John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…

Minden év január 27-e körül a molyok úgy tisztelegnek a holokauszt emléke előtt, hogy olvasnak egy ezzel kapcsolatos könyvet. Az idei könyvem is nagyon jó, de 440 oldal és egyszerűen nem haladok azzal a kevés éjszakai olvasásommal. Így most nem tudom a kislányomra fogni a dolgot, hogy el vagyok csúszva, így egy régebben olvasott könyvet hozok. Bár nem is gond, mert azt hiszem az egyik legjobb könyv, amit ebben a témában olvastam. Ifjúsági, de én felnőtt fejjel olvasva is azt gondolom, hogy a maga műfajában remekül megírt könyv. Persze az alap és szerintem mindenkinek el kellene olvasnia az Robert Merle Mesterségem a halál, de erről majd máskor!

Nos adva van Bruno, aki egy 9 éves német kisfiú. Elsőre hallva két esélyes a dolog, vagy zsidó származású, vagy német náci gyermeke. Igen, ez utóbbi. Egy igen magas rangú berlini náci vezető fia. Ennek megfelelően néz ki a család, anyuka hallgat, és alig van szava, van egy elkényeztetett nővére,és van a kicsit mellőzött fiú. Mai mércével nézve nagyon naiv és egyáltalán nincs képben a világgal, de akkoriban szerintem teljesen reális, hogy nem értették a mögöttes okokat, hogy mi zajlik a világban. És végig az Ő szemszögéből látjuk a történetet.

Tudjuk, hogy megérkezik egy fura bajuszos „bácsi”, aki a nagyvezér, tisztelni kell, és udvariasan viselkedni. Kitünteti az apukát, hogy vezethet egy úgynevezett koncentrációs tábort… Így a berlini 5 emeletes házból egy háromszintesbe költöznek, ami már maga a pokol, nem mennek a barátai, kap egy magán tanárt és még nem is lehet hova kimenni játszani. De van egy kerítés, ahol összebarátkozik egy kisfiúval, aki nagyon sovány, az apukájával él ezen a helyen, mert az anyukáját másik „házba” költöztették… Ezen kívül a társaságát képezik még az alkalmazottak, köztük Pavel, aki vacsorát szolgál fel, pedig meggyógyította a kezét, mert korábban orvos volt. De akkor miért tálal vacsorát és miért kéri, hogy nem mondja meg a szüleinek, hogy segített bekötözni a sebeit?  És egyébként is mi az, hogy zsidó.

Nagyon gyengén tudom visszaadni a könyv stílusát, pedig nagyon igyekeztem, de ez jól mutatja, hogy mitől is nagyszerű ez a könyv. Semmit nem mond ki, semmit nem mond konkrétan , mindent csak egy kisfiú szemszögéből enged látni. És amikor leesik, hogy mi történik az szörnyű. Az utolsó oldalakon ott vertem a kanapét, hogy „ne tedd… Fordulj vissza…”

Nagyon jól mutatja annak az időszaknak a szörnyűségeit és érzéketlenségét. Hogy az család többi része, akik értik mi folyik ott, azok sem akarnak semmit tenni ellene. Van egy kis rossz érzésük, de sokkal komolyabb gond nekik, hogy elkerültek Berlinből az élet körforgásából, mintsem az, hogy mi is történi 100 méterrel a házuk mögött…

Nem egy Nobel díjas könyv, nem is az a szint, de azt gondolom, hogy a történelemből ezt már tanult gyerekeknek igen is jó könyv lehet, hogy megértség, és ne csak tudják mi történt abban az időben.

John Boyne-ról nem lehet sokat tudni. 44 éves, írországi író. Eddig 9 könyve jelent meg, ebből a leghíresebb ez a könyve. Irodalmat és kreatív írást tanult az egyetemen, valamint különböző irodalmi bizottságok tagja. Nagyon javaslom a honlapját megnézni, nagyon vicces : itt.

És milyen jó, hogy a moly.hu össze van kapcsolva a snitt.hu-val, így most azt is megtudtam, hogy létezik belőle film is. Azt hiszem felveszem a megnézendők listájára.