Könyvfüggő

A világ és ami alatta van
Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé… ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. Különös társaságba csöppen: Ajtó – a lány, akin segített – nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja.
A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is. Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?

Lehet, hogy magamtól nem találtam volna meg az írót, de a párom kedvence, így gondoltam kap egy esélyt :). Habár a férjem felolvasott egy másik művéből, a Tükör és füstből, ami az én alap felfogásomban mesék morbid átdolgozása, és nem gondoltam, hogy lesz valami közös bennünk. De lett.

Ez a könyv nagyon jó. És a fülszöveg nagyon találó, ahhoz nincs mit hozzátenni spoiler nélkül, tehát inkább a történetről megpróbálok nem írni. Tavaly karácsonykor olvastam, és emlékszem elmentünk sétálni és én közben is csak arról tudtam beszélni, hogy azta milyen világot hozott létre, hogy ugyan még nem jártam Londonba, de látom magam előtt az alagutakat, a vásárokat, a titkokat.  Párom meg kedvesen mosolygott rajtam, mint a csacsi öreg medvén :).

A hivatalos besorolása fantasy és persze az is, de azért nekem ez még a mese kategória inkább. Teljes lelki nyugalommal vettem meg a 14 éves unokaöcsémnek később, mert azt gondolom, hogy éppen neki való könyv. És igen, szerintem gyerekkorában mindenki álmodott arról, hogy egyszer csak felfedez egy másik világot, ahol különleges. És ezt egy felnőtt emberrel teszi meg, aki szintén valahol erre vágyott, de magának sem ismerte volna be. Eredeti cím: Neverwhere és eredetileg egy, a BBC számára írt fantasy sorozat adaptációja.

A karakterek kidolgozottsága természetesen szuper, de ez az íróval jár. És igazi fantasyhez méltóan a való világban elképzelhetetlen karakterek vannak nem csak külső jegyeiket tekintve, hanem személyiségüket is. Egy teljesen más világban felépült érdekes társadalom kritika. Persze az összeesküvések a fő mozgatói a történetnek, illetve a nagy csavarok, hogy kiben lehet megbízni és kiben nem, de a jó, hogy végig bizonytalanságban tart. A legvégén sem tudom, hogy ki a jó vagy ki a rossz vagy hogy ennek a két kategóriának van-e létjogosultsága a London alatt kialakított világban.

És igen, a végén én is ültem fölötte, hogy oké, de hol a második rész. Sehol. Ennyi volt, nem lesz több. és ez az író ilyen, ha egyszer azt mondja, hogy nenyi, akkor ennyi. és ez tetszik, nem erőltet bele ég egy történetet, ez így volt kerek!

És akkor az íróról, mert azt gondolom minden műve fantasztikus attól függetlenül, hogy én nem mindegyikért tudok rajongani. Nőként persze a Csillagpor a kedvencem :). Gaimen többszörösen díjazott fantasy író. Amit ezen a területen be lehet gyűjteni díjat, azt szerintem már mind megkapta. Mindig is írónak készült, már kisgyerekként is falta a könyveket és azt mondta író lesz. Példaképei: Tolkien és Lewis. Jelent meg könyve közösen Douglas Adamsszel és Sir Terry Pratchetttel is.  De a történet, ami miatt nagy kedvencem lett: Egyszer utazott Amerikából Londonba, de késett a járata. Fogta magát bement egy könyvesboltba, ahol egy polcon megtalálta a frissen megjelent könyvét. Unalmába dedikálta a kb 20-30 példányt, majd kiment mintha mi sem történt. A gépe indulás aelőtt pedig megírta a twitteren a követőinek, hogy hol találnak dedikált példányokat :). Soha nem volt még akkora forgalma az üzletnek.

Szóval előttem is még nagyon sok könyv áll, amiket Ő írt, és remélem, hamarosan ki is tudom olvasni, de remélem kedvet csináltam hozzá és mások is megismerkednek vele 🙂

Egy sorozat a való életről

Egy sorozat, amely itt és most játszódik

Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások

A történet rólad is szól!

Ajánlom tini lányoknak, hogy tudják nincsenek egyedül. Anyukáknak, akik elfelejtették milyen tininek lenni. Apukáknak, akik meg akarják érteni, miért kell még órákat telefonálni /chatelni a barátnőnkkel, akikkel egyébként egész nap együtt vagyunk vagy akik meg akarják érteni, hogy az egyébként normális lányuk miért kezd el érdeklődni a gördeszkázás iránt. 🙂

Tudom, azt ígértem, hogy sorozatokat csak egyben értékelek, de nem hinném, hogy valaha ezt ki fogom olvasni, ami nem amiatt van, mert nem tartanám szupernek, hanem mert örülök, hogy már nem vagyok ennyi idős és nincsenek ilyen problémáim :).

