Könyvfüggő

A végtelen horizont először a borítójával varázsolt el, majd a történettel. Nem akartam befejezni, hátha végtelenné válik…

Írő:Viven Holloway

Kiadó:Főnix Könyvműhely

Oldalszám: 428

Eredeti kiadás: 2015

Értékelésem: 4,5 csillag

Becky Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.

Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását. Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását. A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához. Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.

„- Nick! – kiáltottam, de a hangom elnyomta a lézerpisztolyok, és az elvétett lövedékek becsapódásának hangja. Mielőtt még átgondolhattam volna, megemeltem Jun fegyverét, és lőttem. A férfi felkiáltott és megtántorodott, kezéből kiesett a puska, hátán, a lapockája alatt égett szélű lyuk, melyből vékony erecskében szivárgott a vér. A lézernyaláb már nem volt elég forró – állapítottam meg döbbenten, ahogy a rács ettől a második lövéstől kizuhant, és hangosan csattant a földön.”

Még jóval megjelenés előtt megláttam a borítót, ültem a gép előtt és csak néztem, hogy ez a könyv kell nekem. Elküldtem a páromnak, hogy AKAROM. Két nap múlva szemlesütve közölte, hogy sehol sem találja, majd mosolyogtam, hogy még nem jelent meg. De karácsonyra megkaptam. Csak fogtam, néztem és nem mertem elkezdeni. Mi van, ha nem tetszik? Azonban most volt egy nagyon rossz olvasmányom és úgy éreztem, ez a jutalmam. És az is lett.

Nagyon szerettem a történetet. Bár mikor elkezdtem olvasni nagyon Winies életérzésem volt, de ez gyorsan elmúlt, és teljesen beleéltem magam a léghajók világába. Bár mindig azt hittem, hogy én a kalóz oldalt kicsit jobban szeretem, de nem, most a jó oldalon voltam. Azt hiszem.

Szóval ismét kaptunk egy erős női főszereplőt. Szeretem, hogy Vivien erős női karaktereket alkot, és nem gyengíti le őket, végig megtartják a karakterek az egyéniségüket, persze, fejlődnek, változnak, de az alapelemek megmaradnak. Külön köszönet, hogy nem 17 évesekről ír, hanem legalább 21 éves a főszereplő, így a karakter kiforrottsága valóban hihető. Meglepő, hogy egy olyan karakter, aki nem folyton azt emlegeti, hogy a szüleit elvesztette, és ez mekkora törés, nagyon tetszett ez a megközelítés, amit az írónő felépített.

Nick… Mit is lehet róla mondani. Egy nagyon komoly hibája van, nem rövid a haja. Szóval az én fejembe igen is rövid hajú, és akkor megalkotta azt a férfi karaktert, akiért a legtöbb nő döglik. De most komolyan… Szinte tökéletes. És mégsem lesz ettől túl rózsaszín az egész. Nem kényszeríti a szereplőket olyan szituációkba, amiktől hiteltelen lenne. Nem gyengíti el egyikkaraktert sem a romantikus szál kedvéért. Nincsenek nagy Büszkeség és balítéletbe illő jelenetek, nincs nyafogás, sóvárgás, jajgatás, folytonos félreértés. Nyílt, egyenes, őszinte, nem húzza az időt hamis jelenetekkel.

A világ. Nagyon jól felépített, valóban elképzelhető társadalmi struktúrájú disztópia. Imádtam, hogy még a hasonlatok sem a most ismert világunkból voltak, hanem azok is belesimultak a környezetbe, ez nagyon alapos volt. Bár ez leginkább az elejére jellemző. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ahogy belelendült az írásba az írónő, úgy csökkent ez az alaposság, tippem szerint a rengeteg ötlet és a fejben épülő történet miatt. Pont emiatt kicsit szomorú is vagyok, mert igen is szerettem volna néhány karaktert megismerni jobban. Szinte senkiről nem tudtam meg semmit, pedig Juniper kifejezettem érdekelt volna, vagy Gerald is, hogy miért választotta az apja útját.

A hajók. Nagyon bírtam a hajó neveket. A Hydra teljesen kirajzolódott a szemem előtt, de a Lélekvesztő és a Tartarosz is nagyon tetszetős nevek. Szeretem a mitológiával kapcsolatos párhuzamokat.

