Ugyan még nem teljes a sorozat, de mivel eddig 3,5 rész jelent meg, így ennyi ismerettel írom meg a véleményem. Szerencsére megint egy általam nagyon tehetségesnek tartott fiatal magyar írónő műveiről írhatok. Ami azért is szerencse, mert karácsony, névnap, szülinapra megkaptam az összes művét, szóval nagyon rosszul éreztem volna magam, ha mégsem tetszik 🙂 Ez a sorozat műfajilag steampunk, amit eddig nem is tudtam, hogy van, de mint kiderült, nagyon kedvemre való 🙂 



Jane Austen: Értelem és érzelem
A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végiggondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik – de vajon megtalálják-e?
Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani.”
Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.

“A Dashwood kisasszonyokban túlságosan sok volt az értelem, hogy az előbb említett hölgynek kívánatos társasággal szolgáljanak, az utóbbiak pedig féltékeny szemmel nézték őket, mint akik az ő jogaikat bitorolják, s osztoznak velük a szívélyességben, amelyet pedig a Steele kisasszonyok tökéletesen ki akartak sajátítani. Lady Middletonnak Elinor és Marianne iránti viselete makulátlan volt, de igazában egyáltalán nem kedvelte őket. Nem hízelegtek neki, sem a gyermekeinek: nem hihetett hát jóindulatukban; s mert szerettek olvasni, úgy vélte, ironikusak; talán nem is tudta egészen pontosan, milyen az, ha valaki ironikus; no de ez igazán nem jelentett semmit. Általában ezt bírálatnak tekintik, és könnyen osztogatják.”
Az első 50 oldal nekem is ilyen volt, bár az a szokásos Austen féle bemutatom a fél világot és közben csak egy-két ember lesz érdekes a folytatásban rész. De ez hozzá tartozik. Itt kattant az agyam, hogy mit is olvasok és elmélyedtem benne és innen vitt magával a történet. Több regényében is mellékszál, itt pedig központi témává emelkedik az értelmesség és az érzelmesség összecsapása. Szinte az össze könyvében van egy-egy nagyon művelt, okos és igen csak öntörvényű női főszereplő. De, ha nem is öntörvényű, akkor is elveihez nagyon ragaszkodó két lábon a földön álló szereplője. És minden könyvben van egy-egy kissé bohókás, érzelmek által vezérelt kisebb cserfesebb lány. És most összeengedte őket.
Elinor karaktere egyszerűen tökéletes. Persze mivel én nehezen élek meg érzelmeket és még nehezebben mutatom ki, így teljesen tudtam vele azonosulni 🙂 . Marianne már más eset, de semmivel sem kevésbé szimpatikus, bár néha az volt az érzésem, hogy valaki ugyan pofozza már fel. Mindkét lány ugyanazt éli meg, szeretnek valakit, aki nem lehet az övék. Már a szeretet is más, míg Elinor hosszú beszélgetéseket folytat, meg hosszú sétákat tesz Edwarddal, természetesen az illem összes szabályát betartva, addig Marianne Willoughby–val teljesen lángol és áthág minden társadalmi szabályt.
Itt kell megjegyeznem, hogy nehéz mai fejjel elképzelni, hogy anno az angoloknál mekkora dolog volt, ha egy nő levelet írt egy férfinak, aki nem a jegyese. Kb olyan, mint napjainkban a kedves tinik parkokban előadott nyilvános pettingje… tehát ilyen szemmel kell nézni, hogy a kisebbik testvér milyen “illetlenül” vállalja teljes vonzalmát a férfihoz. Persze mindig vicces, hogy az angolok milyen komoly tartásúak, hiszen mindig beszélünk spanyol etikettről, meg a francia udvarról, ahol bezzeg mindennek szabad folyást engedtek, még a nemi betegségeknek is, ezzel szemben az angolok mindig olyan hűvös eleganciával és tartással kezelték ezt az igen csak szabályok közé szorított életet. De ezért imádjuk őket.
Szóval szemmel kísérhetjük a két lány szenvedését, Elinor, aki tartással viseli a helyzetet, pedig minden nap találkoznia kell az igencsak buta, és annál még gonoszabb konkurenciájával, míg Marianne épp meg akar halni. Pedig mellette ott van folyamatosan Brandon ezredes, aki a világot adná egy mosolyáért is, és mikor baj van, azonnal rohan segíteni. Ő aki már szerelmes volt egy ilyen nőbe, de csúnyán megégette magát.
