Könyvfüggő

Brandon Hackett: A poszthumán döntés

A XXIII. század: az emberiség diadalútja a csillagok közé, kolóniák négy rendszer lakható bolygóin. A technikai fejlődés töretlen; beépíthető implantok, planetáris net, kvantumchipekkel bõvített, sõt mesterséges tudatokkal ötvözött intellektusok – némelyek már többek őseiknél, poszthumánok. A XXIII. század: az emberi kolóniák és az anyabolygó közti kulturális szakadékok mélyülnek. Az ötnapos földi háború hosszas civilizációs agóniába torkollik. A megalopoliszokban élők maradéka menekül; a kolóniák felé tartó űrhajók tucatjain milliók várják krioálomban egy új, jobb élet lehetőségét. A Tau-rendszer bolygóján élő Eliott és Nicole a bevándorlókat szállító hajók érkezésével olyan események közepébe csöppen, melyek az emberi faj jövőjét örökre megváltoztathatják. Úgy tűnik, az események mintázata mögül idegen intellektus néz vissza az őt fürkészőkre. Ám akár saját változó lényegével, akár valami más, soha nem tapasztalttal szembesül, az emberiség először találkozik egy másik értelemmel.

Eredti megjelenés 2007

Kiadó: Delta Vision,

Oldalszám: 408 oldal

Értékelésem:5/5 csillag

Átlag értékelés: 88%

Nagyon sokat gondolkodtam a címen és nem vagyok elégedett vele, mert nem írja le azt, amit nem tudok a könyv elolvasása után egy nappal sem elmondani/leírni/megfogalmazni. Már máskor is írtam, hogy nem szeretem a sci-fiket, de igyekszem tágítani a látókörömet és befogadó lenni. Véletlenül akadtam az íróra egy komment kapcsán, és megtetszett egy másik könyvének a borítója és nem is tudom miért ezt a könyvet szereztem meg mégis…De milyen jó, hogy így tettem. Bár kicsit zavaró volt, hogy reggelente alig vártam, hogy munkába mehessek, hiszen az azt jelentette, hogy 35 percen keresztül olvashattam a könyvet és bosszantó volt, mikor a Kálvinon átszállás közben is olvasva – bocsánat az utastársaktól – bezavartak lökdösésekkel.

Mitől jó? A szereplők, a helyszín, a történet, mind nagyon jól felépítettek. Olyan dilemmákat vet fel, amikre nincs megoldás, amik egy részét fel sem lehet fogni, és amire a végén maga az író sem ad választ és ez pont így is van jól. Engem már a 3D technika is megrémít, és a klónozás ötlete meg a genetikai manipulációk, mégis álmodoztam arról, hogy milyen lenne, ha a gondolataimmal elérném a netet és ezzel kielégíthetném egyébként is túl magas információ igényemet. Milyen lenne egy olyan világba élni, ahol csak gondolkodnom kell és nem egy órán keresztül gépelni egy blog bejegyzést, amit pont a gépelés lassúsága – pedig gyorsan gépelek – miatt soha nem lesz olyan, mint a fejemben. Külön tetszett, hogy Nicole író és kicsit ezzel belátást engedett abba, hogyan épül fel egy világ és hogyan alakulnak a szereplők.

Helyszín és idők: igen, az ilyen könyveknél a legnagyobb bajom, hogy van idő írva a margóra, de ki érti azt :). Mégsem volt ebből gond, nagyon jól eligazodtam rajta és nagyon tetszett, ahogy a múltból szépen haladtunk a jelen felé és közben rajzolódtak ki a múlt bizonyos elemei, majd a jövőbe értünk és cseppet sem volt erőltet.

Minden helyszínt imádtam, de valahogy folyton az járt a fejembe, mennyire jó, hogy valószínűleg soha nem filmesítik meg, mert nem bírnám, ha az általam felépített képzeletet valaki képi elemekkel felülírná.

A Tau-t nagyon szerettem valamiért, különleges volt a kettőbe vágott nap, a színek, a szelek, szinte már én is kezdtem megkedvelni a szeles időt, persze csak addig, amíg ki nem értem a megállóból és nem szembesültem vele, hogy nekem bizony nincs portaszító a ruhámon. Pedig nyitott lennék egy ilyen újításra, valamint a ruha színét megváltoztató chip-re is, csak hogy kicsit a nő is megszólaljon belőlem.

Gretchen fák: egyszerűen tökéletesek. Kirajzolódott előttem minden eleme, és imádtam. Nagyon különleges , nagyon ötletes, még akkor is, ha nem túl barátságos.

A Gömb. nekem kicsit Mátrixos volt, de ez cseppet sem vont le az értékéből. Féltem tőle, rettegtem tőle, mert olyat testesít meg, ami számomra érthetetlen, ami embertelen, hiába voltak érvek az emberi érzelmekre. Bár soha nem fogom megérteni, hogyan lehetne minden érzést lekódolni, mikor mindenki másként éli meg. És azt hiszem nálam ez a válasz rá, hogy miért nem lehet emberi, mert épp úgy eltűnteti az egyediséget, mint a másik felmutatott szál, egy közös tudat. (Ami egyébként pont olyan „félelmetes”)

Szereplők:

Eliott: Imádtam, minden hibájával együtt. Bár alap, hogy nagyon szeretem a kódolókat, mert olyat testesítenek meg, amihez én nem értek és mindig meglep hogyan gondolkodnak. Nagyon tetszett a flegmasága, a humora, az irónia érzéke. és még akkor sem tudtam utálni, mikor dacos kisfiúként viselkedett, mert annyira illett a személyiségéhez.

Nicole: előre is elnézést, de nem igazán kedveltem. pedig vagány, jó humorú, nőiesen érzelgős, és mégis valami végig taszított benne, valami ,a mi megfoghatatlan. Először arra gondoltam, hogy talán azért, mert az író kicsit idealizálta, de nem csak ez volt, a gondolkodás módja valahogy nekem nem volt megemészthető, a magam se tudom mi kell nekem, de az azonnal effektus, ami egy fiatalabb szereplőnél oké lenne, de hozzá kicsit gyerekes volt.

Gauri: Az Ő karaktere mellett azonban Nicole is imádni valóvá vált. 🙂 Hú, mindne pillanatban utáltam, egy csepp jó dolog sem maradt meg bennem vele szemben. Tudom Ő nagyon fiatal a fagyasztások miatt, de istent játszani folyamatosan, mert Ő azt gondolja, hogy mindig igaza van. és még Ő van felháborodva – nos, akkor ez most igazán „lányos hisztis” kikelés volt magamból, vagyis tökéletes a karakter, mert érzéseket vált ki, és megmozgatott.

Keiko: Imádtam! Annyira nagyon érett női karakter volt annak minden hibájával és tökéletességével együtt. A makacssága, a felsőbbrendűsége, az ahogyan irányítótani tudott mindnet és mindenkit. És az utolsó bejegyzése az valami hihetetlenül jó bevallás, még akkor is, ha nekem kicsit túl fennkölt lett a legutolsó oldal, de annyira illet a karakterhez.

Saját élmény: Teljesen beszippantott a világ, és ahogy már írtam sokszor az irtózat vagy a félelem vett erőt rajtam, mégis döbbenten olvastam végig. igen, ebben benne van, hogy nem vagyok a sci-fi világában elmélyült olvasó, tehát a gyereknek minden új, de azt gondolom, hogy a műnek van egy olyan szuper stílusa, egy tökéletes leíró oldala, ami a történettől függetlenül is magával ragadott volna. Nem hinném, hogy ezután több sci-fit fogok olvasni, de már elmondhatom, hogy ebből a stílusból is lett kedvencem. És alig várom, hogy a férjem is elolvassa és valakivel vitatkozhassak a részletekről.

Az íróról: Brandon Hackett 1975 januárjában született közgazdászként végzett. Első műve az Én, a halhatatlan című novellaciklusa rögtön díjat is nyert. (Zsoldos Péter díjat, melyet azóta még egyszer megnyert.) Más művét még nem olvastam, de leírások / értékelések és fülszövegek alapján az íróra jellemző az epikusság, valamint a népek irányításának, kontrolálásának kérdés köre. 11 könyve és több novellája is megjelent az évek során, a legutolsó Az időutazás tegnapja, ami Az időutazás napjának a folytatása, aminek a borítója foglyul ejtett.

http://www.brandonhackett.hu/

Kiadó: A Delat Visonről már írtam korábban is, de akkor még egyszer: Nos a Delta Vision még mindig fogva tartja a szívem. Már több könyvüket is olvastam, és van néhány könyv, ami nagyon régóta kívánságlistás nálam és az ő gondozásukba jelent meg. Ám nem ezzel váltak az egyik kedvencemmé, akiknek a pultja előtt nagyon hosszú perceket töltöttem a könyvfesztiválkor „nyálamat csorgatva” , hanem azt hiszem az első olyan kiadó, aki jelentősen jobb összegért árulja az e-könyveket, mint a nyomtatottat, ez azért valljuk be nem jellemző a magyar könyvpiacra. Szóval, ha valaki nem ragaszkodik a könyv megfogásához, tapintásához, esetleg egy későbbi dedikáláshoz, akkor igencsak jutányos áron tud digitális élményt vásárolni!

http://www.deltavision.hu ·

A.M. Aranth: Oculus

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Eredti megjelenés 2016

Kiadó: Főnix könyműhely,

Oldalszám: 420 oldal

Értékelésem:4,5/5 csillag

Átlag értékelés: 95%

Szemeztem egy ideig a könyvvel, mert a borító nagyon tetszett, de soha nem olvastam el a fülszöveget, pedig akkor nem értek volna meglepetések az első 100 oldalon, de ez van. Nagyon tetszett a könyv. Voltak benne laposabb részek, amiken nehezebben verekedtem át magam, de az első 100 oldal, meg a 200 a végén nagyon bejött. Bár tenném hozzá, hogy az utolsó 50 oldal annyira zsúfolt lett, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy most mi is történik és én hol maradtam le.

Szeretem az ilyen könyveket, amik bemutatják vajon milyen és milyen is lehetne az emberiség. És a végén a következtetések, miszerint mi kell az embernek, az nagyon megalapozott. Az ilyeneket elolvasva mindig egy jobb világba akarok élni, majd rájövök, hogy sajnos tényleg ilyen a világ. A társadalomkritikák nagyon megfogtak. Nem voltak erőltetettek, nem voltak oda nem illőek, pont elég volt, és pont megfelelő hangsúllyal szerepeltek a könyvben.

Nagyon sok vicces utalás van más írókra, ami nagyon tetszett és nagyon meginnék egy Holden Rosét 🙂

Őszinte leszek, eddig azt sem tudtam, hogy szeretem a sci-fit-t, szóval többszörösen jó pont a könyvnek. De fél pontot le kellett vonnom a helyesírási hibákért!

Mitől jó? Fordulatos, izgalmas, olvastatja magát a könyv, a párbeszédeket pedig nagyon imádtam. Egyik szereplő sem volt igazán szimpatikus, vagy olyan, akivel kicsit is azonosulni tudtam volna, sőt először nagyon zavart, hogy férfi író és mégis női főszereplővel dolgozik, mert nem értettem, hogy ezt hogyan és miért, de le a kalappal, nagyon jól sikerült.

Helyszín és idők: nagyon tetszik a világ, amit megalkotott az író. Logikus, tetszettek a pszichológiai elemek, mint mozgató rugók. Nagyon szégyelltem magam, mert ahogy említettem, nem olvastam a fülszöveget, és mikor kiderült, hogy miért ez a cím, ami, akkor nagyon vertem a fejem a falba, hogy erre azért már korábban is rájöhettem volna. Azért a más féle óra számítás az néha okozott nehézséget, de nagyon élveztem, ahogy mindennek megmagyarázta a könyv folyamán az okát. Bár ebből a magyarázatból néhol többet is el tudtam volna képzelni Truth belső monológjai helyett.

Kicsit zavart, amíg csak be-be néztünk az űrhajóba, mert valahogy nem akart a fejembe a helyére kerülni, de úgy 200 oldalnál ezen sikerült túllépnem.

Szereplők:

Truth: Nos, egy olyan karakter, aki semmiben nem hasonlít rám és a való életben valószínűleg meg akarnám fojtani egy kanál vízben! De a könyvben nagyon hiteles igazi tini lány volt, annak minden érzelmi vonulatával és nehézségével. Néha túlzásnak éreztem a belső monológjait, főleg a szerelmi életével és annak fizikai megvalósulásával kapcsolatos elmélkedéseit, de a cicája miatt megbocsájtok. A szülői vonal nagyon nem tetszett, de mióta anyuka vagyok, ezeket érzékenyebben viselem, szóval ez nem a könyv hibája. A jellemfejlődése viszont tetszett, az alap is jól alátámasztott volt és ahova eljutott az is.

Aoi: Csak a lila haját imádtam és a vagányságát, amit mutatott, amik sajnos a néhol túlérzelgős párbeszédes során eltűntek. Értettem az Ő motivációit is, pszichológiailag nagyon megalapozottak voltak, annyi, hogy nem hiszek az ennyire erős érzelmi barátságokba, vagy mellette az ennyire erős akartban. Nekem ez a kettő nem fér meg ennyire, de ebben a karakterben el tudtam fogadni.

Kaled: Tini lelkek megdobogtatója, természetesen. Bár az elején azt gondoltam, hogy sokkal kevesebb van benne, mint amit később kihozott belőle az író. A végére hatalmasat nőtt (szerencsére nem fizikailag tovább…) és nagyon tetszett. Kedveltem az egykori katonák kiégésére és felőrlődésére utaló pszichológiai jegyek megjelenése.

MI – Szellem: Imádtam! Tudom, ez nagyon beteg, mert egy pszichopata, de olyan szövegei vannak, nagyon szerettem. Az a lazaság, az a flegmaság, nagyon belopta magát a szívembe. Nos, az Ő belső monológjait imádtam

Saját élmény: nem akartam megvenni a könyvet, de odamentem a Főnix standjához a könyvfesztiválon. Már akkor tudtam, hogy elképesztően sok pénzt fogok otthagyni. Akkor még ugyan nem tudtam ki Ő, de Farkas Zoltán (a Főnix tulajdonosa) szolgált kis és elképesztően kedves volt, amivel már tudtam, hogy nem sokat, hanem betervezetlenül sokat fogok költeni. És mellette ott volt A.M. Arath és épp rajongókkal beszélgetett, elképesztő kedvességgel és türelemmel. Legyünk őszintén rajongó tinik voltak megfelelő ragyogással a szemükbe, de az író annyira kedves és barátságos volt velük, hogy érzetem, hogy meg kell vennem a könyvét 🙂 És ez bizony nagyon jó döntés volt. Régóta olvastam az íróról, akartam szeretni a könyveit és most még csak megerőltetni se kellett magam.

Az íróról: Az első, amit az íróról olvastam, hogy lefordította a Harry Potter és a Félvér Herceget a felesége kérésére, maguknak. Nagyon elgondolkodtam, hogy erre vajon mi vesz rá valakit, de tetszett. Nos, az igazi neve Holló-Vaskó Péter és még nincs 30 éves. Sokáig a Galaktika magazinnál tevékenykedett, de 2014 óta a Fumax kiadónál dolgozik. Eddig 4 könyve jelent meg és 7 fordítás kapcsolódik az Ő nevéhez, ebből talán a legismertebb a Ann Aguire Horda című műve. A könyvei mind a Főnix könyvműhely gondozásában jelentek meg. Értékelések alapján a legjobban ez a műve sikerült, habár a többi is 80% feletti.

Nagyon szerettem a könyv végén található köszönetnyilvánítást, nagyon jó lett, és külön szimpatikus, hogy közösségi oldalakon nagyon sok infót oszt meg a könyvvel kapcsolatban. Kedvencem, hogy a címlapon szereplő és a nyomtatott könyvvel álló lányok fényképét is megosztotta

http://holdarnyek.hu/

Kiadó: Ahogy már fentebb írtam, nagyon sok pénzt tudok ennél a kiadónál elkölteni és nagyon sok tehetséges magyar íróval dolgoznak, ami miatt még szimpatikusabbak. A rendeléseket gyorsan feldolgozzák, és nagyon jó kedvezményeket lehet összeszedni, ha valaki figyeli az akcióikat.

A honlapjuk nem rég újult meg, és azóta nagyon jól kezelhető, így már senkit nem akadályozhat a keresési nehézség szuper könyvek beszerzésében.

Kiadó

Jodi Picoult: Vezeklés

Sage Singer egy pékségben dolgozva próbálja elfelejteni édesanyja tragikus halálát és saját boldogtalan magányát. Egy önsegítő csoportban megismerkedik Josef Weberrel, akivel életre szóló barátságot köt. De egy nap az idős Weber szörnyű titkot árul el a múltjából, és olyan szívességet kér Singertől, ami komoly erkölcsi dilemmába taszítja a nőt. Ki ez az ember, akit barátjának hitt, hol van a határ bűn és bűnhődés, megbocsájtás és kegyelem között? Hogyan védjük meg a családunkat, és miként léphetünk ki az ördögi körből, hogy végre ne a múlt diktálja a jövőt?

Eredti megjelenés 2013

Kiadó: Athenaeum,

Oldalszám: 578 oldal

Értékelésem: 5/5 csillag

Átlag értékelés: 93%

Jody Picoult nem rég volt 50 éves és 4 másik bloggerrel összefogtunk, hogy elolvasva 4 könyvét 4 napon keresztül publikáljuk az értékeléseket. Bevallom őszintén úgy választottam a könyvet, hogy megnéztem melyik könyve a legmagasabbra értékelt, azt már olvastam, legyen akkor a második és feltettem az ebook-ra. Soha nem választottam még ilyen felszínesen könyvet, hogy még a fülszöveget sem olvastam el, de nagyon áldom azt a percet, amikor megtörtént. Olyan könyv, amiről szívem szerint nem is írnék, mert annyira belső élmény, de talán pont a szinte tökéletessége miatt megérdemli ezt a bejegyzést!

Mitől jó? Rengeteg Holokauszttal kapcsolatos könyvet olvastam már életem során, kisebbeket, rövidebbeket, hosszabbakat, nehezebb olvasmányokat és azt hittem a Csíkos pizsamás fiú a legjobb, de tévedtem. Valahogy egy olyan szálat talált meg az írónő, amit nem lehet érzelmek nélkül végig olvasni. Az első fele még egészen könnyen emészthető, azonban, mikor a nagymama elmeséli, hogy milyen volt munkatáborba kerülni, milyen volt azt túlélni, miket látott és miket tett meg gondolkodás nélkül azért, hogy életben maradjon, az nagyon megrázó.

De nem csak a szigorúan vett holokauszt része lett tökéletes, az is, ahogy leírja egy fiatal nő önsanyargatását, „önbüntetését” az életéért. Ahogy nagyon tisztán leír egy szeretői kapcsolatot, úgy, hogy hiába tudja az olvasó, hogy nem helyes, nem jó, de nem tud a hatása alól kikerülni.

És sajnos az is, ahogy bemutat egy öregembert, akit gyűlölni akarsz, de magadban mégis szinte folyamatosan felmented, hiszen egy kedves öreg úr, aki rengeteget tett az emberekért.

Nagyon fura, hogy manapság szinte minden romantikus vagy erotikus könyvben a vámpírok is szerepet kapnak és természetesen nagyon ritka esetben gonoszak, vagy ha azok is, akkor a művek végére mindig jók. és ezzel nagyon jól megtalálta a párhuzamot az írónőm s így tökéletes a történetbe írt történet.

És ahogy tőle már megszokott, tele van fordulatokkal. Ha valaki az utolsó 10 oldalnál letenné, hogy igen, tudom mi a vége, akkor rossz hírem van, még nem is sejti. pedig olyan utalások vannak benne végig, amiket nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni, de az olvasó is el akarja hitetni magával, hogy úgy van, ahogy az utolsó oldalak előtt gondolja, de a végén mégis megkapja az igazságot és összeomlik.

Helyszín és idők: 3 helyszínen és időben játszódik. A jelenben az unokával, nagymamával, FBI ügynökkel és a vezeklővel – bár azt gondolom, itt mindenki vezekel valamiért – ; a múltban Lengyelországban és munkatáborokban; és a kitalált helyszínen a fantasy. Nos ezt a harmadikat sokáig nem értettem, amíg meg nem világosodtam a múlt jelenetei és e történet elemei közötti párhuzamot tekintve és így már fantasztikusnak találtam. Picoult szereti váltogatni a nézőpontokat, időket, és úgy gondolom nagy tisztelet a részéről, hogy a múltban játszódó részeket nagyon ritkán törte meg, azokat egyben hagyta. Ahol szünetek vannak benne azok kellene is nagyon, mert nálam is volt egy rész, ahol majdnem a falhoz vágtam a könyvem és annyira sírtam, hogy nem láttam, nos ott jól jött egy kis író által engedett pihenés.

Szereplők:

Sage: Az önmagát marcangoló igazából élni nem akaró lány. Bünteti magát, elvonul a világ elől , még ha nem is fizikailag, de lelkileg folyamatosan fájdalmat okoz magának és mindezt nem is látja. majd ráébred, hogy az Ő szenvedése főképp kreált és a világ mégsem olyan szörnyű hely, mint ahogy megéli, és ehhez nem kell más csak egy másik szemszög, egy másik nézőpont. nagyon reális karakter, tele érzelmekkel és megfejtésre váró pillanatokkal.

Minka: Csak egy nagymama, aki legyőzte a rákot, finomakat süt, imádja a családját, férjét már elvesztette, de boldog és teljes életet él. De mindig hosszú ujjúban jár és nem azért mert fázna, hanem a munkatáborbeli számát rejti el vele, amiről sosem mesélt a családjának. Egy hihetetlenül erős nő, akiben hatalmas az élni akarás és a család védelme.

Josef: Kezdetben annyit akartam ideírni, hogy Náci és mindenkire rábízom az értékítéletet. És ahogy a múltbéli tetteit nézem úgy más nem is gyűlölet, amit a szereplő iránt érzek, hanem egy zsigeri dolog, hogy nem is ember. De tessék végig olvasni, és utána legálisan lehet gyűlölni az egész folyamatot. Felmenteni soha nem menteném fel csak azért, mert megbánta, vagy mert nyomás volt rajta. attól vagyunk emberek, hogy döntéseket hozunk, könnyebbeket, nehezebbeket, de csak nekünk kell együtt élni a következményeivel és mi felelünk a tetteinkért.

Leo: egy szuper karakter. nem helyes, nem tökéletes, de egyszerűen ott van ahol kell és amikor kell. Az emberiségért dolgozik, hisz abban , amit tesz és ugyan eltörölni nem tudja a dolgokat, de segíthet az embereknek nyugalmat találni.

Saját élmény: Kórházba került a kislányom és az éppen aktuálisan olvasott könyvem túl vastag volt, hogy magammal vigyem, gyorsan bedobtam az ebookot a táskámba. 3 napig voltunk bent, aminek jelentős részébe Ő aludt én meg néztem és olvastam mellette. Szóval azért érzelmileg éppen nagyon más állapotban voltam, de azt hiszem, hogy amikor újra olvasom tiszta fejjel (mert igen, újraolvasom, pedig ez nem szokásom), akkor is így fogom megélni. Ekkora megrendüléssel, ekkora elborzadással és nem értéssel. Eddig ez a könyv hozta hozzám legközelebb a Holokausztot, és igen lehet azt mondani, hogy rég volt és lassan mindenki meghal, aki csak emlékszik rá és miért terheljük magunkat ezzel, és igen, soha nem fogjuk tudni megváltoztatni. De van a könyvben egy nagyon jó mondat, hogy most is rengeteg helyen történnek ilyen dolgok, csak a módszer más, és ha már csak egy embert is elijesztünk ezzel, az már mindnet megért.

Az íróról: Jodi Picoult igazi író. Azon kevesek egyike, aki már gyerekkorában is írt, ezt tanulta egyetemen is. Ettől függetlenül nem futott be azonnal (sokáig többek között tanárként, szerkesztőként dolgozott), majdnem 40 éves volt, mikor az első sikerkönyvét írta, ami épp A nővérem húga. Ezt egyébként Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítették. A többi könyve is nagyon hasonló, vagyis lélektani dilemmákat dolgoz fel, legtöbb esetben irreális környezetben, vagy nem létező technikákat tudományos vívmányokat feltételezve. Szeret elmélyülni a témákban, így egy-egy könyve kedvéért képes volt börtönbe vonulni, vagy amish közösségbe költözni. Gyorsan ontja magából a könyveket, volt időszak, hogy évente jelentek meg jobbnál jobb művei, és mégis privát élete és családja fontosságát mutatja, hogy hétvégén nem hajlandó dolgozni. Pikantéria a könyvben, hogy a lánya segített megírni a vámpíros történetet, az a lánya, akivel idén közös könyve is megjelent.

Kiadó: Nagyon sokáig nem lehetett Jodi Picout könyveket kapni, és mikor 2015 augusztusában Athenaeum kiadó kiadta 5 kötetét is, nagyon megörültem, napokon keresztül ültem egy könyvesboltba és nézegettem a könyveket, párom meg furán nézett rá. De érdemes más műveiket is megnézni, mert nagyon igényes kiadványokhoz adják a nevüket, amiket tényleg élmény olvasni.

A többi blogger írása eből az alkalomból:

Június 19. – tees06: Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
http://discussion.blog.hu/
Június 21. – Pearly85: Jodi Picoult: Vezeklés
https://konyvfuggo.cafeblog.hu/
június 22. – mrsp: Jodi Picoult · Samantha van Lee: Sorok között
http://mostjo.blogspot.hu/

június 23. – Zsófi: Egyszerű igazság
http://konyvutca.blogspot.hu/

Marie Lu: Legend – Legenda (Legend I)

A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.Eredti megjelenés 2003

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 302 oldal

Értékelésem: 4,5/5 csillag

Átlag értékelés: 91%

Korábban már ajánlottam ezt a könyvet egy összefoglalóban, ahol tini fiúknak gyűjtöttem össze könyveket, de akkor még csak a Párom olvasta, de most meggyőzött, hogy én is olvassam el. És jól tette. Nagyon olvasmányos, kellemes történet, nem erőszakosan sok brutalitással, szimpatikus szereplőkkel. Nem mondom, hogy a disztópiák sorából kiugrana, de egy felső közép mezőnybe teljesen jogosan kerülne be.

Mitől jó? Olvasmányos, nagyon könnyed és közvetlen stílusú. A világ nagyon logikusan felépített, nem érzi azt az ember, hogy „megerőszakolná” az iró a környezetet, vagy valami nagyon kirívót alkotna. Nagyon sok disztópiás könyvet olvastam, így nem tudom azt mondani, hogy tele lenne meglepő fordulatokkal, vagy, hogy az elején nem sejtettem volna, hogy Metias-sal mi történt, de ettől függetlenül 2 nap alatt olvastam el, annyira lenyűgözött. Nah, meg persze épp volta kedve a kislányomnak aludni :).

A világ az egy militarizált utópia, amiben nekem, mint aki semmilyen szabályt nem tud elviselni, kicsit nehezebb volt beleélnem magam, de sikerült. Főleg, mert a női főszereplő igen csak szabály szegő, habár csak az unalom hatására, de akkor is imádtam, hogy felmászott egy épületre és nem érték utol. Imádtam, hogy a két főszereplő milyen megfigyelőképességgel rendelkezik. Én bizonyos dolgokban nagyon felületes tudok lenni, így nagyon izgi volt, hogy ők akár egy gomb másmilyenségéből milyen következtetéseket tudnak levonni, és hogyan mentik meg ezzel folyamatosan az életüket.

És a humora is fantasztikus a könyvnek. Nem erőltetett, nem túl domináns, éppen annyi, amennyit ez a környezet és világ megenged.