Kicsit aggódva kezdtem neki, de a Párom esküdözött, hogy nagyon jól fogok szórakozni rajta, így adtam neki egy esélyt :). Elolvastam kik ajánlják: Barbee, AFT Tomi – azt se tudom kik ők, de ha azt mondják jó, akkor essünk neki.

Már a harmadik oldalon megfogott, mutatom miért:

“…– A maci lámpát hová tegyem? – emelt ki anyu a dobozból egy olvasólámpát.

– Hát – néztem megrökönyödve a nem kimondottan menő darabra. – Vissza a dobozba? – kérdeztem mosolyogva. Anyu maga felé fordította a lámpát, hogy jobban szemügyre vegye.

– Ez már cikinek számít? – kérdezte.

– Aha – bólintottam.

– Hát jó, ha ciki, akkor mennie kell – tette vissza a dobozba. Szép lassan befejeztük a rámolást

…

Anyu felkelt a babzsákomról, és kifelé indult, az ajtóban azonban megállt apu mellett, és a fejét rázva szólt. –Már vége a „macikorszaknak”.

– Vége? Mikor lett vége? – döbbent le apu.

– Az mindegy, annyi a lényeg, hogy vége. Most már ciki …“

És ez a humor végig kíséri a könyvet :).

Az első oldalak után azt hittem, hogy majd előjönnek tini korom démonai, hogy mennyire utáltam is tizenéves lenni, és valóban, első érzésem az volt, hogy jajj, ne már, én ezeket már átéltem, és nem akarom még egyszer. Aztán elkezdtem mosolyogni rajta. Mikor megjelenik a PASI (és igen, ezt minden nő érteni fogja :), a szépfiú, aki miatt tini korunk minden perce vagy maga a pokol vagy maga a mennyország volt), onnan imádtam. Nagyon jól leírja az írónő, hogy milyen is az, amikor valakit csak meglátsz és már attól jó napod van. Illetve azok a véletlen érintések, amiket napokig elemzed a barátnőddel, hogy a túlzsúfolt folyósón összeért kezek pontosan mit is jelentenek :).

De megnyugtatok mindenkit, nem csak erről szól. Bár  a nagy részét kiteszi 🙂 Emellett nagyon sokat ír az iskoláról. És esküszöm, ha én ilyenbe jártam volna, akkor még stréberebb lettem volna, már ha ez lehetséges. És nagyon remélem, hogy egyre több ilyen iskola van, ahol minden érdeklődésű gyerek megtalálja azt, amit szeret.

Azt gondolom, hogy ki lesz menő vagy “lúzer” az  természetes kiválasztódás, és a Csaj nem jár egyedül-t kivéve nem történik olyan, hogy átjárás lenne a kettő között. Viszont egy ilyen 12 fős osztályban ez teljesen más, hiszen itt nem opció a klikkesedés, itt mindenki mindenkivel van, és ez teszi különlegessé a könyvet és a tiniket. De igen, a 2. kerületben játszódik és ez sokat elmond. Virág, az emós lány karaktere nagyon jó. Tipikus elvált szülők gyereke, aki keresi magát, és még nem is túl okos. A fiúk karakterei nem kaptak ekkora hangsúlyt, őket néha megkülönböztetni sem tudtam. Kivétel ez alól Cortez (A PASI) és Arnold, aki könyörgöm egyszerűen szuper karakter. És tipikusan az, akit a csajok nem vesznek észre, pedig…

Az kicsit fájt, hogy szótárt kellett hozzá használnom, pedig egyidősek vagyunk az írónővel, de a számítógépes játékok kínaiul voltak :). De ez csak hozzáadott, nem pedig elvett az értékéből. És mennyi olyan zenekart ismertem meg, akik akkor voltak “sztárok” mikor én tini és nem is tudtam róluk!

Az írónő 18 évesen kezdett írni, majd 2010-ben Libri Aranykönyvesek lettek a SzJG addig megjelent részei. Ebből egyébként 8 készült , meglepő módon a gimi négy év és egy-egy könyv fél éveket ölel fel :). Mióta a sorozat véget ért, azóta több könyve is megjelent (összesen 19 könyve van), van ami sorozat részeként és vannak önálló kötetei is. És mindegyik könyve egész magasra van értékelve.

