Könyvfüggő

Jodi Picoult – Samantha van Leer: Sorok között

Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.

Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…

A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

Író: Jodi Picoult – Samantha van Leer

Eredti megjelenés 2016

Fordította: Babits Péter

Illusztrálta: Yvonne Gilbert, Scott M. Fischer

Kiadó: Athenaeum

Oldalszám: 368 oldal

Értékelésem: 4/5 csillag

Átlag értékelés: 90%

A cím az itt most komolyan értendő, ez tényleg egy modern kori tündérmese. Az ideális célcsoport szerintem 12-14 között van valahol. Egy igazi klasszikus romantikus mese a királylány (ebben az esetben egy modern kamasz leányzó) és a királyfi (még ha mesebeli is) szerelméről.

Fenntartásokkal kezelem ha egy könyvet ketten írnak, mert ezt soha nem értem hogyan lehet, de itt az elején tisztázzák, hogy tényleg sorról sorra együtt írták anya és lánya. De azért érzésre vannak olyan részek, amikben több volt a rendkívül fiatal mesélés és van, ahol jobban érződik a felnőtt kifejtettség, de ez egyáltalán nem ront a könyvön.

Mitől jó?  Jodi Picoult-hoz méltóan nagyon szép a nyelvezete és nagyon igényes könyv. Nagyon tetszett, ahogy 3 szemszög váltakozik: egy maga a mese, egy Olivér, egy pedig Delila. És mindezt még színekkel is jelölik, ami még mesésebbé tette az egészet. Az illusztrációt nem lehet szó nélkül hagyni, hiszen elbűvölő, a képeket nagyon sokáig tudtam volna nézegetni és az oldal széleken található rajzok is nagyon találóak. Ehhez képest a borító nagy csalódás volt Nekem. Sokkal szebbet is el tudtam volna képzelni, bár az eredeti borítók közül is csak egy volt jobb. Valahogy a borító alapján tini könyvnek nézné az ember, pedig ez tényleg egy mese, és én mesésebb borítót tettem volna hozzá.

Valóság vs fantázia: Nagyon jól egyensúlyoznak a szerzők a valóság és a képzelet között, tényleg beleéli magát az ember, hogy épp beszél valakihez a főszereplő és le ne bukjon a tanári WC-ben, vagy megint rányit az anyukája. Bevonz magával a világ, hogy vajon mi történik a könyvben, mikor becsukja az ember és akarva akaratlan olvasás után nyitva hagyja éjszakára. Megjelennek természetesen a klasszikus mese elemek is, mint a királynő, a szerelmes, de butus királylány, a varázsló, és a jó barátok fontossága is méltó szerepet kap. Szórakoztató, ahogy a karakterek a könyv becsukása után új életre kelnek és így lesz a sellőkből aktív feminista csapat, a gonosz varázslóból lepkegyűjtő művész, a paripából pedig primadonna.

Zavartság?: Ahogy említettem, ez egy mese, nem szabad tőle többet várni. Engem ez egy kicsit bezavart, mert bevallom őszintén nagyon nagyon rég olvastam egy oldalasnál hosszabb mesét. Persze, ez 368 oldal, de nagy betűvel, nagy sorközökkel, igazi gyerekbarát. Ezen kívül vannak olyan elemek, amik nagyon hasonlítottak a Végtelen történek vagy éppen a Micimackó elemeihez, amik nálam alapnak számítanak, és ettől nehéz volt elvonatkoztatni. De ez nem von le az értékéből. Egyedülálló és szuper mesét alkottak, amit nyugodtan a kezébe adnék bármelyik kislánynak, aki épp királynős hangulatában van. Bár figyelve arra, hogy ne zavarja meg, ha esetleg sokkal nagyobb képzelőerővel rendelkezik, mint az átlag.:)

Szereplők:

Delila: igazi tini, annak minden előnyével és hátrányával. Tipikus könyvmoly, akinek nehéz beilleszkednie, és még magát sem ismeri teljesen. Magyon emberi karakter, jól sikerült megfogni, mit élhet át egy tini, aki nem a népszerű csapatban játszik.

Olivér: Azt hiszem, a tinik álom pasija lehet. Királyfi, annak megfelelő arroganciával, aki természetesen azonnal behódol a szerelemnek. 🙂 De ez aranyos… Mindenkivel kedves, tisztelettudó, és többre vágyik, nem csak a szépfiú szerepére. Mindent összevetve kedves karakter.

Anya: Nos, igen. Az elvált anyuka. Ha igazi Picoult könyv lenne, akkor azt hiszem, ez lenne a fő motívuma, az anya, aki elvált, kissé megkeseredett és nagyon hamar felnőttet akar varázsolni a lányából, hogy megvédje minden csalódástól. Amit nem lehet… – Már depressziós vagyok attól, hányszor fog csalódni Alíz a világban, az emberekben, de ez adja majd a személyiségét.