Helyszín: Ahogy említettem egy militarizált világ, semmi extra. mondhatni a szokásos: gazdag kiváltságos nagyon modern rész és mellette a nyomor telepek, akik a munkát szolgáltatják. Nekem nagyon hasonlít a beavatott világához, bár itt csak két kaszt van, katona vagy „szolga”. Nagyon mozi szerűen írja le a helyszínt, nagyon jól el lehet képzelni. Két kedvenc helyszínem volt. Az egyik a June lakása, valamiért az a biztos pont, az a meleg otthon megteremtőse. A másik a tengerpart. Habár értem, hogy szörnyű állapotú és katasztrófák sora után van, de akkor is, ahogy kinéznek az ablakon, egy volt könyvtár ablakán , az valami csodálatosnak „hangzott”.

Szereplők:

Először elmondom mi a gond velük: 15 évesek. Könyörgöm, mi a baj a felnőttekkel? Egy 15 éves sem képes semmi ilyesmire és a jelleműk sem ilyen, bármilyen traumákon mentek is keresztül. Elvi képtelenség, miért erőltetjük ezta fiatalságra????? nem lehetne, hogy legalább 18 évesek legyenek? Már akkor is túlzás, de legalább nem elképzelhetetlen.

June: a tipikus elit kislány, aki egy álomvilágban él, amit beleneveltek és lassan mindenkit elvesztett. A legfiatalabb tehetség, és ehhez megfelelő mértékben nagyképű is, ami még jól is áll neki, hogy pedig szabályt szeg az külön kedves. A másik oldalon viszont nagyon irányítható és ez nagyon bosszantott. De ettől függetlenül egy szerethető karakter, bár nekem Ő volt volt inkább a mellékszereplő és Day az igazi főszereplő.

Day: A modern Robin Hood. Nyomortanyán nőtt fel, kísérleteztek rajta, azóta is támogatja a családját és értük megtenne mindnet. van egy fogadott húga, akiért szintén mindnet megtenne, szóval a tökéletes ember és tökéletes pasi megalkotása, 15 éves kivitelben. A szemtelensége a legdurvább helyzetekben is megvolt, és emiatt imádtam a karaktert. A nagyon romantikus, jajj, de oda vagyok érted részeket azonban kihagytam volna, az nekem nem tetszett, nagyon túlzásnak éreztem, még akkor is ,ha elvonatkoztatok a korától.

Matias: Igazi nagy tesó karakter. bátyám van, én mindig keresem az ilyeneket, és nagyon tudtam szeretni. Ahogy mindene a húga és ahogy viaskodott benne a düh és a büszkeség a tesójára az nagyon helyes volt. Mivel ez az elején van, nem spoiler, de nagyon sajnáltam, hogy megölték. Sokáig azt hittem, hogy kamu, és igazából él….

Thomas: Alapvetően is utálom a karót nyelt embereket, de azt a karaktert valahogy az első perctől megverni akartam. Semmi kedvelhető nincs benne, és nem érdekel honnan jön és honnan kűzdötte fel magát. Gonosz is és buta is, szóval tessék kinyírni nagyon hamar.

Saját élmény: nagyon sokszor szembe jött már velem a könyv és elsőre a borító minimál képe fogott meg. Többször elolvastam a fülszöveget, de annyi disztópia van mögöttem, hogy féltem nem ad újat. és valóban, nagyon sok eleme észrevehető, hogy más művek ihletése alapján született, de ez nem vesz el az értékéből. nagyon jó stílusa kárpótol mindenért, szóval igazán jó olvasmány volt. Nagyon várom a következő részeket. Teljesen magához bilincselő olvasmány, szóval a Könyvmolyképző megint nem nyúlt mellé. Bár nekem nem vörös pöttyös, mert szerintem a fiúknak is tökéletes olvasmány.

Az íróról: Igen, a hölgy neve igazat mond, valóban kínai származású, de 5 éves kora óta az államokban él, így amerikai állampolgár. Még mindig csak 31 éves, és 25 volt, mikor ezt a könyvet írta. Mielőtt elkezdett volna az írással foglalkozni video játékok design-ját tervezte. Nagyon sok kritikát kapott, hogy ez a műve nagyon túlértékelt, 2012-ben jelent meg, amikor már telítve volt ez a piac és elindult a lejtőn ez a világ. Ettől függetlenül megvették a megfilmesítési jogokat, bár azóta sem jutottam túl a castingon. Megírta ennek a könyvnek a következő két részét és két kisebb novellája jelent meg, azokat viszont nem fordították magyar nyelvre.

Kiadó: Könyvmolyképző… jajj,d e sok pénzembe fáj ez a kiadó. Ha esetleg valaki nem tudná, ők a „felelősek” a vörös, arany… pöttyös könyvekért, rengeteg nagyon nagyon jó ifjúsági kiadványért, amiket koromból kifolyólag ismernek sem kellene, nemhogy elmondhassam magamról, hogy a legtöbbnek függője voltam, amíg olvastam őket. A honlapjuk számomra kicsit nehezen kezelhető, mert még nem sikerült teljesen megfejtenem a struktúrát, hogy akkor melyik jelölés mit is jelent, bár ez csak annyit jelent, hogy jelölés figyelmen kívül hagyásával olvasom nyakra főre a könyveiket. (Bár Nekem már az is elég lenne, hogy Szegedi kiadóról van szó, tehát földimként már ezért is szeretném őket). Ami számomra nagyon fontos, hogy a kartonált könyveik is nagyon jól bírják a gyűrődést, valamint, hogy az előrendeléseik nagyon jó árban vannak, valamint nagyon sok kedvezményt adnak a kiadói megrendelésekre. A szállításról nem is beszélve. Nem régen rendeltem tőlük és 3 nap múlva kellett a könyv, megírtam nekik, hogy nagyon SOS és fel lehet-e gyorsítani. Ez volt este 10kor és másnap reggel 10kor megírták, hogy feladták és következő nap itt volt. Nagyon rég voltam szolgáltatással ennyire elégedett.

J. Goldenlane: A herceg jósnője (I-II)

„Mi ne létezhetne egy világban, ahol egyes őrültek íjjal felszerelve vadásznak a mit sem sejtő kultúrantropológusra?” Nos, tulajdonképpen bármi. Ezt hősnőnk (éppúgy mint a fent említett nyílvesszőket) a saját bőrén tapasztalja, miután véletlenül lemarad a hazafelé tartó hajóról, és egy hosszú esztendőre az otthon mesésnek tartott Szithanban ragad. Ez idő alatt jósnőként szélhámoskodik egy hercegi udvarban, meglopja az isteneket, részt vesz pár merényletben, mint alany és mint tudományos megfigyelő egyaránt, de főként jegyzetel, mint azt egy lelkiismeretes irodalomtörténésztől el is lehet várni.

Író: J Goldenlane

Eredti megjelenés 2003

Kiadó: Beholder – Delta Vision

Oldalszám: 384 + 304 oldal

Értékelésem: 4,5/5 csillag

Átlag értékelés: 90%- 95%

Nem megtévesztés, de két könyvről van szó, ami igazából egy. Olyan nincs, hogy valaki ezt úgy olvassa el, hogy nem olvassa el a következőt is. Szinte fizikai fájdalmat okoz letenni és nem azonnal lekezdeni a következőt, mert így bizony nem illik abbahagyni egy könyvet, hogy az olvasó nem tudja összekaparni magát utána.

Nagyon ritka, hogy egy könyv olvasása közben hangosan felkiáltok, hogy „na, ne…” és egy rész befejezésekor elkezdem verni a párnát, hogy ilyen nincs, és ezt nem hiszem el. Nos ez a könyv ilyen volt. Mikor elolvastam az első részt, akkor ültem, majd halkan, nehogy felébredjen a család elkezdtem verni a párnát, és ott őrlődtem, hogy „Miért? Hogyan? Hogy nem vettem észre?” .

Mitől jó?  A stílusa és az egyedi humora az, ami magához láncol. Pedig az eleje nem tetszett, nagyon lassúnak tűnt és kissé erőltetettnek. Ismét egy bölcsész főszereplő és még az elvarázsolt fajta is, aki tényleg egy üvegburában él, és ennek megfelelő naivitással áll a világ többi részéhez. De egyszer csak elkezdtem figyelni az apró elrejtett poénokra, és teljesen magához láncolt. Ha valakinek mond ez valamit, olyan, mintha egy képzelt világba néztem volna Agymenőket. Imádtam a hosszú körmondatokat, amik miatt anno a magyar tanárom engem mindig leszidott, de itt kiélhettem magam, még ha csak vizuálisan is. A könyvek második felében – igen, mindkét könyv vége felé – pedig a fordulatok. Még, ha gondoltam is, hogy ez lesz a vége, nem tudtam hogyan vezeti ki ehhez a végkifejlethez az írónő a sorokat. És úgy voltak benne fordulatok, hogy nem éreztem erőltetetnek, egyszerűen teljesen hiteles maradt a történet. (Már amennyire egy fantasy az lehet)

Egyetem: Az egész tényleg olyan, mintha egy utazási memoárt olvasna az ember. Teljesen hiteles, hogy a könyvtárban rábukkan az olvasó egy teljesen érdektelen, vagy legalább is inkább mesének tartott beszámolóra. Az egész stílusa illeszkedik egy bölcsész által megírt tanulmányba, pont ezért még az érzelmi vonal sem „nyálas”, hanem tényszerűen leírt és még is megmaradt kedvesnek. Szinte kedvem lett volna a Műegyetem könyvtárába bevonulni és ott olvasni 🙂

Szereplők:

Hosszú idő óta az első olyan könyv, ahol ugyan a szereplők elég komoly jellemváltozáson mennek át, mégsem veszítik el az eredeti személyiségüket. Mindenki alapvonásait tekintve olyan karakter maradt, mint az elején, csak egymást változtatták meg. Ettől még hitelesebb az egész.

Korinorisi Arh’hin: Jajj, de nagyon idegesített az elején. Persze, kedves, aranyos szereplő, de ennyire nem lehet valaki elvarázsolt. De pont ez a naivitás és őszinteség adja a zamatát ennek a karakternek, és ez menti meg az életét is a legtöbb esetben. Tehát egy kulturantropológus a tökéletes világból bekerül egy „barbár világba”. Társai véletlenül ott hagyják és egyedül kell boldogulnia. Mihez kezdhetne, jósnő lesz, mert ez kézenfekvő. Szóval így lehet megélni mások által nem ismert és feleslegesnek tartott versek szavalásából. A második részben szerettem meg igazán. Ott annyira talpra esett és olyan határozott, hogy le a kalappal, mégis, hihető ez a fajta változás.

„Nem vagyok varázslónő! Se fekete, se fehér, se hupilila”

„Te azért nem akarsz szem elöl téveszteni, mert féltesz, én meg azért nem engedlek egyedül, mert féltem azokat, akik az utadba akadnak!”

Harh’Hatal: Tipikus beképzeld, orrát fennhordó, magát tökéletesnek gondoló pasi. Szóval, igazából az, akire minden nő bukna, kivéve a főszereplőt. És sokkal többet nem is mondhatok róla, mert ahhoz el kellene árulnom egy fordulatot az első rész végéről, és annyit nem ér egy leírás, hogy ezt az élményt bárkitől is elvegyem. A lényeg, a második rész sokkal többet foglalkozik vele, és ott már egy nagyon kedvelhető, de nem nyálas karakter lesz. Bár én az elsőben is szerettem.

„Vedd le a ruhád! Most már érdekel a tested. Ha nem olyan ronda, mint az arcod, talán kedvet kapok rád!”

Harh’Kiria: A kotnyeles, nagyon kemény hugica. Nagyon szerettem a karaktert. Jó a humora, igazán az érdekek embere, teljesen illeszkedik abba a világba, amit az írónő felépített.

„Tuti, hogy ki tudod játszani a figyelmét. Ha meg nem, hát ne félj, bátyám biztosan közbenjár érted, hogy ne törjenek kerékbe, hanem csak lefejezzenek.”

Harh’Szekith: Közel és távol az egyetlen felvilágosult, értelmes ember. Persze első pillantásra és a karaktereket felületesen ismerve, és persze csak a tökéletes világból szemlélve. De az első rész végére ki akartam tekerni a nyakát. A másodikban meg feloldoztam minden alól. Valahogy ebben a könyvben kicsit nehéz határozott véleménnyel maradni bárkiről is és nem csak alapvetően szeretni.

Saját élmény: Tipikusan az a könyv, hogy bármikor kinyitottam, azonnal belecsöppentem a világba, nem kellett oldalakat olvasnom, visszapörgetnem, hogy mi is történt, hanem azonnal benne éreztem magam. Ahogy említettem, a fordulatok nagyon meglepőek és nagyon tetszettek. Úgy voltak benne, hogy azok nem voltak erőltetettek. Szerettem a karaktereket és megfelelő mennyiséget tudtam bosszankodni a naivitás és a „barbárság” ütköztetésén. Szerettem a világot annak minden furcsaságával együtt. És mivel már elképesztően régóta akartam valamit olvasni az írónőtől nagyon örülök, hogy olyat sikerült, ami által igazán megkedveltem és nem „csak” az önéletrajza miatt.

Az íróról: A hölgy eredeti neve Goldman Júlia, és tessék kapaszkodni: matematikus, tanár, programozó, jah és nem mellékesen író. Orosházán született (majdnem földim) és a JATE-n végzett, de szerencsére soha nem lett programozó. 2001ben jelent meg első könyve, ezt követően több évig publikált, majd rövid időre visszavonult a családjához. Saját bevallása szerint azért tanult matematikusnak, mert még nem volt elég önbizalma az íráshoz. Komolyan, ha tudtam volna, hogy az SZTE-n ilyen emberek tanítanak, lehet, nem a BME-t választom 🙂

Külön öröm volt számomra, mikor Szegeden bementem egy óriási könyvesboltba, akkor egy egész pult az Ő könyveivel volt tele. Nem tudom, hogy az ott dolgozóknak tudatos-e, tudják-e hogy köze van a városhoz és azért kapta meg ezt a kiemelt helyet, de nagyon jó volt nézni, hogy magyar író egész életműve ennyire feltűnő. 🙂

Ezen kívül még 8 könyve jelent meg, és fülszövegeket elolvasva elég különböző világokban játszódóak, nem egy kaptafára készülnek a könyvei.

Kiadó: Kicsit össze voltam zavarodva, mert a kiadónál a Beholder szerepel, de tudom, hogy az írónő könyveit a Delta Vision adja ki. Szóval rákerestem , és valóban 2015 óta náluk kaphatóak könyvei.

A Delat Visonről már írtam korábban is, de akkor még egyszer: Nos a Delta Vision még mindig fogva tartja a szívem. Már több könyvüket is olvastam, és van néhány könyv, ami nagyon régóta kívánságlistás nálam és az ő gondozásukba jelent meg. Ám nem ezzel váltak az egyik kedvencemmé, akiknek a pultja előtt nagyon hosszú perceket töltöttem a könyvfesztiválkor „nyálamat csorgatva” , hanem azt hiszem az első olyan kiadó, aki jelentősen jobb összegért árulja az e-könyveket, mint a nyomtatottat, ez azért valljuk be nem jellemző a magyar könyvpiacra. Szóval, ha valaki nem ragaszkodik a könyv megfogásához, tapintásához, esetleg egy későbbi dedikáláshoz, akkor igencsak jutányos áron tud digitális élményt vásárolni!

Tévhit szerintem, hogy a fiúk nem szeretnek olvasni, egyszerűen csak meg kell találni, ami őket érdekli. Sokáig tartott nekem is rájönni, hogy míg én élvezek egy könyvet női vagy férfi szempontból is, addig főleg a tini fiúk inkább csak a fiú főszereplős könyveket szeretik. Gondoltam összegyűjtök egy csokorra valót ezekből, amikkel nekem anno sikerült az unokaöcsémet lefoglalnom 🙂 – Persze 16 után semmi sem működik, de addig legalább 🙂

Kor szerint emelkedő sorrendben:

Lois Lowry: Az emlékek őre (Emlékek őre)

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2001

Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

Kiadó: Animus

A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…
     Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

Az ideális célcsoport főleg 12-13 év körüli fiúk, vagy érettebb 10 évesek. Egy fiú, aki felfedezi a világot. Utópisztikus, de a mi világunkat fedezi fel, közben szembesülve azzal, hogy akiket hősnek hitt azok nem azok és még a szülei is esendőek. Az unokaöcsémnél is volt az a korszak, mikor minden érdekelte, mindent tudni akart és az utazások úgy teltek, hogy mindent megkérdezett és ebben az időszakában imádta ezt a könyvet. Sorozat, de sajnos kicsit nehézkes megszerezni a sorozat többi részét, de megéri.

Orson Scott Card: A hetedik fiú (Teremtő Alvin)

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2002

Fordította: Horváth Norbert

Kiadó: Kalandor , Delta Vision

Alvin Miller reménykedve, de szívében félelemmel várja gyermeke születésének napját. Tudja, hogy egy hetedik fiú hetedik fiának lenni különleges hatalmat jelent, de azt is tudja, hogy egy ilyen varázslatos gyermeknek az ellenségei is nagy hatalmúak, s nem téved: a fia csak úgy születhet meg, hogy bátyja életét áldozza érte és anyjukért. A kis Alvin úgy nő fel az Amerika nyugati tóvidékét elözönlő telepesek körében, hogy örökös veszélyben az élete. Ördögi ellenfele addig akarja elpusztítani, amíg a fiú rá nem ébred mágikus erejére. Alvint azonban szüleinek, öt bátyjának, és cserfes, de szerető nővéreinek szakadatlan figyelme kíséri mindenhová. Kilenc éves, amikor megérkezik közéjük egy profetikus vándor, a fiú életére törő hatalom pedig nyíltan is támadásba lendül… Teremtő Alvin története egy olyan XVIII. századi, alternatív Amerikában játszódik, ahol a folklór valóság: a ráolvasás, bűbáj, hexák és igézések a telepesek mindennapi életének részei. Angliában elmaradt a hosszú életű Cromwell után a restauráció, és a száműzött Stuartok Amerika déli, rabszolgatartó tartományaiba menekültek, a keleti parton tarka nemzetiségi kolóniák és az autonóm indián állam terül el, az északi részen a fundamentalista Zarándokok, még följebb az alattomos francia gyarmatok terjeszkednek, George Washingtont pedig röviddel azután, hogy megtagadta a harcot Jefferson szedett-vedett seregei ellen, lefejezték, így aztán sosem lett elnök. Ebben az Amerikában az öreg Ben Franklin, a szóbeszéd szerint, kora nagy varázslója.

A főszereplő jóval fiatalabb, mint az előző könyvnél, viszont azt gondolom, hogy van egy nagyon erős filozófia vonal mögötte. Ha valaki utána olvas, akkor nagyon sok vallási utalás van mögötte, valamint amerikai „mítoszok”, tehát ezt internet közelben érdemes megismerni.

Christopher Paolini: Eragon (Az örökség)

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2005

Fordította: Bihari György

Kiadó: Európa

2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasyregénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói, és már készül a filmváltozata is, mégpedig részben Magyarországon, jövő nyárra ígérik a bemutatót.
Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudója, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel – egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, de amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretni való fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Christopher Paolini könyvében.

Paoliniről annyit kell tudni, hogy soha nem járt iskolába, és nagyon sokáig írni sem tudott, de 12 évesen leült, és megírta élete első, közel 800 oldalas meséjét! Imádtam minden sorát. Igen, nagyon sok elemet vett a Gyűrűk urából, de sokkal fogyaszthatóbb formában, sokkal gyerekesebben. Igazi elvarázsoló könyv és a további részek is azok 🙂 És a belőle készült film is aranyos, bár úgy tudom, hogy csak az elsőt filmesítették meg.

Rick Riordan: A villámtolvaj (Percy Jackson és az olimposziak)

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2008

Fordította: Bozai Ágota

Kiadó: Könyvmolyképző

A tizenkét éves Percy Jacksont eltanácsolják az iskolából. Megint.
Bármennyire igyekszik, úgy tűnik, képtelen távol tartani magától a bajt. De tényleg szó nélkül végig kell néznie, ahogy egy kötekedő kölyök molesztálja a legjobb barátját? Tényleg nem szabad megvédenie magát az algebratanárnővel szemben, amikor az szörnyeteggé változik és meg akarja ölni?
Természetesen senki nem hisz Percynek a szörny-incidenssel kapcsolatban; abban sem biztos, hogy magának hisz. Egészen addig, míg a Minótaurusz be nem kergeti a nyári táborba.
Hirtelen mitikus lények járkálnak ki-be a lakokba és Percy görög mitológia könyve megelevenedik. Rájön, hogy az olimposzi istenek a huszonegyedik században is élnek. Sőt, ami ennél is rosszabb, felbosszantotta őket: Zeusz villámát ellopták, és Percy az első számú gyanúsított.
Percynek mindössze tíz napja van arra, hogy megtalálja és visszaadja a Zeusztól ellopott holmit, és békét teremtsen a háborúságban álló Olimposzon.

Nagyon izgalmas mitológiai elemekkel tarkított. Én imádom a görög mitológiát, így külön függővé váltam, hogy melyik modern építményt vagy intézményt azonosítja az egykori görög történelem elemeivel. Még oktató könyvnek is elmenne.

Készült belőle film is 2 vagy 3 rész, de az író kifejezetten gyűlöli őket és ennek hangot is ad. Én szívesen nézem őket, bár semmi közük a könyvhöz 😀

James Dashner: Az útvesztő (Útvesztő sorozat)

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2012

Fordította: Tosics Dávid, Wiesenmayer Teodóra

Kiadó: Cartaphilus

Izgalmas, rejtélyes, eseménydús, olvasmányos – e tulajdonságok közül akár egy is elég ahhoz, hogy egy regény már az első mondattól lebilincselje az olvasót. S ha ráadásul egy író mindezen jellemzőket olyan ügyesen ötvözi, mint James Dashner „Az Útvesztő” című regényében, a könyv biztos sikerre van ítélve.

Egy könyv, amely kamaszokról szól – kamaszoknak és örökifjú olvasóknak, akik szeretnék a Tisztásra furcsa körülmények között érkező fiúkkal együtt megfejteni az Útvesztő rejtélyét; akik szívesen csatlakoznának az önellátó közösséget alkotó srácokhoz a hatalmas falak között elterülő Tisztáson; akik vállalnák, hogy a Futárokkal együtt feltérképezik a falak mögött található labirintust, hogy a Tisztás lakói a hosszú – némelyiküknek már két éve tartó – fogság után végre kiszabadulhassanak. De vigyázzunk, ez a kaland veszélyes vállalkozás!

Idősebbeknek való utópisztikus kevés pszichológiai elemmel átitatott regénysorozat! Engem az első rész nem nyűgözött le, de elkezdtem a többit is. Nos, a második rész nagyon sötét, de izgalmas, a harmadikat pedig kifejezetten kedveltem. A film pedig szerintem tökéletes találat! Sajnos az utolsó rész még sokat várat magára, mert a főszereplő forgatás közben nagyon megsérült és bizonytalan ideig áll a forgatás, pedig nagyon várnám.

+1

Marie Lu: Legend – Legenda (Legenda 1.)

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2012

Fordította: AncsaT

Kiadó: Könyvmolyképző

A hajdani Los Angeles partvidékét elöntötte a tenger. Észak-Amerika két nemzetre szakadt; a Köztársaság hadban áll a Kolóniákkal. A jómódú környéken, az elithez tartozó családba született, tizenöt éves June kivételes tehetség. kötelességtudó, szenvedélyes, a haza iránt elkötelezett, nyitva áll előtte az út a Köztársaság legmagasabb katonai köreibe. A Lake Szektorban, a nyomornegyedben született, tizenöt éves Day a Köztársaság legkeresettebb bűnözője. De a szándékai korántsem olyan elítélendők, mint azt gondolnánk. Ők ketten két külön világban élnek, és talán sosem keresztezné egymást az útjuk, ám egy nap June bátyja gyilkosság áldozatává válik. Az első számú gyanúsított Day lesz. Ezzel kezdetét veszi a mindent eldöntő macska-egér játék, melyben Day kétségbeesett versenyt fut a családja életéért, miközben June elszántan igyekszik megbosszulni bátyja halálát. De az események megdöbbentő fordulatot vesznek. Rájönnek, kettejükben van valami közös, és azt is megtudják, milyen messzire hajlandó elmenni a hatalom, hogy megőrizze titkait.

Én bevallom még nem olvastam, de nagyon magasra értékelt és a férjem odáig meg vissza volt érte, és hamarosan én is nekikezdek.

Jodi Picoult – Samantha van Leer: Sorok között

Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.

Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…

A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

Író: Jodi Picoult – Samantha van Leer

Eredti megjelenés 2016

Fordította: Babits Péter

Illusztrálta: Yvonne Gilbert, Scott M. Fischer

Kiadó: Athenaeum

Oldalszám: 368 oldal

Értékelésem: 4/5 csillag

Átlag értékelés: 90%

A cím az itt most komolyan értendő, ez tényleg egy modern kori tündérmese. Az ideális célcsoport szerintem 12-14 között van valahol. Egy igazi klasszikus romantikus mese a királylány (ebben az esetben egy modern kamasz leányzó) és a királyfi (még ha mesebeli is) szerelméről.

Fenntartásokkal kezelem ha egy könyvet ketten írnak, mert ezt soha nem értem hogyan lehet, de itt az elején tisztázzák, hogy tényleg sorról sorra együtt írták anya és lánya. De azért érzésre vannak olyan részek, amikben több volt a rendkívül fiatal mesélés és van, ahol jobban érződik a felnőtt kifejtettség, de ez egyáltalán nem ront a könyvön.

Mitől jó?  Jodi Picoult-hoz méltóan nagyon szép a nyelvezete és nagyon igényes könyv. Nagyon tetszett, ahogy 3 szemszög váltakozik: egy maga a mese, egy Olivér, egy pedig Delila. És mindezt még színekkel is jelölik, ami még mesésebbé tette az egészet. Az illusztrációt nem lehet szó nélkül hagyni, hiszen elbűvölő, a képeket nagyon sokáig tudtam volna nézegetni és az oldal széleken található rajzok is nagyon találóak. Ehhez képest a borító nagy csalódás volt Nekem. Sokkal szebbet is el tudtam volna képzelni, bár az eredeti borítók közül is csak egy volt jobb. Valahogy a borító alapján tini könyvnek nézné az ember, pedig ez tényleg egy mese, és én mesésebb borítót tettem volna hozzá.

Valóság vs fantázia: Nagyon jól egyensúlyoznak a szerzők a valóság és a képzelet között, tényleg beleéli magát az ember, hogy épp beszél valakihez a főszereplő és le ne bukjon a tanári WC-ben, vagy megint rányit az anyukája. Bevonz magával a világ, hogy vajon mi történik a könyvben, mikor becsukja az ember és akarva akaratlan olvasás után nyitva hagyja éjszakára. Megjelennek természetesen a klasszikus mese elemek is, mint a királynő, a szerelmes, de butus királylány, a varázsló, és a jó barátok fontossága is méltó szerepet kap. Szórakoztató, ahogy a karakterek a könyv becsukása után új életre kelnek és így lesz a sellőkből aktív feminista csapat, a gonosz varázslóból lepkegyűjtő művész, a paripából pedig primadonna.

Zavartság?: Ahogy említettem, ez egy mese, nem szabad tőle többet várni. Engem ez egy kicsit bezavart, mert bevallom őszintén nagyon nagyon rég olvastam egy oldalasnál hosszabb mesét. Persze, ez 368 oldal, de nagy betűvel, nagy sorközökkel, igazi gyerekbarát. Ezen kívül vannak olyan elemek, amik nagyon hasonlítottak a Végtelen történek vagy éppen a Micimackó elemeihez, amik nálam alapnak számítanak, és ettől nehéz volt elvonatkoztatni. De ez nem von le az értékéből. Egyedülálló és szuper mesét alkottak, amit nyugodtan a kezébe adnék bármelyik kislánynak, aki épp királynős hangulatában van. Bár figyelve arra, hogy ne zavarja meg, ha esetleg sokkal nagyobb képzelőerővel rendelkezik, mint az átlag.:)

Szereplők:

Delila: igazi tini, annak minden előnyével és hátrányával. Tipikus könyvmoly, akinek nehéz beilleszkednie, és még magát sem ismeri teljesen. Magyon emberi karakter, jól sikerült megfogni, mit élhet át egy tini, aki nem a népszerű csapatban játszik.