A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét.

Akkor egy újabb karácsonyi ajándékötlet inkább érettebb Nőknek, akik nem igazán a romantikus regényekért rajonganak 🙂 Fura, a kategóriájára még nem jöttem rá, de legyen lélektani regény…

Teljesen véletlenül akadt a kezembe a könyv. Indítottam egy kihívást, hogy a címben meg kell ,hogy jelenjen Alice (vagyis Alíz) neve, és én azt hittem mindenki az Alice Csodaországban-t hozza majd, de nem. Ezt hozták a legtöbben, így kíváncsivá tett, hogy mi is lehet ebben olyan jó.

Elkezdtem olvasni, jajj, sehol egy szimpatikus szereplő mi lesz velem (nah jó, a legkisebb lány szimpatikus volt, de alig szerepelt az elején, szóval rá nem alapozhattam). Aztán elkezdett érdekelni az orvosi része. Alzheimer-kór. Nem sokat tudtam erről a betegségről csak azt, hogy öregkori, és nagyon rossz. Nah, a főszereplő 50 éves, amit semmilyen esetben sem neveznék öregkornak és mégis ebben a betegségben szenved. Ettől még nem lett szimpatikus, de legalább érdekes.

És akkor, mintha újra olvastam volna egy sort, vagy legalábbis azt gondoltam, ez történt. Azt hittem elbambultam, vagy valami, ezért visszalapoztam, és megértettem mi az a hihetetlen , lebilincselő dolog a könyvben. Tényleg csak Alice szemszögét látod, és olvasva vele együtt a betegség hatásait a leépülés lépcsőit te is megéled! Nagyon durva érzés, ahogy szinte észreveszed magadon a betegség tüneteit. Ahogy a teszteket próbálod megoldani vele együtt fejben, ahogy szurkolsz, hogy eszébe jusson az a nyamvadt szó, amin már 10 perce rágódik, ahogy amiatt aggódsz, hogy jajj, mit fognak róla gondolni.

Nagyon őszinte a könyv. Beszél mind a fizikai, mind a szellemi leépülés lépéseiről. Természetesen részletesen boncolgatja a család reakcióit is. Ami már önmagában egy dráma. Fura azt gondoltam, hogy majd elítélek bárkit is, aki nem akar ebben részt venni, de nem, teljesen megértettem, amikor valaki azt mondta, hogy ezt nem tudja /akarja tovább csinálni, vagy nem mondta, de tettel megmutatta az akaratát. Akarva akaratlan azon gondolkodtam, hogy mennyire akarnék egyáltalán így élni és mennyire akarnám, hogy a családom ezt végig élje velem…Vagy én mennyire tudnám a szeretteim mellett kezelni.

Egy érdekes vonulata a könyvnek és ez az egyetlen , ami ha jól olvastam utána, akkor nem valós, hogy egy vérteszttel meg tudják mondani, hogy melyik gyerek örökölte vagy melyik nem ezt a gént és a következő generációnál már szűrni tudják még a megtermékenyülés előtt. Ez egy komoly erkölcsi dilemmát vet fel, amit nem oldoz fel az írónő sem. A szereplők közül van aki meg akarja tudni, hogy hordozza-e ezt van aki nem, és nagyon tetszik, hogy mindkettőt teljesen elfogadható érvekkel támasztja alá.

Ami fura, hogy senki nem lett a kedvenc szereplőm. Mindenkibe volt valami, amiért nem tudtam kedvelni, mégis amikor vége lett és nincs lezárása, akkor ott ültem, hogy én pedig tudni akarom a végét/ vagy a folytatását, vagy a bármit, de ne hagyjanak így itt engem. Pedig ez történt és pont így jó.

Az írónő leginkább ilyen témákban ír, ami nem véletlen, hiszen a Harvardon szerzett doktori diplomát neurológusként (ha a szótár nem hazudik és így hívják magyarul is :)) De arról sehol nem lehet olvasni, hogy vajon mikor érezte úgy, hogy inkább ír a tanultakról mintsem dolgozik velük :). Azt viszont mindenhol leírják, hogy ettől függetlenül nagyon sok kutató munkát végzett a témában, és persze vannak benne túlzások, de nagyon sok orvosi rész a valóságnak megfelelő.