Edgar: És akkor a mélypont. Az utolsó 5 oldalon fel voltam háborodva, de ez most nem a szokásos vicces esetem, hanem komolyan, és szeretnék egy pszichológussal beszélgetni arról, hogy milyen lelkivilága van a fiúnak, és hogyan lehet tanmeseként így lezárni egy könyvet!!!! Nem mondom el mi a vége, de ha valaki elolvassa, szívesen beszélgetek róla, hogy mi zavar ennyire.

Saját élmény: nekem nem volt lenyűgöző a történet, de amiatt, mert sok eleme ismert volt, és nekem felületes lett. De ez az én hibám, mert ha meseként kezdek neki, akkor rájövök, hogy egy igazi szép mese, amilyen manapság kevés van, ha nagyon érzelgősre venném, azt mondanám, hogy igazi „békeidőkbeli” mese a szerelemről , szeretetről, barátságról. Ha nem lenne az utolsó 5 odal, de ez lenne a befejezés, el lennék ragadtatva.

Az íróról: Jodi Picoult igazi nagybetűs író. Azon kevesek egyike, aki már gyerekkorában is írt, ezt tanulta egyetemen is. Ettől függetlenül nem futott be azonnal (sokáig többek között tanárként, szerkesztőként dolgozott), majdnem 40 éves volt, mikor az első sikerkönyvét írta, ami A nővérem húga. A legtöbb könyve lélektani dilemmákat dolgoz fel, legtöbb esetben irreális környezetben, nem létező tudást vagy technikákat feltételezve. Szeret elmélyülni a témákban, így egy-egy könyve kedvéért képes volt börtönbe vonulni, vagy amish közösségbe költözni. Gyorsan ontja magából a könyveket, volt időszak, hogy évente jelentek meg jobbnál jobb művei, és mégis privát élete és családja fontosságát mutatja, hogy hétvégén nem hajlandó dolgozni 🙂

A lányáról kevesebbet tudni. Ez volt az első könyve, aminek a története, hogy turné közben hívta fel az anyukáját és mondta el neki, hogy van egy könyv ötlete, de csak akkor, ha együtt írják meg és kb 1,5 éves munka eredménye ez a könyv. Picoult szerint a lánya sokkal tehetségesebb, mint anno Ő volt, és 3 gyermeke közül Ő az egyetlen, akit az írás foglalkoztat. Indításnak szerintem szuper volt, persze az anyuka neve kellett ahhoz, hogy így befusson, de meglátjuk mi lesz belőle az első egyedül elkészített mű után. Én szurkolok.

Kiadó: Nagyon sokáig nem lehetett Jodi Picout könyveket kapni, és mikor 2015 augusztusban Athenaeum kiadó kiadta 5 kötetét is, nagyon megörültem, napokon keresztül ültem egy könyvesboltba és nézegettem a könyveket, párom meg furán nézett rám 🙂

Ennél a könyvnél szót kell emelnem csak a belső illusztráció, hanem a nagyon színvonalas könyv miatt is. Nagyon rég láttam ennyire szép kötést, ennyire vastag lapokat: tényleg olyan volt, mintha gyerek korom valamelyik nagy mesekönyvét vettem volna a kezembe, gyönyörű kiadvány a külső borító nélkül is. Szóval tényleg nagy könyv élmény lehet egy kisebb lány számra 🙂

Mikor Alíz megszületett, sokat gondolkodtam azon, milyen jó lesz neki, mennyi első tapasztalat vár rá, egy tiszta lap. Persze könyvmolyként beugrott egy halom könyv, ami nekem hatalmas élmény volt, és remélem neki is az lesz. A minap azonban bementem a Libribe és rájöttem, hogy amit én ifjúsági irodalomként ismertem az ma már nem létezik, és olyan gyorsan cserélődnek a könyvek, hogy követni sem tudom. De semmi gond, szuper anya, szuper tervekkel, majd én mindent előolvasok, amit csak szeretne, hogy tudjam, miket olvas, nem csak a közös téma miatt, hanem mert ugyanúgy személyiségformáló, mit egy film, vagy zene. Nos, ez szép és jó, egy bizonyos korig, de ha hasonlítani fog a szüleire, akkor bizony olyan tempóban fog olvasni, hogy vagy évekig, csak ezeket olvasom, és akkor még nem számoltam egy lehetséges tesóval, vagy főállású előolvasó leszek. Egyik sem életszagú. Viszont a mai ifjúsági irodalomból képben vagyok, szóval gondoltam, ha ezt már én nem is tudom majd hasznosítani, a mostani anyukák kamatoztassák nehezen felépített tudásomat J

Nézzük milyen ifjúsági könyveket olvasnak mostanában a lányok:

Olvasottság szerint (moly.hu adatbázis) még mindig első helyen szerepel

1 – Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat (Twilight sorozat)

Író: Stephenie Meyer

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2008

Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Kiadó: Könyvmolyképző – vörös pöttyös

Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…

Tudom, mindenkinek a mindene tele van vele, és egyébként is megnézhető filmen… De akik romantikus hajlamúak, ne hagyják ki. Meyer nagyon szépen ír, és persze érződik rajta egy nagyon erős Büszkeség és balítélet beütés, de a mai fiataloknak sokkal könnyebben emészthető, gyorsabb, pörgősebb. A második rész nagyon gyenge lett, de ez a többi rész értékéből nem von le. És senki ne ijedjen meg, nagyon hosszú, de én egy hét alatt olvastam el a 4 részt, úgy, hogy közben dolgoztam.