Olivér: Azt hiszem, a tinik álom pasija lehet. Királyfi, annak megfelelő arroganciával, aki természetesen azonnal behódol a szerelemnek. 🙂 De ez aranyos… Mindenkivel kedves, tisztelettudó, és többre vágyik, nem csak a szépfiú szerepére. Mindent összevetve kedves karakter.

Anya: Nos, igen. Az elvált anyuka. Ha igazi Picoult könyv lenne, akkor azt hiszem, ez lenne a fő motívuma, az anya, aki elvált, kissé megkeseredett és nagyon hamar felnőttet akar varázsolni a lányából, hogy megvédje minden csalódástól. Amit nem lehet… – Már depressziós vagyok attól, hányszor fog csalódni Alíz a világban, az emberekben, de ez adja majd a személyiségét.

Edgar: És akkor a mélypont. Az utolsó 5 oldalon fel voltam háborodva, de ez most nem a szokásos vicces esetem, hanem komolyan, és szeretnék egy pszichológussal beszélgetni arról, hogy milyen lelkivilága van a fiúnak, és hogyan lehet tanmeseként így lezárni egy könyvet!!!! Nem mondom el mi a vége, de ha valaki elolvassa, szívesen beszélgetek róla, hogy mi zavar ennyire.

Saját élmény: nekem nem volt lenyűgöző a történet, de amiatt, mert sok eleme ismert volt, és nekem felületes lett. De ez az én hibám, mert ha meseként kezdek neki, akkor rájövök, hogy egy igazi szép mese, amilyen manapság kevés van, ha nagyon érzelgősre venném, azt mondanám, hogy igazi „békeidőkbeli” mese a szerelemről , szeretetről, barátságról. Ha nem lenne az utolsó 5 odal, de ez lenne a befejezés, el lennék ragadtatva.

Az íróról: Jodi Picoult igazi nagybetűs író. Azon kevesek egyike, aki már gyerekkorában is írt, ezt tanulta egyetemen is. Ettől függetlenül nem futott be azonnal (sokáig többek között tanárként, szerkesztőként dolgozott), majdnem 40 éves volt, mikor az első sikerkönyvét írta, ami A nővérem húga. A legtöbb könyve lélektani dilemmákat dolgoz fel, legtöbb esetben irreális környezetben, nem létező tudást vagy technikákat feltételezve. Szeret elmélyülni a témákban, így egy-egy könyve kedvéért képes volt börtönbe vonulni, vagy amish közösségbe költözni. Gyorsan ontja magából a könyveket, volt időszak, hogy évente jelentek meg jobbnál jobb művei, és mégis privát élete és családja fontosságát mutatja, hogy hétvégén nem hajlandó dolgozni 🙂

A lányáról kevesebbet tudni. Ez volt az első könyve, aminek a története, hogy turné közben hívta fel az anyukáját és mondta el neki, hogy van egy könyv ötlete, de csak akkor, ha együtt írják meg és kb 1,5 éves munka eredménye ez a könyv. Picoult szerint a lánya sokkal tehetségesebb, mint anno Ő volt, és 3 gyermeke közül Ő az egyetlen, akit az írás foglalkoztat. Indításnak szerintem szuper volt, persze az anyuka neve kellett ahhoz, hogy így befusson, de meglátjuk mi lesz belőle az első egyedül elkészített mű után. Én szurkolok.

Kiadó: Nagyon sokáig nem lehetett Jodi Picout könyveket kapni, és mikor 2015 augusztusban Athenaeum kiadó kiadta 5 kötetét is, nagyon megörültem, napokon keresztül ültem egy könyvesboltba és nézegettem a könyveket, párom meg furán nézett rám 🙂

Ennél a könyvnél szót kell emelnem csak a belső illusztráció, hanem a nagyon színvonalas könyv miatt is. Nagyon rég láttam ennyire szép kötést, ennyire vastag lapokat: tényleg olyan volt, mintha gyerek korom valamelyik nagy mesekönyvét vettem volna a kezembe, gyönyörű kiadvány a külső borító nélkül is. Szóval tényleg nagy könyv élmény lehet egy kisebb lány számra 🙂

Mikor Alíz megszületett, sokat gondolkodtam azon, milyen jó lesz neki, mennyi első tapasztalat vár rá, egy tiszta lap. Persze könyvmolyként beugrott egy halom könyv, ami nekem hatalmas élmény volt, és remélem neki is az lesz. A minap azonban bementem a Libribe és rájöttem, hogy amit én ifjúsági irodalomként ismertem az ma már nem létezik, és olyan gyorsan cserélődnek a könyvek, hogy követni sem tudom. De semmi gond, szuper anya, szuper tervekkel, majd én mindent előolvasok, amit csak szeretne, hogy tudjam, miket olvas, nem csak a közös téma miatt, hanem mert ugyanúgy személyiségformáló, mit egy film, vagy zene. Nos, ez szép és jó, egy bizonyos korig, de ha hasonlítani fog a szüleire, akkor bizony olyan tempóban fog olvasni, hogy vagy évekig, csak ezeket olvasom, és akkor még nem számoltam egy lehetséges tesóval, vagy főállású előolvasó leszek. Egyik sem életszagú. Viszont a mai ifjúsági irodalomból képben vagyok, szóval gondoltam, ha ezt már én nem is tudom majd hasznosítani, a mostani anyukák kamatoztassák nehezen felépített tudásomat J

Nézzük milyen ifjúsági könyveket olvasnak mostanában a lányok:

Olvasottság szerint (moly.hu adatbázis) még mindig első helyen szerepel

1 – Stephenie Meyer: Twilight – Alkonyat (Twilight sorozat)

Író: Stephenie Meyer

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2008

Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Kiadó: Könyvmolyképző – vörös pöttyös

Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…

Tudom, mindenkinek a mindene tele van vele, és egyébként is megnézhető filmen… De akik romantikus hajlamúak, ne hagyják ki. Meyer nagyon szépen ír, és persze érződik rajta egy nagyon erős Büszkeség és balítélet beütés, de a mai fiataloknak sokkal könnyebben emészthető, gyorsabb, pörgősebb. A második rész nagyon gyenge lett, de ez a többi rész értékéből nem von le. És senki ne ijedjen meg, nagyon hosszú, de én egy hét alatt olvastam el a 4 részt, úgy, hogy közben dolgoztam.

2 – Suzanne Collins: Az éhezők viadala (Éhezők viadala trilógia)

Író: Suzanne Collins

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2009

Fordította: Toth Benedek

Kiadó: Agave

Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

A könyv nem annyira durva mint a film, sokkal könnyebben emészthető, nincs benn annyi brutalitás. Az első rész nagyon jó volt, itt a trilógia utolsó része lett sajnos nagyon rossz, az olyan, mint egy számítógépes játék. Egyértelműen oktató jelleggel íródott a barátságról, a kitartástól, az elvekről. Azt gondolom, hogy Katniss nagyon jó karakter lett és a szerelmi szál is egész aranyos. A végében azonban elszúrta az írónő, hogy a főszereplővel csak megtörténnek dolgok és nem ő dönt a sorsáról. Így tényleg a vége nagyon rossz lett, de olvasási élménynek kiváló.

Őszintén , én inkább Beavatott párti vagyok, de az lecsúszott top 5ből, pedig szerintem sokkal jobb. Valóban ennek egy átdolgozása (csúnyább szóval, csinált egy másolatot Veronica Roth) , de jobban fogta meg az írónő a karaktereket és jobban kidolgozott a könyv.

3 – Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet (Szent Johanna Gimi Sorozat)

Író: Leiner Laura

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2010

Kiadó: Cicero

Erről a könyvről korábban írtam: https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2015/12/14/leiner-laura-kezdet-a-szent-johanna-gimi-1/

Mindenkinek javaslom, szerintem egy kicsit fiatalabb célcsoport, mint a fentebbiek, olyan 12-14 között a legizgalmasabb, akkor minden tini lánynak a kezébe adnám, hogy „nem vagy egyedül”!

4 – John Green: Csillagainkban a hiba

Író: John Green

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2013

Fordította: Bihari György

Kiadó: Gabo

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… „A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Kérem, senki ne filmben kezdje. Az, amit ez a könyv tud adni, azt meg sem közelíti a film. Igen, sír az ember az olvasása közben, és igen, mindenki tudja mi a vége. De itt az út a fontos, az, hogy mekkora élni akarás van a szereplőkben, az, hogy hogyan küzdenek. Néha ismerni kell a szörnyűségeket ahhoz, hogy értékelni tudd az életed. A hitelességéről pedig annyit, hogy az író hónapokat töltött gyermek onkológián, hogy olyan könyvet tudjon írni, ami tisztelettel beszél, de megmutatja, hogy igenis élő emberek és ér nevetni a fájdalmon. Hatalmas élmény volt ezt a könyvet elolvasni.

5 – Cassandra Clare: Csontváros (Végzet ereklyéi sorozat)

Író: Cassandra Clare

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2009

Fordította: Kamper Gergely

Kiadó: Könyvmolyképző

Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék… Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

Az első részt 1 nap alatt olvastam el egy átbulizott éjszaka után, ennyire jó. Szuper karakterek vannak benne, nem elcsépelt, egy másfajta fantasy , mint eddig. A szereplők szerethetőek, nem mindenki béna, természetesen mivel modern, teret kap a meleg barát is. Az első 3 rész nagyon jó, a többi és a kiegészítő novellái már erőltetettek. Annyi, hogy elég sok szexuális célozgatás van benne, de azok aranyos fiatal tinisek, nem durvák.

+1 ráadás

Ugyan nem került be a legolvasottabbak közé, de értékelések alapján nagyon jó magyar regény:

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei)

Író: Böszörményi Gyula

Eredeti megjelenés éve (magyarul): 2014

Kiadó: Könyvmolyképző

Budapest, 1896. A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész. Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon. A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

„A szereplők olyan elevenek, szinte lelépnek a lapokról. Elég néhány szó, és megtörténik a csoda: máris a múlt század fordulójának lüktető világvárosában találod magad, különös, borzongató kalandok kellős közepén. Szívből ajánlom egyhangú hétköznapokra és pihentető hétvégékre!” – Katona Ildikó, hivatásos könyvrajongó

Megfogadtam, hogy csak a top 5 kerülhet be, így lemaradt a személyes kedvencen az Időtlen szerelem trilógia, aminek első része a Rubinvörös. Ha valaki kisebb lánynak, mondjuk, 14 körülinek keres kedves, barátságos könyvet, akkor javaslom. A könyv a címben szerelő színen íródott , ami még bájosabbá teszi. Valamint német az írónője, nem amerikai, ami nekem még közelebb hozta, főleg, mert a helyszín London és így sokkal megfoghatóbb az egész történet.

Remélem tudtam annyit segíteni, hogy melyik könyv miért jó, miért javasolt elolvasni. Jól mutatja, hogy a legolvasottabbak a fantasy kategóriába tartoznak, de ebből én nem vonnék le messzemenő következtetéseket, csupán ez áll legközelebb a mese világához. Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy a gyerek mit és milyen minőségűt olvas, mert mindenki beszél a TV és különböző a média által nyújtott szórakozási lehetőségek káros hatásairól, de szerintem egy egy könyv ugyanúgy torzíthatja a gyerekek világképét. Nagyon fontos, hogy meg tudják különböztetni a könyvet a valóságtól és ne mindenki a szőke herceget várja és gondolja azt, hogy mindenki jó, aki szőke és kék szemű. Bár ennek ellentéte is igaz, hogy a világ nem egy démonok/ rossz emberek / vérengzők által megszállt süllyesztő, amit csak túlélni kell. Fontos, hogy megfelelő műveket olvassanak a fiatalok megfelelő időben.

Michael Punke: A visszatérő

1823-ban a Rocky Mountain Fur Company prémvadászai a határvidék brutális életét élik. Hódokat csapdáznak, és nap mint nap szembe kell nézniük az őket fenyegető indián törzsekkel és a többi ellenséggel a prérin: a könyörtelen tájjal és annak teremtményeivel. Hugh Glass a társaság egyik legjobb embere, jól ismeri a határvidéket és profi nyomolvasó. Amikor azonban az egyik cserkelésen szemtől szembe kerül egy grizzlyvel, az rettenetesen szétmarcangolja, és senki sem számol azzal, hogy Glass túléli a támadást. A társaság kapitánya két embert hátrahagy, hogy ápolják Glasst, mielőtt meghal, és gondoskodjanak arról, hogy a férfi tisztességesen el legyen temetve. Amikor a két férfi ehelyett magára hagyja, és elveszik mindenét, amivel megvédhetné magát, köztük értékes fegyverét és baltáját, Glasst már csak egy vágy hajtja előre a túlélés érdekében: a bosszú. Glass sokkoló keménységgel és eltökéltséggel, mászva vág neki a több mint háromszáz mérföldes útnak a fel nem térképezett amerikai határvidéken, legyűrve emberi és nem emberi ragadozókat, az éhhalál fenyegetését és a rettenetes sebeivel járó agóniát. Michael Punke kísértetiesen szikár és megragadó prózája, A Visszatérő figyelemre méltó történet a szorongatottságról, az emberi akarat végső határairól, és arról, hogy meddig vagyunk képesek elmenni a bosszú útján.

Író: Michael Punke

Eredti megjelenés 2015

Fordította: Mátics Róbert

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 304 oldal

Értékelésem: 4,5/5 csillag

Átlag értékelés: 82%

Most akkor írhatnám azt, hogy rendkívüli módon érdekel az amerikai történelem és imádom az indiános történeteket. De az igazság, hogy történelemből örülök, hogy nem buktam meg, és egy Winnetou filmet sem voltam még hajlandó végignézni. És mit tagadjam Leonardo rajongó vagyok. Egyszer megfogadtam, hogy elolvasom az összes könyvet, melyek megfilmesítve nem hoztak Oscart neki, de a Wall Street farkasával folytatott több, mint egy hónapos szenvedésem ötven árnyalata után ezt feladtam, így maradt, hogy elolvasom azt, amiért megkapta. J

Mitől jó?  Mint feljebb is beismertem, mérhetetlenül messze áll tőlem ez a világ, mégsem tudtam letenni. Egyrészt nagyon jó a nyelvezet, külön gratuláció a fordítónak. A tájleírások nagyon képszerűek, és szinte végig fáztam a könyvet olvasva, annyira jól át tudta adni az élményt. Bár nagyon megijesztett az elején a „Kinek nem ajánljuk rész”: akit megriaszt a nyers valóság; aki szereti, ha rózsaszín…. Nos, mindez én vagyok, és kikérem magamnak, így is nagyon élveztem. Kicsiny lelkem nem szenvedett törést, sőt, megfelelő agresszió mennyiséggel lett feltöltve.

Nagyon élvezetesség tette a könyvet, ahogy az író összemosta a szálakat, ahogy a főszereplők elhaladtak egymás mellet és az, amikor erre ráébredtek. Imádtam ezeket a láncokat, mindamellett, hogy majd megőrültem tőle, hogy „nézz már jobbra, hogy ki megy el melletted”!

Valóság vs fantázia: Az összeomlás szélére sodródtam, mikor elolvastam az utolsó bekezdés utáni rész első sorát, hogy a képzelet műve… De szerencsére tovább olvastam és ez az író szerényebb, mint azt gondoltam. Szerencsére a nagy része valóság alapú, persze vannak kitalált személyek a történetben és egy két lélektani dolog soha nem jelent meg ilyen formában, tehát nem bizonyított, de valóban létezett Hugh Glass, aki túlélt egy medve támadást és egyedül átvágott a vadonon élet és halál között billegve.

Helyszín: Nem, én még csak nem is sátorozok. Így számomra külön izgalom volt, ahogy leírta, hogyan élt túl a vadonban egyedül, olyan dolgok, mint gyufa, vagy kés nélkül. És ugyan kedvet nem kaptam hozzá, hogy valaha is a civilizáció vívmányai nélkül akarjak bárhová is menni, de nagyon izgalmas volt, hogy a főszereplőnek ezek természetes dolgok voltak. Nem választotta azt, hogy egy meleg „biztonságos” helyen marad, hanem újra és újra nekivágott a vadonnak. Nagyon próbálom megfogalmazni, de ez inkább egy érzés, hogy olvasol a hálaadásról, olvasol az amerikai történelemről, de nekem még nem volt olyan olvasási élményem, ahol ilyen szinten az ember képébe vágták volna, hogy bizony bizony, a máj és a belsőségek adják a legtöbb erőt és a leggyorsabban fogyaszthatóak egy állat elejtése után. Vagy azt, hogy milyen egy farkas falkával szembeállni és reménykedni, hogy az a nyamvadt zsályabokor csak nem ég le addig amíg elhiszik, hogy veszélyes önmagában egy ember is. Miért a farkasok nem cukik és nevelik fel az embert? Szóval ilyen érzés volt elveszni a vadonban.

Szereplők: Hugh Glass: Nos, őt azért nagyon nehéz volt elvonatkoztatni Leonardo alakjától, habár még nem látva a filmet a Rómeó és Júlia szépfiúját is nehéz volt elképzelni a szerepben. Nagyon erős jellem, és nagyon egyenes. A múltja nem annyira fogott meg, az hogyan bánt az emberekkel már annál jobban. Az, hogy hogyan tudott elengedni dolgokat, hogy életben maradjon, hogy most nem áll meg, most nem fordul vissza segíteni, vagy éppen, hogy megáll, amikor egy hajszál választja el egy rossz döntéstől, ezek nagyon erős jellemre vallanak. Olyan, akit elhiszi az ember, hogy túlél egy medve támadást.

Bridger: nos, nekem Ő volt a kedvenc szereplőm. Először mikor testvérként, nagyszájú gyerekként mutatkozik meg, ahogy ápolni akarja Glasst és ahogy ott hagyja, majd válik egy vadonbeli Bűn és bűnhődés főszereplőjévé. Nagyon emberi volt, és Ő volt az, akit fel akartam menteni a bűne alól. De mindig oda jutottam, hogy az otthagyást megértem, de elvitte a kést! Mégis, nem tudom elengedni azt, hogy ember, nem jó, nem tökéletes, nem bátor, csak egy nagyon fiatal fiú. És az utószó alapján elég szép életet tudhatott később maga mögött.

Fitzgerald: az a típus, akit az első perctől gyűlöl mindenki, és aki mindent megúszik az életben. Egyszerűen már én is meg akartam verni, vagy elintézni, hogy úgy szenvedjen , mint még soha.

Henry kapitány: A két lábon járó szerencsétlenség. Aki jót akar, de semmi nem jön össze, és támaszkodna másokra, de nem elég erős hozzá. Jajj, hány ilyen vezető van, aki több gondot okoz, mint hasznot.

Saját élmény: Nos, én nem vagyok egy bosszúálló fajta. Sőt, a legtöbb haragomat egy óra múlva már fel sem tudom idézni, így először nem tudtam kezelni a feszültséget. Azon gondolkodtam: Ember, örülj, hogy túlélted, és lépj tovább. Majd egyre többet gondolkodtam azon, hogy otthagyták!!! És még soha nem voltam ilyen szituba, amikor az élete függött másoktól. Mikor velem tragédia történt nem tudtam senkit sem okolni, nem bosszulhattam meg, hacsak az nem bosszú, hogy nem megyek templom közelébe. De mekkora erő, ha az ember tudja manifesztálni, hogy ki vagy mi okozta a szerencsétlenségét, ha van valami ami miatt továbbkúszik és megeszi a romlott húst is. És ezt a hatalmas erőt nagyon jól ábrázolja az író. Főleg az első részben, amikor tényleg az életéért küzd a természettel.

Az íróról: Michael Punke a diplomája megszerzése után az állami szektorban helyezkedett el, ahol egy nagykövet mellet dolgozott és egészen Obama mellet kereskedelmi képviselői posztig vitte, ami jól mutatja, hogy nem az írás az egyetlen erőssége. Érdekes a története is, hogy egy repülőgépen olvasott Hugh Glassről, majd reggel 5re járt be dolgozni, hogy a 8 órai munkakezdése előtt legyen 3 órája írni. És így több mint 4 évébe telt befejezni a könyvet, bár ennek azt hiszem az egyik oka, hogy nagyon ragaszkodott a történelmi hűséghez és a nem a szórakoztatás volt az elsődleges célja. Habár így mindkettő sikerült. Ezen kívül két rövidebb írása jelent meg, de egyiket sem fordították magyarra és külföldön sem aratott akkora sikert, mint a Visszatérő.

Kiadó: Könyvmolyképző… jajj,d e sok pénzembe fáj ez a kiadó. Ha esetleg valaki nem tudná, ők a „felelősek” a vörös, arany… pöttyös könyvekért, rengeteg nagyon nagyon jó ifjúsági kiadványért, amiket koromból kifolyólag ismernek sem kellene, nemhogy elmondhassam magamról, hogy a legtöbbnek függője voltam, amíg olvastam őket. A honlapjuk számomra kicsit nehezen kezelhető, mert még nem sikerült teljesen megfejtenem a struktúrát, hogy akkor melyik jelölés mit is jelent, bár ez csak annyit jelent, hogy jelölés figyelmen kívül hagyásával olvasom nyakra főre a könyveiket. (Bár Nekem már az is elég lenne, hogy Szegedi kiadóról van szó, tehát földimként már ezért is szeretném őket). Ami számomra nagyon fontos, hogy a kartonált könyveik is nagyon jól bírják a gyűrődést, valamint, hogy az előrendeléseik nagyon jó árban vannak, valamint nagyon sok kedvezményt adnak a kiadói megrendelésekre. És nem utolsó sorban, érdemes egy könyvesboltba belelapozni, és megnézni a fejezetek fejlécét, hogy mennyire igényes, és gyönyörű belülről ez az egyébként elég hideg és realisztikus könyv.

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?

Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.

Magyar nyakba magyar szemfog!

Író: Gaura Ágnes

Eredti megjelenés 2012

Kiadó: Delta Vision

Oldalszám: 468 oldal

Értékelésem: 4,5/5 csillag

Átlag értékelés: 90%

Az esetek nagy részében, mikor értékelést/ajánlást írok, akkor gyakran azon kapom magam, annyira a könyv hatása alatt állok, hogy akarva akaratlan olyan stílusban fogalmazok, ami a könyvre vagy az adott íróra jellemző. Nos, ez itt nem fordulhat elő. Az írónő stílusa annyira messze áll az enyémtől, amennyire csak lehet, és azt hiszem ez fogott meg a legjobban, ettől érzem azt, hogy imádom és most azonnal kell a második rész. Egy teljesen új világ és csak kapkodom a fejem.

Mitől jó? Érdekes, mert a lényegi történés pár mondatban összefoglaló. Ennek a résznek a nagy részét azt teszi ki, hogy az írónő bevezeti az olvasót a Boriverzumba. Igen, először én is kicsit mosolyogtam, amikor ezt láttam, hogy Boriverzum, de utána megnéztem Ági honlapját és tényleg egy teljes világot épített fel, amiben aztán imádtam elveszni. A stílusa pedig elképesztő. Elképesztően jó a humorérzéke az írónőnek, nagyon sokáig gondolkodtam, hogy vajon mi lenne a jó szó rá, mert nem szarkasztikus, nem ironikus, egyszerűen nagyon egyedi, nagyon nehéz megfogni. Nagyon pörgős párbeszédekre épül, igazi odaszólok a másiknak stílus. A legtöbb párbeszédnél hangosan nevettem, mert annyira élveztem, és anélkül, hogy bármelyik félnek szurkoltam volna, vagy bármelyik szereplőnek egyetemes igazság lett volna a kezében. Lényegtelen volt a viták kimenetele, mert annyira élvezhető volt.

Történelem? Nos, egyből előjöttek gimis rémálmaim, már a szótól is megborzongok. mármint, imádom a történelmet (Itt a férjem nevetőgörcsöt fog kapni), de az évszámok… nos, itt az írónő az egyik kedvenc időszakomról ír nagyon sokat, az egyiptomi történelemről, és nagyon sok érdekességet mutat be. Szinte már kedvem támadt valami történelmes könyvet olvasni. – de azért ennyire nem lettem elvetemült!

Budapest? Nos, ez az első percben nagyon rosszul esett. Miért kell pont az én városomban játszódnia? Sokszor gondolkodom azon, hogy vajon egy new york-inak milyen lehet, hogy folyton az ő városát pusztítják el, vagy ott tűnnek fel démonok. Most megtudtam. És az első 50 oldalon keresztül nagyon zavart, pont úgy, mint az is, hogy magyar nevek vannak, hiszen minden névhez kapcsolódik valami az életemben (Géza- angol tanár, Béla – első csók, Bori – a gyűlölt konkurencia). De lassan megszoktam, és teljesen elfelejtettem, hogy a valósággal próbáljam összeegyeztetni. Később olvastam, hogy az írónőnek ez kifejezetten fontos, hogy legyen magyar fantasy, mármint ne csak magyar írók, akik fantasyt írnak, hanem magyarországiak is. Szerintem egész jól letette ehhez az alapokat 🙂

Érdekes, akárhányszor Dracula szóba kerül, mindig az jutott eszembe, hogy de hát Erdély itt van, és egykor igencsak közeli volt a kapcsolatunk. És ez nagyon imponált, hogy ezt kihasználva megteremtette a magyar vámípfészket.

Szereplők? Bori engem már ott megnyert, hogy vörös. Én is az vagyok, minden vörös főszereplőt imádok. De ha valaki nálam igényesebb, és ennél többre vágyik, akkor annak sem kell félnie. Ha nem lenne képzavaros, azt mondanám, hogy Bori egy igazán „tökös” csaj. Jó a humora, odaszólogatós, szereti a pálinkát (anti alkoholista vagyok, de eskü már én is pálinkát akartam inni), és teljesen felvállalja magát olyannak, amilyen. Nincs önképzavar, nem elveszett lélek, nem egy hisztérikus feminista, aki veri a mellét, hogy szingli, „egyszerűen” csak egy nagyon vagány nő! Imádtam, hogy teljesen nőként megjelent a másik nő felmérése, mintha magamat láttam volna, ahogy felméri a másikat. Ettől függetlenül nem csak nők által élvezhető.

Attila. Nos, ódákat akartam róla zengeni, mert olyan pasi, amilyen a nagy könyvekben szerepel a férfi szónál az én felfogásom szerint. De mióta az írónő megírta, hogy kit kiről mintázott, és milyen valós vonatkozási vannak, azóta szinte úgy érzem, hogy belemegyek a privát zónájába ezzel, szóval legyen elég annyi, hogy az igazi „bunkó” pasi, akinek pofátlanul jó stílusa van! Kivétel a csizma, az megbocsájthatatlan!

Koppány. Tudom nem főszereplő, de csak azért akartam neki pár sort szentelni, mert nagyon viccesen kezelte az egyéjszakás kalandot 🙂 Művész, annak minden pozitívumával és negatívumával. Nekem nagyon szimpin összerakott vámpír, és nagyon tetszik, hogy nem olyan szál lett belőle, hogy „igazából szívem érted repes, és életemet áldoznám érted és bontakozó szerelmünkért” – bocs, ezt nem hagyhattam ki.

Vámpírok. Annyira megszoktam a mostani könyvekben, hogy a vámpírok a szerelmeink, barátaink és a legjobbak a világon, hogy szinte fura volt gonoszként rájuk gondolni, vagy néha szembesülni azzal, hogy bizony bizony, ölnek ők… Mivel sok a történelmi alap, teljesen hitelesen felépített hierarchia és szereplő gárda adott a könyvben. És a vérmedvék nagy kedvenceim lettek.

Saját élmény? Egy kihívás kapcsán szedtem elő a könyvet, ami már régóta várt rám. Írtam az írónőnek egy kérdéssel, és szerintem nem voltam túl kedves abban az e-mailben, és annyira lelkifurdalásom volt, hogy azonnal nekikezdtem. Nos, az első 30 oldal után abba akartam hagyni. Fura volt, hogy Budapesten játszódik, nekem sok volt a bevezető rész, és a szitokszavak használata. Én nem használom őket, két barátom volt, akikkel ilyen hangnemben beszéltem, mindkettőt imádtam, de sajnos már kiszakadtak az életemből. De akkor megint elkezdtem utána olvasni Ágnak, és annyira tetszettek a kommentjei, a honlapja, a megszólalásai, hogy úgy éreztem ezt folytatnom kell. És 5 oldal nem kellett hozzá és már vitt magával a történet és nem is tudtam letenni.