És akkor egy kis önkritika. A héten volt egy elméleti vitám az egyik barátnőmmel, hogy vajon léteznek-e olyan könyvek, amikben nincs rossz. És végül arra jutottunk, férjem közbeszólása után, hogy nincs, mert ha nincs rossz, nem lehet mellette értékelni a jót. Olvastam ezt a könyvet és futás közben beugrott, hogy nah, itt egy könyv, amiben csak jók vannak. Majd gondolkodtam tovább, hogy milyen elkorcsosult már az értékrendem, mikor embereket lőnek le, kínoznak, rabolnak el… és mindezt én nem tartom rossznak. Az egyik ok valószínűleg az, hogy ennél durvábbakat szoktam nézni, olvasni, és sajnos eltorzult a világképem, ha nem a valóságról van szó. (De tenném hozzá, hogy az utolsó 50 oldalon azért megvolt a rossz.) A másik, hogy nagyon sokáig nem találkozunk a rosszal, csak folyamatosan sugallja az írónő, hogy bizony rossz és gonosz emberek vannak a másik oldalon. Azonban, mikor Geralddal beszélget a főszereplő, akkor a gonosz is jó fényt kap, hiszen ők is egy család és védik egymást, és ezzel megint tompít azon, hogy egyértelműen gonosznak címezhetném a „rossz” oldalt.

Egy dolog volt, ami zavart a könyvben, de a végére elengedtem. Nem értem, hogy Becky, hogy veszthetett el valamit, ami nem az övé. Ez a könyv feléig nem hagyott nyugodni.

Nagyon tetszik a záró kép, illek a történethez. Az írónő azt mondta, hogy egy részesre tervezte ezt a könyvet. Ha ez valóban így van, akkor morcos vagyok, mert nekem vannak elvarratlan szálak, akkor vannak olyan részek, amik felületesek lettek, bár tudom, hogy oldalszámra így is a legterjedelmesebb műve. De legyünk őszinték az utolsó 3 oldal minden sorából üvölt a „foly.köv.”, még ha ez nem is tudatos.

Nem titok, már korábban is írtam, hogy nagyon szeretem a magyar tehetségeket és nagyon bánt, hogy nem kapnak elég teret, kiadói támogatást, hogy megmutassák magukat! Ezért külön kedvelem a Főnix Könyvműhelyet, aki kiadja Vivien könyveit. A hölgy valódi neve Sasvári Vivien, és elképesztően fiatal, mindössze 25 éves, ehhez képest eddig 7 könyve jelent meg. Két sorozat indító: Pokoli Szolgálat, mely a Pokolháború trilógia első kötete (ez az egyetlen, amit nem a Főnix adott ki, hanem az ABA könyvkiadó), valamint a Moira -A szörnyeteg bennem (Morrighan I). Ezen kívül a Winie Langton történetekből eddig összesen 3,5. Azt gondolom, hogy Vivien nagyon jól ír, és igazán izgalmasak a művei. Nagyon jó humora van, imádom az iróniát és Ő éppen megfelelő mértékben használja  a könyveiben.  A karakterei erősek, jellemzően nagyon elvhűek, ami külön tetszik. Azt gondolom érdemes elolvasni az írásait, mert igazán kiemelkedőek a magyar könyvpiacon, szórakoztatóak és nagyon el tudják nyelni az embert, aminek következménye a másnapi fejfájás és a szemránc krémek ellenére karikás szemek. A köszönetnyilvánítások pedig külön imádni valóak, annyira közvetlen, amilyet ritkán olvas az ember. Ebből a könyvből ez lemaradt, de pótolta a honlapján. A könyvei kicsit nehezebben beszerezhetőek, hiszen jellemzően a magyar könyvpiacra, nem minden könyve kapható meg a multiknál, de ezzel kapcsolatban nemrég megosztott egy bejegyzést a saját blogján (http://weeholloway.blogspot.hu) miszerint inkább próbálják az olvasók, több ok miatt is, a könyveit közvetlenül a kiadótól beszerezni. Mi így tettünk, és nagyon gyorsak voltak, szóval csak javasolni tudom ezt az utat. Remélem érződik az írásomon, hogy mennyire jónak tartom az írónőt, és remélem legalább néhány embernek kedvet csináltam, hogy megismerjék a műveit !    