Nagyon izgalmas, nem unalmas, nagyon jó jellemábrázolásokkal tarkított könyv. Mrs Jennings pedig nagyon feldobja az egészet. Egyetlen egy von le az értékéből, már pedig az, hogy a végén döntést hoz az írónő az értelem és az érzelem között. Igen, ezt már a büszkeség és balítéletben is megtette, de ott nem ez volt a legfőbb szempont. Itt viszont egészen a legvégéig nem hoz értékítéletet. Persze kifigurázza az érzelmek által vezérelt kislányt, bár tenném hozzá, hogy Ő egész életében ezt a szerelmet kereste, vagy inkább várta, hogy rátaláljon, mégis a végén mindent az értelemnek rendel alá és Brandon ezredes ennél többet érdemelt volna.
Megnéztem a filmet is, ami szuper lett. Igazi “nagyon angol” színészek játszanak benne nagyrészt, és mind nagyon jót alakítanak. Én Hugh Grantnek inkább Willoughby szerepét adtam volna, de ez ízlések és pofonok. De Alan Rickman (R.I.P) ebben is nagyot alakít, és én azonnal hozzámentem volna 🙂
Austen az egyik leghíresebb írónő, egy 8 gyerekes család 7. tagja. Sokat nem engedett tudni az életéből. Korszakához képest rendkívül művelt volt, sok helyet volt lehetősége rokonai által megismerni. Férjhez soha nem ment, volt egy “szerelme”, aki meghalt és volt egy vőlegénye, akivel felbontotta az eljegyzést, mert csak társadalmi elvárások miatt ment volna hozzá. Akkoriban meglepő módon önfenntartó volt, hiszen művei még életében sikeresek voltak. Betegsége miatt azonban nem járt sokat emberek közé, nővérével mindenről levelezett, viszont Ő meg akarta védeni a hugának magánszféráját a halála után, így ezeket a leveleket egy-két kivételtől eltekintve megsemmisítette, tényleg nagyon jó testvér lehetett 🙂
Ami nagy szívfájdalmam, hogy nem lehet Austen könyveket kapni. Pár éve újra kiadta az azóta tönkrement Ulpius ház a könyveit, és anno nagyon jó áron adták, sajnos nem vettem meg, most meg se antikváriumba, de könyvesboltokba nem kaphatóak 🙁 Pedig még nem teljes a gyűjteményem.
John Green: Papírvárosok
Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri. A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.

Nos , ez a könyv katasztrófa volt. Pedig nagyon lelkesen álltam neki, de ez szörnyű volt. Unalmas, hosszú, bonyolult, ellenben értelem nélküli mondatokkal teletűzdelt írás. Értem én a mélyebb mondani valóját, de én már eret akartam vágni a szenvedésen.
Adva van egy 18 éves, elképesztően jó humorral megáldott és belevaló srác. Nah, nem menő, de ilyen személyiséggel annyira szürke egér sem lehetne, amennyire az író beállítja. És persze a csaj, aki vagány, közkedvet, népszerű és a titkos szerelme Quentinnek. De persze soha rá sem néz, gondolja ezt a srác.
És egy este alatt megváltozik minden. A srác kibújik a csigaházból a csaj pedig eltűnik. Nos ez az éjszak a volt az egyetlen élvezhető rész. Egy csaj bosszúja a pasiján, amiért megcsalta. Persze közben kiderül, hogy nem is olyan rózsaszín a lány élete, mint ahogy mindenki gondolja, sőt igazából komoly lelki gondjai vannak. Nem tud érvényesülni az igazi személyisége és teljes elnyomásban él. Vagy így éli meg, hogy sehol nem lehet igazán önmaga, ezért elszökik.
De nyomkat hagy a srácnak, aki ezek alapján nagyon nagyon lassan felkutatja, közben pedig folyton komfortzónáján kívül van, amit mint kiderül élvez, és persze a csaj, akivel 10 éve nem beszélgettek, ezt pontosan tudta…
Ismétlem , lassú. Engem már rég nem érdekelt, hogy él-e vagy sem a lány, csak azt akartam, hogy vége legyen. Közben persze feltűnnek a barátok, akik jóban rosszban segítenek, közben élik az életüket, tehát szuperek, mert tökéletesen egyensúlyoznak az egocentrikusság és a barátság pengeélén. És jön az elképesztően jó nő, aki a leggázabb sráccal jön össze, és kiderül, hogy milyen jó lelke van (és kedves urak, nem, nem a mellméretére gondoltam, hanem tényleg a lelkére .)). És a nagy mondások , mint: eddig egy hozzá társított képzeletet szerettem, de most megismertem és tanulom szeretni az igazi énjét. Most ez komoly? 18 évesekkel???? Ne már!
És ha eddig nem írtam volna le elégszer, unalmas! Bár kedvet kaptam Withman versek olvasására 🙂
De két díjat azért bezsebelt a könyv: Edgar Award és Corine Literature Prize. Biztos bennem van a hiba.