2 – Suzanne Collins: Az éhezők viadala (Éhezők viadala trilógia)

Író: Suzanne Collins

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2009

Fordította: Toth Benedek

Kiadó: Agave

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

A könyv nem annyira durva mint a film, sokkal könnyebben emészthető, nincs benn annyi brutalitás. Az első rész nagyon jó volt, itt a trilógia utolsó része lett sajnos nagyon rossz, az olyan, mint egy számítógépes játék. Egyértelműen oktató jelleggel íródott a barátságról, a kitartástól, az elvekről. Azt gondolom, hogy Katniss nagyon jó karakter lett és a szerelmi szál is egész aranyos. A végében azonban elszúrta az írónő, hogy a főszereplővel csak megtörténnek dolgok és nem ő dönt a sorsáról. Így tényleg a vége nagyon rossz lett, de olvasási élménynek kiváló.

Őszintén , én inkább Beavatott párti vagyok, de az lecsúszott top 5ből, pedig szerintem sokkal jobb. Valóban ennek egy átdolgozása (csúnyább szóval, csinált egy másolatot Veronica Roth) , de jobban fogta meg az írónő a karaktereket és jobban kidolgozott a könyv.

3 – Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet (Szent Johanna Gimi Sorozat)

Író: Leiner Laura

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2010

Kiadó: Cicero

Erről a könyvről korábban írtam: https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2015/12/14/leiner-laura-kezdet-a-szent-johanna-gimi-1/

Mindenkinek javaslom, szerintem egy kicsit fiatalabb célcsoport, mint a fentebbiek, olyan 12-14 között a legizgalmasabb, akkor minden tini lánynak a kezébe adnám, hogy „nem vagy egyedül”!

4 – John Green: Csillagainkban a hiba

Író: John Green

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2013

Fordította: Bihari György

Kiadó: Gabo

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… „A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Kérem, senki ne filmben kezdje. Az, amit ez a könyv tud adni, azt meg sem közelíti a film. Igen, sír az ember az olvasása közben, és igen, mindenki tudja mi a vége. De itt az út a fontos, az, hogy mekkora élni akarás van a szereplőkben, az, hogy hogyan küzdenek. Néha ismerni kell a szörnyűségeket ahhoz, hogy értékelni tudd az életed. A hitelességéről pedig annyit, hogy az író hónapokat töltött gyermek onkológián, hogy olyan könyvet tudjon írni, ami tisztelettel beszél, de megmutatja, hogy igenis élő emberek és ér nevetni a fájdalmon. Hatalmas élmény volt ezt a könyvet elolvasni.

5 – Cassandra Clare: Csontváros (Végzet ereklyéi sorozat)

Író: Cassandra Clare

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2009

Fordította: Kamper Gergely

Kiadó: Könyvmolyképző

Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék… Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Az első részt 1 nap alatt olvastam el egy átbulizott éjszaka után, ennyire jó. Szuper karakterek vannak benne, nem elcsépelt, egy másfajta fantasy , mint eddig. A szereplők szerethetőek, nem mindenki béna, természetesen mivel modern, teret kap a meleg barát is. Az első 3 rész nagyon jó, a többi és a kiegészítő novellái már erőltetettek. Annyi, hogy elég sok szexuális célozgatás van benne, de azok aranyos fiatal tinisek, nem durvák.

+1 ráadás

Ugyan nem került be a legolvasottabbak közé, de értékelések alapján nagyon jó magyar regény:

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei)

Író: Böszörményi Gyula

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2014

Kiadó: Könyvmolyképző

Budapest, 1896. A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon. A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó

Megfogadtam, hogy csak a top 5 kerülhet be, így lemaradt a személyes kedvencen az Időtlen szerelem trilógia, aminek első része a Rubinvörös. Ha valaki kisebb lánynak, mondjuk, 14 körülinek keres kedves, barátságos könyvet, akkor javaslom. A könyv a címben szerelő színen íródott , ami még bájosabbá teszi. Valamint német az írónője, nem amerikai, ami nekem még közelebb hozta, főleg, mert a helyszín London és így sokkal megfoghatóbb az egész történet.

Remélem tudtam annyit segíteni, hogy melyik könyv miért jó, miért javasolt elolvasni. Jól mutatja, hogy a legolvasottabbak a fantasy kategóriába tartoznak, de ebből én nem vonnék le messzemenő következtetéseket, csupán ez áll legközelebb a mese világához. Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy a gyerek mit és milyen minőségűt olvas, mert mindenki beszél a TV és különböző a média által nyújtott szórakozási lehetőségek káros hatásairól, de szerintem egy egy könyv ugyanúgy torzíthatja a gyerekek világképét. Nagyon fontos, hogy meg tudják különböztetni a könyvet a valóságtól és ne mindenki a szőke herceget várja és gondolja azt, hogy mindenki jó, aki szőke és kék szemű. Bár ennek ellentéte is igaz, hogy a világ nem egy démonok/ rossz emberek / vérengzők által megszállt süllyesztő, amit csak túlélni kell. Fontos, hogy megfelelő műveket olvassanak a fiatalok megfelelő időben.

