Michael Punke: A visszatérő
1823-ban a Rocky Mountain Fur Company prémvadászai a határvidék brutális életét élik. Hódokat csapdáznak, és nap mint nap szembe kell nézniük az őket fenyegető indián törzsekkel és a többi ellenséggel a prérin: a könyörtelen tájjal és annak teremtményeivel. Hugh Glass a társaság egyik legjobb embere, jól ismeri a határvidéket és profi nyomolvasó. Amikor azonban az egyik cserkelésen szemtől szembe kerül egy grizzlyvel, az rettenetesen szétmarcangolja, és senki sem számol azzal, hogy Glass túléli a támadást. A társaság kapitánya két embert hátrahagy, hogy ápolják Glasst, mielőtt meghal, és gondoskodjanak arról, hogy a férfi tisztességesen el legyen temetve. Amikor a két férfi ehelyett magára hagyja, és elveszik mindenét, amivel megvédhetné magát, köztük értékes fegyverét és baltáját, Glasst már csak egy vágy hajtja előre a túlélés érdekében: a bosszú. Glass sokkoló keménységgel és eltökéltséggel, mászva vág neki a több mint háromszáz mérföldes útnak a fel nem térképezett amerikai határvidéken, legyűrve emberi és nem emberi ragadozókat, az éhhalál fenyegetését és a rettenetes sebeivel járó agóniát. Michael Punke kísértetiesen szikár és megragadó prózája, A Visszatérő figyelemre méltó történet a szorongatottságról, az emberi akarat végső határairól, és arról, hogy meddig vagyunk képesek elmenni a bosszú útján.
Író: Michael Punke
Eredti megjelenés 2015
Fordította: Mátics Róbert
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 304 oldal
Értékelésem: 4,5/5 csillag
Átlag értékelés: 82%
Most akkor írhatnám azt, hogy rendkívüli módon érdekel az amerikai történelem és imádom az indiános történeteket. De az igazság, hogy történelemből örülök, hogy nem buktam meg, és egy Winnetou filmet sem voltam még hajlandó végignézni. És mit tagadjam Leonardo rajongó vagyok. Egyszer megfogadtam, hogy elolvasom az összes könyvet, melyek megfilmesítve nem hoztak Oscart neki, de a Wall Street farkasával folytatott több, mint egy hónapos szenvedésem ötven árnyalata után ezt feladtam, így maradt, hogy elolvasom azt, amiért megkapta. J
Mitől jó? Mint feljebb is beismertem, mérhetetlenül messze áll tőlem ez a világ, mégsem tudtam letenni. Egyrészt nagyon jó a nyelvezet, külön gratuláció a fordítónak. A tájleírások nagyon képszerűek, és szinte végig fáztam a könyvet olvasva, annyira jól át tudta adni az élményt. Bár nagyon megijesztett az elején a „Kinek nem ajánljuk rész”: akit megriaszt a nyers valóság; aki szereti, ha rózsaszín…. Nos, mindez én vagyok, és kikérem magamnak, így is nagyon élveztem. Kicsiny lelkem nem szenvedett törést, sőt, megfelelő agresszió mennyiséggel lett feltöltve.
Nagyon élvezetesség tette a könyvet, ahogy az író összemosta a szálakat, ahogy a főszereplők elhaladtak egymás mellet és az, amikor erre ráébredtek. Imádtam ezeket a láncokat, mindamellett, hogy majd megőrültem tőle, hogy „nézz már jobbra, hogy ki megy el melletted”!
Valóság vs fantázia: Az összeomlás szélére sodródtam, mikor elolvastam az utolsó bekezdés utáni rész első sorát, hogy a képzelet műve… De szerencsére tovább olvastam és ez az író szerényebb, mint azt gondoltam. Szerencsére a nagy része valóság alapú, persze vannak kitalált személyek a történetben és egy két lélektani dolog soha nem jelent meg ilyen formában, tehát nem bizonyított, de valóban létezett Hugh Glass, aki túlélt egy medve támadást és egyedül átvágott a vadonon élet és halál között billegve.
Helyszín: Nem, én még csak nem is sátorozok. Így számomra külön izgalom volt, ahogy leírta, hogyan élt túl a vadonban egyedül, olyan dolgok, mint gyufa, vagy kés nélkül. És ugyan kedvet nem kaptam hozzá, hogy valaha is a civilizáció vívmányai nélkül akarjak bárhová is menni, de nagyon izgalmas volt, hogy a főszereplőnek ezek természetes dolgok voltak. Nem választotta azt, hogy egy meleg „biztonságos” helyen marad, hanem újra és újra nekivágott a vadonnak. Nagyon próbálom megfogalmazni, de ez inkább egy érzés, hogy olvasol a hálaadásról, olvasol az amerikai történelemről, de nekem még nem volt olyan olvasási élményem, ahol ilyen szinten az ember képébe vágták volna, hogy bizony bizony, a máj és a belsőségek adják a legtöbb erőt és a leggyorsabban fogyaszthatóak egy állat elejtése után. Vagy azt, hogy milyen egy farkas falkával szembeállni és reménykedni, hogy az a nyamvadt zsályabokor csak nem ég le addig amíg elhiszik, hogy veszélyes önmagában egy ember is. Miért a farkasok nem cukik és nevelik fel az embert? Szóval ilyen érzés volt elveszni a vadonban.
