Ugyan még nem teljes a sorozat, de mivel eddig 3,5 rész jelent meg, így ennyi ismerettel írom meg a véleményem. Szerencsére megint egy általam nagyon tehetségesnek tartott fiatal magyar írónő műveiről írhatok. Ami azért is szerencse, mert karácsony, névnap, szülinapra megkaptam az összes művét, szóval nagyon rosszul éreztem volna magam, ha mégsem tetszik 🙂 Ez a sorozat műfajilag steampunk, amit eddig nem is tudtam, hogy van, de mint kiderült, nagyon kedvemre való 🙂 
„Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.” Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről. Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban… Elkezdtem negyed 10kor olvasni, miután a 8hónapos csöppséget lefektettem, gondoltam olvasok 10-ig. De idő zavarba kerültem és hirtelen negyed 11 lett, sebaj, még ha olvasok max 10 percet, akkor is aludhatok pár órát míg az én Mazsolám felébred. De ha már eljutottam 56 oldalig, akkor miért hagynám már azt a 20 oldalt hátra, hiszen akkor nem tudok elaludni, annyira idegel a befejezetlenség… Így másnap karikásak a szemeim, nagyon fáradt voltam és kicsit hisztis is, mert ott van mellettem a Tolvajbecsület, de tudtam, hogy tízórait kell készítenem és le kell menni sétálni, és a gyerkőcnek ezt mégsem olvashatom fel :). De ez azt hiszem elmondja, hogy mennyire nagyon élveztem . Magával ragadó, izgalmas, olvastatja magát. Tele nagyon jó leírásokkal, amik miatt mozi szerűen látod magad előtt a történetet és mégsem érzed azt, hogy miért húzza az oldalakat az alapossággal. A főszereplő zseniális. Nagyon szeretem az erős női főszereplőket, akiket már így kapunk nem pedig 1 nap alatt válnak szuperhősökké. És persze Winie véletlenül sem szuperhős, hanem egy nagyon tehetséges és az apja által nagyon jól kinevelt tolvaj. De az egész Langton család nagyon valós, teljesen el tudja az olvasó képzelni, hogy milyen lehet a légkör az épületben, ahol az egész család gyakorlatilag együtt él, és még tetszik is. Olyan kicsit olaszos érzése van az embernek a történetet olvasva. De az érződik, hogy az írónő nagyon családorientált lehet. Nagyon örülök, hogy úgy alkotta meg a szereplőket, hogy még aki teljesen más mint a főszereplő, azt is lehet kedvelni. Nem kell választani Winie és Rey között. Sőt, őszinte leszek , néhol a nővére állt hozzám közelebb, pl egy ruha szétvágásánál én is könnyeztem volna :). De a lényeg, hogy minden karaktert úgy ábrázol, hogy kedvelni lehet. Egyetlen meglepő volt a könyvben, hogy tényleg az első oldalon kezdődik. Nagy környezetvédőként általában bosszantanak a felesleges belső lapok, de itt hirtelen meglepett a dolog. De az fantasztikus, hogy nem újságok , vagy hivatalos kritikusok véleményét tették be, hanem könyvmolyok, blogosok gondolatait, ez sokat elmond az írónőről. 