Michael Punke: A visszatérő

1823-ban a Rocky Mountain Fur Company prémvadászai a határvidék brutális életét élik. Hódokat csapdáznak, és nap mint nap szembe kell nézniük az őket fenyegető indián törzsekkel és a többi ellenséggel a prérin: a könyörtelen tájjal és annak teremtményeivel. Hugh Glass a társaság egyik legjobb embere, jól ismeri a határvidéket és profi nyomolvasó. Amikor azonban az egyik cserkelésen szemtől szembe kerül egy grizzlyvel, az rettenetesen szétmarcangolja, és senki sem számol azzal, hogy Glass túléli a támadást. A társaság kapitánya két embert hátrahagy, hogy ápolják Glasst, mielőtt meghal, és gondoskodjanak arról, hogy a férfi tisztességesen el legyen temetve. Amikor a két férfi ehelyett magára hagyja, és elveszik mindenét, amivel megvédhetné magát, köztük értékes fegyverét és baltáját, Glasst már csak egy vágy hajtja előre a túlélés érdekében: a bosszú. Glass sokkoló keménységgel és eltökéltséggel, mászva vág neki a több mint háromszáz mérföldes útnak a fel nem térképezett amerikai határvidéken, legyűrve emberi és nem emberi ragadozókat, az éhhalál fenyegetését és a rettenetes sebeivel járó agóniát. Michael Punke kísértetiesen szikár és megragadó prózája, A Visszatérő figyelemre méltó történet a szorongatottságról, az emberi akarat végső határairól, és arról, hogy meddig vagyunk képesek elmenni a bosszú útján.

Író: Michael Punke

Eredti megjelenés 2015

Fordította: Mátics Róbert

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 304 oldal

Értékelésem: 4,5/5 csillag

Átlag értékelés: 82%

Most akkor írhatnám azt, hogy rendkívüli módon érdekel az amerikai történelem és imádom az indiános történeteket. De az igazság, hogy történelemből örülök, hogy nem buktam meg, és egy Winnetou filmet sem voltam még hajlandó végignézni. És mit tagadjam Leonardo rajongó vagyok. Egyszer megfogadtam, hogy elolvasom az összes könyvet, melyek megfilmesítve nem hoztak Oscart neki, de a Wall Street farkasával folytatott több, mint egy hónapos szenvedésem ötven árnyalata után ezt feladtam, így maradt, hogy elolvasom azt, amiért megkapta. J

Mitől jó?  Mint feljebb is beismertem, mérhetetlenül messze áll tőlem ez a világ, mégsem tudtam letenni. Egyrészt nagyon jó a nyelvezet, külön gratuláció a fordítónak. A tájleírások nagyon képszerűek, és szinte végig fáztam a könyvet olvasva, annyira jól át tudta adni az élményt. Bár nagyon megijesztett az elején a „Kinek nem ajánljuk rész”: akit megriaszt a nyers valóság; aki szereti, ha rózsaszín…. Nos, mindez én vagyok, és kikérem magamnak, így is nagyon élveztem. Kicsiny lelkem nem szenvedett törést, sőt, megfelelő agresszió mennyiséggel lett feltöltve.

Nagyon élvezetesség tette a könyvet, ahogy az író összemosta a szálakat, ahogy a főszereplők elhaladtak egymás mellet és az, amikor erre ráébredtek. Imádtam ezeket a láncokat, mindamellett, hogy majd megőrültem tőle, hogy „nézz már jobbra, hogy ki megy el melletted”!

Valóság vs fantázia: Az összeomlás szélére sodródtam, mikor elolvastam az utolsó bekezdés utáni rész első sorát, hogy a képzelet műve… De szerencsére tovább olvastam és ez az író szerényebb, mint azt gondoltam. Szerencsére a nagy része valóság alapú, persze vannak kitalált személyek a történetben és egy két lélektani dolog soha nem jelent meg ilyen formában, tehát nem bizonyított, de valóban létezett Hugh Glass, aki túlélt egy medve támadást és egyedül átvágott a vadonon élet és halál között billegve.