A könyv 58 hétig volt a New York Times bestseller listáján, de ami érdekes, hogy 2007-ben csak e formátumban jelent meg, mert senki nem vállalta a kiadását, majd 2009-ben kiadták és onnan bevételi rekordokat döntött. Főleg miután 2014-ben megfilmesítették (nálunk 2015-ben mutatták be) és Julianne Moore Oscar díjat kapott a legjobb női főszereplő kategóriában.

Fine selection könyvek egyike és ezen belül is arany pöttyös. Ezt most szívesen megmagyaráznám, hogy pontosan mit jelent, de szerintem a Könyvmolyképzőn kívül ezt senki nem tudja megmondani… Ami nem von le abból, hogy a legtöbb kiadványukért rajongok 🙂 De valami olyasmi, ha jól értem, hogy az arany pöttyös könyvek vannak az érettek női generációnak , míg az vörösek inkább a fantasyvel átitatott NA /YA könyvek.

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

Gondoltam így karácsony előtt még hozok pár könyvet hölgyeknek és férfiaknak egyaránt, hátha valakinek mentő ötlet kell 🙂

Az első könyv, amit választottam nem új, de én is csak most olvastam. Ennek oka, hogy nem hittem benne, hogy Stephenie Meyer az Alkonyat könyvet után tud valami újat vagy valami nagyon jót alkotni. Ezért utólag is elnézést,bár nem hinném, hogy ez lelkileg megtöri az írónőt, vagy követné a blogom :). Mostanában sok az egy könyves író, akik több bőrt is lehúznak ugyanarról (Párválasztó sorozat, Beavatott…) és ugye ebbe a hibába Ő is beleesett, hiszen kiadott egy könyvet Edward szemszögéből is. És pont azért gondolom, hogy ez jó ajándék lehet, mert szerintem sokan nem olvasták a fentebbi előítéletek miatt. Nekem is egy barátnőm rágta a fülemet, hogy olvassam el, laza 3 év alatt meggyőzött.

Az első 100 oldalt konkrétan el kellene égetni! Már majdnem feladtam, mikor elkezdtem kritikákat olvasni róla, és mindenki azt mondta, hogy olvassam, bírjam ki és utána jó lesz. És nem is érem mi történt az írónővel, vagy a szerkesztővel, aki ezt a hibát nem vette észre, de mintha 100 oldalnál egy új könyv kezdődne, amit nem is tud letenni az ember lánya. Igen, lánya, a férjemnek se engedtem, hogy elolvassa, mert tudom, hogy cikizné, én haragudnék és tönkretenné az élményt 🙂 Szóval csak hölgyeknek ajánlott.

A hivatalos kategória Sci-fi. Na nem az. Az én fejembe ez még nem sci-fi, ez egy kedves romantikus könyv. De az igazi klasszikus romantikus, és azt hiszem ez az írónő igazi erőssége, hogy nagyon szép szerelmes részeket tud írni.

Általában nagyon kritikus vagyok a női főszereplőkkel, mert hajalmosak őket libusnak beállítani, vagy irreális szuper hősnek, de ebben a könyvben igen is imádni tudtam Vandát (bár a név választás katasztrófa…). Nagyon jól megalkotott karakter, és habár a falba vertem néha a fejem, hogy miért ilyen vagy olyan és miért ezt teszi vagy azt, de az írónő nagyon szépen megtartotta az eredeti karakter elemeket. Persze fejlődik a személyisége a könyv során, de az alapvető vonások végig megmaradnak. Annyira tiszta és gyermeki a lelke, hogy csak űrlény lehet 😀

A szerelmi szálak nagyon jók. És én sem tudtam egy percig sem kiigazodni, hogy most akkor melyik pasi a jobb és kit kellene választani? És miért ilyen vagy olyan érzést vált ki az egyik és milyet a másik. Nekem egyébként Jared nem volt szimpatikus, habár teljesen megértettem, hogy miért viselkedik agresszívan, de engem akkor is idegelt. Ian viszont, hát az első perctől a szuper pasi volt a fejembe. De a többi karakter is nagyon jól kidolgozott és nem lehet nem kedvelni vagy utálni őket. Még ha meg is érti az ember a mögöttes szálakat, akkor sem tudtam egy percig sem semleges lenni egyik szereplővel szemben sem.