Komolyan.. Nem csodálatos ez a borító???

Ismertető: Azért írtam ezt a könyvet, hogy tudd, mire van szükség ahhoz, hogy olyan nagyszerű szülő lehess, amilyen lenni szeretnél. Tartsd ezt a könyvet az éjjeliszekrényeden, hogy mindig kéznél legyen a pici első életéve alatt, mert választ találsz benne minden felmerülő kérdésre és problémára. Legyen ez a könyv a veled élő Szuperdada. /Jo-Jo/ Jo Frost, az Egyesült Királyság egyik legmegbízhatóbb és legelismertebb csecsemőgondozó és gyereknevelési szakértője a magyar szülők körében is népszerű Szuperdada 1-2. és A kisgyerekkor nagy kérdései után olyan könyvet írt, amely kizárólag a csecsemőkorra, a baba első évére koncentrál. Fejlődés o Biztonság o A biztos háttér kialakítása o Alvás o Etetés o Gondozás o Fejlesztés és felfedezés o Hogyan legyünk magabiztos szülők. A Szuperdada ezúttal sem csak a csecsemők gondozásával kapcsolatban ad tanácsokat, hanem minden fejezetben foglalkozik a szülőkkel is, akik babájukkal együtt napról napra fejlődnek és változnak. Segít kialakítani a tartós kötődést és megalapozni a jó szülő-gyerek kapcsolatot, hogy mindenki jobban érezze magát az előtte álló nagy utazáson. Keresd a Szuperdada sorozatait a LifeNetwork műsorán.

Igen, igen, Szuperdada könyvet írt, és nem is akár milyet. Mikor terhes lettem, elkezdtem gyűjteni a kismama könyveket, amivel szerintem csak az akkor még létező Ulpius ház járt jól. Az utolsó egy hónapot leszámítva persze időm se volt, hogy a kezembe vegyem ezeket, és a múltunk miatt babonás is lettem, hogy nem szabad túl korán olvasgatni ilyeneket. Természetesen, én is kezdtem a klasszikussal, a Suttógóval, de aztán a párom meglepett ezzel a könyvvel. Anno nagyon imádtam a műsorát, a stílusát, és bíztam benne, hogy a könyve is hozza ugyanazt a színvonalat. Szerencsére így is lett.

Kezdjük a külcsínnel, hiszen, ha akarjuk, ha nem, gyakran választunk ez alapján könyvet. Nos ennek a borítója nagyon szép, belsőséges, megnyugtató, jó ránézni. Bár biztos a cumisüveg elleniek most lázadoznak, de akkor is, szuper ez a kép.

Első pillanatban kezembe kaptam a könyvet, leültem és kb 2 nap alatt ki is olvastam, majd aggódtam, hogy nem jegyeztem meg mindent. Kicsit lassan esett le, hogy nem is kell, hiszen pont az a lényeg, hogy menet közben vedd elő és használd.

Tematikát tekintve a könyv 4 részre van tagolva; Születés előtt, megérkezett a baba, különleges helyzetek, hasznos tudnivalók.

A születés előtti rész végre nem olyan, mint a többi könyvbe, hogy leírja, hogy milyen terhesnek lenni, amit, köszi, tudok, hanem az azon túlmutató dolgokkal foglalkozik. Külön kiemelném, hogy az egyik legjobb írás, ami az apák „helyzetével” és szerepével is foglalkozik. Ezen kívül nagyon jó tanácsokat ad, hogyan rendezd be a babaszobát, mit hova tegyél, mire készülj. Valahogy, így összefoglalva látva nem volt olyan ijesztő.

A legnagyobb rész a baba fejlődésével foglalkozik, és ez is 4 részre bomlik, 3 hónapos osztásokban. Ami nagyon megkönnyíti a könyv használatát, hogy a fontos dolgok a szélső részen rózsaszín bokszba ki vannak emelve. Azok is, hogy milyen fejlődési pontok vannak, azok is, hogy mikor van baj és olyanok is, hogy mitől nem szabad félni. Mindenhol feltűntetik, hogy adott témával kapcsolatban hova fordulhatsz segítségért és szerencsére a magyar kiadó figyelt rá, hogy a magyar szervezeteket tüntesse fel.