Helyszín: Nem, én még csak nem is sátorozok. Így számomra külön izgalom volt, ahogy leírta, hogyan élt túl a vadonban egyedül, olyan dolgok, mint gyufa, vagy kés nélkül. És ugyan kedvet nem kaptam hozzá, hogy valaha is a civilizáció vívmányai nélkül akarjak bárhová is menni, de nagyon izgalmas volt, hogy a főszereplőnek ezek természetes dolgok voltak. Nem választotta azt, hogy egy meleg „biztonságos” helyen marad, hanem újra és újra nekivágott a vadonnak. Nagyon próbálom megfogalmazni, de ez inkább egy érzés, hogy olvasol a hálaadásról, olvasol az amerikai történelemről, de nekem még nem volt olyan olvasási élményem, ahol ilyen szinten az ember képébe vágták volna, hogy bizony bizony, a máj és a belsőségek adják a legtöbb erőt és a leggyorsabban fogyaszthatóak egy állat elejtése után. Vagy azt, hogy milyen egy farkas falkával szembeállni és reménykedni, hogy az a nyamvadt zsályabokor csak nem ég le addig amíg elhiszik, hogy veszélyes önmagában egy ember is. Miért a farkasok nem cukik és nevelik fel az embert? Szóval ilyen érzés volt elveszni a vadonban.

Szereplők: Hugh Glass: Nos, őt azért nagyon nehéz volt elvonatkoztatni Leonardo alakjától, habár még nem látva a filmet a Rómeó és Júlia szépfiúját is nehéz volt elképzelni a szerepben. Nagyon erős jellem, és nagyon egyenes. A múltja nem annyira fogott meg, az hogyan bánt az emberekkel már annál jobban. Az, hogy hogyan tudott elengedni dolgokat, hogy életben maradjon, hogy most nem áll meg, most nem fordul vissza segíteni, vagy éppen, hogy megáll, amikor egy hajszál választja el egy rossz döntéstől, ezek nagyon erős jellemre vallanak. Olyan, akit elhiszi az ember, hogy túlél egy medve támadást.

Bridger: nos, nekem Ő volt a kedvenc szereplőm. Először mikor testvérként, nagyszájú gyerekként mutatkozik meg, ahogy ápolni akarja Glasst és ahogy ott hagyja, majd válik egy vadonbeli Bűn és bűnhődés főszereplőjévé. Nagyon emberi volt, és Ő volt az, akit fel akartam menteni a bűne alól. De mindig oda jutottam, hogy az otthagyást megértem, de elvitte a kést! Mégis, nem tudom elengedni azt, hogy ember, nem jó, nem tökéletes, nem bátor, csak egy nagyon fiatal fiú. És az utószó alapján elég szép életet tudhatott később maga mögött.

Fitzgerald: az a típus, akit az első perctől gyűlöl mindenki, és aki mindent megúszik az életben. Egyszerűen már én is meg akartam verni, vagy elintézni, hogy úgy szenvedjen , mint még soha.

Henry kapitány: A két lábon járó szerencsétlenség. Aki jót akar, de semmi nem jön össze, és támaszkodna másokra, de nem elég erős hozzá. Jajj, hány ilyen vezető van, aki több gondot okoz, mint hasznot.

Saját élmény: Nos, én nem vagyok egy bosszúálló fajta. Sőt, a legtöbb haragomat egy óra múlva már fel sem tudom idézni, így először nem tudtam kezelni a feszültséget. Azon gondolkodtam: Ember, örülj, hogy túlélted, és lépj tovább. Majd egyre többet gondolkodtam azon, hogy otthagyták!!! És még soha nem voltam ilyen szituba, amikor az élete függött másoktól. Mikor velem tragédia történt nem tudtam senkit sem okolni, nem bosszulhattam meg, hacsak az nem bosszú, hogy nem megyek templom közelébe. De mekkora erő, ha az ember tudja manifesztálni, hogy ki vagy mi okozta a szerencsétlenségét, ha van valami ami miatt továbbkúszik és megeszi a romlott húst is. És ezt a hatalmas erőt nagyon jól ábrázolja az író. Főleg az első részben, amikor tényleg az életéért küzd a természettel.

Az íróról: Michael Punke a diplomája megszerzése után az állami szektorban helyezkedett el, ahol egy nagykövet mellet dolgozott és egészen Obama mellet kereskedelmi képviselői posztig vitte, ami jól mutatja, hogy nem az írás az egyetlen erőssége. Érdekes a története is, hogy egy repülőgépen olvasott Hugh Glassről, majd reggel 5re járt be dolgozni, hogy a 8 órai munkakezdése előtt legyen 3 órája írni. És így több mint 4 évébe telt befejezni a könyvet, bár ennek azt hiszem az egyik oka, hogy nagyon ragaszkodott a történelmi hűséghez és a nem a szórakoztatás volt az elsődleges célja. Habár így mindkettő sikerült. Ezen kívül két rövidebb írása jelent meg, de egyiket sem fordították magyarra és külföldön sem aratott akkora sikert, mint a Visszatérő.