Az írónő

Meglepő, de a Gaura Ágnes írói álnév, és nekem most már végtelenül szimpatikus, hogy ezt választotta. Először meglepődtem, hogy miért magyar, de magyar helyszínen ír, így hiteltelen lenne egy külföldi név (ezt Ő mondta, én csak sejtettem, hogy ez az egyik vonal). Azt hogyan épül fel ez a név, nem árulom el, mert a Gaurát Ő maga elmondja a sorozat negyedik részében, az Ágnest, pedig még én is megfejtettem :), szóval tessék próbálkozni. Ami érdekesebb, hogy nem árulja el az igazi nevét. Először ezzel nem tudtam mit kezdeni, olyan fura volt, mintha nem akarna magából semmit adni az olvasói felé, mintha egy szellemé lenne ezáltal. Ezúton is bocsánat ezért, Ági nagyon sokat ad a „rajongóinak”. Szuper facebook oldalt vezet, a honlapján rengeteg érdekességet oszt meg (kimaradt szövegek, szakértői segítségek), meglepő módon még azt is megmutatja, hogy miket szedett ki vagy éppen tett hozzá a szerkesztője a könyvhöz, amihez igencsak nagy alázat kell.

És szerintem a saját honlapján olvasható bevezető nagyon jó és nem is kell több:

„A nevem Gaura Ágnes. Nappal dolgozó nő és családanya vagyok, éjjel pedig, amikor kimenőt kapok a férjemtől, randevúzom a vámpírjaimmal, és írok. Hogy miért vámpírok? És miért pont ilyenek?…. „http://www.gauraagnes.hu/

 A kiadó Nos a Delta Vision rabul ejtette a szívem. Eddig is ismertem őket és van néhány könyv, ami nagyon régóta kívánságlistás nálam és az ő gondozásukba jelent meg. Ezzel még nem váltak volna egy kedvelt kiadóvá azért :). De azt hiszem az első olyan kiadó, aki jelentősen jobb összegért árulja az e-könyveket, mint a nyomtatottat, ez azért valljuk be nem jellemző a magyar könyvpiacra. Szóval, ha valaki nem ragaszkodik a könyv megfogásához, tapintásához, esetleg egy későbbi dedikáláshoz, akkor igencsak jutányos áron tud digitális élményt vásárolni!

Magyar könyvek? Az egyik barátnőm megkérdezte, hogy én csak magyarokat olvasok? Nem, sőt, hosszú hosszú évekig nem vettem a kezembe magyarok által írt könyvet. Egyszerűen annyi külföldi kötet került a szemem elé, annyi keltette fel a figyelmem, mert épp megfilmesítették, hogy ez kimaradt. De egy ideje felfedeztem, hogy nagyon sok tehetséges magyar író van, akiket kevésbé sztárolnak a magyar könyves boltok, mert sokkal kevesebb olvasót vonzanak. De azt gondolom, hogy van néhány gyöngyszem, amit érdemes elolvasni. Ezért van, hogy havi szinten olvasok legalább egy magyar író tollából származó könyvet. És Ági könyvei azt hiszem, még egy ideig jó elfoglaltság lesznek számomra. 🙂

Émile Ajar: Előttem az élet

Kiadó: Ulpius-ház

Oldalszám: 300 oldal

Eredeti kiadás: 1975

Értékelésem: 4 csillag

Az 1975-ös Goncourt-díj tulajdonosát annyi titokzatosság és izgalom vonta szenzációdicsfénybe, amennyi talán még a francia irodalmi közvéleménynek is sok volt: Ajart senki se ismerte, jószerivel a tulajdon kiadója se, de még a Goncourt-díj bizottság se, mert a díjat át se vette. Műve második regénye volt, és a manapság megszokottan, sőt kötelezően rendhagyó francia regények rendjét is megtörően rendhagyó. Legalábbis első pillantásra. Mert valójában az Előttem az élet annak a népes regénycsaládnak a leszármazottja, amelynek tagjai lóval, törpével, vademberrel vagy marslakóval mondatnak el meghökkentő, bár mindennapos történeteket, friss szem és romlatlan erkölcsi érzék diktálta véleményeket a mindenkori jelenkorról. Ajar könyvében egy gyermek szól üde gyermeki éleslátással, koravén bölcsességgel és megdöbbentően ártatlan obszcenitással az őt körülvevő különös világról, súlyos erkölcsi kérdésekről, szeretetről, barátságról, szerelemről, de még társadalomról és politikáról is.

Vendégmunkásként nem egyszerű felvenni a fonalat… vendégmunkásként nem egyszerű úgy írni, hogy illeszkedjünk az eredeti bloghoz. De persze próbálkozunk. Szóval első könyvem, amit én ajánlok, az francia úriemberünkhöz fűződik. Minden érdemleges adat fent szerepel a felső sorokban, a fülszöveg pedig értelemszerűen céloz arra, hogy merre is járunk, és mi célból. De mit is kapunk érte, ha beleolvasunk ? Nos, kapni fogunk egy vélelmezhetően arab kisgyermeket (Momo), akit végigkísérhetünk a lépcsőház minden egyes lépcsőfokán, megélve egy-egy napját. Főhősünk prostituáltként dolgozó anyuka gyermeke, aki valamilyen módon bekerült Rosa “mamma” fenhatósága alá. Élemedett korú hölgyeményünk pár tárbort is megjárt “hatcsillagos” származású, aki korábban szintén szolgáltatóként dolgozott, de ahogy elmúltak az idők és jöttek a kilók, kikopott a szakmából (persze biztosan van olyan akinek most is bejönne a mamma). Szóval Momo a mamma kedvence, aki az utcán tölti az időt. Korát becsülni tudjuk, iskolázott évei biztosan kevesebbek, mint fogacskái, de fineszesebb mindenkinél, és sejti, születési anyakönyvi kivonat hiányában lehet 30 is az a 20, vagy éppen 14 az a 10. Momo az utcán éli meg pár lépésre tőlünk életét. Miközben két sarokkal odébb az Eiffel torony szelét érezni, főhősünk kis mennyiségben lop, csal, füllent, védi Rosa mammát, miközben próbálja távolt tartani magát Párizs “elit” lakóitól. Apró kis benyomások persze őt is érik, de a nyomor, a megszokott környezet mindig visszarántja. Neki minden természetes, amin mi elborzadunk. Rosa mamma hátsójának tisztán tartása, az a vélt és valós bűzös, elhanyagolt környezet, melyben a többi szolgáltató leadott gyermekeivel együtt élnek. Momo, a pesti Váci út Párizsi megfelelőjén grasszálva éli meg gyermekből tinivé válását egy véletlen folytán, miközben gondolatai és tettei is Rosa mamma e világon tartásával van elfoglalva. Miért fontos, hogy nem vagyok-e bolond ? Miért fontos, hogy legyen egy kis kuckónk a pincében, matraccal, halkonzervvel ? Lehet más az élet is Rosa mamma után  ? Mindezekre megkapjuk a választ a könyv végén. Ami viszont biztos : a hazai “nyócker” érzés párizsi megfelelőjével találkozhatunk össze. Megbotránkoztató vagy sem, ezek a kiskölykök itthon is ott grasszálnak a Blaha környékén. Hogy miért sajnálható Momo barátunk ? Miért akarnánk neki sokkal jobban segíteni, mint itthoni “sorstársainak” ? Asszem erre a könyv elolvasása után válaszolni fogunk magunk. Kalandra fel, és bukjunk alá Párizs nyomorába 300 oldal erejéig…..

Ui. Bármennyire is el akarok vonatkoztatni, nekem mindig Merle Momoja jut eszembe a Malevil című könyvéből….

Vivien Holloway: Tolvajok kézikönyve (Winie Langton történetek 4.)

Író:Viven Holloway

Kiadó:Főnix Könyvműhely

Oldalszám: 132

Eredeti kiadás: 2016

Értékelésem: 4,5 csillag

Winie megmenekült a hóhér kötelétől, de ez nem jelenti azt, hogy csendesen meghúzná magát, és várná, amíg a viharfelhők teljesen elvonulnak a feje fölül. Will „tanulmányai” folytatódnak, és Winie próbálja őt felkészíteni a vizsgájára. Feladatként szabja neki, hogy önállóan tervelje ki egy általa kiválasztott tárgy elrablását, Will döntése pedig a Könyv másolatában látott Pacsirtára esik. Winie-t eközben apja ismét behúzza a csőbe, és rátestálja keresztlánya, Marie Kennellis vőlegényének előkerítését. A lány jó híre múlik azon, Winie-nek sikerül-e felkutatni a szökevény fiút, aki minden bizonnyal kártyaadósságai miatt bujdokol. Will eközben külön utakon jár, és úgy tűnik, túlságosan is messzire megy a Pacsirta utáni vadászat során, amit azonban a Langton család – különösen Winie – talán sosem fog megbocsájtani neki.

„ – Kijátszottál! – Nem viccelt, láttam a szemében. Láttam benne az elárultságot, a csalódást és az engesztelhetetlen haragot. – Tűnj el! – Winie, csak hadd magyarázzam meg… – Nem érdekel! – Még csak nem is hagyta, hogy végigmondjam. – Csak menj el, Will, és reménykedj benne, hogy apám sosem talál meg.”

Viviennek ismét egy szuper történetet köszönhetünk. Akárhányszor belefogok a Winnie történetekbe, elkap a láz, hogy bizony fel kellene csapnom valami Robin Hood féle tolvajnak. Habár még csekkeket sem tudok akár 5 perccel határidő után befizetni, vagy átmenni a piroson, de akkor is… majd ez tovább szövöm és eljutok odáig, hogy milyen lennék settenkedésbe, fára mászásban (kötélre se tudok…), futásban (nah, ez legalább jól menne). Ekkor ki akarok menni egy almáért vagy valamiért a konyhába, mindezt teszem a lehető legmacskásabb, leghalkabb lépteimmel, mint igazi mester tolvaj, gyakorolván a jövőre, de a kislányom azonnal ébren van. Nos, itt véget ér tolvaj karrierem, és marad nekem, hogy Winnievel éljem meg ezeket :D. Nos, valami ilyen érzés Winie Langton történeteket olvasni.

Nagyon szeretem Vivien stílusát, pörgős, humoros, ironikus, és valahogy nagyon ember közeli. Az összes karaktere olyan, hogy úgy érzi az ember ismeri őket, mintha léteznének, mintha ismerné őket, mintha csak egy családi anekdotát hallgatnál. És mindez ebben a művében is megjelenik.

Winnie karaktere továbbra is hibátlan, sőt most megmutatta a „tipikus testvér” oldalát is, ami kifejezetten jót tett neki. Korábban is rengeteg utalás volt arra, hogy milyenek is ők a testvérével, de most, hogy a kicsiket rávette, tréfálják meg a nővérét egyszerűen még szeretni valóbbá tették. A záró kép pedig megmutatta, hogy milyenek az igazi testvérek, szóval nagyon örültem, hogy ez a vonal megerősödött ebben a részben.

Will karaktere szerintem egy kicsit kevés helyet kapott, és kissé tipikus pasis lett. Eddig pont azért tetszett, mert sallangoktól mentes volt, most ez egy kicsit félrement nálam. Egyrészt, mert a borító hátulján olvasható a könyv majdnem utolsó párbeszéde, ami az egyik legfontosabb. Másrészt sajnos már az elején sejthető volt, hogy mi lesz a vége. Korábban kiemeltem, hogy nem gyengítette el a férfi karaktert az írónő az erős női mellett és ez most is így volt, de nekem akkor is gyengébb lett ez a vonal.

Ellenben megjelent Harry. Akiről nem tudtunk meg sokat, nem derült ki egyértelműen, hogy vajon jó vagy rossz karakter. Az sejthető, hogy nem egy Tony, de a céljai, a múltja mind rejtély maradt. Bár ennek valószínűleg köze van ahhoz, hogy a következő rész az Ő általa hőn vágyott tárgy címét viseli. Szóval remélem, abban többet megtudunk róla és jobban kirajzolódik a karaktere. De az eddigiek alapján tenyér bemászó (külön örülök a majdnem eltört orrnak) és szerethető figura 🙂

Mindamellett, hogy nem tudtam letenni és imádtam olvasni mégis volt egy kis hiányérzetem a végén. Valahogy hiányzott a „wow” érzés, hiányzott az igazi csúcspont. A vőlegényes szál végén vártam, hogy valahogy ott lesz a katarzis, de nem volt, mintha kivettek volna belőle egy részt. És a család is egy kicsit háttérbe szorult. Ez azonban nem von le abból, hogy nagyon szórakoztató a könyv és megéri elolvasni,

Vivienről már többször is írtam. Ezt most nem szeretném teljes mértékben megismételni. A hölgy valódi neve Sasvári Vivien, és elképesztően fiatal, mindössze 25 éves, ehhez képest eddig 8 könyve jelent meg. A fent említett sorozaton kívül (korábbiakról írt értékelésem itt olvasható) két sorozat indító: Pokoli Szolgálat, mely a Pokolháború trilógia első kötete (ez az egyetlen, amit nem a Főnix adott ki, hanem az ABA könyvkiadó), valamint a Moira -A szörnyeteg bennem (Morrighan I). Továbbá van egy önálló kötete a Végtelen horizont. Vivien véleményem szerint nagyon jól ír, és igazán izgalmasak a művei. Kiemelkedően jó a humora, én imádom az iróniát , amit Ő éppen megfelelő mértékben használ  a könyveiben.  A karakterei erősek, jellemzően nagyon elvhűek, ami külön szimpatikussá teszi őket. Azt gondolom érdemes elolvasni az írásait, mert igazán kiemelkedőek a magyar írók piacán, szórakoztatóak és igazán kikapcsolóak a művei. A könyvei kicsit nehezebben beszerezhetőek, bár örömmel láttam, hogy ez az új könyve szinte minden nagyobb könyváruházban megtalálható. De ezzel kapcsolatban megosztott egy bejegyzést a saját blogján (http://weeholloway.blogspot.hu) miszerint inkább próbálják az olvasók, több ok miatt is, a könyveit közvetlenül a kiadótól beszerezni. Remélem, érződik az írásomon, hogy mennyire jónak tartom az írónőt, és remélem kedvet csináltam, hogy még többen megismerjék a műveit!    

Ha valaki dedikáltatni szeretne az írónővel, akkor most itt a lehetőség: 2016.03.26. a Kildara rendezvényén.

Igen, felmérések szerint 7 percet szánnak a szülők a gyerekekre. Nem, ebbe nem tartozik bele, mikor csináljuk a dolgunkat és közben mellettünk van, csak az az idő, amit neki szentelsz, ami róla szól.

Minap volt szerencsém hallgatni egy előadást a mesékről, és annyira megfogott, hogy nem bírtam leállni az utána olvasásokkal. Természetesen nem plagizálni akarok és más tudásával ékeskedni, de gondoltam megosztok néhány érdekes gondolatot és mivel mégis csak könyves blog vagyok, ajánlok néhány könyvet a témában.

Kezdjük azzal, amit én a saját picimmel is játszottam, hogy bizony a terhesség 7. hetétől hallanak a gyerkőcök a pociba. Szerencsére nem csak én vagyok ilyen őrült és már több anyukától hallottam, hogy bizony ők is meséltek a kicsijüknek a pociba. Vagy csak egy egy napi történetet vagy meséket. Nekem pont akkor szerencsém volt, mert a Nlcafe minden nap küldött egy esti mesét és azokat olvastam Mazsinak. Ez nem csak arra jó, hogy megismeri a hangunkat, mert ugye azt szegény egész nap kénytelen elviselni, hanem lehetőség azoknak is, akik nem tudnak a pocijukhoz csak úgy beszélni. Akkor ez sokat tud segíteni, hogy mégis csak hozzá beszélj, neki mondj minden nap valamit. De ezen túl egy fajta ritmus is neki, amire emlékezni fog születés után.

Az esti mese fontossága. Igen, egyrészt egy rutin, ami könnyebbé teszi a lefektetést, de nagyon fontos ahhoz is, hogy a gyermeknek megfelelően fejlődjön a képzelőereje. Épp ezért javasolják, hogy ne csak képes könyveket olvassunk a kicsiknek, hagyjuk, hogy Ő képzelje el a szereplőket. Sőt, ha partner ebben, akkor másnap le is rajzolhatja a szereplőket,ezzel is fejlesztve az agyát. (Memória is kell hozzá és a képzeletben megjelenő dolog valósággá „változtatása” szintén.)

Számomra döbbenetes volt megismerni a KÉPtelenség fogalmának a mai jelentését. Ugyanis ez szó szerint értendő. A gyerekek nem képesek elképzelni dolgokat, mert a televízió, az internet miatt készen kapnak mindent, nincs szükség arra, hogy a fejükben felépítsenek valamit az olvasottak vagy hallottak alapján. Ez is egyfajta funkcionális analfabetizmus. Én el sem tudom képzelni, hogy mikor olvasok ne jelenjen meg a fejembe a könyv képekként, egy felnövő generáció pedig ezt nem tudja elképzelni.

Ezen túl a szereplők karakterei segítenek kialakítani a gyermekek személyiségét. Segít nekik feldolgozni a világban történő dolgokat. Segít példát találniuk, kialakítaniuk, hogy ők milyenek akarnak lenni. És az sem baj, ha egy-egy alkalommal, a sárkánnyal vagy a boszorkánnyal szimpatizál. A lényeg, hogy alkot magában egy képet, amihez hasonlítani akar, vagy amilyen nem akar lenni és ezzel is folyamatosan építi az egyéniségét.

A témában természetesen a legismertebb könyv:

Kádár Annamária: Mesepszichológia (első rész)

Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és – ami még fontosabb! – a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.

A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában. Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette. Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.

Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című műsorának szakértője és társszerkesztője. Többször tartott már előadást a Nyitott Akadémián – kirobbanó temperamentumát, ízes erdélyi beszédét, derűs, szeretetteljes lényét és humánus gondolatait vastapssal jutalmazta a közönség.

Persze kicsiknek még nem lehet hosszú meséket mesélni, mert fel is kell tudniuk dolgozni. Én Mazsinak születése óta mesélek egy-egy oldalas meséket. Természetesen a klasszikus Minden napra egy meséből és a Kisgyerekek nagy mesekönyvéből. De vannak speciálisan nekik szerkesztett mesekönyvek is:

Bajzáth Mária (szerk.): Itt vagyok, ragyogok! (van folytatása, de nem sorozat)

“Milyen népmesét olvassak az egyéves kisfiamnak? Mit meséljek a kétéves kislányomnak? Kiscsoportosak a gyerekek, van nekik szóló történet? Sokszor és sokan tették föl nekem ezeket a kérdéseket az elmúlt húsz évben. Ez a kötet született válaszként, amelyben a világ minden tájáról válogattam össze a legkisebbeknek ajánlott népmeséket.” (Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója) A Népmesekincstár hét kötetből álló sorozata négy korosztálynak gyűjti össze a világ népmeséit: 0-4 éves, 4-6 éves, 6-8 éves és 8-10 éves gyerekeknek. Ezt a szülők és pedagógusok számára egyaránt hasznos kötetet a Népmesekincstár mesepedagógiájának módszertani ajánlója kíséri. A további három meseválogatáshoz három külön módszertani kötet is kapcsolódik.

A szerzőről Bajzáth Mária az ELTE Pedagógia Pszichológia karán végezett neveléstudományi bölcsészként. 1990 óta foglalkozik gyerekekkel, mesékkel és pedagógiával. Az elméleti felkészülés mellett a mindennapos gyakorlat alakította az általa kidolgozott mesepedagógiai módszert, amit néhány éve akkreditált képzés formájában tanít szerte az országban és országhatáron kívül. Előadásokat tart az ELTE TÓK, az ELTE PPK, a NYME Pedagógia karán, valamint különböző konferenciákon, bölcsődékben, óvodákban, iskolákban és könyvtárakban. A paloznaki Meseközpont megnyitása óta részt vesz az ott folyó munkában. Budapesten vezeti a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhelyt, amely az érdeklődő szülőknek és pedagógusoknak ad lehetőséget arra, hogy minél alaposabban elsajátíthassák a módszert, és mesékkel segíthessék a gyerekek fejlődését

Valamint soha nem felejtsük el a mondókák, dalok, foglalkoztatók csodálatos erejét. Egy-két segítség ehhez. Bár nagyon javaslom a kerekítő foglalkozásokat országszerte, ahol meg lehet tanulni ezeknek a mondókáknak a megfelelő használatát, valamint közösségi élmény babának és mamának egyaránt J

Jakabosné Kovács Judit: Kerekítő 1. (sorozat első része!!!)

Mondókák pontos játékleírással

A könyv olyan mondókákat gyűjt csokorba, melyek nem csak mondogathatók, de el is játszhatók. Ezt a mondókai sorai közé csúsztatott játékleírások segítik és az énekelhető mondókák zenés verziója interneten meg is hallgatható. Kállai Nagy Krisztina kedves, színes a kicsiknek is izgalmas rajzai könnyedén fölismerhetőek, nagyon szerethetőek. A könyvben egy manócska kísér minket végig, akinek a felfedezése az újabb lapokon önmagában is jó játék. A mondókákat már az egész pici újszülöttek is szívesen hallgatják, közös eljátszásuk pedig 6-8 hónapos kortól egész nagyóvodás korig szórakoztatja a gyerekeket.

Gróh Ilona: Ringató (sorozat első része!!!)

A Ringató gyerekkönyvek mellé most a polcra kerülhet egy elsősorban felnőttekhez szóló, de a gyermekek javát szolgáló kiadvány, amely a népszerű Ringató foglalkozások zenei anyagának jelentős részét tartalmazza. Az otthoni élmény megszületéséhez kitűnő segítséget nyújt a könyvhöz mellékelt énekes CD, amelyen a kötetben megtalálható valamennyi dallam és jó néhány népi hangutánzó játék is szerepel. A “családi könyv” mondókáit, felhasználási javaslatait és kottáit Maros Krisztina humoros és finom grafikái színesítik, hogy a kötet a gyerekekkel együtt lapozgatva is teljes élményt nyújtson. „Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – gyakran hangoztatott mottónk. Nem felszólítás, hanem kérés. Bízom benne, hogy ezt a könyvet forgatva sokan kapnak kedvet a játékhoz, énekléshez a gyerekek és önmaguk örömére, gazdagodására. Ugyanis az énekhanggal, az ölbéli játékokkal nem pusztán a „zenét közvetítjük”, hanem a kicsi gyermek számára egy magasabb szintű odafigyelést, tudást, az érzelmek intenzívebb átadását.” Gróh Ilona, a Ringató mozgalom vezetője

David Ebershoff: A dán lány

A megtörtént eseményeket feldolgozó történet egy egyszerű kéréssel indul: a feleség apró szívességet kér a férjétől. Egy hűvös koppenhágai délutánon a művészházaspár, ki-ki a maga festőállványánál, a műteremlakásukban dolgozik. Az asszony modellje váratlanul lemondja a találkozót, és ő aggódik, hogy így nem tudja időben befejezni a portrét. Megkérdezi a férjét, nem venné-e fel a modell cipőjét és harisnyáját, hogy megfesthesse, ahogy a harisnya a bokánál gyűrődik. A férj először meghökken, de aztán igent mond. És ezzel kezdetét veszi a huszadik század legszenvedélyesebb és legszokatlanabb szerelmi története.

Lili Elbe (1882–1931) feltehetően interszexuális ember volt, az elsők egyike, akin nemátalakító műtétet hajtottak végre. Einar Wegenerként született Dániában, ezen a néven sikeres tájképfestő volt, és élete nagy részét férfiként élte le. 1930-ban jelentkezett be a drezdai női klinikára. Ötödik, méhbeültető műtétét azonban csak három hónappal élte túl, halálát feltehetően szervkilökődés okozta.

Író: David Ebershoff

Eredeti címe: The Danish Girl

Eredti megjelenés (magyarul)

Fordította: Szántai Zsolt            

Kiadó: I.P.C.

Oldalszám: 464 oldal

Értékelésem: 5/5 csillag

Nem szoktam ennyit várni értékelés/ajánlás megírásával, de ezen a könyvön nagyon el kellett gondolkodnom. Gyakorlatilag egy hete gondolkodom azon, hogy mit akarok róla írni, hogy reális-e, hogy ennyire beleszerettem, de ma futás közben jött a sugallat, hogy igen, tényleg ennyire jó és megérdemli, hogy magasztaljam.

Mitől jó? Gyönyörű a szövege, a stílusa, egyszerűen elvarázsol és magával ragad, hogy mennyire szépen ír az író. És külön köszönet a fordítónak, hiszen valószínűleg nem kevés szerepe van benne, hogy ennyire csodálatos lett magyarul is. A történet is lebilincselő. Nem reális, de lebilincselő. Olyan tiszta szeretet ír le Eddie/Lili és Greta között, ami nem létezhet. Nem tudom elképzelni, hogy én valaha ennyire tudnék bárkit támogatni valamiben, amivel én elvesztek valamit, ez esetben a nő a férjét. Fontos infó, hogy ugyan az alaptörténet igaz, de a szereplők személyisége kitalált. És ez adja a történet eszenciáját. Bár az író állítás szerint nagyon sokat olvasott Liliről, mind a saját maga által írt naplókból, mind különböző helyeken fellelhető irodalomból, de akkor is, Ő adott nagyon sokat a szereplőkhöz. Nehezen hiszem, hogy egy még ma is tabunak számító témában hirtelen 3-4 segítője is akadt volna abban az időben, akik kiálltak mellette, és mindenben nyíltan támogatták…  

Prüdéria? Én nagyon prűd vagyok, ez tény. Bár nem annyira, mint a párom, aki megkért vegyem le a borítást, mert idegesítő, hogy az a pasi/nő folyton őt nézi. Tehát prűd vagyok, és a Túl a barátságont is csak egyszer tudtam megnézni, de ez valahogy ment. Tegyük hozzá, hogy egy jelenet van, ami kicsit hát… hogy is mondjam… nem kedvez az ember lelkének, de ennyi belefér. Főleg, mert az író nem a szex oldaláról, hanem a belső kényszer, az érzelmi oldaláról közelítette meg a témát.

Kitekintés: Nagyon fontos, én nem vagyok jó ezekben a kifejezésekben, hogy mit hogyan neveznek, és hogy minden irányultságra van egy szavunk, de én a főszereplőt egy percig sem látom homoszexuálisnak. Ő egy nő volt, aki férfi testbe született. Ráadásul olyan nő, amilyen a nagykönyvben meg van írva, csak a természet valahol szórakozott vele egyet. Manapság erről sokat olvasni, hogy Amerikában egyre terjed az a nézet, hogy hagyják, hogy a gyerekeket olyan neműen éljenek ahogy ők magukra gondolnak. És nem, nem a fiús lányokra és lányos fiúkra gondolok, hanem a főszereplőhöz hasonló gyerekekre, akik már 5-6 éves korukra, mire a nemi identitásuk kialakul, tudják, hogy valami nem stimmel. És minden tiszteletem azoké a szülőké, akik ezt segítik, támogatják.

