Könyvfüggő

Hanne Ørstavik ’97-ben írta meg ezt a könyvét (eredeti címe: Kjærlighet). Összesen eddig 11 könyve jelent meg, de csak ezt az egyet fordították magyarra, illetve, ha jól tudom, akkor még két novelláját.

Úgy kaptam ezt a könyvet, hogy a kolléganőm ki akart mozgatni egy kicsit a romantikus, álmodozó világomból, hogy „Ez a valóság, olvasd”. Hallgattam rá és elolvastam. Őszinte leszek engem nem igazán ragadott meg. Ennek legfőbb oka, hogy a főszereplő iránt nem tudok egy csepp szimpátiát sem érezni, pedig mindent beleadtam, de tényleg.

A könyv egy éjszaka történéseit dolgozza fel. A két főszereplő egy extrovertált, kapcsolatfüggő,minden áron  kapcsolatot vadászó anya Vibeke és introvertált fia, Jon.

Első nehézség, hogy nagyon rosszul szerkesztett. Nem tudod, hogy mikor vált képet a mű, hogy mikor épp kinek az éjszakáját követhetjük, de ez kis figyelemmel még áthidalható.

A másik kolléganőm azt mondta, hogy mivel Ő egyedül álló anya gyermeke, így Ő még nem áll készen erre  a könyvre. Megnyugtattam, hogy készen áll, hiszen csak még inkább tudatosulna benne, amit már így is tud, hogy milyen szuper édesanyja volt. A főszereplő, sajnálom, nekem határozottan ellenszenves , hiszen gyermeke amiatt nem megy haza, és fagy majdnem halálra, vagy kerül idegenek házába, mert azt hiszi anyja a szülinapját készíti elő, holott csak pasit vadászik….

Szóval már csak szociológia tanulmánynak is nagyon érdekes lehet.

 Úgy kaptam a könyvet a kezembe, hogy valami könnyedet, de izgalmasat kértem a Párom Anyukájától, és azt mondta, hogy nem könnyed, nem feltétlenül vidám, de elgondolkodtató, tehát tessék elolvasni. Két éjszakát nem aludtam a könyv miatt, és hosszú időre belém ívódott, hogy mit is jelent az „Önazonossági válság”.

Erich Segalról bevallom őszintén nem sokat tudtam, pedig olvastam korábban a Love story-t, de nem kapcsoltam össze, hogy ugyanaz az író, és a könyv alapján nem jöttem volna rá, ez is mutatja, hogy az idén év elején Parkinson korban elhunyt író nem egysíkú műveket alkotott.

A könyv három szereplő élete körül forog. Daniel a silczi rabbi egyetlen fia, akinek azt a sorsot szánják, hogy kövesse apját a közösségük vezetőjeként. Deborah Daniel nővére, aki már kiskorától tiltakozik a szokásosnak vélt női szerepek ellen, jobban érdekli a vallás mélyebb ismerete, mintsem az, hogy a közösség mennyit engedélyez egy nőnek, akinek mindenki szerint a legfőbb feladata, hogy megtanuljon feleség lenni. És Timothy, aki ír katolikus, aki akkoriban igen csak hátrányos helyzetből indul a világban. Apja elhagyta anyját, majd az terhes lett, de az apa kilétére a könyv végéig nem derül fény. Anyja a megaláztatásba, hogy nincs apja a fiának, beleőrül és ideggyógyintézetbe zárják. Így kerül Tim a nagynénjéhez és annak igen szigorú rendőr férjéhez, akik soha nem szerették a fiút. Ő ez ellen úgy védekezik, mint napjainkban igen sok kamasz, hogy elkezd rombolni, és egy nap betöri a silczi rabbi ablakát. Itt fonódik össze a három fiatal élete. Tim beleszeret Deborahba, ami természetesen két ennyire ellenétes vallás képviselői között nem lehetséges. És ez az ellentét vonul végig a könyvön, hiszen Tim pap szeretne lenni (és ebben mindenki támogatja, hiszen tehetséges és elhivatott), míg Deborah álma, hogy rabbi legyen, Daniel pedig bármit megtenne, hogy ne kelljen követnie az apját.