Kiadó: Könyvmolyképző… jajj,d e sok pénzembe fáj ez a kiadó. Ha esetleg valaki nem tudná, ők a „felelősek” a vörös, arany… pöttyös könyvekért, rengeteg nagyon nagyon jó ifjúsági kiadványért, amiket koromból kifolyólag ismernek sem kellene, nemhogy elmondhassam magamról, hogy a legtöbbnek függője voltam, amíg olvastam őket. A honlapjuk számomra kicsit nehezen kezelhető, mert még nem sikerült teljesen megfejtenem a struktúrát, hogy akkor melyik jelölés mit is jelent, bár ez csak annyit jelent, hogy jelölés figyelmen kívül hagyásával olvasom nyakra főre a könyveiket. (Bár Nekem már az is elég lenne, hogy Szegedi kiadóról van szó, tehát földimként már ezért is szeretném őket). Ami számomra nagyon fontos, hogy a kartonált könyveik is nagyon jól bírják a gyűrődést, valamint, hogy az előrendeléseik nagyon jó árban vannak, valamint nagyon sok kedvezményt adnak a kiadói megrendelésekre. És nem utolsó sorban, érdemes egy könyvesboltba belelapozni, és megnézni a fejezetek fejlécét, hogy mennyire igényes, és gyönyörű belülről ez az egyébként elég hideg és realisztikus könyv.

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?

Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.

Magyar nyakba magyar szemfog!

Író: Gaura Ágnes

Eredti megjelenés 2012

Kiadó: Delta Vision

Oldalszám: 468 oldal

Értékelésem: 4,5/5 csillag

Átlag értékelés: 90%

Az esetek nagy részében, mikor értékelést/ajánlást írok, akkor gyakran azon kapom magam, annyira a könyv hatása alatt állok, hogy akarva akaratlan olyan stílusban fogalmazok, ami a könyvre vagy az adott íróra jellemző. Nos, ez itt nem fordulhat elő. Az írónő stílusa annyira messze áll az enyémtől, amennyire csak lehet, és azt hiszem ez fogott meg a legjobban, ettől érzem azt, hogy imádom és most azonnal kell a második rész. Egy teljesen új világ és csak kapkodom a fejem.

Mitől jó? Érdekes, mert a lényegi történés pár mondatban összefoglaló. Ennek a résznek a nagy részét azt teszi ki, hogy az írónő bevezeti az olvasót a Boriverzumba. Igen, először én is kicsit mosolyogtam, amikor ezt láttam, hogy Boriverzum, de utána megnéztem Ági honlapját és tényleg egy teljes világot épített fel, amiben aztán imádtam elveszni. A stílusa pedig elképesztő. Elképesztően jó a humorérzéke az írónőnek, nagyon sokáig gondolkodtam, hogy vajon mi lenne a jó szó rá, mert nem szarkasztikus, nem ironikus, egyszerűen nagyon egyedi, nagyon nehéz megfogni. Nagyon pörgős párbeszédekre épül, igazi odaszólok a másiknak stílus. A legtöbb párbeszédnél hangosan nevettem, mert annyira élveztem, és anélkül, hogy bármelyik félnek szurkoltam volna, vagy bármelyik szereplőnek egyetemes igazság lett volna a kezében. Lényegtelen volt a viták kimenetele, mert annyira élvezhető volt.

Történelem? Nos, egyből előjöttek gimis rémálmaim, már a szótól is megborzongok. mármint, imádom a történelmet (Itt a férjem nevetőgörcsöt fog kapni), de az évszámok… nos, itt az írónő az egyik kedvenc időszakomról ír nagyon sokat, az egyiptomi történelemről, és nagyon sok érdekességet mutat be. Szinte már kedvem támadt valami történelmes könyvet olvasni. – de azért ennyire nem lettem elvetemült!

Budapest? Nos, ez az első percben nagyon rosszul esett. Miért kell pont az én városomban játszódnia? Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon egy new york-inak milyen lehet, hogy folyton az ő városát pusztítják el, vagy ott tűnnek fel démonok. Most megtudtam. És az első 50 oldalon keresztül nagyon zavart, pont úgy, mint az is, hogy magyar nevek vannak, hiszen minden névhez kapcsolódik valami az életemben (Géza- angol tanár, Béla – első csók, Bori – a gyűlölt konkurencia). De lassan megszoktam, és teljesen elfelejtettem, hogy a valósággal próbáljam összeegyeztetni. Később olvastam, hogy az írónőnek ez kifejezetten fontos, hogy legyen magyar fantasy, mármint ne csak magyar írók, akik fantasyt írnak, hanem magyarországiak is. Szerintem egész jól letette ehhez az alapokat 🙂

Érdekes, akárhányszor Dracula szóba kerül, mindig az jutott eszembe, hogy de hát Erdély itt van, és egykor igencsak közeli volt a kapcsolatunk. És ez nagyon imponált, hogy ezt kihasználva megteremtette a magyar vámípfészket.

Szereplők? Bori engem már ott megnyert, hogy vörös. Én is az vagyok, minden vörös főszereplőt imádok. De ha valaki nálam igényesebb, és ennél többre vágyik, akkor annak sem kell félnie. Ha nem lenne képzavaros, azt mondanám, hogy Bori egy igazán „tökös” csaj. Jó a humora, odaszólogatós, szereti a pálinkát (anti alkoholista vagyok, de eskü már én is pálinkát akartam inni), és teljesen felvállalja magát olyannak, amilyen. Nincs önképzavar, nem elveszett lélek, nem egy hisztérikus feminista, aki veri a mellét, hogy szingli, „egyszerűen” csak egy nagyon vagány nő! Imádtam, hogy teljesen nőként megjelent a másik nő felmérése, mintha magamat láttam volna, ahogy felméri a másikat. Ettől függetlenül nem csak nők által élvezhető.