Azt hiszem, ennek a könyvnek két fontos dolgot köszönhetek. Az egyik, hogy nagyon ritkán buktam ki a sírástól, volt ilyen természetesen, de relatív kevés. Nagyon jól leírja, hogy semmi baj, ha az ember ideges, hogy semmi baj, ha már remegsz a fáradtságtól és az állandó bőgéstől… és nagyon jó nyugtató technikákat ír. – bár hiába próbáltam elolvastatni a párommal, őt ez nem hatotta meg 🙂

A másik, hogy az éjszakai sírásokat, ébredéseket megtanultam kezelni. Hiszem, hogy ennek köszönhető, hogy Alíz ugyan még csak 9 hónapos, de nagyon jól alszik éjjel, 3 hónapos kora óta átalussza az éjszakát, és képes magát visszaaltatni. Persze ott állok az ajtó túloldalán, ha ugrani kell, de nagyon jól visszaalszik egyedül is.

Külön köszönet, hogy a könyv embernek tekinti azokat, akik nem tudnak szoptatni. Tudom, manapság elítélendő, ha valaki nem szoptat minimum 2 évig, de nekem például nem volt tejem, bármit csináltam. Ettől függetlenül 7 hónapig napi 2-3 órát fejtem, hogy kapjon a kicsim anyatejet. De bármilyen honlapot kerestem fel, bárhol kerestem valami kis támogatást, hogy nem vagyok szörnyeteg, mindenhol az volt, hogy ha nem szoptatsz rossz anya vagy, és ez a könyv volt az egyetlen, ami még azt is elfogadta, ha valaki magától dönt úgy, hogy nem kér a szoptatásból.

Ami kevésbé tetszett, hogy nagyon angol lett a könyv. Imádom az angolokat, nem kell félreérteni, de az életszituációt tekintve nekem fura volt, hogy a hat hónapos résznél felmerült a dada kérdése, nem bölcsi, hanem személyi dada, aki házvezetőnő is… És ennek elég nagy részt szentel, hogyan kell kiválasztani.

A harmadik részben kapnak helyet az ikrek (ezt a részt olvasva teljesen kedvet kaptam hozzájuk… majd legközelebb), a koraszülött és sérült babák, valamint műfajában kiemelkedő módon az örökbe fogadott kicsik. És minden résznél nagyon sokat foglalkozik a lelki vonatkozásokkal, valamit a testvérek helyzetével.

Az utolsó részben táblázatok, orvosi tanácsok, védőoltások (hazaira szerkesztve), elsősegély dolgok vannak összegyűjtve.

Egyben összefoglalva, tényleg a leghasznosabb és legjobban szerkesztett könyv a témában, és megfelelő lazaságot ad ahhoz, hogy ne stresszezd végig, hanem élvezd ezt az első egy évet.

Jo Frostról nem sokat lehet tudni. Angliába dolgozott dadaként, habár képesítés nélkül, de ezt ő a könyv több pontján is hangsúlyozza, hogy ő ezt nem tanulta, hanem megtapasztalta a gyerkőcök mellett. De a fő profilja azért nem ez az időszak, nem inkábba következő néhány év. 6 könyvet írt a témában, ebből 4-et fordítottak magyarra. Ebből ez foglalkozik 1 éves korig, egy másik (A kisgyerekkor nagy kérdései) 3 éves korig, a többi inkább a későbbi problémák megoldásaival, amiről a műsorai is szóltak. Ezen kívül, nem meglepő módon rengeteg szervezetben vállal szerepet, amik a gyerekekért küzdenek, legyen szó akár élelmezésről, akár betegségek megelőzéséről, kezeléséről. Saját gyereke nincsen, de ahogy olvasok róla, nagyon sokat kezel sajátként 🙂

Ahogy ma cikkeket, blog bejegyzéseket, FB postokat nézegettem, minden azzal kezdődik, hogy én ugyan utálom a Valentin napot…. Csak tudnám mitől is van ekkora forgalma a virágosoknak és a boltoknak ebben az időszakban. Persze mi is a párommal igyekszünk figyelmesen viselkedni, de azért megünnepelni soha nem ünnepeltük, mert ez egy nagyon helyes amerikai látszat ünnep, de tényleg aranyos, és senkit nem bántanék meg, aki szereti és végig romantikázza ezt a napot.