Szinte szavakba se tudom foglalni (ez nálam azért ritka), hogy milyen volt olvasni. Teljesen benne voltam a történetbe, és ezzel álmodtam, pedig ez soha nem fordul elő, de annyira láttatja azt a világot, hogy nem szabadulsz belőle. És nagyon furcsa, de többször azt mondatta velem, hogy igazuk volt a Lelkeknek, hogy elfoglalták a bolygót és milyen jó életet teremtettek….

Nagyon ártatlan könyv, de ezt azt gondolom, ezt az oldalát, már az Alkonyat könyvekbe is megmutatta az írónő. Valószínűleg köze van ahhoz, hogy nagyon mélyen vallásos. De ez az ártatlanság csak előnyére válik a könyvnek. Ami még előnyére írható, nagyon jól leírta milyen a megszállás és hogyan harcolnak a lelkek és az emberek, de nem próbált kalandregényt írni belőle. Annyit mutatott, ami kellett a könyv megértéséhez, de nem veszett el a részletekbe. Az alapötlet pedig szerintem nem annyira új, hogy gyakorlatilag testrablók szállják meg a világot, de ahogy említettem nem ez a meghatározó a könyvben, ez csak egy nagyon jó körítés….

Az írónő híres arról, hogy az Alkonyat úgy született, hogy megálmodta a történetet. Nos ehhez is van természetesen meséje. Elmondása szerint a sivatagba autóztak a családdal, mikor elkezdett történetet mesélni a gyerekeinek, és egyszer csak összeállt a fejébe a Burok (az angol cím jobb: The Host). És később ugye ehhez a sivataghoz hasonló lett a könyv főhelyszíne is.

Az írónő egyébként nem készült erre a pályára, bár angol szakon végzett, de 30 éves volt, mikor megírta az Alkonyat könyveket. Azok berobbantak és világsiker lett könyvből és filmből is (bár ezzel vannak fenntartásaim :). Ezt a könyvet is megfilmesítették, de még nem voltam hajlandó megnézni, annyira csalódott voltam a Ian-t játszó fiú miatt. Az írónő híres arról, hogy neki nagyon fontos a zene, így ehhez a könyvhöz is összeállította, hogy milyen zenéket hallgatott közben, amit most idemásolok. 🙂

1. Soul Meets Body — Death Cab for Cutie
2. Papercut — Linkin Park
3. Futurism — Muse
4. I Wasn’t Prepared — Eisley
5. Walking After You — Foo Fighters
6. Down In It — Nine Inch Nails
7. Blood — Editors
8. Pts. of Athrty — Linkin Park
9. Fortress Around Your Heart — Sting
10. The Ghost of You — My Chemical Romance
11. Because I Want You — Placebo
12. Stockholm Syndrome — Muse
13. As You Are — Travis
14. Smile Like You Mean It — The Killers
15. Don’t Stay — Linkin Park
16. Just Like You — Three Days Grace
17. Consolation Prizes — Phoenix
18. My Name Is Love — Rob Dickinson
19. The Hand That Feeds — Nine Inch Nails
20. My Body is a Cage — Arcade Fire
21. Rescued — Jack’s Mannequin
22. Original of the Species — U2
23. The Last Song — All-American Rejects
24. Beautiful Day — U2

Szó érte a ház elejét, hogy mindig csak áradozó bejegyzéseim vannak, de ennek csak az az oka, hogy nagyon rég írtam, ellenben rengeteget olvastam és szerettem volna a kedvenceimet bemutatni, de most itt a lehetőség, hogy elővegyem az ironikus humoromat. Ehhez a sorozathoz kellett 🙂

Igen, próbálom a sorozatokat egyben értékelni, ami lassítja a folyamatot, de én így jobb szeretem. Kezdeném azzal, hogy nincs olyan sorozat, amiből 6 résznél többet bírtam volna (a Harry Potter természetesen mindenek fölött áll :)). Szóval 6 résznél megunom őket és nem megy tovább, ennek esett áldozatul az FTT sorozat is 🙂 Ez szerencsére csak 5 részes volt. Bár mikor befejeztem kettős érzés volt bennem, egyrészt örültem, hogy vége, másrészt szomorú voltam, mert lehetett volna sokkal jobb is.