Attila. Nos, ódákat akartam róla zengeni, mert olyan pasi, amilyen a nagy könyvekben szerepel a férfi szónál az én felfogásom szerint. De mióta az írónő megírta, hogy kit kiről mintázott, és milyen valós vonatkozási vannak, azóta szinte úgy érzem, hogy belemegyek a privát zónájába ezzel, szóval legyen elég annyi, hogy az igazi „bunkó” pasi, akinek pofátlanul jó stílusa van! Kivétel a csizma, az megbocsájthatatlan!

Koppány. Tudom nem főszereplő, de csak azért akartam neki pár sort szentelni, mert nagyon viccesen kezelte az egyéjszakás kalandot 🙂 Művész, annak minden pozitívumával és negatívumával. Nekem nagyon szimpin összerakott vámpír, és nagyon tetszik, hogy nem olyan szál lett belőle, hogy „igazából szívem érted repes, és életemet áldoznám érted és bontakozó szerelmünkért” – bocs, ezt nem hagyhattam ki.

Vámpírok. Annyira megszoktam a mostani könyvekben, hogy a vámpírok a szerelmeink, barátaink és a legjobbak a világon, hogy szinte fura volt gonoszként rájuk gondolni, vagy néha szembesülni azzal, hogy bizony bizony, ölnek ők… Mivel sok a történelmi alap, teljesen hitelesen felépített hierarchia és szereplő gárda adott a könyvben. És a vérmedvék nagy kedvenceim lettek.

Saját élmény? Egy kihívás kapcsán szedtem elő a könyvet, ami már régóta várt rám. Írtam az írónőnek egy kérdéssel, és szerintem nem voltam túl kedves abban az e-mailben, és annyira lelkifurdalásom volt, hogy azonnal nekikezdtem. Nos, az első 30 oldal után abba akartam hagyni. Fura volt, hogy Budapesten játszódik, nekem sok volt a bevezető rész, és a szitokszavak használata. Én nem használom őket, két barátom volt, akikkel ilyen hangnemben beszéltem, mindkettőt imádtam, de sajnos már kiszakadtak az életemből. De akkor megint elkezdtem utána olvasni Ágnak, és annyira tetszettek a kommentjei, a honlapja, a megszólalásai, hogy úgy éreztem ezt folytatnom kell. És 5 oldal nem kellett hozzá és már vitt magával a történet és nem is tudtam letenni.

Az írónő

Meglepő, de a Gaura Ágnes írói álnév, és nekem most már végtelenül szimpatikus, hogy ezt választotta. Először meglepődtem, hogy miért magyar, de magyar helyszínen ír, így hiteltelen lenne egy külföldi név (ezt Ő mondta, én csak sejtettem, hogy ez az egyik vonal). Azt hogyan épül fel ez a név, nem árulom el, mert a Gaurát Ő maga elmondja a sorozat negyedik részében, az Ágnest, pedig még én is megfejtettem :), szóval tessék próbálkozni. Ami érdekesebb, hogy nem árulja el az igazi nevét. Először ezzel nem tudtam mit kezdeni, olyan fura volt, mintha nem akarna magából semmit adni az olvasói felé, mintha egy szellemé lenne ezáltal. Ezúton is bocsánat ezért, Ági nagyon sokat ad a „rajongóinak”. Szuper facebook oldalt vezet, a honlapján rengeteg érdekességet oszt meg (kimaradt szövegek, szakértői segítségek), meglepő módon még azt is megmutatja, hogy miket szedett ki vagy éppen tett hozzá a szerkesztője a könyvhöz, amihez igencsak nagy alázat kell.

És szerintem a saját honlapján olvasható bevezető nagyon jó és nem is kell több:

„A nevem Gaura Ágnes. Nappal dolgozó nő és családanya vagyok, éjjel pedig, amikor kimenőt kapok a férjemtől, randevúzom a vámpírjaimmal, és írok. Hogy miért vámpírok? És miért pont ilyenek?…. „http://www.gauraagnes.hu/

 A kiadó Nos a Delta Vision rabul ejtette a szívem. Eddig is ismertem őket és van néhány könyv, ami nagyon régóta kívánságlistás nálam és az ő gondozásukba jelent meg. Ezzel még nem váltak volna egy kedvelt kiadóvá azért :). De azt hiszem az első olyan kiadó, aki jelentősen jobb összegért árulja az e-könyveket, mint a nyomtatottat, ez azért valljuk be nem jellemző a magyar könyvpiacra. Szóval, ha valaki nem ragaszkodik a könyv megfogásához, tapintásához, esetleg egy későbbi dedikáláshoz, akkor igencsak jutányos áron tud digitális élményt vásárolni!