„A becsület olyasmi, amit utólag már nem tudsz visszaszerezni, és ha elveszíted, az egy életre megbélyegezhet.” Winie végre megszerezte a Mesterkulcsot, ám az apja úgy döntött, senki sem használhatja a szerkezetet addig, amíg ki nem derítette, hogyan működik. A probléma csupán az, hogy Winie-nek bizony sürgősen szüksége lenne rá. Az alku, amit Williammel kötött, most már sokkal inkább becsületbeli kérdés, mint pusztán üzlet, nem mellesleg a Conrey fiú is egyre türelmetlenebb. Közben a Langton család egy második világháborús tank elrablását tervezgeti, ráadásképpen pedig felbukkan valaki Winie múltjából, akit jobb szeretne inkább elfelejteni. A lány végül apja engedélye nélkül használja a Mesterkulcsot, hogy megszerezhesse Will édesanyjának gyűrűjét egy szigorúan őrzött páncélteremből, azonban hiba csúszik a gépezetbe, és Winie ezúttal talán tényleg nem fogja megúszni olyan könnyen, mint remélte. Talán még jobb, mint az előző! Imádom a humorát , az iróniát, és azt, hogy apró gesztusokra kiterjedően ír le mindent, így pontosan magam előtt látom még a fintorokat is. Will karaktere nagyon jól kialakított, a jó fiú, aki mégsem annyira jó. Akit a jó ok hajt, de nem fél piszkos eszközöket használni. Attól függetlenül, hogy egy nagyon erős női karaktert hozott létre, nem nyomta el a férfi figurát sem, de Winnie-t sem gyengítette le. Az is növeli az értékét számomra, hogy szabályokat állít fel, viselkedési szabályokat, elveket, amiktől nem engedi eltérni a szereplőket, ettől erősek a karakterek, ami külön gyöngyszeme a könyvnek. A tank elrablása már így leírva is nevetőgörcsöt vált ki belőlem, és a könyvben ez komoly, és kb úgy beszélnek róla, mintha egy kisebb dologról lenne szó, imádtam. És én is izgultam, hogy vajon sikerül-e. Fura, hogy ugyan csak novella méretű, mégis sok a cselekmény és mégsem érzem elnagyoltnak. Pedig ritkán olvasok 200 oldal alatti könyveket. És igen, kinek az életébe ne lett volna egy „Tony”, na persze nem a pénzzel szoktak távozni, hanem az önbecsüléssel, és ki ne akarna ilyen családot, hogy csak egyszer jól ellássák a baját… De ettől függetlenül nagyon élveztem a megjelenését, a hidegvérét a nagyképűségét. Tipikusan egy olyan személyiséggel ruházta fel az írónő, akiért minden nő döglik és mindenki azt hiszi, hogy megtörheti. 
“- A vádlott álljon fel! A szék lába megcsikordult a korhadt parkettán, ahogy felemelkedtem, és éreztem, hogy a feszültség szinte megül a levegőben. Nem láttam, de tudtam, hogy a sorok között a családom tagjai lassan a fegyverükért nyúlnak. A bíró megköszörülte a torkát, és messzire tartotta magától a papírt, hogy el tudja olvasni a rákapart írást. Egészen eddig sikerült megőriznem a hidegvérem, de most hallottam, hogy a csuklómat összeszorító bilincs halkan csilingel, ahogy remeg a kezem. – A New York állam által rám ruházott hatalomnál fogva kijelentem, hogy az esküdtszék ítélete alapján Edwina Russel Langton az ellenne felhozott vádakban…” Winie-t elfogják, és bár ki tudna szabadulni a börtön rácsai mögül, nem hajlandó szökevényként élni. Így az igazságszolgáltatás kétes rendszerére bízza magát, annak ellenére, hogy a bíróságnak nem szokása szabadon engedni a vádlottakat. Odakint William a Langton családdal összefogva mindent megtesz, hogy tisztázza a lányt, de lehet, hogy ez sem lesz elég, hogy megmentse Winie-t a hóhér kötelétől. Mikor elolvastam az első oldalt kicsit kétségbe estem, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy 100 oldalon keresztül ír le két napot… De igen, és még csak nem is unalmas. Nagyon élveztem, hogy végre Will szempontjából is olvashattunk, és a családot is jobban megismerhettük. Természetesen a nagymama a kedvenc, de a többiek is nagyon jó karakterek. A tárgyalás részleteit persze végignevettem, ahogy épp a főhős ártatlan mivoltát ecsetelték, folytak a könnyeim. Az önálló küldetés, Arnie az egyik unokaöcs (bár rokoni szálakban soha nem voltam erős, így lehet, hogy hivatalosan nem az …) , az ahogy Adrey megjelenik, majd az Apuka mindent megold, és már mindent tud menet közben is… nagyon jó, kicsit keresztapás, de a legjobb értelemben. A könyv vége kiszámítható, de tipikusan az az eset, hogy ki érdekel, mikor az odavezető út ennyire jó és szórakoztató. 