Miért olvastam el a könyvet? Még januárban olvastam, mily meglepő, épp az nlcafe-n egy cikket a főszerepet alakító Eddie Redmayne-el. Őt sokszor érte az a vád, hogy a Mindenség elméletéért inkább Stephen Hawking kapta azt az Oscart, így tisztelgett előtte az akadémia, nem pedig ő. De abban sokat egyet értettek, hogy ezért a szerepért járt volna neki a díj, habár én Leonardo rajongó vagyok, így ezt meg se hallottam. De a lényeg, hogy elgondolkodtam, hogy egy egyébként is igen csak feminimnek tartott színész vajon mit látott a műben amiért elvállata. Majd egy nap a Libriben sétálva, ami nem fordul ám elő szinte minden héten…,  megláttam a könyvet. Utálom a filmes borítókat, de ez tökéletes lett, az eredeti pedig szerintem undorító –de erről is csatolok képet. (És nem, nem adták ki újra a könyvet, most is a 2012-ben kiadott darabok vannak forgalomba, csak kaptak egy új borítót! Éljen az újrahasznosítás!) Megfogtam a könyvet és tudtam, hogy kell. Mikor megszereztem, akkor pedig csak fogtam, mert tudom, hogy az én könyvem lesz. Az első filmes verzióban az volt a terv, hogy Nicole Kidman játssza a főszerepet, de nagyon örülök, hogy nem ebbe az irányba mentek el.

Saját élmények (frissítés): egyik kedves barátnőm figyelmeztetett, hogy bizony kihagytam azt a részt, hogy nekem mit jelentett ez a könyv. Jogos, így most ezt pótlom. Imádtam, minden sorát, minden oldalát. Tipikusan az a könyv, amit lassan olvas az ember, mert meg akarja élni, habár nem szó szerint. Imádtam utazni. Az első pár oldalnál nagyon dühös voltam, hiszen a 10. oldalon ott tartottunk, hogy nőként várja haza a feleségét, és nem értettem. Szólni akartam az írónak, hogy „Hello, lemaradt a könyv eleje, ne tessék engem így sokkolni”. De aztán rájöttem, hogy egy minden írói kurzuson oktatott elemet használ, ami az Ő tollából mégsem érződik elcsépeltnek, visszaemlékezésekből építi fel a múltat. Szinte én is elmerengve olvastam, ahogy Greta visszaemlékszik a terhességére, és én is megráztam a fejem, mintha emlékekben elmerültségből ébrednék.

Azt hiszem azért is nyűgözött le Lili karaktere, mert olyan nő, amilyen én soha nem tudtam lenni. Igazi érzékeny lélek, akit meg akarsz menteni még a széltől is óvni. Én mindig nagyon erős voltam, és nem olyan értelemben, hogy konok, önfejű, habár ez is igaz rám, hanem lelkileg nagyon erős. De mindig csodáltam az olyan nőket, akiknek a közelében mindenki azt érzi, hogy megmentésre várnak.

És egy nagyon banális élmény. Világ életemben utáltam azt a kifejezést, hogy babaháj, mert nem értettem. Nem tudom, hogy az öregedés, vagy hogy látom a kislányom, vagy tényleg ennek a műnek a hatása, de most először értettem meg, mikor azt mondja, hogy a huszonévesek babahájával rendelkeznek a lányok, mit is jelent igazából.

Vannak olyan könyvek, amikhez csatolok egy zenét. Nem direkt, egyszerűen hozzá kapcsolódik az agyamba, és ha meghallom a zenét, akkor a könyvvel kapcsolatos élmények tódulnak fel bennem. Ehhez is lett ilyen élmény, amiben az a vicces, hogy épp egy dán zenekartól. Lukas Graham – 7 Years , ajánlom a dalszöveget is angolul , sajnos magyarul nem találom, de ha valaki lefordítja, majd beteszem.  

Az íróról: nos róla sem sokat lehet tudni, csak kb azt , ami a saját honlapján fellelhető. 69-ben született, amerikai és A dán lány volt az első műve. Nos, remélem a többi is ekkora siker lesz. Egyébként egy regénye jelent még meg: a 19. feleség, amiből televíziós sorozatot készítettek . Valamint van két novellája, amit még nem fordítottak magyarra. Emellett a Columbia egyetemen tanít írást. Az Out Magazine nem meglepő módon a 100 legbefolyásosabb LGBT (ford.: Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek.) emberének választotta.

Gondoltam hozok néhány könyvet, melyek ebben a hónapban jelennek meg. Jó szemezgetést!

Edward Follis: A drog árnyékában

Egy számos kitüntetést magáénak mondható DEA-ügynök visszaemlékezése hihetetlen beépített ügynöki karrierjére, felfedve a kábítószer-csempészet és a terrorizmus ijesztő összefonódásait.

Pontosan mi az a beépített munka? Rendőri szemszögből a beépülés a terhelő vallomások kicsalásának sötét művészete. Személyes és pszichológiai szempontból: elnyerni valaki bizalmát – azután manipulálni ezt a bizalmat. Egyszerűen fogalmazva: sakkjátszma a rosszal. Rávenni, hogy úgy lépjen, ahogy te szeretnéd – de anélkül, hogy ő tudna erről.Edward Follis tökélyre fejlesz-tette ezt a sakkjátszmát – A drog árnyékában – a DEA kötelékében töltött huszonhét éve alatt. Kokaint vásárolt egy piros Corvette-et hajtva, több millió dolláros üzletekről tárgyalt sugárhajtású magángépek fedélzetén, és színlelt kapcsolatokat alakított ki olyan emberekkel, akik nemcsak nemzetközi drogkereskedők, de bizonyos esetekben az al-Kaida, a Hezbollah, a Ha-mász, a Shan United Army vagy a mexikói kartellszövetség magas rangú tagjai voltak.

Follis öt kontinensen átívelő, a legádázabb drogbárókról és terrorista hálózatokról szóló visszaemlékezése olyan, mint egy krimi. Mégis, minden szava igaz, minden történetét dokumentálták. A narkoterrorizmus és a terrorista szervezetek együttműködéséről szóló, első és egyetlen bennfentes elbeszélés, A drog árnyékában mérföldkőnek számít, ami oldalról oldalra le fogja nyűgözni.

Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.
De az életének ezzel még koránt sincs vége.
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.

Váradi Júlia :Saul útja

Ilyen még nem volt a magyar filmtörténetben! A Saul fia című film eddig 38 díjat nyert, közte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját, a legnagyobb elismerést, amit magyar nagyjátékfilm valaha Cannes-ban kapott. Ehhez, február utolsó vasárnapján még egyet begyűjthet, a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László, a film rendezője és alkotótársai sok éven át készültek ennek a különös, egészen egyedi koncepcióval és filmes eszközökkel megvalósított filmnek az elkészítésére. Megrázó és a nézőt aktív útitársként kezelő film olyan mély, talán tudatalatti érzelmeket és gondolatokat hoz a felszínre, amelyek hatása alól senki sem tudja magát kivonni. Milyen indíttatásból tette ezt Nemes Jeles László és többnyire fiatal alkotókból, kiváló szakemberekből álló csapata? Milyen utat jártak be a gondolat megszületésétől a film megvalósításáig? Milyen célt tűztek ki maguk elé? Milyen tudásra, ismeretanyagra támaszkodtak? Miben nem alkudtak meg egy jottányit sem? Miként élik meg a díjesőt?
A könyv olvasói minderre és még sok minden másra választ találnak az alkotókkal készített beszélgetésekből és a kötetben szereplő dokumentumokból.

Vivien Holloway Tolvajok kézikönyve

Winie megmenekült a hóhér kötelétől, de ez nem jelenti azt, hogy csendesen meghúzná magát, és várná, amíg a viharfelhők teljesen elvonulnak a feje fölül.

Will „tanulmányai” folytatódnak, és Winie próbálja őt felkészíteni a vizsgájára. Feladatként szabja neki, hogy önállóan tervelje ki egy általa kiválasztott tárgy elrablását, Will döntése pedig a Könyv másolatában látott Pacsirtára esik.
Winie-t eközben apja ismét behúzza a csőbe, és rátestálja keresztlánya, Marie Kennellis vőlegényének előkerítését. A lány jó híre múlik azon, Winie-nek sikerül-e felkutatni a szökevény fiút, aki minden bizonnyal kártyaadósságai miatt bujdokol.
Will eközben külön utakon jár, és úgy tűnik, túlságosan is messzire megy a Pacsirta utáni vadászat során, amit azonban a Langton család – különösen Winie – talán sosem fog megbocsájtani neki.

Alma Katsu A szakadék

A Halhatatlan című kötetben kezdődött szerelem, veszteség, varázslat és végzet, amely világkörüli üldözéssel folytatódott a Megtorlásban, most a meglepő befejezéséhez érkezik.

A világegyetemben működő valamennyi erő közül a szerelemé a legtitokzatosabb, a leginkább felkavaró és a legtöbb megaláztatással járó energia. Lanore McIlvrae több száz éve menekül Adairtől, mert megrémült a férfi titokzatos képességeitől, és fél indulatos természetétől. Visszaélt a férfi bizalmával, és kőfal mögé zárta őt, hogy megmentse élete nagy szerelmét, Jonathant. Amikor kétszáz év bebörtönzés után Adair kiszabadult, Lanore biztos volt benne, hogy a férfi rátalál, és valódi pokollá változtatja a mindennapjait. Ehhez képest a dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogy elképzelte.

Négy évvel később Lanore megtalálja Adairt a titokzatos szigeten lévő otthonában, ahol a maga választotta elszigeteltségben él. Szívességet kér a férfitól: azt akarja, hogy Adair küldje el őt az alvilágba, hogy kikönyöröghesse az alvilág királynőjétől Jonathan szabadon engedését. De vajon betartja-e Lanore az Adairnek tett ígéretét, és visszatér hozzá? Vagy az a szándéka, hogy bármi áron Jonathannel élhessen?

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége

Író: Audrey Niffenegger

Eredeti címe: The Time Traveler’s Wife

Eredeti kiadás (Magyar):2004

Oldalszám: ~564

Kiadó: Ulpius ház majd Athenaeum

Értékelésem: 5 csillag

Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb. Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.

Ezen a fülszövegen el kell gondolkodni. Milyen érzés is lehet, mikor 6 évesen találkozol a szüleid kertjében egy meztelen férfivel, aki később állítja, hogy a férjed és életed szerelme. Azt hiszem itt a legtöbben sikítva rohannának, a szülei pedig azonnal pszichomókushoz utalnák. De ettől szuper ez a könyv, hogy a lány elhiszi. Sőt, mikor Clare odamegy 20 évesen az akkor 28 éves Henryhez, hogy Ő lesz a felesége, és imádni fogják egymást, Ő is elhiszi, kicsit lassabban, mint a nő, de elhiszi. Nem ez a legromantikusabb, amit lehet írni?

Nah, de azért nem ilyen „nyálas” a könyv, komolyan. Már csak azért sem, mert itt nem az a végkép, hogy összejönnek és boldogság, míg meg nem halnak, az csak egy momentum, egy nagyon apró momentum, és mivel időben ugrálva látjuk, szinte fel sem tűnik, egyszerűen csak természetes. Igazából az egész szerelmi szálat annyira természetesnek veszi az egész könyv, nincsenek botlások, nincsenek félreértések, nincsenek, megjátsszuk magunkat dolgok, nincsenek elsodródások, egyszerűen csak színtiszta szerelem. Épp ezért lehet nagyobb hangsúly azon, hogy a férfi irányíthatatlanul utazik az időben. Nem tudja, mikor tűnik el, hol bukkan fel, jövőben vagy múltban, olyan helyen, amit ismer, vagy ismeretlenben, csak egy biztos, nem tud magával vinni semmit, még a ruháid sem. Ez elsőre nagyon vicces, de belegondolva, hogy ott van valahol ruha nélkül, iratok nélkül, segítség nélkül, így már borzasztó.

Ami engem nagyon megfogott az az, hogy több szemszögből látjuk a történéseket és több időben, és ezek között ugrál. Az írónő tökéletesen játszik azzal, hogy mikor engedi, hogy összerakd a darabkákat. Olyan érzés volt, mint amikor párosító játékot játszol és a végén már tudod, hogy melyik darab hova fog kerülni kizárásos alapon, de mégis izgulsz, mert mindjárt megnyered a játékot. Itt is, már az elején elmondja, hogy mi a vége, de erre nem jön rá az olvasó, csak majdnem a 2/3-nál, és ez nálam ritka, hogy a fejemre csapok, hogy „tényleg!!!”

A zárókép az pedig tökéletes, azt hiszem a legtöbb nő így gondolja az igaz szerelmet, ilyet akar megélni egész életében és akár várni rá egy életen át. Nah jó, mégis igazi romantikus mese különös köntösben.

Persze emellett megjelenik az egykor híres, ma már csak egy alkoholista apa, aki átalakul és ezt nyomon követhetjük. Megjelenik egy pasi, aki mindent adna a nőért, de közben Henry-vel barátok lesznek. Jelen van egy orvos, aki igyekszik megtalálni a megoldást az időbeni ugrálásra. És ezek ugyan izgalmasak és érdekesek, de eltörpülnek a házasság aprócseprő problémái mellett.

Azért negatívum is van ám. Nagyon sok benne a trágár szó. Tudom, ez a vesszőparipám, hogy nem szeretem a csúnya beszédet, főleg nem leírva, de akkor is… Ha már szóban használjuk is, legalább írásban illenék eltekinteni tőle, főleg, ha nyomtatásban jelenik meg!

Az írónő. Ő azt hiszem a nagybetűs MŰVÉSZ! Fest, ír, galériákkal foglalkozik. nagyon érdemes megnézni a honlapját (http://www.audreyniffenegger.com/). Első könyvei nem is regények voltak, hanem művészettel foglalkozó kiadások. 2003-ban írta ezt a könyvét, amivel a létező összes könyves listát vezette, és elkészült a film verziója is. 2015 májusáig a Columbiai egyetemen kreatív írást tanított, mily meglepő. Azóta Kicsit visszavonult és két könyvének folytatásán dolgozik. Ebből sajnos ez az egyik. Nagyon szomorú vagyok, hogy manapság, ha valami sikeres, akkor abból úgy érzik folytatás kell. nekem ez így kerek, ehhez csak hozzáerőszakolni lehet bármit is, de hátha valami meglepően jót készít a hölgy 🙂

A végtelen horizont először a borítójával varázsolt el, majd a történettel. Nem akartam befejezni, hátha végtelenné válik…

Írő:Viven Holloway

Kiadó:Főnix Könyvműhely

Oldalszám: 428

Eredeti kiadás: 2015

Értékelésem: 4,5 csillag

Becky Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.

Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását. Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását. A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához. Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.

„- Nick! – kiáltottam, de a hangom elnyomta a lézerpisztolyok, és az elvétett lövedékek becsapódásának hangja. Mielőtt még átgondolhattam volna, megemeltem Jun fegyverét, és lőttem. A férfi felkiáltott és megtántorodott, kezéből kiesett a puska, hátán, a lapockája alatt égett szélű lyuk, melyből vékony erecskében szivárgott a vér. A lézernyaláb már nem volt elég forró – állapítottam meg döbbenten, ahogy a rács ettől a második lövéstől kizuhant, és hangosan csattant a földön.”

Még jóval megjelenés előtt megláttam a borítót, ültem a gép előtt és csak néztem, hogy ez a könyv kell nekem. Elküldtem a páromnak, hogy AKAROM. Két nap múlva szemlesütve közölte, hogy sehol sem találja, majd mosolyogtam, hogy még nem jelent meg. De karácsonyra megkaptam. Csak fogtam, néztem és nem mertem elkezdeni. Mi van, ha nem tetszik? Azonban most volt egy nagyon rossz olvasmányom és úgy éreztem, ez a jutalmam. És az is lett.

Nagyon szerettem a történetet. Bár mikor elkezdtem olvasni nagyon Winies életérzésem volt, de ez gyorsan elmúlt, és teljesen beleéltem magam a léghajók világába. Bár mindig azt hittem, hogy én a kalóz oldalt kicsit jobban szeretem, de nem, most a jó oldalon voltam. Azt hiszem.

Szóval ismét kaptunk egy erős női főszereplőt. Szeretem, hogy Vivien erős női karaktereket alkot, és nem gyengíti le őket, végig megtartják a karakterek az egyéniségüket, persze, fejlődnek, változnak, de az alapelemek megmaradnak. Külön köszönet, hogy nem 17 évesekről ír, hanem legalább 21 éves a főszereplő, így a karakter kiforrottsága valóban hihető. Meglepő, hogy egy olyan karakter, aki nem folyton azt emlegeti, hogy a szüleit elvesztette, és ez mekkora törés, nagyon tetszett ez a megközelítés, amit az írónő felépített.

Nick… Mit is lehet róla mondani. Egy nagyon komoly hibája van, nem rövid a haja. Szóval az én fejembe igen is rövid hajú, és akkor megalkotta azt a férfi karaktert, akiért a legtöbb nő döglik. De most komolyan… Szinte tökéletes. És mégsem lesz ettől túl rózsaszín az egész. Nem kényszeríti a szereplőket olyan szituációkba, amiktől hiteltelen lenne. Nem gyengíti el egyikkaraktert sem a romantikus szál kedvéért. Nincsenek nagy Büszkeség és balítéletbe illő jelenetek, nincs nyafogás, sóvárgás, jajgatás, folytonos félreértés. Nyílt, egyenes, őszinte, nem húzza az időt hamis jelenetekkel.

A világ. Nagyon jól felépített, valóban elképzelhető társadalmi struktúrájú disztópia. Imádtam, hogy még a hasonlatok sem a most ismert világunkból voltak, hanem azok is belesimultak a környezetbe, ez nagyon alapos volt. Bár ez leginkább az elejére jellemző. Kicsit olyan érzésem volt, hogy ahogy belelendült az írásba az írónő, úgy csökkent ez az alaposság, tippem szerint a rengeteg ötlet és a fejben épülő történet miatt. Pont emiatt kicsit szomorú is vagyok, mert igen is szerettem volna néhány karaktert megismerni jobban. Szinte senkiről nem tudtam meg semmit, pedig Juniper kifejezettem érdekelt volna, vagy Gerald is, hogy miért választotta az apja útját.

A hajók. Nagyon bírtam a hajó neveket. A Hydra teljesen kirajzolódott a szemem előtt, de a Lélekvesztő és a Tartarosz is nagyon tetszetős nevek. Szeretem a mitológiával kapcsolatos párhuzamokat.

És akkor egy kis önkritika. A héten volt egy elméleti vitám az egyik barátnőmmel, hogy vajon léteznek-e olyan könyvek, amikben nincs rossz. És végül arra jutottunk, férjem közbeszólása után, hogy nincs, mert ha nincs rossz, nem lehet mellette értékelni a jót. Olvastam ezt a könyvet és futás közben beugrott, hogy nah, itt egy könyv, amiben csak jók vannak. Majd gondolkodtam tovább, hogy milyen elkorcsosult már az értékrendem, mikor embereket lőnek le, kínoznak, rabolnak el… és mindezt én nem tartom rossznak. Az egyik ok valószínűleg az, hogy ennél durvábbakat szoktam nézni, olvasni, és sajnos eltorzult a világképem, ha nem a valóságról van szó. (De tenném hozzá, hogy az utolsó 50 oldalon azért megvolt a rossz.) A másik, hogy nagyon sokáig nem találkozunk a rosszal, csak folyamatosan sugallja az írónő, hogy bizony rossz és gonosz emberek vannak a másik oldalon. Azonban, mikor Geralddal beszélget a főszereplő, akkor a gonosz is jó fényt kap, hiszen ők is egy család és védik egymást, és ezzel megint tompít azon, hogy egyértelműen gonosznak címezhetném a „rossz” oldalt.

Egy dolog volt, ami zavart a könyvben, de a végére elengedtem. Nem értem, hogy Becky, hogy veszthetett el valamit, ami nem az övé. Ez a könyv feléig nem hagyott nyugodni.

Nagyon tetszik a záró kép, illek a történethez. Az írónő azt mondta, hogy egy részesre tervezte ezt a könyvet. Ha ez valóban így van, akkor morcos vagyok, mert nekem vannak elvarratlan szálak, akkor vannak olyan részek, amik felületesek lettek, bár tudom, hogy oldalszámra így is a legterjedelmesebb műve. De legyünk őszinték az utolsó 3 oldal minden sorából üvölt a „foly.köv.”, még ha ez nem is tudatos.

Nem titok, már korábban is írtam, hogy nagyon szeretem a magyar tehetségeket és nagyon bánt, hogy nem kapnak elég teret, kiadói támogatást, hogy megmutassák magukat! Ezért külön kedvelem a Főnix Könyvműhelyet, aki kiadja Vivien könyveit. A hölgy valódi neve Sasvári Vivien, és elképesztően fiatal, mindössze 25 éves, ehhez képest eddig 7 könyve jelent meg. Két sorozat indító: Pokoli Szolgálat, mely a Pokolháború trilógia első kötete (ez az egyetlen, amit nem a Főnix adott ki, hanem az ABA könyvkiadó), valamint a Moira -A szörnyeteg bennem (Morrighan I). Ezen kívül a Winie Langton történetekből eddig összesen 3,5. Azt gondolom, hogy Vivien nagyon jól ír, és igazán izgalmasak a művei. Nagyon jó humora van, imádom az iróniát és Ő éppen megfelelő mértékben használja  a könyveiben.  A karakterei erősek, jellemzően nagyon elvhűek, ami külön tetszik. Azt gondolom érdemes elolvasni az írásait, mert igazán kiemelkedőek a magyar könyvpiacon, szórakoztatóak és nagyon el tudják nyelni az embert, aminek következménye a másnapi fejfájás és a szemránc krémek ellenére karikás szemek. A köszönetnyilvánítások pedig külön imádni valóak, annyira közvetlen, amilyet ritkán olvas az ember. Ebből a könyvből ez lemaradt, de pótolta a honlapján. A könyvei kicsit nehezebben beszerezhetőek, hiszen jellemzően a magyar könyvpiacra, nem minden könyve kapható meg a multiknál, de ezzel kapcsolatban nemrég megosztott egy bejegyzést a saját blogján (http://weeholloway.blogspot.hu) miszerint inkább próbálják az olvasók, több ok miatt is, a könyveit közvetlenül a kiadótól beszerezni. Mi így tettünk, és nagyon gyorsak voltak, szóval csak javasolni tudom ezt az utat. Remélem érződik az írásomon, hogy mennyire jónak tartom az írónőt, és remélem legalább néhány embernek kedvet csináltam, hogy megismerjék a műveit !    

Komolyan.. Nem csodálatos ez a borító???

Ismertető: Azért írtam ezt a könyvet, hogy tudd, mire van szükség ahhoz, hogy olyan nagyszerű szülő lehess, amilyen lenni szeretnél. Tartsd ezt a könyvet az éjjeliszekrényeden, hogy mindig kéznél legyen a pici első életéve alatt, mert választ találsz benne minden felmerülő kérdésre és problémára. Legyen ez a könyv a veled élő Szuperdada. /Jo-Jo/ Jo Frost, az Egyesült Királyság egyik legmegbízhatóbb és legelismertebb csecsemőgondozó és gyereknevelési szakértője a magyar szülők körében is népszerű Szuperdada 1-2. és A kisgyerekkor nagy kérdései után olyan könyvet írt, amely kizárólag a csecsemőkorra, a baba első évére koncentrál. Fejlődés o Biztonság o A biztos háttér kialakítása o Alvás o Etetés o Gondozás o Fejlesztés és felfedezés o Hogyan legyünk magabiztos szülők. A Szuperdada ezúttal sem csak a csecsemők gondozásával kapcsolatban ad tanácsokat, hanem minden fejezetben foglalkozik a szülőkkel is, akik babájukkal együtt napról napra fejlődnek és változnak. Segít kialakítani a tartós kötődést és megalapozni a jó szülő-gyerek kapcsolatot, hogy mindenki jobban érezze magát az előtte álló nagy utazáson. Keresd a Szuperdada sorozatait a LifeNetwork műsorán.

Igen, igen, Szuperdada könyvet írt, és nem is akár milyet. Mikor terhes lettem, elkezdtem gyűjteni a kismama könyveket, amivel szerintem csak az akkor még létező Ulpius ház járt jól. Az utolsó egy hónapot leszámítva persze időm se volt, hogy a kezembe vegyem ezeket, és a múltunk miatt babonás is lettem, hogy nem szabad túl korán olvasgatni ilyeneket. Természetesen, én is kezdtem a klasszikussal, a Suttógóval, de aztán a párom meglepett ezzel a könyvvel. Anno nagyon imádtam a műsorát, a stílusát, és bíztam benne, hogy a könyve is hozza ugyanazt a színvonalat. Szerencsére így is lett.

Kezdjük a külcsínnel, hiszen, ha akarjuk, ha nem, gyakran választunk ez alapján könyvet. Nos ennek a borítója nagyon szép, belsőséges, megnyugtató, jó ránézni. Bár biztos a cumisüveg elleniek most lázadoznak, de akkor is, szuper ez a kép.

Első pillanatban kezembe kaptam a könyvet, leültem és kb 2 nap alatt ki is olvastam, majd aggódtam, hogy nem jegyeztem meg mindent. Kicsit lassan esett le, hogy nem is kell, hiszen pont az a lényeg, hogy menet közben vedd elő és használd.

Tematikát tekintve a könyv 4 részre van tagolva; Születés előtt, megérkezett a baba, különleges helyzetek, hasznos tudnivalók.

A születés előtti rész végre nem olyan, mint a többi könyvbe, hogy leírja, hogy milyen terhesnek lenni, amit, köszi, tudok, hanem az azon túlmutató dolgokkal foglalkozik. Külön kiemelném, hogy az egyik legjobb írás, ami az apák „helyzetével” és szerepével is foglalkozik. Ezen kívül nagyon jó tanácsokat ad, hogyan rendezd be a babaszobát, mit hova tegyél, mire készülj. Valahogy, így összefoglalva látva nem volt olyan ijesztő.

A legnagyobb rész a baba fejlődésével foglalkozik, és ez is 4 részre bomlik, 3 hónapos osztásokban. Ami nagyon megkönnyíti a könyv használatát, hogy a fontos dolgok a szélső részen rózsaszín bokszba ki vannak emelve. Azok is, hogy milyen fejlődési pontok vannak, azok is, hogy mikor van baj és olyanok is, hogy mitől nem szabad félni. Mindenhol feltűntetik, hogy adott témával kapcsolatban hova fordulhatsz segítségért és szerencsére a magyar kiadó figyelt rá, hogy a magyar szervezeteket tüntesse fel.

Azt hiszem, ennek a könyvnek két fontos dolgot köszönhetek. Az egyik, hogy nagyon ritkán buktam ki a sírástól, volt ilyen természetesen, de relatív kevés. Nagyon jól leírja, hogy semmi baj, ha az ember ideges, hogy semmi baj, ha már remegsz a fáradtságtól és az állandó bőgéstől… és nagyon jó nyugtató technikákat ír. – bár hiába próbáltam elolvastatni a párommal, őt ez nem hatotta meg 🙂

A másik, hogy az éjszakai sírásokat, ébredéseket megtanultam kezelni. Hiszem, hogy ennek köszönhető, hogy Alíz ugyan még csak 9 hónapos, de nagyon jól alszik éjjel, 3 hónapos kora óta átalussza az éjszakát, és képes magát visszaaltatni. Persze ott állok az ajtó túloldalán, ha ugrani kell, de nagyon jól visszaalszik egyedül is.

Külön köszönet, hogy a könyv embernek tekinti azokat, akik nem tudnak szoptatni. Tudom, manapság elítélendő, ha valaki nem szoptat minimum 2 évig, de nekem például nem volt tejem, bármit csináltam. Ettől függetlenül 7 hónapig napi 2-3 órát fejtem, hogy kapjon a kicsim anyatejet. De bármilyen honlapot kerestem fel, bárhol kerestem valami kis támogatást, hogy nem vagyok szörnyeteg, mindenhol az volt, hogy ha nem szoptatsz rossz anya vagy, és ez a könyv volt az egyetlen, ami még azt is elfogadta, ha valaki magától dönt úgy, hogy nem kér a szoptatásból.

Ami kevésbé tetszett, hogy nagyon angol lett a könyv. Imádom az angolokat, nem kell félreérteni, de az életszituációt tekintve nekem fura volt, hogy a hat hónapos résznél felmerült a dada kérdése, nem bölcsi, hanem személyi dada, aki házvezetőnő is… És ennek elég nagy részt szentel, hogyan kell kiválasztani.