De gondoltam azokra, akik inkább elmenekülnének ezelől a lehetőség elől és hozok néhány romantikát szóra sem méltató alkotást 🙂 (bár őszintén be kell ismernem, mikor az olvasmányaimat néztem, kevés ilyet találtam, de azok nagyon jók). Magamhoz nem hűen most értékelést nem írok hozzájuk, hiszen az egy extra hosszú bejegyzés lenne, de ha valamelyik jobban érdekel valakit, akkor szívesen megosztom a részletes véleményem.

Aki kicsit komolyabb műfajban gondolkodik:

Markus Zusak A könyvtolvaj

1939, a náci Németország A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi. Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek. Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.

2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében. Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.

Kétszer futottam neki a könyvnek, mert elsőre nagyon nem ragadott meg, de másodjára viszont beszippantott. Más mint a témával foglalkozó könyvek. Szívszorongató, ugyanakkor élvezetes. És nem zsidó oldalról mutatja az eseményeket.

Léletanira hangolva

Jodi Picoult A nővérem húga

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2015/12/02/jodi-picoult-a-noverem-huga/

Aki gyilkolászni akar

Agatha Christie Ferde ház

„Ez a könyv egyike különleges kedvenceimnek. Évekig tartogattam, tervezgettem, fontolgattam: – Egy szép napon – mondtam magamban –, majd ha sok időm lesz, és igazi élvezetre vágyom – hozzákezdek! – Az a tapasztalatom, hogy az ember könyvei közül ötnek a megírása – munka és egyéb – élvezet.

A Ferde ház tiszta élvezet volt…

Akárhogyan is: a Ferde ház jóformán mindenkinek tetszett, joggal hiszem hát, hogy a legjobb könyveim közé tartozik. Nem tudom mi juttatta eszembe a Leonides családot – egyszercsak itt voltak. Hát mit tehettem: elszegődtem krónikásuknak” – írja könyvéről Agatha Christie.

Nem vagyok se krimi, de Agatha Christie rajongó, de az egyik legjobb barátnőm az, és miatta minden évben elolvasom egy-egy könyvét. És ez szuper volt! A legutolsó percig mindenkit gyanúsítottam, hogy Ő a gyilkos. Komoly, már a macskát is… És persze utólag győzködtem magam, hogy sejtetettem.. de bevallom, halvány lilám nem volt ki lesz a tettes… Imádtam.

Betegséget feldolgozó:

Lisa Genova Megmaradt Alice-nek

A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét.

https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2015/12/13/lisa-genova-megmaradt-alice-nek/

Sci-fi műfaja, de nem klasszikus értelemben:

Andy Weir A marsi

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2016/01/04/andy-weir-a-marsi/

És a személyes nagy kedvencem, csak legyen erőd neki kezdeni:

George R. R. Martin Trónok harca (A tűz és jég dala 1.)

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

Minap azt olvastam, hogy a jelen kor Tolkienje. És igen, nagyszerűt alkotott és imádom olvasni a könyveit.

És ehhez egy Valentin napi üzenet is illik:

Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.
Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.

Azt gondolom, nincs olyan könyves lista, amin ez a mű ne szerepelne (100 könyv, amit olvasnod kell; 1001 könyv, amit olvasnod kell; legjobb megfilmesített könyvek…), és azt kell mondanom, hogy nagyon jogosan foglalja el ezt a helyet. Mikor beszélgetek valakivel és arra terelődik a szó, hogy olvasta-e ezt a könyvet és azt mondja, hogy nem, én csak nézek rá „shrekcicaszemekkel”, és arra gondolok, mennyire jó neki, hiszen még előtte áll az élmény, hogy elolvashassa ezt a könyvet. Nos, ennyire tartom jónak.
Az eleje nagyon lassan indult, de úgy a negyedénél nagyon megtalált a könyv. Szóval tessék kitartani.