Winie és a Langton család a karácsonyra készülődik. A káosz még a szokásosnál is nagyobb, de azért a vacsora előtt Winie és Will még szakít időt egy okító jellegű ékszerlopásra. „- Ajándékot vettél nekem? – kérdezte, és gyanakvás színezte a hangját. Hátrapillantottam a vállam felett, és csak annyit mondtam: – Kérlek. – Előhúztam a fiók egy rejtett rekeszéből a Mesterkulcsot. A zsebóra formájú szerkezet megcsillant az olajlámpa fényében. – El fogod lopni az ajándékodat.” Ez a szösszenet egy kis ajándék a Winie-rajongóknak, továbbá átvezetés „A hóhér kötele” és a februárban megjelenő, „Tolvajok kézikönyve” című negyedik rész között. És az eddig megjelent utolsó rész. Mikor elkezdtem írnia bejegyzést, akkor levettem a köteteket a polcról és kerestem a Brosst, majd rájöttem, hogy az csak „e formátumba” létezik, de nagyon remélem, hogy a negyedik résszel ezt is nyomtatják majd. De hatalmas ötlet volt az írónőtől ez a fajta ajándék az olvasóinak, bár nagyon szívesen fizettem volna is érte. Azt hittem 44 oldalon csak egy kis szösszenetet lehet írni, és igen így is van, mégis élveztem. Nagyon tetszett, hogy végre hozott egy kis feszültséget a főszereplők közé, pont annyit, ami még nem erőltetett,nem teszi egy percig sem gyerekesség, de mégis még emberibbé teszi. És olvasva a történetet csak az jutott eszembe, hogy mennyire is szeretem a karácsonyt annak minden nyavalyájával és butaságával együtt… És hogy nagyon várom a februárt, amikor megjelenik a következő rész. És akkor pár szó az írónőről. Nem titok, már korábban is írtam, hogy nagyon szeretem a magyar tehetségeket és nagyon bánt, hogy nem kapnak elég teret, kiadói támogatást, hogy megmutassák magukat! Ezért külön kedvelem a Főnix Könyvműhelyet, aki kiadja Vivien könyveit. A hölgy valódi neve Sasvári Vivien, és elképesztően fiatal, mindössze 25 éves, ehhez képest eddig 7 könyve jelent meg. A fent említett 4 könyvön kívül két sorozat indító: Pokoli Szolgálat, mely a Pokolháború trilógia első kötete (ez az egyetlen, amit nem a Főnix adott ki, hanem az ABA könyvkiadó), valamint a Moira -A szörnyeteg bennem (Morrighan I). Valamint van egy önálló kötete a Végtelen horizont. Már túl vagyok a Pokoli szolgálaton is, amiről majd a következő bejegyzésben írok, és a többi könyv is megvan, de kényszer szüneten vagyok. De már az eddig olvasott 5 könyv alapján elmondhatom, hogy nagyon jól ír, és igazán izgalmasak a művei. Nagyon jó humora van, én imádom az iróniát és úgy gondolom Ő éppen megfelelő mértékben használja a könyveiben. A karakterei erősek, jellemzően nagyon elvhűek, ami külön tetszik. Azt gondolom érdemes elolvasni az írásait, mert igazán kiemelkedőek a magyar fantasy piacon, szórakoztatóak és nagyon el tudják nyelni az embert, aminek következménye a másnapi fejfáját és a szemránc krémek ellenére karikás szemek. A köszönetnyilvánítások pedig külön imádni valóak, annyira közvetlen, amilyet ritkán olvas az ember. Azt hiszem az egyik ami megfogott benne az a Végtelen horizonthoz írt köszönetnyilvánítása volt. A könyvei kicsit nehezebben beszerezhetőek, hiszen jellemzően a magyar könyvpiacra, nem minden könyve kapható meg a multiknál, de ezzel kapcsolatban nemrég megosztott egy bejegyzést a saját blogján (http://weeholloway.blogspot.hu) miszerint inkább próbálják az olvasók, több ok miatt is, a könyveit közvetlenül a kiadótól beszerezni. Mi így tettünk, és nagyon gyorsak voltak, szóval csak javasolni tudom ezt az utat. Remélem érződik az írásomon, hogy mennyire jónak tartom az írónőt, és remélem legalább néhány embernek kedvet csináltam, hogy megismerjék a műveit !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: