyetemen is. Ettől függetlenül nem futott be azonnal (sokáig többek között tanárként, szerkesztőként dolgozott), majdnem 40 éves volt, mikor az első sikerkönyvét írta, ami A nővérem húga. A legtöbb könyve lélektani dilemmákat dolgoz fel, legtöbb esetben irreális környezetben, nem létező tudást vagy technikákat feltételezve. Szeret elmélyülni a témákban, így egy-egy könyve kedvéért képes volt börtönbe vonulni, vagy amish közösségbe költözni. Gyorsan ontja magából a könyveket, volt időszak, hogy évente jelentek meg jobbnál jobb művei, és mégis privát élete és családja fontosságát mutatja, hogy hétvégén nem hajlandó dolgozni 🙂
A lányáról kevesebbet tudni. Ez volt az első könyve, aminek a története, hogy turné közben hívta fel az anyukáját és mondta el neki, hogy van egy könyv ötlete, de csak akkor, ha együtt írják meg és kb 1,5 éves munka eredménye ez a könyv. Picoult szerint a lánya sokkal tehetségesebb, mint anno Ő volt, és 3 gyermeke közül Ő az egyetlen, akit az írás foglalkoztat. Indításnak szerintem szuper volt, persze az anyuka neve kellett ahhoz, hogy így befusson, de meglátjuk mi lesz belőle az első egyedül elkészített mű után. Én szurkolok.
Kiadó: Nagyon sokáig nem lehetett Jodi Picout könyveket kapni, és mikor 2015 augusztusban Athenaeum kiadó kiadta 5 kötetét is, nagyon megörültem, napokon keresztül ültem egy könyvesboltba és nézegettem a könyveket, párom meg furán nézett rám 🙂
Ennél a könyvnél szót kell emelnem csak a belső illusztráció, hanem a nagyon színvonalas könyv miatt is. Nagyon rég láttam ennyire szép kötést, ennyire vastag lapokat: tényleg olyan volt, mintha gyerek korom valamelyik nagy mesekönyvét vettem volna a kezembe, gyönyörű kiadvány a külső borító nélkül is. Szóval tényleg nagy könyv élmény lehet egy kisebb lány számra 🙂