Magyar könyvek? Az egyik barátnőm megkérdezte, hogy én csak magyarokat olvasok? Nem, sőt, hosszú hosszú évekig nem vettem a kezembe magyarok által írt könyvet. Egyszerűen annyi külföldi kötet került a szemem elé, annyi keltette fel a figyelmem, mert épp megfilmesítették, hogy ez kimaradt. De egy ideje felfedeztem, hogy nagyon sok tehetséges magyar író van, akiket kevésbé sztárolnak a magyar könyves boltok, mert sokkal kevesebb olvasót vonzanak. De azt gondolom, hogy van néhány gyöngyszem, amit érdemes elolvasni. Ezért van, hogy havi szinten olvasok legalább egy magyar író tollából származó könyvet. És Ági könyvei azt hiszem, még egy ideig jó elfoglaltság lesznek számomra. 🙂

Émile Ajar: Előttem az élet

Kiadó: Ulpius-ház

Oldalszám: 300 oldal

Eredeti kiadás: 1975

Értékelésem: 4 csillag

Az 1975-ös Goncourt-díj tulajdonosát annyi titokzatosság és izgalom vonta szenzációdicsfénybe, amennyi talán még a francia irodalmi közvéleménynek is sok volt: Ajart senki se ismerte, jószerivel a tulajdon kiadója se, de még a Goncourt-díj bizottság se, mert a díjat át se vette. Műve második regénye volt, és a manapság megszokottan, sőt kötelezően rendhagyó francia regények rendjét is megtörően rendhagyó. Legalábbis első pillantásra. Mert valójában az Előttem az élet annak a népes regénycsaládnak a leszármazottja, amelynek tagjai lóval, törpével, vademberrel vagy marslakóval mondatnak el meghökkentő, bár mindennapos történeteket, friss szem és romlatlan erkölcsi érzék diktálta véleményeket a mindenkori jelenkorról. Ajar könyvében egy gyermek szól üde gyermeki éleslátással, koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő különös világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, szeretetről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.

Vendégmunkásként nem egyszerű felvenni a fonalat… vendégmunkásként nem egyszerű úgy írni, hogy illeszkedjünk az eredeti bloghoz. De persze próbálkozunk. Szóval első könyvem, amit én ajánlok, az francia úriemberünkhöz fűződik. Minden érdemleges adat fent szerepel a felső sorokban, a fülszöveg pedig értelemszerűen céloz arra, hogy merre is járunk, és mi célból. De mit is kapunk érte, ha beleolvasunk ? Nos, kapni fogunk egy vélelmezhetően arab kisgyermeket (Momo), akit végigkísérhetünk a lépcsőház minden egyes lépcsőfokán, megélve egy-egy napját. Főhősünk prostituáltként dolgozó anyuka gyermeke, aki valamilyen módon bekerült Rosa “mamma” fenhatósága alá. Élemedett korú hölgyeményünk pár tárbort is megjárt “hatcsillagos” származású, aki korábban szintén szolgáltatóként dolgozott, de ahogy elmúltak az idők és jöttek a kilók, kikopott a szakmából (persze biztosan van olyan akinek most is bejönne a mamma). Szóval Momo a mamma kedvence, aki az utcán tölti az időt. Korát becsülni tudjuk, iskolázott évei biztosan kevesebbek, mint fogacskái, de fineszesebb mindenkinél, és sejti, születési anyakönyvi kivonat hiányában lehet 30 is az a 20, vagy éppen 14 az a 10. Momo az utcán éli meg pár lépésre tőlünk életét. Miközben két sarokkal odébb az Eiffel torony szelét érezni, főhősünk kis mennyiségben lop, csal, füllent, védi Rosa mammát, miközben próbálja távolt tartani magát Párizs “elit” lakóitól. Apró kis benyomások persze őt is érik, de a nyomor, a megszokott környezet mindig visszarántja. Neki minden természetes, amin mi elborzadunk. Rosa mamma hátsójának tisztán tartása, az a vélt és valós bűzös, elhanyagolt környezet, melyben a többi szolgáltató leadott gyermekeivel együtt élnek. Momo, a pesti Váci út Párizsi megfelelőjén grasszálva éli meg gyermekből tinivé válását egy véletlen folytán, miközben gondolatai és tettei is Rosa mamma e világon tartásával van elfoglalva. Miért fontos, hogy nem vagyok-e bolond ? Miért fontos, hogy legyen egy kis kuckónk a pincében, matraccal, halkonzervvel ? Lehet más az élet is Rosa mamma után  ? Mindezekre megkapjuk a választ a könyv végén. Ami viszont biztos : a hazai “nyócker” érzés párizsi megfelelőjével találkozhatunk össze. Megbotránkoztató vagy sem, ezek a kiskölykök itthon is ott grasszálnak a Blaha környékén. Hogy miért sajnálható Momo barátunk ? Miért akarnánk neki sokkal jobban segíteni, mint itthoni “sorstársainak” ? Asszem erre a könyv elolvasása után válaszolni fogunk magunk. Kalandra fel, és bukjunk alá Párizs nyomorába 300 oldal erejéig…..

Ui. Bármennyire is el akarok vonatkoztatni, nekem mindig Merle Momoja jut eszembe a Malevil című könyvéből….