Először nem értettem, hogy miért mesél el apróságokat olyan alaposan, majd megvilágosodtam, pont a részletek, amik emberivé teszik, az egészet, amitől tudod, hogy pont olyanok, mint mi, bármennyire nem az életre lettek „teremtve” a szereplők. Végig olvasod hogyan nőnek fel, hogyan cikizik egymást tini korukba, hogyan dolgozzák fel a vitákat, veszekedéseket. És mégis tudod, még mielőtt megvilágosodnál, hogy valami nem stimmel. Valahogy másként reagálnak mindenre, valahogy nem olyan mélyen.
30 éves a főhős, és a regény felénél rájön az olvasó, hogy sokkal idősebb már nem is lesz. Hiszen mi is az a szolgálat, amivel tartoznak a társadalomnak. Semmi extra, csak az adományozás, amit életük során maximum 3szor tesznek, aztán kimerülnek. Igen, ők azok, akik arra születtek, hogy a szerveiket adományozzák. Valamilyen klónok, hiszen az emberiség rájött, hogy a szervek „gazdatest” nélkül nem működnek ideálisan, és így embereket „tenyésztenek”, hogy majd azokból szépen lassan kiemeljenek mindent, és elfelejtsék, hogy honnan is jöttek az életmentő szervek.
Ők nem ismernek más életet. Találkoznak felnőtt korukba valamennyire a külvilággal, de mivel egész életükben az adományozásra készülnek, gyakorlatilag nekik ez a természetese, ez a beteljesülés, hogy szó szerint szétszedik őket.
Van egy film is, aminek hasonló a témája (A sziget – nagyon javaslom), csak ott nem tudnak róla, hogy klónok és csak azért élnek, hogy másoknak adják mindenüket. De a könyv szereplői tudnak róla. Igen, tudtak is meg nem is, és ezt nagyon jól vezeti le az egész könyvben, mert az elején te is csak sejted, hogy mi az az adományozás, de akkor is mikor megtudták, és nem menekültek el, nem tettek semmit, csak tették, amire teremtve lettek.
Szörnyű elképzelni egy ilyen világot, ahol emberek arra születnek, hogy meghaljanak másokért. És ezt mindenki természetesnek veszi, mint azt, hogy állatok haljanak meg a sminkjeinkért.
És ezt az erkölcsi dilemmát nagyszerűen boncolgatja az író, hiszen mi a donorok oldaláról látjuk a történetet, de egy-egy pillanatra megmutatja a velük foglalkozókat is, mit élnek át, hogyan lehet ezt ép ésszel bírni, nem megszeretni őket… Lenyűgöző.
Mikor olvastam, azt gondoltam, a szerelmi szál kicsit gyenge, de mára megvilágosodtam nem, egyáltalán nem gyenge. Csupán arról vagy szó, hogy ők nem Jane Austen vagy a brazil szappanoperák alapján szemlélik ezt az érzést. Idejük sincs rá, és esélyük sem, és ha ezen a szemüvegen keresztül nézi az ember a könyvet, akkor pont elég ez a szerelmi vonulat.
Kevés könyv az, amin könnyezek, de ennek a végén gyakorlatilag végig sírtam… Bocsi, hogy ezzel sugallom, hogy mi a vége, de azt hiszem egy ilyen műnél ez nem meglepő…
A könyvből film is készült, amit én még ugyan nem láttam, de nagyon jó kritikákat olvastam róla.
Az író japánba született, de 5 éves kora óta Angliában él. Számos díj tulajdonosa, és beválasztották az 50 legjobb brit író 1945 óta bűvös körébe. Legelismertebb műve a Napok romjai, de a legismertebb a Ne engedj el. Az író szociálisan nagyon érzékeny, amit nem csak művei tükröznek, hanem az is, hogy feleséges szociális munkás, akik egy hajléktalanokat segítő akción ismert meg.