Igen, YA/NA kategória, és igen, tuti kapuzárási pánikom van és azért olvasok ilyeneket. Bár fel vagyok háborodva, hogy minden urban fantasy, amit én így 30 környékén is nagyon nagyon szeretek, kivétel nélkül max 19 éves főszereplőkkel dicsekedhetnek. Ez bennem komoly ellenérzést kelt és soha nem fogok rájönni, hogy miért jó, hogy olyan tulajdonságokkal és élettapasztalattal ruházzuk fel a nagyon fiatalokat, ami lehetetlen az Ő korukban. Miért nem lehet az a nyamvadt főszereplő felnőtt korú? Mármint értem, hogy persze kellenek a gimis barátnők, de jelezném idétlen barátnők később is vannak az ember életében. A másik állandó vonal a szüzesség elvesztése, de azért legyünk már őszinték, nem ez a vonal a fő erőssége ezeknek a könyveknek, ezt hagyjuk meg a Szürke könyveknek, azokba valóak.

És akkor a könyvről. Próbálok nem spoilerezni, de ez azért nehéz lesz. 🙂 Nagyon jól indít. Adva van Kat, aki az anyjával költözik Nyugat-Virginiába, ahol senkit nem ismer. A szomszédban lakik Daemon, aki mint minden 18 éves fiú elképesztően ki van gyúrva, és tökéletes a kinézete. Hát még a stílusa… Sokkal érettebb a koránál, a családja a legfontosabb és még egy csomó “meglepő” dolog. Kat természetesen első alkalommal majdnem összeesik, mikor meglátja, de a pasi elképesztően bunkó (ilyet se olvastunk még). Persze Ő csak távol akarja tartani magától a lányt, nehogy bajba keverje. Szóval tényleg semmi új, csak annyi, hogy Ő nem vámpír, hanem űrlény 🙂 Amitől mégis megfogott annyira, hogy tovább akarjam olvasni, hogy a főszereplő lány nem elveszett , nyálazó kis liba, hanem nagyon viccesen beszólogat a pasinak és végre valaki, aki nem kis hamvába halt. Persze ez a folytatás során elmarad, de az első két részben még megvan és ez nagyon tetszett. Bár Stephenie Meyer szerintem jogdíjat kérhetne  a könyv után. Nah meg a MenInBlack, a Harry Potter és az Éhezők viadala is!

Szóval az első könyv alapján jól indultunk. Utána viszont fájóan kiszámítható volt és a főszereplő is egyre lejjebb csúszik a fejemben felállított létrán melynek tetőfoka a normális nő/lány az alja pedig a regények hülye libusai… És igen, a legalsó fokot is megérinti Kat a regény végére.

Ami még elszomorított, hogy beleesett ugyanabba a csapdába, mint az Éhezők viadala esetében Suzanne Collins, vagyis túl sötét lett a harmadik rész és nem tudta megfogni. Sokkal több lehetőség volt benne, de Ő arra ment, hogy jaj, nagyon szörnyű dolgokat írok le, persze csak felületesen érintve és mindenhova berakok egy csavart, hogy mindenki gonosz és rossz és … És valahol ebben az útvesztőben elveszett, vagy soha nem is létezett mögötte a koncepció.

Nagyon jó mellékszereplőket hoz be, de senkiről nem tudunk meg plusz infókat. Ez vagy amiatt van, mert egyszerűen nem volt ideje vele foglalkozni, mert gyorsan akarták piacra dobni a következő könyvet (majdnem évente jelentek meg…) vagy azt tervezik, hogy plusz novellákat adnak ki, mint ez most oly divatos, húzzunk le még egy bőrt a dologról. Ez még szánalmasabb, mint az, hogy elkapkodta.

Természetesen a 18 éves srácnak igen csak kiemelkedő tapasztalata van és türelme szexuális téren, valamint magától értetődő, hogy igencsak “adakozó” természetű és cseppet sem aggódik, hogy várnia kell 🙂 Viszont komoly dicséret, hogy én még soha nem láttam ennyiszer leírva az óvszer szót. Egy védekezz kampányba simán elmenne. Szóval ez becsülendő. De szóljak jót is, nagyon humorosan ábrázolja azt, amikor féltékeny  és a konkurencia nevét nem hajlandó megjegyezni: Eskü nem tudtam, hogy ennyi B betűs név van angolul. Egyébként az első 3 részben nagyon jó a humor, az utolsó kettőben inkább a mellék szereplők hozzák be ezt a hozzám közelálló ironikus vonalat, de sajnos gyorsan elnyomja őket.