A harmadik részben kapnak helyet az ikrek (ezt a részt olvasva teljesen kedvet kaptam hozzájuk… majd legközelebb), a koraszülött és sérült babák, valamint műfajában kiemelkedő módon az örökbe fogadott kicsik. És minden résznél nagyon sokat foglalkozik a lelki vonatkozásokkal, valamit a testvérek helyzetével.

Az utolsó részben táblázatok, orvosi tanácsok, védőoltások (hazaira szerkesztve), elsősegély dolgok vannak összegyűjtve.

Egyben összefoglalva, tényleg a leghasznosabb és legjobban szerkesztett könyv a témában, és megfelelő lazaságot ad ahhoz, hogy ne stresszezd végig, hanem élvezd ezt az első egy évet.

Jo Frostról nem sokat lehet tudni. Angliába dolgozott dadaként, habár képesítés nélkül, de ezt ő a könyv több pontján is hangsúlyozza, hogy ő ezt nem tanulta, hanem megtapasztalta a gyerkőcök mellett. De a fő profilja azért nem ez az időszak, nem inkábba következő néhány év. 6 könyvet írt a témában, ebből 4-et fordítottak magyarra. Ebből ez foglalkozik 1 éves korig, egy másik (A kisgyerekkor nagy kérdései) 3 éves korig, a többi inkább a későbbi problémák megoldásaival, amiről a műsorai is szóltak. Ezen kívül, nem meglepő módon rengeteg szervezetben vállal szerepet, amik a gyerekekért küzdenek, legyen szó akár élelmezésről, akár betegségek megelőzéséről, kezeléséről. Saját gyereke nincsen, de ahogy olvasok róla, nagyon sokat kezel sajátként 🙂

Ahogy ma cikkeket, blog bejegyzéseket, FB postokat nézegettem, minden azzal kezdődik, hogy én ugyan utálom a Valentin napot…. Csak tudnám mitől is van ekkora forgalma a virágosoknak és a boltoknak ebben az időszakban. Persze mi is a párommal igyekszünk figyelmesen viselkedni, de azért megünnepelni soha nem ünnepeltük, mert ez egy nagyon helyes amerikai látszat ünnep, de tényleg aranyos, és senkit nem bántanék meg, aki szereti és végig romantikázza ezt a napot.

De gondoltam azokra, akik inkább elmenekülnének ezelől a lehetőség elől és hozok néhány romantikát szóra sem méltató alkotást 🙂 (bár őszintén be kell ismernem, mikor az olvasmányaimat néztem, kevés ilyet találtam, de azok nagyon jók). Magamhoz nem hűen most értékelést nem írok hozzájuk, hiszen az egy extra hosszú bejegyzés lenne, de ha valamelyik jobban érdekel valakit, akkor szívesen megosztom a részletes véleményem.

Aki kicsit komolyabb műfajban gondolkodik:

Markus Zusak A könyvtolvaj

1939, a náci Németország A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi. Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek. Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.

2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében. Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.

Kétszer futottam neki a könyvnek, mert elsőre nagyon nem ragadott meg, de másodjára viszont beszippantott. Más mint a témával foglalkozó könyvek. Szívszorongató, ugyanakkor élvezetes. És nem zsidó oldalról mutatja az eseményeket.

Léletanira hangolva

Jodi Picoult A nővérem húga

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2015/12/02/jodi-picoult-a-noverem-huga/

Aki gyilkolászni akar

Agatha Christie Ferde ház

„Ez a könyv egyike különleges kedvenceimnek. Évekig tartogattam, tervezgettem, fontolgattam: – Egy szép napon – mondtam magamban –, majd ha sok időm lesz, és igazi élvezetre vágyom – hozzákezdek! – Az a tapasztalatom, hogy az ember könyvei közül ötnek a megírása – munka és egyéb – élvezet.

A Ferde ház tiszta élvezet volt…

Akárhogyan is: a Ferde ház jóformán mindenkinek tetszett, joggal hiszem hát, hogy a legjobb könyveim közé tartozik. Nem tudom mi juttatta eszembe a Leonides családot – egyszercsak itt voltak. Hát mit tehettem: elszegődtem krónikásuknak” – írja könyvéről Agatha Christie.

Nem vagyok se krimi, de Agatha Christie rajongó, de az egyik legjobb barátnőm az, és miatta minden évben elolvasom egy-egy könyvét. És ez szuper volt! A legutolsó percig mindenkit gyanúsítottam, hogy Ő a gyilkos. Komoly, már a macskát is… És persze utólag győzködtem magam, hogy sejtetettem.. de bevallom, halvány lilám nem volt ki lesz a tettes… Imádtam.

Betegséget feldolgozó:

Lisa Genova Megmaradt Alice-nek

A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét.

https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2015/12/13/lisa-genova-megmaradt-alice-nek/

Sci-fi műfaja, de nem klasszikus értelemben:

Andy Weir A marsi

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

https://konyvfuggo.cafeblog.hu/2016/01/04/andy-weir-a-marsi/

És a személyes nagy kedvencem, csak legyen erőd neki kezdeni:

George R. R. Martin Trónok harca (A tűz és jég dala 1.)

A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg. Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel. Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése.

Minap azt olvastam, hogy a jelen kor Tolkienje. És igen, nagyszerűt alkotott és imádom olvasni a könyveit.

És ehhez egy Valentin napi üzenet is illik:

Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.
Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.

Azt gondolom, nincs olyan könyves lista, amin ez a mű ne szerepelne (100 könyv, amit olvasnod kell; 1001 könyv, amit olvasnod kell; legjobb megfilmesített könyvek…), és azt kell mondanom, hogy nagyon jogosan foglalja el ezt a helyet. Mikor beszélgetek valakivel és arra terelődik a szó, hogy olvasta-e ezt a könyvet és azt mondja, hogy nem, én csak nézek rá „shrekcicaszemekkel”, és arra gondolok, mennyire jó neki, hiszen még előtte áll az élmény, hogy elolvashassa ezt a könyvet. Nos, ennyire tartom jónak.
Az eleje nagyon lassan indult, de úgy a negyedénél nagyon megtalált a könyv. Szóval tessék kitartani.

Először nem értettem, hogy miért mesél el apróságokat olyan alaposan, majd megvilágosodtam, pont a részletek, amik emberivé teszik, az egészet, amitől tudod, hogy pont olyanok, mint mi, bármennyire nem az életre lettek „teremtve” a szereplők. Végig olvasod hogyan nőnek fel, hogyan cikizik egymást tini korukba, hogyan dolgozzák fel a vitákat, veszekedéseket. És mégis tudod, még mielőtt megvilágosodnál, hogy valami nem stimmel. Valahogy másként reagálnak mindenre, valahogy nem olyan mélyen.
30 éves a főhős, és a regény felénél rájön az olvasó, hogy sokkal idősebb már nem is lesz. Hiszen mi is az a szolgálat, amivel tartoznak a társadalomnak. Semmi extra, csak az adományozás, amit életük során maximum 3szor tesznek, aztán kimerülnek. Igen, ők azok, akik arra születtek, hogy a szerveiket adományozzák. Valamilyen klónok, hiszen az emberiség rájött, hogy a szervek „gazdatest” nélkül nem működnek ideálisan, és így embereket „tenyésztenek”, hogy majd azokból szépen lassan kiemeljenek mindent, és elfelejtsék, hogy honnan is jöttek az életmentő szervek.
Ők nem ismernek más életet. Találkoznak felnőtt korukba valamennyire a külvilággal, de mivel egész életükben az adományozásra készülnek, gyakorlatilag nekik ez a természetese, ez a beteljesülés, hogy szó szerint szétszedik őket.
Van egy film is, aminek hasonló a témája (A sziget – nagyon javaslom), csak ott nem tudnak róla, hogy klónok és csak azért élnek, hogy másoknak adják mindenüket. De a könyv szereplői tudnak róla. Igen, tudtak is meg nem is, és ezt nagyon jól vezeti le az egész könyvben, mert az elején te is csak sejted, hogy mi az az adományozás, de akkor is mikor megtudták, és nem menekültek el, nem tettek semmit, csak tették, amire teremtve lettek.
Szörnyű elképzelni egy ilyen világot, ahol emberek arra születnek, hogy meghaljanak másokért. És ezt mindenki természetesnek veszi, mint azt, hogy állatok haljanak meg a sminkjeinkért.
És ezt az erkölcsi dilemmát nagyszerűen boncolgatja az író, hiszen mi a donorok oldaláról látjuk a történetet, de egy-egy pillanatra megmutatja a velük foglalkozókat is, mit élnek át, hogyan lehet ezt ép ésszel bírni, nem megszeretni őket… Lenyűgöző.
Mikor olvastam, azt gondoltam, a szerelmi szál kicsit gyenge, de mára megvilágosodtam nem, egyáltalán nem gyenge. Csupán arról vagy szó, hogy ők nem Jane Austen vagy a brazil szappanoperák alapján szemlélik ezt az érzést. Idejük sincs rá, és esélyük sem, és ha ezen a szemüvegen keresztül nézi az ember a könyvet, akkor pont elég ez a szerelmi vonulat.
Kevés könyv az, amin könnyezek, de ennek a végén gyakorlatilag végig sírtam… Bocsi, hogy ezzel sugallom, hogy mi a vége, de azt hiszem egy ilyen műnél ez nem meglepő…
A könyvből film is készült, amit én még ugyan nem láttam, de nagyon jó kritikákat olvastam róla.
Az író japánba született, de 5 éves kora óta Angliában él. Számos díj tulajdonosa, és beválasztották az 50 legjobb brit író 1945 óta bűvös körébe. Legelismertebb műve a Napok romjai, de a legismertebb a Ne engedj el. Az író szociálisan nagyon érzékeny, amit nem csak művei tükröznek, hanem az is, hogy feleséges szociális munkás, akik egy hajléktalanokat segítő akción ismert meg.

A megrázó történet egy kilencéves kisfiúról szól, akinek édesapja egy náci haláltábor vezetője, s ezért a család a tábor mellé költözik. Az unatkozó, magányos Bruno egyszer csak felfedező útra indul a hosszú és magas kerítés mentén…

Minden év január 27-e körül a molyok úgy tisztelegnek a holokauszt emléke előtt, hogy olvasnak egy ezzel kapcsolatos könyvet. Az idei könyvem is nagyon jó, de 440 oldal és egyszerűen nem haladok azzal a kevés éjszakai olvasásommal. Így most nem tudom a kislányomra fogni a dolgot, hogy el vagyok csúszva, így egy régebben olvasott könyvet hozok. Bár nem is gond, mert azt hiszem az egyik legjobb könyv, amit ebben a témában olvastam. Ifjúsági, de én felnőtt fejjel olvasva is azt gondolom, hogy a maga műfajában remekül megírt könyv. Persze az alap és szerintem mindenkinek el kellene olvasnia az Robert Merle Mesterségem a halál, de erről majd máskor!

Nos adva van Bruno, aki egy 9 éves német kisfiú. Elsőre hallva két esélyes a dolog, vagy zsidó származású, vagy német náci gyermeke. Igen, ez utóbbi. Egy igen magas rangú berlini náci vezető fia. Ennek megfelelően néz ki a család, anyuka hallgat, és alig van szava, van egy elkényeztetett nővére,és van a kicsit mellőzött fiú. Mai mércével nézve nagyon naiv és egyáltalán nincs képben a világgal, de akkoriban szerintem teljesen reális, hogy nem értették a mögöttes okokat, hogy mi zajlik a világban. És végig az Ő szemszögéből látjuk a történetet.

Tudjuk, hogy megérkezik egy fura bajuszos „bácsi”, aki a nagyvezér, tisztelni kell, és udvariasan viselkedni. Kitünteti az apukát, hogy vezethet egy úgynevezett koncentrációs tábort… Így a berlini 5 emeletes házból egy háromszintesbe költöznek, ami már maga a pokol, nem mennek a barátai, kap egy magán tanárt és még nem is lehet hova kimenni játszani. De van egy kerítés, ahol összebarátkozik egy kisfiúval, aki nagyon sovány, az apukájával él ezen a helyen, mert az anyukáját másik „házba” költöztették… Ezen kívül a társaságát képezik még az alkalmazottak, köztük Pavel, aki vacsorát szolgál fel, pedig meggyógyította a kezét, mert korábban orvos volt. De akkor miért tálal vacsorát és miért kéri, hogy nem mondja meg a szüleinek, hogy segített bekötözni a sebeit?  És egyébként is mi az, hogy zsidó.

Nagyon gyengén tudom visszaadni a könyv stílusát, pedig nagyon igyekeztem, de ez jól mutatja, hogy mitől is nagyszerű ez a könyv. Semmit nem mond ki, semmit nem mond konkrétan , mindent csak egy kisfiú szemszögéből enged látni. És amikor leesik, hogy mi történik az szörnyű. Az utolsó oldalakon ott vertem a kanapét, hogy „ne tedd… Fordulj vissza…”

Nagyon jól mutatja annak az időszaknak a szörnyűségeit és érzéketlenségét. Hogy az család többi része, akik értik mi folyik ott, azok sem akarnak semmit tenni ellene. Van egy kis rossz érzésük, de sokkal komolyabb gond nekik, hogy elkerültek Berlinből az élet körforgásából, mintsem az, hogy mi is történi 100 méterrel a házuk mögött…

Nem egy Nobel díjas könyv, nem is az a szint, de azt gondolom, hogy a történelemből ezt már tanult gyerekeknek igen is jó könyv lehet, hogy megértség, és ne csak tudják mi történt abban az időben.

John Boyne-ról nem lehet sokat tudni. 44 éves, írországi író. Eddig 9 könyve jelent meg, ebből a leghíresebb ez a könyve. Irodalmat és kreatív írást tanult az egyetemen, valamint különböző irodalmi bizottságok tagja. Nagyon javaslom a honlapját megnézni, nagyon vicces : itt.

És milyen jó, hogy a moly.hu össze van kapcsolva a snitt.hu-val, így most azt is megtudtam, hogy létezik belőle film is. Azt hiszem felveszem a megnézendők listájára.

Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet? A szabadságodat, az életedet? Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt? Beletörődnél, küzdenél?

Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi. Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik. Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért. Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját. Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.

Kicsit elcsúsztam ezzel az értékeléssel, de a 9hónaposom úgy döntött, nem olyan fontos nekem blogot írnom múlt héten 🙂 .

Nagyon féltem nekikezdeni ennek a könyvnek. Sokáig csak ültem a kanapén és szorongattam a kezembe. Ezt a könyvet akkor adták ki, mikor az írónő 17 éves volt, ami predesztinálja, hogy max 16 lehetett, amikor megírta. Ami nem azt jelenti, hogy nem lehet jó, pusztán az élettapasztalat hiánya miatt úgy gondolom, nem lehet teljesen kiaknázni egy ilyen történetet. És ez kábé be is jött, de sokkal kevésbé zavart, mint azt gondoltam. És most hangsúlyoznám, jó könyv, és még mindig nagyon tetszik Vivien stílusa, gondolkodás menete.

A másik, amiért nem kezdek el ilyen könyveket, mert utálok sorozatot olvasni, aminek még nem jelent meg a befejező kötete. Fizikai fájdalmat okoz, de most komolyan! A trónok harca az egyetlen, ami miatt kivételt teszek, de minden olvasás alatt szidom George R R Martint, amiért ezt teszi velem. Elfelejtem, mi történt az előző részben mire kijön az új. Újraolvasni semmit nem szoktam, mert túl kevés az idő ahhoz, másrészt van egy élményem egy könyvvel. Ha az rossz, akkor minek újra olvasni, ha jó, akkor meg félek, hogy elveszne 🙂 Szóval sok minden szólt a könyv ellen.

De neki kezdtem. És nem tudtam letenni. Nem, nem azért ,mert várt mögötte egy másik könyv, aminek neki akartam ugrani, hanem azért mert jó volt  a történet. Jó az alapötlet, jók a szereplők. Megint egy elég erős női karaktert hozott létre. Természetesen jók a pasik. Jó a humora, imádom az iróniát. És a mellékszereplők is teljesen jók.

De sokan vannak! Nagyon sok szereplő van. És most jön, amiért ha nem tudtam volna, hogy nagyon fiatal volt a szerző, akkor is rájöttem volna. Mindenkivel nagyon belsőséges a viszony, korábbi kapcsolatra utal, amit utána nem fejt ki. Akivel csak 2szer találkozott azzal is „örökcimbi” beszélgetést folytat. Túl sok, túl közeli ismerős. Minden percben csak olyan tűnik fel, akivel valami „kacsintsunk össze” kapcsolata van. És ez végkép nem sértés, hiszen mind voltunk nagyon fiatalok, de ez pont a tinikre jellemző mindenki haver hozzáállás. 🙂

Az irónia nagy erőssége az írónőnek. Viszont itt még nem bízott az olvasóiban, és mindent megmagyarázott. Pedig nagyon érthetőek voltak a párbeszédek és félszavas kommentek is, de a folytonos magyarázások kicsit sokká tették.

Szerintem az egyik legérzékibb dolog, amit egy pasi tehet, az az, amikor a két tenyerét a nő arca mellé teszi, és a sarokba, a konyhapulthoz… szorítja. Nagyon nagyon szexi. De ha ezt még egyszer megláttam volna leírva, biztos, hogy kiugrok az ablakon.

Nos ezek a hibák olyanok, hogy tipikusan kössünk bele valamibe. Mert ettől függetlenül jó könyvnek tartom. Sajnos 2007-ben jelent meg és azóta semmi, és az írónő a blogjaiban /karcaiban sem tesz említést ennek a folytatásáról. Ami lehet, így is van jól. Nem, nem azért mert nem lenne folytatásra érdemes, mert, ahogy az elején írtam jó a történet és tetszik az egész, viszont eltelt lassan 10 év, és ezalatt , ha jól sejtem Vivien is sokat ért, valószínűleg más lenne a stílus, nagy lenne a szakadék a két rész között. De, ha lesz folytatás, vevő vagyok rá.

Vivienről nem írok, mert az előző bejegyzésben megtettem.

A könyv sajnos jelenleg nem kapható, de érdemes dörömbölni a kiadónál, vagy könyvtárakban. Illetve több molyról tudok, akik több példánnyal rendelkeznek J Férjem is így szerezte meg Nekem! Ez alól kivétel, ha valaki e-formátumba olvassa, hiszen ez az egyik könyve, ami megjelent ebook-ként, és így kapható is J

Ugyan még nem teljes a sorozat, de mivel eddig 3,5 rész jelent meg, így ennyi ismerettel írom meg a véleményem. Szerencsére megint egy általam nagyon tehetségesnek tartott fiatal magyar írónő műveiről írhatok. Ami azért is szerencse, mert karácsony, névnap, szülinapra megkaptam az összes művét, szóval nagyon rosszul éreztem volna magam, ha mégsem tetszik 🙂 Ez a sorozat műfajilag steampunk, amit eddig nem is tudtam, hogy van, de mint kiderült, nagyon kedvemre való 🙂   „Gyerekkoromban számtalanszor halottam a mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.” Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekedett, mint a fiúk többsége és mindent tudott a fegyverekről. Amikor a legendás mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban… Elkezdtem negyed 10kor olvasni, miután a 8hónapos csöppséget lefektettem, gondoltam olvasok 10-ig. De idő zavarba kerültem és hirtelen negyed 11 lett, sebaj, még ha olvasok max 10 percet, akkor is aludhatok pár órát míg az én Mazsolám felébred. De ha már eljutottam 56 oldalig, akkor miért hagynám már azt a 20 oldalt hátra, hiszen akkor nem tudok elaludni, annyira idegel a befejezetlenség… Így másnap karikásak a szemeim, nagyon  fáradt voltam és kicsit hisztis is, mert ott van mellettem a Tolvajbecsület, de tudtam, hogy tízórait kell készítenem és le kell menni sétálni, és a gyerkőcnek ezt mégsem olvashatom fel :). De ez azt hiszem elmondja, hogy mennyire nagyon élveztem . Magával ragadó, izgalmas, olvastatja magát. Tele nagyon jó leírásokkal, amik miatt mozi szerűen látod magad előtt a történetet és mégsem érzed azt, hogy miért húzza az oldalakat az alapossággal. A főszereplő zseniális. Nagyon szeretem az erős női főszereplőket, akiket már így kapunk nem pedig 1 nap alatt válnak szuperhősökké. És persze Winie véletlenül sem szuperhős, hanem egy nagyon tehetséges és az apja által nagyon jól kinevelt tolvaj. De az egész Langton család nagyon valós, teljesen el tudja az olvasó képzelni, hogy milyen lehet a légkör az épületben, ahol az egész család gyakorlatilag együtt él, és még tetszik is. Olyan kicsit olaszos érzése van az embernek a történetet olvasva. De az érződik, hogy az írónő nagyon családorientált lehet. Nagyon örülök, hogy úgy alkotta meg a szereplőket, hogy még aki teljesen más mint a főszereplő, azt is lehet kedvelni. Nem kell választani Winie és Rey között. Sőt, őszinte leszek , néhol a nővére állt hozzám közelebb, pl egy ruha szétvágásánál én is könnyeztem volna :). De a lényeg, hogy minden karaktert úgy ábrázol, hogy kedvelni lehet. Egyetlen meglepő volt a könyvben, hogy tényleg az első oldalon kezdődik. Nagy környezetvédőként általában bosszantanak a felesleges belső lapok, de itt hirtelen meglepett a dolog. De az fantasztikus, hogy nem újságok , vagy hivatalos kritikusok véleményét tették be, hanem könyvmolyok, blogosok gondolatait, ez sokat elmond az írónőről.   „A becsület olyasmi, amit utólag már nem tudsz visszaszerezni, és ha elveszíted, az egy életre megbélyegezhet.” Winie végre megszerezte a Mesterkulcsot, ám az apja úgy döntött, senki sem használhatja a szerkezetet addig, amíg ki nem derítette, hogyan működik. A probléma csupán az, hogy Winie-nek bizony sürgősen szüksége lenne rá. Az alku, amit Williammel kötött, most már sokkal inkább becsületbeli kérdés, mint pusztán üzlet, nem mellesleg a Conrey fiú is egyre türelmetlenebb. Közben a Langton család egy második világháborús tank elrablását tervezgeti, ráadásképpen pedig felbukkan valaki Winie múltjából, akit jobb szeretne inkább elfelejteni. A lány végül apja engedélye nélkül használja a Mesterkulcsot, hogy megszerezhesse Will édesanyjának gyűrűjét egy szigorúan őrzött páncélteremből, azonban hiba csúszik a gépezetbe, és Winie ezúttal talán tényleg nem fogja megúszni olyan könnyen, mint remélte. Talán még jobb, mint az előző! Imádom a humorát , az iróniát, és azt, hogy apró gesztusokra kiterjedően ír le mindent, így pontosan magam előtt látom még a fintorokat is. Will karaktere nagyon jól kialakított, a jó fiú, aki mégsem annyira jó. Akit a jó ok hajt, de nem fél piszkos eszközöket használni. Attól függetlenül, hogy egy nagyon erős női karaktert hozott létre, nem nyomta el a férfi figurát sem, de Winnie-t sem gyengítette le. Az is növeli az értékét számomra, hogy szabályokat állít fel, viselkedési szabályokat, elveket, amiktől nem engedi eltérni a szereplőket, ettől erősek a karakterek, ami külön gyöngyszeme a könyvnek. A tank elrablása már így leírva is nevetőgörcsöt vált ki belőlem, és a könyvben ez komoly, és kb úgy beszélnek róla, mintha egy kisebb dologról lenne szó, imádtam. És én is izgultam, hogy vajon sikerül-e. Fura, hogy ugyan csak novella méretű, mégis sok a cselekmény és mégsem érzem elnagyoltnak. Pedig ritkán olvasok 200 oldal alatti könyveket. És igen, kinek az életébe ne lett volna egy „Tony”, na persze nem a pénzzel szoktak távozni, hanem az önbecsüléssel, és ki ne akarna ilyen családot, hogy csak egyszer jól ellássák a baját… De ettől függetlenül nagyon élveztem a megjelenését, a hidegvérét a nagyképűségét. Tipikusan egy olyan személyiséggel ruházta fel az írónő, akiért minden nő döglik és mindenki azt hiszi, hogy megtörheti.   “- A vádlott álljon fel! A szék lába megcsikordult a korhadt parkettán, ahogy felemelkedtem, és éreztem, hogy a feszültség szinte megül a levegőben. Nem láttam, de tudtam, hogy a sorok között a családom tagjai lassan a fegyverükért nyúlnak. A bíró megköszörülte a torkát, és messzire tartotta magától a papírt, hogy el tudja olvasni a rákapart írást. Egészen eddig sikerült megőriznem a hidegvérem, de most hallottam, hogy a csuklómat összeszorító bilincs halkan csilingel, ahogy remeg a kezem. – A New York állam által rám ruházott hatalomnál fogva kijelentem, hogy az esküdtszék ítélete alapján Edwina Russel Langton az ellenne felhozott vádakban…” Winie-t elfogják, és bár ki tudna szabadulni a börtön rácsai mögül, nem hajlandó szökevényként élni. Így az igazságszolgáltatás kétes rendszerére bízza magát, annak ellenére, hogy a bíróságnak nem szokása szabadon engedni a vádlottakat. Odakint William a Langton családdal összefogva mindent megtesz, hogy tisztázza a lányt, de lehet, hogy ez sem lesz elég, hogy megmentse Winie-t a hóhér kötelétől.   Mikor elolvastam az első oldalt kicsit kétségbe estem, hogy ugye nem gondolja komolyan, hogy 100 oldalon keresztül ír le két napot… De igen, és még csak nem is unalmas. Nagyon élveztem, hogy végre Will szempontjából is olvashattunk, és a családot is jobban megismerhettük. Természetesen a nagymama a kedvenc, de a többiek is nagyon jó karakterek. A tárgyalás részleteit persze végignevettem, ahogy épp a főhős ártatlan mivoltát ecsetelték, folytak a könnyeim. Az önálló küldetés, Arnie az egyik unokaöcs (bár rokoni szálakban soha nem voltam erős, így lehet, hogy hivatalosan nem az …) , az ahogy Adrey megjelenik, majd az Apuka mindent megold, és már mindent tud menet közben is… nagyon jó, kicsit keresztapás, de a legjobb értelemben. A könyv vége kiszámítható, de tipikusan az az eset, hogy ki érdekel, mikor az odavezető út ennyire jó és szórakoztató.   Winie és a Langton család a karácsonyra készülődik. A káosz még a szokásosnál is nagyobb, de azért a vacsora előtt Winie és Will még szakít időt egy okító jellegű ékszerlopásra. „- Ajándékot vettél nekem? – kérdezte, és gyanakvás színezte a hangját. Hátrapillantottam a vállam felett, és csak annyit mondtam: – Kérlek. – Előhúztam a fiók egy rejtett rekeszéből a Mesterkulcsot. A zsebóra formájú szerkezet megcsillant az olajlámpa fényében. – El fogod lopni az ajándékodat.” Ez a szösszenet egy kis ajándék a Winie-rajongóknak, továbbá átvezetés „A hóhér kötele” és a februárban megjelenő, „Tolvajok kézikönyve” című negyedik rész között. És az eddig megjelent utolsó rész. Mikor elkezdtem írnia bejegyzést, akkor levettem a köteteket a polcról és kerestem a Brosst, majd rájöttem, hogy az csak „e formátumba” létezik, de nagyon remélem, hogy a negyedik résszel ezt is nyomtatják majd. De hatalmas ötlet volt az írónőtől ez a fajta ajándék az olvasóinak, bár nagyon szívesen fizettem volna is érte. Azt hittem 44 oldalon csak egy kis szösszenetet lehet írni, és igen így is van, mégis élveztem. Nagyon tetszett, hogy végre hozott egy kis feszültséget a főszereplők közé, pont annyit, ami még nem erőltetett,nem teszi egy percig sem gyerekesség, de mégis még emberibbé teszi. És olvasva a történetet csak az jutott eszembe, hogy mennyire is szeretem a karácsonyt annak minden nyavalyájával és butaságával együtt… És hogy nagyon várom a februárt, amikor megjelenik a következő rész. És akkor pár szó az írónőről. Nem titok, már korábban is írtam, hogy nagyon szeretem a magyar tehetségeket és nagyon bánt, hogy nem kapnak elég teret, kiadói támogatást, hogy megmutassák magukat! Ezért külön kedvelem a Főnix Könyvműhelyet, aki kiadja Vivien könyveit. A hölgy valódi neve Sasvári Vivien, és elképesztően fiatal, mindössze 25 éves, ehhez képest eddig 7 könyve jelent meg. A fent említett 4 könyvön kívül két sorozat indító: Pokoli Szolgálat, mely a Pokolháború trilógia első kötete (ez az egyetlen, amit nem a Főnix adott ki, hanem az ABA könyvkiadó), valamint a Moira -A szörnyeteg bennem (Morrighan I). Valamint van egy önálló kötete a Végtelen horizont. Már túl vagyok a Pokoli szolgálaton is, amiről majd a következő bejegyzésben írok, és a többi könyv is megvan, de kényszer szüneten vagyok. De már az eddig olvasott 5 könyv alapján elmondhatom, hogy nagyon jól ír, és igazán izgalmasak a művei. Nagyon jó humora van, én imádom az iróniát és úgy gondolom Ő éppen megfelelő mértékben használja  a könyveiben.  A karakterei erősek, jellemzően nagyon elvhűek, ami külön tetszik. Azt gondolom érdemes elolvasni az írásait, mert igazán kiemelkedőek a magyar fantasy piacon, szórakoztatóak és nagyon el tudják nyelni az embert, aminek következménye a másnapi fejfáját és a szemránc krémek ellenére karikás szemek. A köszönetnyilvánítások pedig külön imádni valóak, annyira közvetlen, amilyet ritkán olvas az ember. Azt hiszem az egyik ami megfogott benne az a Végtelen horizonthoz írt köszönetnyilvánítása volt. A könyvei kicsit nehezebben beszerezhetőek, hiszen jellemzően a magyar könyvpiacra, nem minden könyve kapható meg a multiknál, de ezzel kapcsolatban nemrég megosztott egy bejegyzést a saját blogján (http://weeholloway.blogspot.hu) miszerint inkább próbálják az olvasók, több ok miatt is, a könyveit közvetlenül a kiadótól beszerezni. Mi így tettünk, és nagyon gyorsak voltak, szóval csak javasolni tudom ezt az utat. Remélem érződik az írásomon, hogy mennyire jónak tartom az írónőt, és remélem legalább néhány embernek kedvet csináltam, hogy megismerjék a műveit !    