A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…

Minden év január 27-e körül a molyok úgy tisztelegnek a holokauszt emléke előtt, hogy olvasnak egy ezzel kapcsolatos könyvet. Az idei könyvem is nagyon jó, de 440 oldal és egyszerűen nem haladok azzal a kevés éjszakai olvasásommal. Így most nem tudom a kislányomra fogni a dolgot, hogy el vagyok csúszva, így egy régebben olvasott könyvet hozok. Bár nem is gond, mert azt hiszem az egyik legjobb könyv, amit ebben a témában olvastam. Ifjúsági, de én felnőtt fejjel olvasva is azt gondolom, hogy a maga műfajában remekül megírt könyv. Persze az alap és szerintem mindenkinek el kellene olvasnia az Robert Merle Mesterségem a halál, de erről majd máskor!

Nos adva van Bruno, aki egy 9 éves német kisfiú. Elsőre hallva két esélyes a dolog, vagy zsidó származású, vagy német náci gyermeke. Igen, ez utóbbi. Egy igen magas rangú berlini náci vezető fia. Ennek megfelelően néz ki a család, anyuka hallgat, és alig van szava, van egy elkényeztetett nővére,és van a kicsit mellőzött fiú. Mai mércével nézve nagyon naiv és egyáltalán nincs képben a világgal, de akkoriban szerintem teljesen reális, hogy nem értették a mögöttes okokat, hogy mi zajlik a világban. És végig az Ő szemszögéből látjuk a történetet.

Tudjuk, hogy megérkezik egy fura bajuszos „bácsi”, aki a nagyvezér, tisztelni kell, és udvariasan viselkedni. Kitünteti az apukát, hogy vezethet egy úgynevezett koncentrációs tábort… Így a berlini 5 emeletes házból egy háromszintesbe költöznek, ami már maga a pokol, nem mennek a barátai, kap egy magán tanárt és még nem is lehet hova kimenni játszani. De van egy kerítés, ahol összebarátkozik egy kisfiúval, aki nagyon sovány, az apukájával él ezen a helyen, mert az anyukáját másik „házba” költöztették… Ezen kívül a társaságát képezik még az alkalmazottak, köztük Pavel, aki vacsorát szolgál fel, pedig meggyógyította a kezét, mert korábban orvos volt. De akkor miért tálal vacsorát és miért kéri, hogy nem mondja meg a szüleinek, hogy segített bekötözni a sebeit?  És egyébként is mi az, hogy zsidó.

Nagyon gyengén tudom visszaadni a könyv stílusát, pedig nagyon igyekeztem, de ez jól mutatja, hogy mitől is nagyszerű ez a könyv. Semmit nem mond ki, semmit nem mond konkrétan , mindent csak egy kisfiú szemszögéből enged látni. És amikor leesik, hogy mi történik az szörnyű. Az utolsó oldalakon ott vertem a kanapét, hogy „ne tedd… Fordulj vissza…”

Nagyon jól mutatja annak az időszaknak a szörnyűségeit és érzéketlenségét. Hogy az család többi része, akik értik mi folyik ott, azok sem akarnak semmit tenni ellene. Van egy kis rossz érzésük, de sokkal komolyabb gond nekik, hogy elkerültek Berlinből az élet körforgásából, mintsem az, hogy mi is történi 100 méterrel a házuk mögött…

Nem egy Nobel díjas könyv, nem is az a szint, de azt gondolom, hogy a történelemből ezt már tanult gyerekeknek igen is jó könyv lehet, hogy megértség, és ne csak tudják mi történt abban az időben.

John Boyne-ról nem lehet sokat tudni. 44 éves, írországi író. Eddig 9 könyve jelent meg, ebből a leghíresebb ez a könyve. Irodalmat és kreatív írást tanult az egyetemen, valamint különböző irodalmi bizottságok tagja. Nagyon javaslom a honlapját megnézni, nagyon vicces : itt.

És milyen jó, hogy a moly.hu össze van kapcsolva a snitt.hu-val, így most azt is megtudtam, hogy létezik belőle film is. Azt hiszem felveszem a megnézendők listájára.

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet? A szabadságodat, az életedet? Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt? Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi. Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik. Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért. Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját. Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.

Kicsit elcsúsztam ezzel az értékeléssel, de a 9hónaposom úgy döntött, nem olyan fontos nekem blogot írnom múlt héten 🙂 .