Feministák szíve megdobbanhat, természetesen a női főszereplő, aki a pasitól kapta az erejét, se perc alatt túlnő rajta, sőt a nála sokkal erősebbeket is szemmel veréssel legyőzi. Nah, ez költői túlzás volt, de remélem mindenki érti, hogy Bella hogyan nőtt túl Edwardon vagy Tris hogyan bizonyult erősebbnek, mint Négyes, itt is valami hasonló történik. A részlet kidolgozás viszont itt is nagyon hiányzik. Mikor Kat megöli az egyik ellenfelüket az annyira gyors volt, hogy csak kapkodtam a fejem és vissza kellett olvasnom, hogy most mi van? Komoly? Ennyi? Tudom, tudom, ha ilyenre vágyok, akkor olvassak Stephen Kinget, de akkor is, legalább add meg a tiszteletet annak a hernyónak , akit kinyírtál, hogy elmondod hogyan történt…

A vége nagyon gyorsan lezárul. Kb 300 oldalon keresztül arról van szó, hogy szeretlek, annyira szeretlek, jajj, nem vettem levegőt, mert annyira szeretlek (már aggódtam, hogy megfulladnaka főszereplők, az eltt volna a ciki vég), és az, hogy közben mi történik a háborúban vagy miért lett az ami, azt elintézi kb 10 oldalban!!! Komolyan, tessék már nekem néhány kulissza titkot elárulni, mert eddig azt hittem azért jobb a könyv, mint a film, mert megértem az okokat!

Szóval tényleg mérges vagyok, mert volt egy szimpi főszereplő, akit leépített, volt egy normális pasi, akit nyálasság varázsolt, és egy történet, amit felületesen mutatott be. Pedig az első két rész nagyon jó, és nem értem mi történt után!

Az írónőről alig lehet valamit tudni. Wikipédia oldal semmit nem ér a saját honlapján meg kb annyi van, hogy van egy férje és egy kutyája. Most jelent meg egy 0,5. rész, amit nem is kommentelek. Nem szeretem az írok még mellé valamit, hogy ez is elkeljen dolgokat. Ráadásul két olyan szereplőről, akik, ha mindent egybeveszek az 5 könyvben szerepelnek vagy 20 oldalon. Ha már ilyet ír, akkor kérem Luc-ot vagy Archert bemutatni. Az összes többi műve kisebb fantasy-k, de egyik sem jelent meg magyarul. Annyira meg nem fogott meg, hogy angolul olvassak tőle 🙂

És akkor, hogy legyen mégis minek örülni. Megfilmesítik. Bár lassan azon gondolkodom, hogy mit nem filmesítenek meg. Szóval hogy még annyi agysejtet se kelljen használni, mint amennyit az elolvasása elvesz, pedig ahhoz sem kell sok. 🙂 De van egy nagyon jó érvem amellett, hogy miért is kell megnézni:

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

Teljesen véletlenül került a kezembe a könyv. Először arra gondoltam, hogy én ezt már láttam filmben, minek olvassam el. Persze nem tudom, hogy ezt láttam, vagy csak valami hasonlót, hiszen elég közkedvelt a téma, de rávettem magam, hogy elolvassam. És persze mikor máskor kell egy ilyen könyvet elkezdeni, mint szülés előtt 2 nappal… És persze átcsúszott a vége a szülés utánra, így én is és a szemléletem is változott egy kicsit közben.

Kicsit zavaró, hogy 7 szereplő szemszögéből nézzük a történteket, és először idegesített, hogy volt olyan jelenet, amit kétszer is elolvastam, mert két különböző szemszögből, de a közepe táján ez már egyáltalán nem zavart. Ez már önmagában is jelzi,  hogy kicsit sokat akart az írónő belekeverni egy könyvbe, hiszen, ha több oldalról nézzük a dolgokat, akkor is max 3-at szoktak az írók használni, és ennek emészthetőségi okai vannak. És történetileg is sok, például: Az ügyvéd és a szociális munkás régi története egy rejtélyes kutyával fűszerezve nagyon jó és önmagában egy nagyon romantikus könyv is létrehozható lett volna belőle (habár ez nem illene az írónő repertoárjába), itt viszont csak mellékág, és így viszont túl sok.