A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végiggondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik – de vajon megtalálják-e?

Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani.”

Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.

Jane Austent nem lehet csak úgy olvasni, hogy nah most olvasok egyet; nem falható, mint a NA / YA könyvek. Hozzá le kell ülni, feküdni, fejen állni, ki hogyan szeret olvasni és átadni magunkat az ő kis világának. Csak a teljes odaadással élhető meg igazán a humora, a társadalom kritikája, és minden, amit Ő képviselt. Egyéb esetben az olvasó szenvedni fog, hogy jajj, mennyit szenvednek a főszereplők.

“A Dashwood kisasszonyokban túlságosan sok volt az értelem, hogy az előbb említett hölgynek kívánatos társasággal szolgáljanak, az utóbbiak pedig féltékeny szemmel nézték őket, mint akik az ő jogaikat bitorolják, s osztoznak velük a szívélyességben, amelyet pedig a Steele kisasszonyok tökéletesen ki akartak sajátítani. Lady Middletonnak Elinor és Marianne iránti viselete makulátlan volt, de igazában egyáltalán nem kedvelte őket. Nem hízelegtek neki, sem a gyermekeinek: nem hihetett hát jóindulatukban; s mert szerettek olvasni, úgy vélte, ironikusak; talán nem is tudta egészen pontosan, milyen az, ha valaki ironikus; no de ez igazán nem jelentett semmit. Általában ezt bírálatnak tekintik, és könnyen osztogatják.”

Az első 50 oldal nekem is ilyen volt, bár az a szokásos Austen féle bemutatom a fél világot és közben csak egy-két ember lesz érdekes a folytatásban rész. De ez hozzá tartozik. Itt kattant az agyam, hogy mit is olvasok és elmélyedtem benne és innen vitt magával a történet. Több regényében is mellékszál, itt pedig központi témává emelkedik az értelmesség és az érzelmesség összecsapása. Szinte az össze könyvében van egy-egy nagyon művelt, okos és igen csak öntörvényű női főszereplő. De, ha nem is öntörvényű, akkor is elveihez nagyon ragaszkodó két lábon a földön álló szereplője. És minden könyvben van egy-egy kissé bohókás, érzelmek által vezérelt kisebb cserfesebb lány. És most összeengedte őket.

Elinor karaktere egyszerűen tökéletes. Persze mivel én nehezen élek meg érzelmeket és még nehezebben mutatom ki, így teljesen tudtam vele azonosulni 🙂 . Marianne már más eset, de semmivel sem kevésbé szimpatikus, bár néha az volt az érzésem, hogy valaki ugyan pofozza már fel. Mindkét lány ugyanazt éli meg, szeretnek valakit, aki nem lehet az övék. Már a szeretet is más, míg Elinor hosszú beszélgetéseket folytat, meg hosszú sétákat tesz Edwarddal, természetesen az illem összes szabályát betartva, addig Marianne Willoughby–val teljesen lángol és áthág minden társadalmi szabályt.

Itt kell megjegyeznem, hogy nehéz mai fejjel elképzelni, hogy anno az angoloknál mekkora dolog volt, ha egy nő levelet írt egy férfinak, aki nem a jegyese. Kb olyan, mint napjainkban a kedves tinik parkokban előadott nyilvános pettingje… tehát ilyen szemmel kell nézni, hogy a kisebbik testvér milyen “illetlenül” vállalja teljes vonzalmát a férfihoz. Persze mindig vicces, hogy az angolok milyen komoly tartásúak, hiszen mindig beszélünk spanyol etikettről, meg a francia udvarról, ahol bezzeg mindennek szabad folyást engedtek, még a nemi betegségeknek is, ezzel szemben az angolok mindig olyan hűvös eleganciával és tartással kezelték ezt az igen csak szabályok közé szorított életet. De ezért imádjuk őket.

Szóval szemmel kísérhetjük a két lány szenvedését, Elinor, aki tartással viseli a helyzetet, pedig minden nap találkoznia kell az igencsak buta, és annál még gonoszabb konkurenciájával, míg Marianne épp meg akar halni. Pedig mellette ott van folyamatosan Brandon ezredes, aki a világot adná egy mosolyáért is, és mikor baj van, azonnal rohan segíteni. Ő aki már szerelmes volt egy ilyen nőbe, de csúnyán megégette magát.

Nagyon izgalmas, nem unalmas, nagyon jó jellemábrázolásokkal tarkított könyv. Mrs Jennings pedig nagyon feldobja az egészet. Egyetlen egy von le az értékéből, már pedig az, hogy a végén döntést hoz az írónő az értelem és az érzelem között. Igen, ezt már a büszkeség és balítéletben is megtette, de ott nem ez volt a legfőbb szempont. Itt viszont egészen a legvégéig nem hoz értékítéletet. Persze kifigurázza az érzelmek által vezérelt kislányt, bár tenném hozzá, hogy Ő egész életében ezt a szerelmet kereste, vagy inkább várta, hogy rátaláljon, mégis a végén mindent az értelemnek rendel alá és Brandon ezredes ennél többet érdemelt volna.

Megnéztem a filmet is, ami szuper lett. Igazi “nagyon angol” színészek játszanak benne nagyrészt, és mind nagyon jót alakítanak. Én Hugh Grantnek inkább Willoughby szerepét adtam volna, de ez ízlések és pofonok. De Alan Rickman (R.I.P) ebben is nagyot alakít, és én azonnal hozzámentem volna 🙂

Austen az egyik leghíresebb írónő, egy 8 gyerekes család 7. tagja. Sokat nem engedett tudni az életéből. Korszakához képest rendkívül művelt volt, sok helyet volt lehetősége rokonai által megismerni. Férjhez soha nem ment, volt egy “szerelme”, aki meghalt és volt egy vőlegénye, akivel felbontotta az eljegyzést, mert csak társadalmi elvárások miatt ment volna hozzá. Akkoriban meglepő módon önfenntartó volt, hiszen művei még életében sikeresek voltak. Betegsége miatt azonban nem járt sokat emberek közé, nővérével mindenről levelezett, viszont Ő meg akarta védeni a hugának magánszféráját a halála után, így ezeket a leveleket egy-két kivételtől eltekintve megsemmisítette, tényleg nagyon jó testvér lehetett 🙂

Ami nagy szívfájdalmam, hogy nem lehet Austen könyveket kapni. Pár éve újra kiadta az azóta tönkrement Ulpius ház a könyveit, és anno nagyon jó áron adták, sajnos nem vettem meg, most meg se antikváriumba, de könyvesboltokba nem kaphatóak 🙁 Pedig még nem teljes a gyűjteményem.

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri. A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.

Másfél hete töprengek, hogy megírjam-e ezt vagy sem. Nem szeretek rosszat írni, mert ízlések és pofonok, és minden írót értékelek, hogy meg tudta írni a könyvét, talált kiadót, ami kiadta, és ez már sokkal több, mint hogy én itt partvonalról kritizálhatok. De ízlések és pofonok, és ettől még megosztom, hogy mit gondolok, mindamellett, hogy imádom John Green stílusát.

Nos , ez a könyv katasztrófa volt. Pedig nagyon lelkesen álltam neki, de ez szörnyű volt. Unalmas, hosszú, bonyolult, ellenben értelem nélküli mondatokkal teletűzdelt írás. Értem én a mélyebb mondani valóját, de én már eret akartam vágni a szenvedésen.

Adva van egy 18 éves, elképesztően jó humorral megáldott és belevaló srác. Nah, nem menő, de ilyen személyiséggel annyira szürke egér sem lehetne, amennyire az író beállítja. És persze a csaj, aki vagány, közkedvet, népszerű és a titkos szerelme Quentinnek. De persze soha rá sem néz, gondolja ezt a srác.

És egy este alatt megváltozik minden. A srác kibújik a csigaházból a csaj pedig eltűnik. Nos ez az éjszak a volt az egyetlen élvezhető rész. Egy csaj bosszúja a pasiján, amiért megcsalta. Persze közben kiderül, hogy nem is olyan rózsaszín a lány élete, mint ahogy mindenki gondolja, sőt igazából komoly lelki gondjai vannak. Nem tud érvényesülni az igazi személyisége és teljes elnyomásban él. Vagy így éli meg, hogy sehol nem lehet igazán önmaga, ezért elszökik.

De nyomkat hagy a srácnak, aki ezek alapján nagyon nagyon lassan felkutatja, közben pedig folyton komfortzónáján kívül van, amit mint kiderül élvez, és persze a csaj, akivel 10 éve nem beszélgettek, ezt pontosan tudta…

Ismétlem , lassú. Engem már rég nem érdekelt, hogy él-e vagy sem a lány, csak azt akartam, hogy vége legyen. Közben persze feltűnnek a barátok, akik jóban rosszban segítenek, közben élik az életüket, tehát szuperek, mert tökéletesen egyensúlyoznak az egocentrikusság és a barátság pengeélén. És jön az elképesztően jó nő, aki a leggázabb sráccal jön össze, és kiderül, hogy milyen jó lelke van (és kedves urak, nem, nem a mellméretére gondoltam, hanem tényleg a lelkére .)). És a nagy mondások , mint: eddig egy hozzá társított képzeletet szerettem, de most megismertem és tanulom szeretni az igazi énjét. Most ez komoly? 18 évesekkel???? Ne már!

És ha eddig nem írtam volna le elégszer, unalmas! Bár kedvet kaptam Withman versek olvasására 🙂

De két díjat azért bezsebelt a könyv: Edgar Award és Corine Literature Prize. Biztos bennem van a hiba.

Pedig John Greent nagyon szeretem. A csillagainkban a hiba tökéletes volt. És nagyon szimpatikus, hogy emiatt 2-3 hónapot gyermek onkológián töltött. És van humora, mert Obamanak csak azt a kérdést tette fel, mikor lehetősége volt beszélni vele, hogy mi legyen a lánya neve… Eredeti szakmája egyébként pedagógus, és ez az oktatási hajlam a műveimben is megjelenik. Fiatal íróként pedig rengeteg díjat nyert, például Printz-díjat. Ezen kívül a youtube-n Ő indította el a #VlogBrothers-t, valamint egy online oktató dolgot, amit szintén ingyen csinálnak… Szóval tipikusan, imádom, szeretem, de ez nekem nagy melléfogás volt.

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

Olvastam egy ajánlást, miszerint olyan, mint a Gravitáció. Nah, itt elvesztettek. Én annyira untam és utáltam azt a a filmet, hogy arra szavak sincsenek, pedig a színésznő az egyik kedvencem. És így elolvasva, kéretik ezt visszaszívni. Ez az egyik legjobb könyv, amit mostanában olvastam, és imádtam minden sorát, úgy a 20. oldal után 🙂 Hamarabb kezdtem el olvasni, mint a párom és mikor megkérdezte, hogy milyen csak annyit mondtam, hogy modern Robinson Crusoe a Marson. Szóval neki tetszeni fog, én meg végig szenvedem, mint a Számkivetettet. Visszavonva és elnézést ezért a félevezető és hálátlan kijelentésért, ez a könyv ismétlem SZUPER!!!!!

Soha nem akartam űrhajós lenni, de ezután csak és kizárólag ezt akarom :). Az egészet láttam magam előtt, fordulatos volt, nem voltak benne unalmas vagy felesleges részek, nah jó a szerelmi szálat leszámítva, ami nem illeszkedett bele, de ezt megbocsátom :). Persze a technikai részek akár kínaiul is lehettek volna, de a végére már szakértőnek éreztem ám magam :). De én , aki technikai analfabéta vagyok még én is azon gondolkodtam, hogy mit lehet eszközként használni és mit hova kellene csavarozni. Egy teljes film jelent meg előttem és én is ott voltam azon a bizonyos vörös bolygón és küzdöttem az életben maradásért.

Nagyon sokat jutott eszembe közbe az Apollo 13 , és nem csak azért mert voltak benne utalások rá, hanem azért is, mert nekem nagyon hasonló az egész. A mérnökök személyisége nagyon valóságos, igazi kockákkal van tele az egész könyv és ez nagyon tetszik. Valami ilyesminek képzelem a NASA-s embereket. Persze kevesebb humorral, de ennyi javítást megérdemeltek. Voltak benne tipikus emberi butaságok és tehetetlenségek, de ez kellett hozzá, hogy szinte elhiggyem, hogy ez megtörténhet.

Mark karaktere természetesen tökéletes. Tele lököttségekkel, de egy modern MacGyver, és gyermekkorunk hőséért ki ne rajongana. Összedug néhány csövet és azonnal lesz minden a Marson. Imádtam a káromkodásait is 🙂 És azt, hogy a teljes nyilvánosság előtt szól be embereknek. Még nem láttam a filmet, de azt hiszem Matt Damon tökéletes választás volt hozzá 🙂

Őszintén meglepett, hogy mennyi női szereplőt kaptunk a könyvben és milyen szuper karaktereket, szóval le a kalappal az író előtt, igazán törekedett az esélyegyenlőségre és ezt köszönjük :). A NASA-sok karakterei vezetői szinten is jól megalkotottak. Annyit lehetett volna még, hogy teret adni annak a felvetésnek miszerint mennyit ér meg egy élet! Nekem ez a dilemma kicsit hiányzott, habár a döntés ugyanez lett volna, de egy kis dilemma belefért volna 🙂 Mindamellett persze, hogy ez egy óriási reklám volt az egész NASA-nak. De amerikai létére még a kínaiaknak is adott szerepet (vajon miért nem az oroszoknak? :)) Szóval ezek nagyon jó húzások voltak.

Ami kimaradt még szerintem az a lelki része. Bár ez ebbe a könyvbe lehet nem illet volna, hiszen nem egy lelkizős dolog, de ennyire sok időt egyedül, mindentől és mindenkitől távol, sok idő teljes kommunikáció nélkül… Ez azért bármennyire erős pszichés embert megviselne, de Mark teljesen normális  maradt a végéig. Nah, jó ez csak a szakmai kényszerem, hogy erről is akarok infót 😀

Egy valami volt nekem sok. A vége. Spoiler nélkül, de azért egy űrhajó ajtaját nem robbantja csak úgy ki a kapitány 😀 De még akár ez is belefért és el tudtam hinni.

Az írónak ez az első könyve, aminek egyetlen oka van, nem író igazából. Ő volt a legfiatalabb, akit valaha szoftver mérnökként foglalkoztattak. Mindössze 15 éves volt, mikor elkezdett a szakmájában hivatalosan tevékenykedni. Van esetleg valakinek kérdése, hogy hogyan tudott egy ilyet kitalálni? És honnan vette az igazi kocka szereplőket? 🙂 Remélem még sok ilyet olvashatunk, mert imádtam a stílusát, a karaktereket és az egész történetet. A kedvéért még sci-fi rajongó is lennék!

Erősebben kellett volna a fizika…Űrhajós akarok lenniiiiii!!!!!!

A világ és ami alatta van
Richard Mayhew egy fiatal üzletember jó úton a fényes karrier, szép feleség és kellemes élet felé… ami mind semmivé lesz, amikor egy bajba jutott lány segítségére siet. Jótette jutalmául a hétköznapi Fenti Londonból átkerül a baljós, sötét Lenti Londonba, az elveszett idők, elveszett helyek és elveszett emberek bizarr világába. Különös társaságba csöppen: Ajtó – a lány, akin segített – nemesi származású és szülei gyilkosát keresi; de Carabas márki kétes szívességeket behajtva éli még kétesebb életét; Vadász a világ legnagyobb szörnyeit hajszolja.
A csatornák és metróalagutak labirintusában velük kell boldogulnia Richardnak, hogy segíthessen másokon és így segíthessen magán is. Vajon megleli-e azt az életet, amelyet már jóval korábban elveszített, mint hitte?

Lehet, hogy magamtól nem találtam volna meg az írót, de a párom kedvence, így gondoltam kap egy esélyt :). Habár a férjem felolvasott egy másik művéből, a Tükör és füstből, ami az én alap felfogásomban mesék morbid átdolgozása, és nem gondoltam, hogy lesz valami közös bennünk. De lett.

Ez a könyv nagyon jó. És a fülszöveg nagyon találó, ahhoz nincs mit hozzátenni spoiler nélkül, tehát inkább a történetről megpróbálok nem írni. Tavaly karácsonykor olvastam, és emlékszem elmentünk sétálni és én közben is csak arról tudtam beszélni, hogy azta milyen világot hozott létre, hogy ugyan még nem jártam Londonba, de látom magam előtt az alagutakat, a vásárokat, a titkokat.  Párom meg kedvesen mosolygott rajtam, mint a csacsi öreg medvén :).

A hivatalos besorolása fantasy és persze az is, de azért nekem ez még a mese kategória inkább. Teljes lelki nyugalommal vettem meg a 14 éves unokaöcsémnek később, mert azt gondolom, hogy éppen neki való könyv. És igen, szerintem gyerekkorában mindenki álmodott arról, hogy egyszer csak felfedez egy másik világot, ahol különleges. És ezt egy felnőtt emberrel teszi meg, aki szintén valahol erre vágyott, de magának sem ismerte volna be. Eredeti cím: Neverwhere és eredetileg egy, a BBC számára írt fantasy sorozat adaptációja.

A karakterek kidolgozottsága természetesen szuper, de ez az íróval jár. És igazi fantasyhez méltóan a való világban elképzelhetetlen karakterek vannak nem csak külső jegyeiket tekintve, hanem személyiségüket is. Egy teljesen más világban felépült érdekes társadalom kritika. Persze az összeesküvések a fő mozgatói a történetnek, illetve a nagy csavarok, hogy kiben lehet megbízni és kiben nem, de a jó, hogy végig bizonytalanságban tart. A legvégén sem tudom, hogy ki a jó vagy ki a rossz vagy hogy ennek a két kategóriának van-e létjogosultsága a London alatt kialakított világban.

És igen, a végén én is ültem fölötte, hogy oké, de hol a második rész. Sehol. Ennyi volt, nem lesz több. és ez az író ilyen, ha egyszer azt mondja, hogy nenyi, akkor ennyi. és ez tetszik, nem erőltet bele ég egy történetet, ez így volt kerek!

És akkor az íróról, mert azt gondolom minden műve fantasztikus attól függetlenül, hogy én nem mindegyikért tudok rajongani. Nőként persze a Csillagpor a kedvencem :). Gaimen többszörösen díjazott fantasy író. Amit ezen a területen be lehet gyűjteni díjat, azt szerintem már mind megkapta. Mindig is írónak készült, már kisgyerekként is falta a könyveket és azt mondta író lesz. Példaképei: Tolkien és Lewis. Jelent meg könyve közösen Douglas Adamsszel és Sir Terry Pratchetttel is.  De a történet, ami miatt nagy kedvencem lett: Egyszer utazott Amerikából Londonba, de késett a járata. Fogta magát bement egy könyvesboltba, ahol egy polcon megtalálta a frissen megjelent könyvét. Unalmába dedikálta a kb 20-30 példányt, majd kiment mintha mi sem történt. A gépe indulás aelőtt pedig megírta a twitteren a követőinek, hogy hol találnak dedikált példányokat :). Soha nem volt még akkora forgalma az üzletnek.

Szóval előttem is még nagyon sok könyv áll, amiket Ő írt, és remélem, hamarosan ki is tudom olvasni, de remélem kedvet csináltam hozzá és mások is megismerkednek vele 🙂

Egy sorozat a való életről

Egy sorozat, amely itt és most játszódik

Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások

A történet rólad is szól!

Ajánlom tini lányoknak, hogy tudják nincsenek egyedül. Anyukáknak, akik elfelejtették milyen tininek lenni. Apukáknak, akik meg akarják érteni, miért kell még órákat telefonálni /chatelni a barátnőnkkel, akikkel egyébként egész nap együtt vagyunk vagy akik meg akarják érteni, hogy az egyébként normális lányuk miért kezd el érdeklődni a gördeszkázás iránt. 🙂

Tudom, azt ígértem, hogy sorozatokat csak egyben értékelek, de nem hinném, hogy valaha ezt ki fogom olvasni, ami nem amiatt van, mert nem tartanám szupernek, hanem mert örülök, hogy már nem vagyok ennyi idős és nincsenek ilyen problémáim :).

Kicsit aggódva kezdtem neki, de a Párom esküdözött, hogy nagyon jól fogok szórakozni rajta, így adtam neki egy esélyt :). Elolvastam kik ajánlják: Barbee, AFT Tomi – azt se tudom kik ők, de ha azt mondják jó, akkor essünk neki.

Már a harmadik oldalon megfogott, mutatom miért:

“…– A maci lámpát hová tegyem? – emelt ki anyu a dobozból egy olvasólámpát.

– Hát – néztem megrökönyödve a nem kimondottan menő darabra. – Vissza a dobozba? – kérdeztem mosolyogva. Anyu maga felé fordította a lámpát, hogy jobban szemügyre vegye.

– Ez már cikinek számít? – kérdezte.

– Aha – bólintottam.

– Hát jó, ha ciki, akkor mennie kell – tette vissza a dobozba. Szép lassan befejeztük a rámolást

…

Anyu felkelt a babzsákomról, és kifelé indult, az ajtóban azonban megállt apu mellett, és a fejét rázva szólt. –Már vége a „macikorszaknak”.

– Vége? Mikor lett vége? – döbbent le apu.

– Az mindegy, annyi a lényeg, hogy vége. Most már ciki …“

És ez a humor végig kíséri a könyvet :).

Az első oldalak után azt hittem, hogy majd előjönnek tini korom démonai, hogy mennyire utáltam is tizenéves lenni, és valóban, első érzésem az volt, hogy jajj, ne már, én ezeket már átéltem, és nem akarom még egyszer. Aztán elkezdtem mosolyogni rajta. Mikor megjelenik a PASI (és igen, ezt minden nő érteni fogja :), a szépfiú, aki miatt tini korunk minden perce vagy maga a pokol vagy maga a mennyország volt), onnan imádtam. Nagyon jól leírja az írónő, hogy milyen is az, amikor valakit csak meglátsz és már attól jó napod van. Illetve azok a véletlen érintések, amiket napokig elemzed a barátnőddel, hogy a túlzsúfolt folyósón összeért kezek pontosan mit is jelentenek :).

De megnyugtatok mindenkit, nem csak erről szól. Bár  a nagy részét kiteszi 🙂 Emellett nagyon sokat ír az iskoláról. És esküszöm, ha én ilyenbe jártam volna, akkor még stréberebb lettem volna, már ha ez lehetséges. És nagyon remélem, hogy egyre több ilyen iskola van, ahol minden érdeklődésű gyerek megtalálja azt, amit szeret.

Azt gondolom, hogy ki lesz menő vagy “lúzer” az  természetes kiválasztódás, és a Csaj nem jár egyedül-t kivéve nem történik olyan, hogy átjárás lenne a kettő között. Viszont egy ilyen 12 fős osztályban ez teljesen más, hiszen itt nem opció a klikkesedés, itt mindenki mindenkivel van, és ez teszi különlegessé a könyvet és a tiniket. De igen, a 2. kerületben játszódik és ez sokat elmond. Virág, az emós lány karaktere nagyon jó. Tipikus elvált szülők gyereke, aki keresi magát, és még nem is túl okos. A fiúk karakterei nem kaptak ekkora hangsúlyt, őket néha megkülönböztetni sem tudtam. Kivétel ez alól Cortez (A PASI) és Arnold, aki könyörgöm egyszerűen szuper karakter. És tipikusan az, akit a csajok nem vesznek észre, pedig…

Az kicsit fájt, hogy szótárt kellett hozzá használnom, pedig egyidősek vagyunk az írónővel, de a számítógépes játékok kínaiul voltak :). De ez csak hozzáadott, nem pedig elvett az értékéből. És mennyi olyan zenekart ismertem meg, akik akkor voltak “sztárok” mikor én tini és nem is tudtam róluk!

Az írónő 18 évesen kezdett írni, majd 2010-ben Libri Aranykönyvesek lettek a SzJG addig megjelent részei. Ebből egyébként 8 készült , meglepő módon a gimi négy év és egy-egy könyv fél éveket ölel fel :). Mióta a sorozat véget ért, azóta több könyve is megjelent (összesen 19 könyve van), van ami sorozat részeként és vannak önálló kötetei is. És mindegyik könyve egész magasra van értékelve.

A háromgyerekes, boldog házasságban élő harvardi professzorasszony, Alice a karrierje csúcsán van, amikor azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb. Az idő haladtával gondolatai is összekuszálódnak, memóriája egyre gyakrabban hagyja cserben. A diagnózis: Alzheimer-kór, korai stádiumban. A függetlenségére mindig büszke Alice összeszorított foggal igyekszik ugyanúgy élni az életét, mint korábban, és csak a jelennel foglalkozni, de a betegség lassan úrrá lesz rajta. Helyenként szívszorító, néhol felemelő, ugyanakkor ijesztő történet arról, milyen az, amikor valaki szó szerint elveszíti az eszét.

Akkor egy újabb karácsonyi ajándékötlet inkább érettebb Nőknek, akik nem igazán a romantikus regényekért rajonganak 🙂 Fura, a kategóriájára még nem jöttem rá, de legyen lélektani regény…

Teljesen véletlenül akadt a kezembe a könyv. Indítottam egy kihívást, hogy a címben meg kell ,hogy jelenjen Alice (vagyis Alíz) neve, és én azt hittem mindenki az Alice Csodaországban-t hozza majd, de nem. Ezt hozták a legtöbben, így kíváncsivá tett, hogy mi is lehet ebben olyan jó.