Szereplők: Hugh Glass: Nos, őt azért nagyon nehéz volt elvonatkoztatni Leonardo alakjától, habár még nem látva a filmet a Rómeó és Júlia szépfiúját is nehéz volt elképzelni a szerepben. Nagyon erős jellem, és nagyon egyenes. A múltja nem annyira fogott meg, az hogyan bánt az emberekkel már annál jobban. Az, hogy hogyan tudott elengedni dolgokat, hogy életben maradjon, hogy most nem áll meg, most nem fordul vissza segíteni, vagy éppen, hogy megáll, amikor egy hajszál választja el egy rossz döntéstől, ezek nagyon erős jellemre vallanak. Olyan, akit elhiszi az ember, hogy túlél egy medve támadást.
Bridger: nos, nekem Ő volt a kedvenc szereplőm. Először mikor testvérként, nagyszájú gyerekként mutatkozik meg, ahogy ápolni akarja Glasst és ahogy ott hagyja, majd válik egy vadonbeli Bűn és bűnhődés főszereplőjévé. Nagyon emberi volt, és Ő volt az, akit fel akartam menteni a bűne alól. De mindig oda jutottam, hogy az otthagyást megértem, de elvitte a kést! Mégis, nem tudom elengedni azt, hogy ember, nem jó, nem tökéletes, nem bátor, csak egy nagyon fiatal fiú. És az utószó alapján elég szép életet tudhatott később maga mögött.
Fitzgerald: az a típus, akit az első perctől gyűlöl mindenki, és aki mindent megúszik az életben. Egyszerűen már én is meg akartam verni, vagy elintézni, hogy úgy szenvedjen , mint még soha.
Henry kapitány: A két lábon járó szerencsétlenség. Aki jót akar, de semmi nem jön össze, és támaszkodna másokra, de nem elég erős hozzá. Jajj, hány ilyen vezető van, aki több gondot okoz, mint hasznot.
Saját élmény: Nos, én nem vagyok egy bosszúálló fajta. Sőt, a legtöbb haragomat egy óra múlva már fel sem tudom idézni, így először nem tudtam kezelni a feszültséget. Azon gondolkodtam: Ember, örülj, hogy túlélted, és lépj tovább. Majd egyre többet gondolkodtam azon, hogy otthagyták!!! És még soha nem voltam ilyen szituba, amikor az élete függött másoktól. Mikor velem tragédia történt nem tudtam senkit sem okolni, nem bosszulhattam meg, hacsak az nem bosszú, hogy nem megyek templom közelébe. De mekkora erő, ha az ember tudja manifesztálni, hogy ki vagy mi okozta a szerencsétlenségét, ha van valami ami miatt továbbkúszik és megeszi a romlott húst is. És ezt a hatalmas erőt nagyon jól ábrázolja az író. Főleg az első részben, amikor tényleg az életéért küzd a természettel.
Az íróról: Michael Punke a diplomája megszerzése után az állami szektorban helyezkedett el, ahol egy nagykövet mellet dolgozott és egészen Obama mellet kereskedelmi képviselői posztig vitte, ami jól mutatja, hogy nem az írás az egyetlen erőssége. Érdekes a története is, hogy egy repülőgépen olvasott Hugh Glassről, majd reggel 5re járt be dolgozni, hogy a 8 órai munkakezdése előtt legyen 3 órája írni. És így több mint 4 évébe telt befejezni a könyvet, bár ennek azt hiszem az egyik oka, hogy nagyon ragaszkodott a történelmi hűséghez és a nem a szórakoztatás volt az elsődleges célja. Habár így mindkettő sikerült. Ezen kívül két rövidebb írása jelent meg, de egyiket sem fordították magyarra és külföldön sem aratott akkora sikert, mint a Visszatérő.
Kiadó: Könyvmolyképző… jajj,d e sok pénzembe fáj ez a kiadó. Ha esetleg valaki nem tudná, ők a „felelősek” a vörös, arany… pöttyös könyvekért, rengeteg nagyon nagyon jó ifjúsági kiadványért, amiket koromból kifolyólag ismernek sem kellene, nemhogy elmondhassam magamról, hogy a legtöbbnek függője voltam, amíg olvastam őket. A honlapjuk számomra kicsit nehezen kezelhető, mert még nem sikerült teljesen megfejtenem a struktúrát, hogy akkor melyik jelölés mit is jelent, bár ez csak annyit jelent, hogy jelölés figyelmen kívül hagyásával olvasom nyakra főre a könyveiket. (Bár Nekem már az is elég lenne, hogy Szegedi kiadóról van szó, tehát földimként már ezért is szeretném őket). Ami számomra nagyon fontos, hogy a kartonált könyveik is nagyon jól bírják a gyűrődést, valamint, hogy az előrendeléseik nagyon jó árban vannak, valamint nagyon sok kedvezményt adnak a kiadói megrendelésekre. És nem utolsó sorban, érdemes egy könyvesboltba belelapozni, és megnézni a fejezetek fejlécét, hogy mennyire igényes, és gyönyörű belülről ez az egyébként elég hideg és realisztikus könyv.