Valóban nagyon fontos a könyv egészében a szerelmi szál, ami a lehető legtisztább, legromantikusabb és mégis racionális, de én mégsem ezt éreztem a leginkább magával ragadónak.  Engem, ami a leginkább megfogott az az, hogyan képesek az egymás iránt érzett szeretett miatt, vagy amiatt, hogy nem biztosabb önmagukban,  felülkerekedni a beléjük nevelt elveken, miként képesek a vallásukat kívülről tekinteni, meglátni annak hibáit és mégis megmaradni vallásosnak. Erich Segal maga is egy rabbi fia, így valószínűleg önéletrajzi elemek is fonódtak a műbe.

És félreértés ne essék, nem térítő könyvet próbálok ajánlani, filozofikus értelemben is egy nagyon érdekes írás. Épp ezért nem feltétlenül vízparton ajánlom, viszont, ha az ember épp magát keresi, akkor egy nagyon izgalmas utazáson vehet részt.

 Nagyon szeretem Hailey műveit. Szerintem egy nagyszerű író, aki ugyan összesen “csak” 12 regényt írt- és ebből mindössze csak 9-et fordítottak magyarra- , ami mai szemmel nézve nagyon kevésnek tűnhet, de azokat nagyszerűen írta meg, mindig belemerülve egy egy iparág legapróbb részleteibe is. Ilyen az Autóváros is (eredeti címe Wheels). Hol máshol is játszódhatna, mint Detroitban, az autógyártás fővárosában. Ebben a könyvben minden benne van, ami egy igazán jó regényhez csak kell: gazdagok és szegények, bukás és siker, szerelem és gyűlölet, hűség és megcsalás. Ha nem lenne már egy Fordunk , akkor a könyv után biztos ragaszkodtam volna hozzá, hogy autóvásárláskor csak azt vegyünk 🙂

Mindig vonzódtam a termelői szektorhoz, de ez után a könyv után egyenesen azt érzetem, hogy muszáj gyártási területen dolgoznom – persze nem tettem, de álmodozni jó volt róla-. Az, ahogyan leírja az akkori ipari helyzetet, miként lehetett a hátrányos helyzetűeket vagy a büntetett előéletűeket foglalkoztatni, kik voltak, azok, akik törődtek ezzel. Az amilyen őszintén ír a fajgyűlöletről, semmit sem takargatva, nyíltan vállalva az akkoriban elkövetett hibákat, az egyszerűen zseniális.

Nagy tisztelettel beszél végig az autóiparról az író, holott ez nem igazán jellemző a műveire, inkább a hibákra szokta felhívni a figyelmet. Ebben a könyvében jóval megengedőbb és elnézőbb, mint korábbi regényeiben. Szinte már elhittem, hogy tényleg ennyire elkötelezett és szakmailag kiemelkedő emberek dolgoztak és dolgoznak ma is ezen a területen, mint a regényben, de ez azért naivság.

És akkor ne feledjük a szerelmi szálakat sem. Megjelenik az érzelgős fiatal lány, aki egy szuper pasiba szeret bele- aki mellesleg művész is, és a lány apja nem kedveli -, de sikerül megszereznie magának, és valódi szerelem alakul ki köztük. De emellett megjelennek a régi házasok is, ahol a feleség bolti lopásokkal próbálja felhívni magára elhidegül férje figyelmét.

Egy valami azért mégiscsak csalódás ebben a könyvben, bár az író gyakran alkalmazza ezt a fordulatot. Mindenki, aki bonyodalmat jelent, azt az utolsó 50 oldalon megöli. Ezzel eléri, hogy azokra is kellemesen és megbocsátóan nézzünk, akiket egyáltalán nem kedveltünk a regény során.

Tudom, hogy nem éppen modern regényről van szó, és nem is klasszikus, de mindenféleképpen izgalmas és érdekes lehet bármely korosztálynak.

Persze ez is, mint oly sok “nem mai regény” már nem kapható, leginkább csak antikváriumokban, vagy jó ismerősöktől megszerezhető.