Tehát adva van egy család 3 gyerekkel. Egy rákkal küzdő, akin már minden kezelést kipróbáltak és mégis romlik az állapota; egy fiú, aki el van nyomva, hiszen Ő az egyetlen, aki nem tudja kivenni a részét ebből a betegségből, mert donornak nem alkalmas, felnőttnek meg nem felnőtt még, hogy támogató legyen, és keresi a helyét; valamint még egy lány, aki ugye mint fentebb kiderül, “biológiai előállítás” eredménye, tökéletes donor a nővérének. Bár ezt a könyvet olvasva én is folyton elfelejtettem, hogy ez az eljárás most még nincs, bár nem tudom, hogy ez áldás lesz vagy átok lesz, mikor egyszer bekövetkezik. Ezt a szálat is boncolgatja a könyv, de nem arról az oldalról, hogy ez etikus vagy sem… Adva van az apuka, aki egy hős, hiszen tűzoltó, és közben próbál mindent megadni a család minden tagjának, gyakorlatilag villámhárító. És az anyuka, aki mindent megtenne a beteg lányáért. Sajnálom, ez nem korrekt tőlem, és azt hittem, ha megszületik a kislányom, akkor egy csapásra megértem és azonosulok az Ő szerepével, hogy gyakorlatilag feláldozza a kisebbik lányát a nagyobbért, és azt a részét meg tudom érteni, hogy mindent megtesz érte, de az, ahogy a harmadik terhességéről és szüléséről ír, az szörnyű. Ez rosszabb, mint ha valakinek folyton azt mondják, hogy csak becsúszott gyerek…

És akkor ott is vagyunk a könyv dilemmájánál. Meddig megy el egy szülő, hogy megmentse a gyermekét. Könnyű: a világ végéig is , és bármit beáldoz, de mi van, akkor ha ez pont a másik gyermeked. És mi van akkor, ha ez a másik lány nemet mond, mi van akkor, ha a nagyobb nem akar tovább küzdeni. Hol van az a határ, amíg a szülő dönthet ezekről a dolgokról?  És végig megtart ebben a dilemmában az írónő. Végig nem tudtam állás foglalni, hogy kinek van igaza, most sem tudok. Hiszen, persze, senkinek nincs, nem is lehet, hiszen egységes igazság nincs, főleg egy ilyen témában. És én is azt hittem az elején, hogy határozott véleményem van és racionálisan nézem a dolgot. Akkor viszont eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a tesómnak kellene valamelyik szervem. Imádom őt, bármit megtennék érte, de mi van akkor, ha ez már az én életemet veszélyezteti. És ez a könyv végéig így kattog az ember agyában. A legutolsó sorig fenntartva az érdeklődét és a belső vívódást!

Az első oldalt elolvasva mindenki azt hihetné, hogy tudja mi a vége. Én is ezt hittem, majd kb olyan 80%-nál rájöttem, hogy ebben van még egy csavar, és akkor igazán utáltam az írónőt… De utána már azt sem tudtam, mert a csavar mellett is annyira jól zárta le, hogy nem lehetett nem a hatása alatt állni napokig…

Nagyon sokáig nem lehetett Jodi Picout könyveket kapni, és mikor augusztusban Athenaeum kiadó kiadta 5 kötetét is, nagyon megörültem, napokon keresztül ültem egy könyvesboltba és nézegettem a könyveket, párom meg furán nézett rám 🙂 Majd megvettem anyukámnak. Hiba volt 🙁 Túl apró betűs, és pont amiatt, hogy folyton váltogatja a szereplőket, az én 60 éves anyukám, habár tetszik neki, de nagyon szenved vele… 🙁 De ha valaki szereti a lélektani regényeket, és rágódni rajta sokáig, akkor ez igazán nagyszerű könyv lehet. Én tényleg imádtam, és sokat hálálkodtam annak, aki a kezembe nyomta 🙂

Jodi Picoult igazi író. Azon kevesek egyike, aki már gyerekkorában is írt, ezt tanulta egyetemen is. Ettől függetlenül nem futott be azonnal (sokáig többek között tanárként, szerkesztőként dolgozott), majdnem 40 éves volt, mikor az első sikerkönyvét írta, ami épp A nővérem húga. Ezt egyébként Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítették. A többi könyve is nagyon hasonló, vagyis lélektani dilemmákat dolgoz fel, legtöbb esteben irreális környezetben, mint ahogy ebben is, nem létező technikákat feltételezve. Szeret elmélyülni a témákban, így egy-egy könyve kedvéért képes volt börtönbe vonulni, vagy amish közösségbe költözni. Gyorsan ontja magából a könyveket, volt időszak, hogy évente jelentek meg jobbnál jobb művei, és mégis privát élete és családja fontosságát mutatja, hogy hétvégén nem hajlandó dolgozni 🙂

ui.: Imádom az Athenaeum kiadót, de azért nem csak az Ő borítójukat választottam, mert nekem a korábbi tetszik, és kifejezőbb.