Nagyon féltem nekikezdeni ennek a könyvnek. Sokáig csak ültem a kanapén és szorongattam a kezembe. Ezt a könyvet akkor adták ki, mikor az írónő 17 éves volt, ami predesztinálja, hogy max 16 lehetett, amikor megírta. Ami nem azt jelenti, hogy nem lehet jó, pusztán az élettapasztalat hiánya miatt úgy gondolom, nem lehet teljesen kiaknázni egy ilyen történetet. És ez kábé be is jött, de sokkal kevésbé zavart, mint azt gondoltam. És most hangsúlyoznám, jó könyv, és még mindig nagyon tetszik Vivien stílusa, gondolkodás menete.

A másik, amiért nem kezdek el ilyen könyveket, mert utálok sorozatot olvasni, aminek még nem jelent meg a befejező kötete. Fizikai fájdalmat okoz, de most komolyan! A trónok harca az egyetlen, ami miatt kivételt teszek, de minden olvasás alatt szidom George R R Martint, amiért ezt teszi velem. Elfelejtem, mi történt az előző részben mire kijön az új. Újraolvasni semmit nem szoktam, mert túl kevés az idő ahhoz, másrészt van egy élményem egy könyvvel. Ha az rossz, akkor minek újra olvasni, ha jó, akkor meg félek, hogy elveszne 🙂 Szóval sok minden szólt a könyv ellen.

De neki kezdtem. És nem tudtam letenni. Nem, nem azért ,mert várt mögötte egy másik könyv, aminek neki akartam ugrani, hanem azért mert jó volt  a történet. Jó az alapötlet, jók a szereplők. Megint egy elég erős női karaktert hozott létre. Természetesen jók a pasik. Jó a humora, imádom az iróniát. És a mellékszereplők is teljesen jók.

De sokan vannak! Nagyon sok szereplő van. És most jön, amiért ha nem tudtam volna, hogy nagyon fiatal volt a szerző, akkor is rájöttem volna. Mindenkivel nagyon belsőséges a viszony, korábbi kapcsolatra utal, amit utána nem fejt ki. Akivel csak 2szer találkozott azzal is „örökcimbi” beszélgetést folytat. Túl sok, túl közeli ismerős. Minden percben csak olyan tűnik fel, akivel valami „kacsintsunk össze” kapcsolata van. És ez végkép nem sértés, hiszen mind voltunk nagyon fiatalok, de ez pont a tinikre jellemző mindenki haver hozzáállás. 🙂

Az irónia nagy erőssége az írónőnek. Viszont itt még nem bízott az olvasóiban, és mindent megmagyarázott. Pedig nagyon érthetőek voltak a párbeszédek és félszavas kommentek is, de a folytonos magyarázások kicsit sokká tették.

Szerintem az egyik legérzékibb dolog, amit egy pasi tehet, az az, amikor a két tenyerét a nő arca mellé teszi, és a sarokba, a konyhapulthoz… szorítja. Nagyon nagyon szexi. De ha ezt még egyszer megláttam volna leírva, biztos, hogy kiugrok az ablakon.

Nos ezek a hibák olyanok, hogy tipikusan kössünk bele valamibe. Mert ettől függetlenül jó könyvnek tartom. Sajnos 2007-ben jelent meg és azóta semmi, és az írónő a blogjaiban /karcaiban sem tesz említést ennek a folytatásáról. Ami lehet, így is van jól. Nem, nem azért mert nem lenne folytatásra érdemes, mert, ahogy az elején írtam jó a történet és tetszik az egész, viszont eltelt lassan 10 év, és ezalatt , ha jól sejtem Vivien is sokat ért, valószínűleg más lenne a stílus, nagy lenne a szakadék a két rész között. De, ha lesz folytatás, vevő vagyok rá.

Vivienről nem írok, mert az előző bejegyzésben megtettem.

A könyv sajnos jelenleg nem kapható, de érdemes dörömbölni a kiadónál, vagy könyvtárakban. Illetve több molyról tudok, akik több példánnyal rendelkeznek J Férjem is így szerezte meg Nekem! Ez alól kivétel, ha valaki e-formátumba olvassa, hiszen ez az egyik könyve, ami megjelent ebook-ként, és így kapható is J