Pedig John Greent nagyon szeretem. A csillagainkban a hiba tökéletes volt. És nagyon szimpatikus, hogy emiatt 2-3 hónapot gyermek onkológián töltött. És van humora, mert Obamanak csak azt a kérdést tette fel, mikor lehetősége volt beszélni vele, hogy mi legyen a lánya neve… Eredeti szakmája egyébként pedagógus, és ez az oktatási hajlam a műveimben is megjelenik. Fiatal íróként pedig rengeteg díjat nyert, például Printz-díjat. Ezen kívül a youtube-n Ő indította el a #VlogBrothers-t, valamint egy online oktató dolgot, amit szintén ingyen csinálnak… Szóval tipikusan, imádom, szeretem, de ez nekem nagy melléfogás volt.
Andy Weir A marsi
Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.
Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.
Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.
De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Soha nem akartam űrhajós lenni, de ezután csak és kizárólag ezt akarom :). Az egészet láttam magam előtt, fordulatos volt, nem voltak benne unalmas vagy felesleges részek, nah jó a szerelmi szálat leszámítva, ami nem illeszkedett bele, de ezt megbocsátom :). Persze a technikai részek akár kínaiul is lehettek volna, de a végére már szakértőnek éreztem ám magam :). De én , aki technikai analfabéta vagyok még én is azon gondolkodtam, hogy mit lehet eszközként használni és mit hova kellene csavarozni. Egy teljes film jelent meg előttem és én is ott voltam azon a bizonyos vörös bolygón és küzdöttem az életben maradásért.
Nagyon sokat jutott eszembe közbe az Apollo 13 , és nem csak azért mert voltak benne utalások rá, hanem azért is, mert nekem nagyon hasonló az egész. A mérnökök személyisége nagyon valóságos, igazi kockákkal van tele az egész könyv és ez nagyon tetszik. Valami ilyesminek képzelem a NASA-s embereket. Persze kevesebb humorral, de ennyi javítást megérdemeltek. Voltak benne tipikus emberi butaságok és tehetetlenségek, de ez kellett hozzá, hogy szinte elhiggyem, hogy ez megtörténhet.
Mark karaktere természetesen tökéletes. Tele lököttségekkel, de egy modern MacGyver, és gyermekkorunk hőséért ki ne rajongana. Összedug néhány csövet és azonnal lesz minden a Marson. Imádtam a káromkodásait is 🙂 És azt, hogy a teljes nyilvánosság előtt szól be embereknek. Még nem láttam a filmet, de azt hiszem Matt Damon tökéletes választás volt hozzá 🙂
Őszintén meglepett, hogy mennyi női szereplőt kaptunk a könyvben és milyen szuper karaktereket, szóval le a kalappal az író előtt, igazán törekedett az esélyegyenlőségre és ezt köszönjük :). A NASA-sok karakterei vezetői szinten is jól megalkotottak. Annyit lehetett volna még, hogy teret adni annak a felvetésnek miszerint mennyit ér meg egy élet! Nekem ez a dilemma kicsit hiányzott, habár a döntés ugyanez lett volna, de egy kis dilemma belefért volna 🙂 Mindamellett persze, hogy ez egy óriási reklám volt az egész NASA-nak. De amerikai létére még a kínaiaknak is adott szerepet (vajon miért nem az oroszoknak? :)) Szóval ezek nagyon jó húzások voltak.
Ami kimaradt még szerintem az a lelki része. Bár ez ebbe a könyvbe lehet nem illet volna, hiszen nem egy lelkizős dolog, de ennyire sok időt egyedül, mindentől és mindenkitől távol, sok idő teljes kommunikáció nélkül… Ez azért bármennyire erős pszichés embert megviselne, de Mark teljesen normális maradt a végéig. Nah, jó ez csak a szakmai kényszerem, hogy erről is akarok infót 😀
Egy valami volt nekem sok. A vége. Spoiler nélkül, de azért egy űrhajó ajtaját nem robbantja csak úgy ki a kapitány 😀 De még akár ez is belefért és el tudtam hinni.
Az írónak ez az első könyve, aminek egyetlen oka van, nem író igazából. Ő volt a legfiatalabb, akit valaha szoftver mérnökként foglalkoztattak. Mindössze 15 éves volt, mikor elkezdett a szakmájában hivatalosan tevékenykedni. Van esetleg valakinek kérdése, hogy hogyan tudott egy ilyet kitalálni? És honnan vette az igazi kocka szereplőket? 🙂 Remélem még sok ilyet olvashatunk, mert imádtam a stílusát, a karaktereket és az egész történetet. A kedvéért még sci-fi rajongó is lennék!
Erősebben kellett volna a fizika…Űrhajós akarok lenniiiiii!!!!!!