Elkezdtem olvasni, jajj, sehol egy szimpatikus szereplő mi lesz velem (nah jó, a legkisebb lány szimpatikus volt, de alig szerepelt az elején, szóval rá nem alapozhattam). Aztán elkezdett érdekelni az orvosi része. Alzheimer-kór. Nem sokat tudtam erről a betegségről csak azt, hogy öregkori, és nagyon rossz. Nah, a főszereplő 50 éves, amit semmilyen esetben sem neveznék öregkornak és mégis ebben a betegségben szenved. Ettől még nem lett szimpatikus, de legalább érdekes.

És akkor, mintha újra olvastam volna egy sort, vagy legalábbis azt gondoltam, ez történt. Azt hittem elbambultam, vagy valami, ezért visszalapoztam, és megértettem mi az a hihetetlen , lebilincselő dolog a könyvben. Tényleg csak Alice szemszögét látod, és olvasva vele együtt a betegség hatásait a leépülés lépcsőit te is megéled! Nagyon durva érzés, ahogy szinte észreveszed magadon a betegség tüneteit. Ahogy a teszteket próbálod megoldani vele együtt fejben, ahogy szurkolsz, hogy eszébe jusson az a nyamvadt szó, amin már 10 perce rágódik, ahogy amiatt aggódsz, hogy jajj, mit fognak róla gondolni.

Nagyon őszinte a könyv. Beszél mind a fizikai, mind a szellemi leépülés lépéseiről. Természetesen részletesen boncolgatja a család reakcióit is. Ami már önmagában egy dráma. Fura azt gondoltam, hogy majd elítélek bárkit is, aki nem akar ebben részt venni, de nem, teljesen megértettem, amikor valaki azt mondta, hogy ezt nem tudja /akarja tovább csinálni, vagy nem mondta, de tettel megmutatta az akaratát. Akarva akaratlan azon gondolkodtam, hogy mennyire akarnék egyáltalán így élni és mennyire akarnám, hogy a családom ezt végig élje velem…Vagy én mennyire tudnám a szeretteim mellett kezelni.

Egy érdekes vonulata a könyvnek és ez az egyetlen , ami ha jól olvastam utána, akkor nem valós, hogy egy vérteszttel meg tudják mondani, hogy melyik gyerek örökölte vagy melyik nem ezt a gént és a következő generációnál már szűrni tudják még a megtermékenyülés előtt. Ez egy komoly erkölcsi dilemmát vet fel, amit nem oldoz fel az írónő sem. A szereplők közül van aki meg akarja tudni, hogy hordozza-e ezt van aki nem, és nagyon tetszik, hogy mindkettőt teljesen elfogadható érvekkel támasztja alá.

Ami fura, hogy senki nem lett a kedvenc szereplőm. Mindenkibe volt valami, amiért nem tudtam kedvelni, mégis amikor vége lett és nincs lezárása, akkor ott ültem, hogy én pedig tudni akarom a végét/ vagy a folytatását, vagy a bármit, de ne hagyjanak így itt engem. Pedig ez történt és pont így jó.

Az írónő leginkább ilyen témákban ír, ami nem véletlen, hiszen a Harvardon szerzett doktori diplomát neurológusként (ha a szótár nem hazudik és így hívják magyarul is :)) De arról sehol nem lehet olvasni, hogy vajon mikor érezte úgy, hogy inkább ír a tanultakról mintsem dolgozik velük :). Azt viszont mindenhol leírják, hogy ettől függetlenül nagyon sok kutató munkát végzett a témában, és persze vannak benne túlzások, de nagyon sok orvosi rész a valóságnak megfelelő.

A könyv 58 hétig volt a New York Times bestseller listáján, de ami érdekes, hogy 2007-ben csak e formátumban jelent meg, mert senki nem vállalta a kiadását, majd 2009-ben kiadták és onnan bevételi rekordokat döntött. Főleg miután 2014-ben megfilmesítették (nálunk 2015-ben mutatták be) és Julianne Moore Oscar díjat kapott a legjobb női főszereplő kategóriában.

Fine selection könyvek egyike és ezen belül is arany pöttyös. Ezt most szívesen megmagyaráznám, hogy pontosan mit jelent, de szerintem a Könyvmolyképzőn kívül ezt senki nem tudja megmondani… Ami nem von le abból, hogy a legtöbb kiadványukért rajongok 🙂 De valami olyasmi, ha jól értem, hogy az arany pöttyös könyvek vannak az érettek női generációnak , míg az vörösek inkább a fantasyvel átitatott NA /YA könyvek.

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.
Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.
Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

Gondoltam így karácsony előtt még hozok pár könyvet hölgyeknek és férfiaknak egyaránt, hátha valakinek mentő ötlet kell 🙂

Az első könyv, amit választottam nem új, de én is csak most olvastam. Ennek oka, hogy nem hittem benne, hogy Stephenie Meyer az Alkonyat könyvet után tud valami újat vagy valami nagyon jót alkotni. Ezért utólag is elnézést,bár nem hinném, hogy ez lelkileg megtöri az írónőt, vagy követné a blogom :). Mostanában sok az egy könyves író, akik több bőrt is lehúznak ugyanarról (Párválasztó sorozat, Beavatott…) és ugye ebbe a hibába Ő is beleesett, hiszen kiadott egy könyvet Edward szemszögéből is. És pont azért gondolom, hogy ez jó ajándék lehet, mert szerintem sokan nem olvasták a fentebbi előítéletek miatt. Nekem is egy barátnőm rágta a fülemet, hogy olvassam el, laza 3 év alatt meggyőzött.

Az első 100 oldalt konkrétan el kellene égetni! Már majdnem feladtam, mikor elkezdtem kritikákat olvasni róla, és mindenki azt mondta, hogy olvassam, bírjam ki és utána jó lesz. És nem is érem mi történt az írónővel, vagy a szerkesztővel, aki ezt a hibát nem vette észre, de mintha 100 oldalnál egy új könyv kezdődne, amit nem is tud letenni az ember lánya. Igen, lánya, a férjemnek se engedtem, hogy elolvassa, mert tudom, hogy cikizné, én haragudnék és tönkretenné az élményt 🙂 Szóval csak hölgyeknek ajánlott.

A hivatalos kategória Sci-fi. Na nem az. Az én fejembe ez még nem sci-fi, ez egy kedves romantikus könyv. De az igazi klasszikus romantikus, és azt hiszem ez az írónő igazi erőssége, hogy nagyon szép szerelmes részeket tud írni.

Általában nagyon kritikus vagyok a női főszereplőkkel, mert hajalmosak őket libusnak beállítani, vagy irreális szuper hősnek, de ebben a könyvben igen is imádni tudtam Vandát (bár a név választás katasztrófa…). Nagyon jól megalkotott karakter, és habár a falba vertem néha a fejem, hogy miért ilyen vagy olyan és miért ezt teszi vagy azt, de az írónő nagyon szépen megtartotta az eredeti karakter elemeket. Persze fejlődik a személyisége a könyv során, de az alapvető vonások végig megmaradnak. Annyira tiszta és gyermeki a lelke, hogy csak űrlény lehet 😀

A szerelmi szálak nagyon jók. És én sem tudtam egy percig sem kiigazodni, hogy most akkor melyik pasi a jobb és kit kellene választani? És miért ilyen vagy olyan érzést vált ki az egyik és milyet a másik. Nekem egyébként Jared nem volt szimpatikus, habár teljesen megértettem, hogy miért viselkedik agresszívan, de engem akkor is idegelt. Ian viszont, hát az első perctől a szuper pasi volt a fejembe. De a többi karakter is nagyon jól kidolgozott és nem lehet nem kedvelni vagy utálni őket. Még ha meg is érti az ember a mögöttes szálakat, akkor sem tudtam egy percig sem semleges lenni egyik szereplővel szemben sem.

Szinte szavakba se tudom foglalni (ez nálam azért ritka), hogy milyen volt olvasni. Teljesen benne voltam a történetbe, és ezzel álmodtam, pedig ez soha nem fordul elő, de annyira láttatja azt a világot, hogy nem szabadulsz belőle. És nagyon furcsa, de többször azt mondatta velem, hogy igazuk volt a Lelkeknek, hogy elfoglalták a bolygót és milyen jó életet teremtettek….

Nagyon ártatlan könyv, de ezt azt gondolom, ezt az oldalát, már az Alkonyat könyvekbe is megmutatta az írónő. Valószínűleg köze van ahhoz, hogy nagyon mélyen vallásos. De ez az ártatlanság csak előnyére válik a könyvnek. Ami még előnyére írható, nagyon jól leírta milyen a megszállás és hogyan harcolnak a lelkek és az emberek, de nem próbált kalandregényt írni belőle. Annyit mutatott, ami kellett a könyv megértéséhez, de nem veszett el a részletekbe. Az alapötlet pedig szerintem nem annyira új, hogy gyakorlatilag testrablók szállják meg a világot, de ahogy említettem nem ez a meghatározó a könyvben, ez csak egy nagyon jó körítés….

Az írónő híres arról, hogy az Alkonyat úgy született, hogy megálmodta a történetet. Nos ehhez is van természetesen meséje. Elmondása szerint a sivatagba autóztak a családdal, mikor elkezdett történetet mesélni a gyerekeinek, és egyszer csak összeállt a fejébe a Burok (az angol cím jobb: The Host). És később ugye ehhez a sivataghoz hasonló lett a könyv főhelyszíne is.

Az írónő egyébként nem készült erre a pályára, bár angol szakon végzett, de 30 éves volt, mikor megírta az Alkonyat könyveket. Azok berobbantak és világsiker lett könyvből és filmből is (bár ezzel vannak fenntartásaim :). Ezt a könyvet is megfilmesítették, de még nem voltam hajlandó megnézni, annyira csalódott voltam a Ian-t játszó fiú miatt. Az írónő híres arról, hogy neki nagyon fontos a zene, így ehhez a könyvhöz is összeállította, hogy milyen zenéket hallgatott közben, amit most idemásolok. 🙂

1. Soul Meets Body — Death Cab for Cutie
2. Papercut — Linkin Park
3. Futurism — Muse
4. I Wasn’t Prepared — Eisley
5. Walking After You — Foo Fighters
6. Down In It — Nine Inch Nails
7. Blood — Editors
8. Pts. of Athrty — Linkin Park
9. Fortress Around Your Heart — Sting
10. The Ghost of You — My Chemical Romance
11. Because I Want You — Placebo
12. Stockholm Syndrome — Muse
13. As You Are — Travis
14. Smile Like You Mean It — The Killers
15. Don’t Stay — Linkin Park
16. Just Like You — Three Days Grace
17. Consolation Prizes — Phoenix
18. My Name Is Love — Rob Dickinson
19. The Hand That Feeds — Nine Inch Nails
20. My Body is a Cage — Arcade Fire
21. Rescued — Jack’s Mannequin
22. Original of the Species — U2
23. The Last Song — All-American Rejects
24. Beautiful Day — U2

Szó érte a ház elejét, hogy mindig csak áradozó bejegyzéseim vannak, de ennek csak az az oka, hogy nagyon rég írtam, ellenben rengeteget olvastam és szerettem volna a kedvenceimet bemutatni, de most itt a lehetőség, hogy elővegyem az ironikus humoromat. Ehhez a sorozathoz kellett 🙂

Igen, próbálom a sorozatokat egyben értékelni, ami lassítja a folyamatot, de én így jobb szeretem. Kezdeném azzal, hogy nincs olyan sorozat, amiből 6 résznél többet bírtam volna (a Harry Potter természetesen mindenek fölött áll :)). Szóval 6 résznél megunom őket és nem megy tovább, ennek esett áldozatul az FTT sorozat is 🙂 Ez szerencsére csak 5 részes volt. Bár mikor befejeztem kettős érzés volt bennem, egyrészt örültem, hogy vége, másrészt szomorú voltam, mert lehetett volna sokkal jobb is.

Igen, YA/NA kategória, és igen, tuti kapuzárási pánikom van és azért olvasok ilyeneket. Bár fel vagyok háborodva, hogy minden urban fantasy, amit én így 30 környékén is nagyon nagyon szeretek, kivétel nélkül max 19 éves főszereplőkkel dicsekedhetnek. Ez bennem komoly ellenérzést kelt és soha nem fogok rájönni, hogy miért jó, hogy olyan tulajdonságokkal és élettapasztalattal ruházzuk fel a nagyon fiatalokat, ami lehetetlen az Ő korukban. Miért nem lehet az a nyamvadt főszereplő felnőtt korú? Mármint értem, hogy persze kellenek a gimis barátnők, de jelezném idétlen barátnők később is vannak az ember életében. A másik állandó vonal a szüzesség elvesztése, de azért legyünk már őszinték, nem ez a vonal a fő erőssége ezeknek a könyveknek, ezt hagyjuk meg a Szürke könyveknek, azokba valóak.

És akkor a könyvről. Próbálok nem spoilerezni, de ez azért nehéz lesz. 🙂 Nagyon jól indít. Adva van Kat, aki az anyjával költözik Nyugat-Virginiába, ahol senkit nem ismer. A szomszédban lakik Daemon, aki mint minden 18 éves fiú elképesztően ki van gyúrva, és tökéletes a kinézete. Hát még a stílusa… Sokkal érettebb a koránál, a családja a legfontosabb és még egy csomó “meglepő” dolog. Kat természetesen első alkalommal majdnem összeesik, mikor meglátja, de a pasi elképesztően bunkó (ilyet se olvastunk még). Persze Ő csak távol akarja tartani magától a lányt, nehogy bajba keverje. Szóval tényleg semmi új, csak annyi, hogy Ő nem vámpír, hanem űrlény 🙂 Amitől mégis megfogott annyira, hogy tovább akarjam olvasni, hogy a főszereplő lány nem elveszett , nyálazó kis liba, hanem nagyon viccesen beszólogat a pasinak és végre valaki, aki nem kis hamvába halt. Persze ez a folytatás során elmarad, de az első két részben még megvan és ez nagyon tetszett. Bár Stephenie Meyer szerintem jogdíjat kérhetne  a könyv után. Nah meg a MenInBlack, a Harry Potter és az Éhezők viadala is!

Szóval az első könyv alapján jól indultunk. Utána viszont fájóan kiszámítható volt és a főszereplő is egyre lejjebb csúszik a fejemben felállított létrán melynek tetőfoka a normális nő/lány az alja pedig a regények hülye libusai… És igen, a legalsó fokot is megérinti Kat a regény végére.

Ami még elszomorított, hogy beleesett ugyanabba a csapdába, mint az Éhezők viadala esetében Suzanne Collins, vagyis túl sötét lett a harmadik rész és nem tudta megfogni. Sokkal több lehetőség volt benne, de Ő arra ment, hogy jaj, nagyon szörnyű dolgokat írok le, persze csak felületesen érintve és mindenhova berakok egy csavart, hogy mindenki gonosz és rossz és … És valahol ebben az útvesztőben elveszett, vagy soha nem is létezett mögötte a koncepció.

Nagyon jó mellékszereplőket hoz be, de senkiről nem tudunk meg plusz infókat. Ez vagy amiatt van, mert egyszerűen nem volt ideje vele foglalkozni, mert gyorsan akarták piacra dobni a következő könyvet (majdnem évente jelentek meg…) vagy azt tervezik, hogy plusz novellákat adnak ki, mint ez most oly divatos, húzzunk le még egy bőrt a dologról. Ez még szánalmasabb, mint az, hogy elkapkodta.

Természetesen a 18 éves srácnak igen csak kiemelkedő tapasztalata van és türelme szexuális téren, valamint magától értetődő, hogy igencsak “adakozó” természetű és cseppet sem aggódik, hogy várnia kell 🙂 Viszont komoly dicséret, hogy én még soha nem láttam ennyiszer leírva az óvszer szót. Egy védekezz kampányba simán elmenne. Szóval ez becsülendő. De szóljak jót is, nagyon humorosan ábrázolja azt, amikor féltékeny  és a konkurencia nevét nem hajlandó megjegyezni: Eskü nem tudtam, hogy ennyi B betűs név van angolul. Egyébként az első 3 részben nagyon jó a humor, az utolsó kettőben inkább a mellék szereplők hozzák be ezt a hozzám közelálló ironikus vonalat, de sajnos gyorsan elnyomja őket.

Feministák szíve megdobbanhat, természetesen a női főszereplő, aki a pasitól kapta az erejét, se perc alatt túlnő rajta, sőt a nála sokkal erősebbeket is szemmel veréssel legyőzi. Nah, ez költői túlzás volt, de remélem mindenki érti, hogy Bella hogyan nőtt túl Edwardon vagy Tris hogyan bizonyult erősebbnek, mint Négyes, itt is valami hasonló történik. A részlet kidolgozás viszont itt is nagyon hiányzik. Mikor Kat megöli az egyik ellenfelüket az annyira gyors volt, hogy csak kapkodtam a fejem és vissza kellett olvasnom, hogy most mi van? Komoly? Ennyi? Tudom, tudom, ha ilyenre vágyok, akkor olvassak Stephen Kinget, de akkor is, legalább add meg a tiszteletet annak a hernyónak , akit kinyírtál, hogy elmondod hogyan történt…

A vége nagyon gyorsan lezárul. Kb 300 oldalon keresztül arról van szó, hogy szeretlek, annyira szeretlek, jajj, nem vettem levegőt, mert annyira szeretlek (már aggódtam, hogy megfulladnaka főszereplők, az eltt volna a ciki vég), és az, hogy közben mi történik a háborúban vagy miért lett az ami, azt elintézi kb 10 oldalban!!! Komolyan, tessék már nekem néhány kulissza titkot elárulni, mert eddig azt hittem azért jobb a könyv, mint a film, mert megértem az okokat!

Szóval tényleg mérges vagyok, mert volt egy szimpi főszereplő, akit leépített, volt egy normális pasi, akit nyálasság varázsolt, és egy történet, amit felületesen mutatott be. Pedig az első két rész nagyon jó, és nem értem mi történt után!

Az írónőről alig lehet valamit tudni. Wikipédia oldal semmit nem ér a saját honlapján meg kb annyi van, hogy van egy férje és egy kutyája. Most jelent meg egy 0,5. rész, amit nem is kommentelek. Nem szeretem az írok még mellé valamit, hogy ez is elkeljen dolgokat. Ráadásul két olyan szereplőről, akik, ha mindent egybeveszek az 5 könyvben szerepelnek vagy 20 oldalon. Ha már ilyet ír, akkor kérem Luc-ot vagy Archert bemutatni. Az összes többi műve kisebb fantasy-k, de egyik sem jelent meg magyarul. Annyira meg nem fogott meg, hogy angolul olvassak tőle 🙂

És akkor, hogy legyen mégis minek örülni. Megfilmesítik. Bár lassan azon gondolkodom, hogy mit nem filmesítenek meg. Szóval hogy még annyi agysejtet se kelljen használni, mint amennyit az elolvasása elvesz, pedig ahhoz sem kell sok. 🙂 De van egy nagyon jó érvem amellett, hogy miért is kell megnézni:

Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul. A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is. A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne. A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.

Teljesen véletlenül került a kezembe a könyv. Először arra gondoltam, hogy én ezt már láttam filmben, minek olvassam el. Persze nem tudom, hogy ezt láttam, vagy csak valami hasonlót, hiszen elég közkedvelt a téma, de rávettem magam, hogy elolvassam. És persze mikor máskor kell egy ilyen könyvet elkezdeni, mint szülés előtt 2 nappal… És persze átcsúszott a vége a szülés utánra, így én is és a szemléletem is változott egy kicsit közben.

Kicsit zavaró, hogy 7 szereplő szemszögéből nézzük a történteket, és először idegesített, hogy volt olyan jelenet, amit kétszer is elolvastam, mert két különböző szemszögből, de a közepe táján ez már egyáltalán nem zavart. Ez már önmagában is jelzi,  hogy kicsit sokat akart az írónő belekeverni egy könyvbe, hiszen, ha több oldalról nézzük a dolgokat, akkor is max 3-at szoktak az írók használni, és ennek emészthetőségi okai vannak. És történetileg is sok, például: Az ügyvéd és a szociális munkás régi története egy rejtélyes kutyával fűszerezve nagyon jó és önmagában egy nagyon romantikus könyv is létrehozható lett volna belőle (habár ez nem illene az írónő repertoárjába), itt viszont csak mellékág, és így viszont túl sok.

Tehát adva van egy család 3 gyerekkel. Egy rákkal küzdő, akin már minden kezelést kipróbáltak és mégis romlik az állapota; egy fiú, aki el van nyomva, hiszen Ő az egyetlen, aki nem tudja kivenni a részét ebből a betegségből, mert donornak nem alkalmas, felnőttnek meg nem felnőtt még, hogy támogató legyen, és keresi a helyét; valamint még egy lány, aki ugye mint fentebb kiderül, “biológiai előállítás” eredménye, tökéletes donor a nővérének. Bár ezt a könyvet olvasva én is folyton elfelejtettem, hogy ez az eljárás most még nincs, bár nem tudom, hogy ez áldás lesz vagy átok lesz, mikor egyszer bekövetkezik. Ezt a szálat is boncolgatja a könyv, de nem arról az oldalról, hogy ez etikus vagy sem… Adva van az apuka, aki egy hős, hiszen tűzoltó, és közben próbál mindent megadni a család minden tagjának, gyakorlatilag villámhárító. És az anyuka, aki mindent megtenne a beteg lányáért. Sajnálom, ez nem korrekt tőlem, és azt hittem, ha megszületik a kislányom, akkor egy csapásra megértem és azonosulok az Ő szerepével, hogy gyakorlatilag feláldozza a kisebbik lányát a nagyobbért, és azt a részét meg tudom érteni, hogy mindent megtesz érte, de az, ahogy a harmadik terhességéről és szüléséről ír, az szörnyű. Ez rosszabb, mint ha valakinek folyton azt mondják, hogy csak becsúszott gyerek…

És akkor ott is vagyunk a könyv dilemmájánál. Meddig megy el egy szülő, hogy megmentse a gyermekét. Könnyű: a világ végéig is , és bármit beáldoz, de mi van, akkor ha ez pont a másik gyermeked. És mi van akkor, ha ez a másik lány nemet mond, mi van akkor, ha a nagyobb nem akar tovább küzdeni. Hol van az a határ, amíg a szülő dönthet ezekről a dolgokról?  És végig megtart ebben a dilemmában az írónő. Végig nem tudtam állás foglalni, hogy kinek van igaza, most sem tudok. Hiszen, persze, senkinek nincs, nem is lehet, hiszen egységes igazság nincs, főleg egy ilyen témában. És én is azt hittem az elején, hogy határozott véleményem van és racionálisan nézem a dolgot. Akkor viszont eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a tesómnak kellene valamelyik szervem. Imádom őt, bármit megtennék érte, de mi van akkor, ha ez már az én életemet veszélyezteti. És ez a könyv végéig így kattog az ember agyában. A legutolsó sorig fenntartva az érdeklődét és a belső vívódást!

Az első oldalt elolvasva mindenki azt hihetné, hogy tudja mi a vége. Én is ezt hittem, majd kb olyan 80%-nál rájöttem, hogy ebben van még egy csavar, és akkor igazán utáltam az írónőt… De utána már azt sem tudtam, mert a csavar mellett is annyira jól zárta le, hogy nem lehetett nem a hatása alatt állni napokig…

Nagyon sokáig nem lehetett Jodi Picout könyveket kapni, és mikor augusztusban Athenaeum kiadó kiadta 5 kötetét is, nagyon megörültem, napokon keresztül ültem egy könyvesboltba és nézegettem a könyveket, párom meg furán nézett rám 🙂 Majd megvettem anyukámnak. Hiba volt 🙁 Túl apró betűs, és pont amiatt, hogy folyton váltogatja a szereplőket, az én 60 éves anyukám, habár tetszik neki, de nagyon szenved vele… 🙁 De ha valaki szereti a lélektani regényeket, és rágódni rajta sokáig, akkor ez igazán nagyszerű könyv lehet. Én tényleg imádtam, és sokat hálálkodtam annak, aki a kezembe nyomta 🙂

Jodi Picoult igazi író. Azon kevesek egyike, aki már gyerekkorában is írt, ezt tanulta egyetemen is. Ettől függetlenül nem futott be azonnal (sokáig többek között tanárként, szerkesztőként dolgozott), majdnem 40 éves volt, mikor az első sikerkönyvét írta, ami épp A nővérem húga. Ezt egyébként Cameron Diaz főszereplésével meg is filmesítették. A többi könyve is nagyon hasonló, vagyis lélektani dilemmákat dolgoz fel, legtöbb esteben irreális környezetben, mint ahogy ebben is, nem létező technikákat feltételezve. Szeret elmélyülni a témákban, így egy-egy könyve kedvéért képes volt börtönbe vonulni, vagy amish közösségbe költözni. Gyorsan ontja magából a könyveket, volt időszak, hogy évente jelentek meg jobbnál jobb művei, és mégis privát élete és családja fontosságát mutatja, hogy hétvégén nem hajlandó dolgozni 🙂

ui.: Imádom az Athenaeum kiadót, de azért nem csak az Ő borítójukat választottam, mert nekem a korábbi tetszik, és kifejezőbb.

Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad. Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

Agyzsibbasztónak kezdtem olvasni 🙂 Előtte két nagyon jó könyvet olvastam, amiből az egyik fantasy és kicsit magába szippantott, így mondtam a Páromnak, hogy adjon a kezembe valamit, ami nem fantasy, és kikapcsol. Rá se nézett, csak a kezembe nyomta. Hát jó, egye kutya, legyen ez…

Azonnal beszippantott (emlékeztetőül, épp egy beszippantós könyvből akartam szabadulni :D). Soha nem szoktam senkinek felolvasni a könyveimből, mert az az én élményem, az én kis zárt világom, amíg olvasom,d e itt az első 30 oldalról 5ször olvastam fel a férjemnek, aki már teljesen kiakadt, hogy ne nevettessem, Ő is olvasni akar és Ő velem ellentétben komoly könyvet olvas 🙂 Így maradt az, hogy magamba kuncogtam 🙂 – nagyon jó a stílusa és tényleg vicces 🙂 – főleg nekem, aki grafomán vagyok 🙂

Csak egy példa:

“Alexnek

Az anyukám nem hülye, te vagy az. Nem hoszhatod a kutyát. Kipukasztaná

a légömmböket.

Rosie

Rosie-nak

Akkor nem megyek.

Alex

……..

Rosie-nak

Köszi szuper volt a szúrod. Sajnálom hogy sandy kipukasztota

a légömmböket és megette a tortád…

Alex”

Legyünk őszinték, maga a sztori nem új és nem valami nagy durranás. Egy lány és egy fiú, akik gyakorlatilag együtt nőnek fel, akiknél hol az egyik érez kicsit többet, hol a másik, de valahogy az élet nem ad lehetőséget, hogy együtt érezzenek többet. Tehát nem ebben kell keresni a könyv varázsát és még csak nem is humorában, habár az sziporkázó. Hanem maga ez a stílus, hogy nem a történetet olvassa az ember, hanem csak a leveleket /sms-eket / üzeneteket / chatet / e-mailt.  És ezekből kell összerakni a történetet, kitalálni, hogy mi történt és ez bájosan megdolgoztatja az agyat és valami kis különlegességet von a történet köré 🙂 Nagyon jól csinálta az írónő, hogy sehol nem írja le egyértelműen, hogy kivel mi történt, csak célozgat. Sőt, vannak olyan jelenetek , amiket felvezet, de utána nem írja le mi történt, mert lényegtelen. Ettől nagyon valószerű az egész, hiszen hányszor van, hogy valamiről azt gondoljuk, hogy nagyon meghatározó lesz az életünkbe és egy-két nap múlva már jelentősége sincsen. És ez a könyv nem egy napló, hogy minden megjelenjen benne.

Persze vannak nagyon gyenge pontok benne. Ilyen az egész chat szobás rész. Nah, azt úgy ahogy van a kukába kellett vona dobni, mert oldalszámot növelt, de ezen kívül nem tett hozzá semmit a történethez. És szerintem nem chatelt sokat az írónő 🙂 Valamint a nő egy-egy baátnője is teljesen felesleges…

Állandó problémám a csúnya beszéd a könyvekben. Ebben is volt bőven, de nem zavaróan sok, szóval ez még belefért.

A könyv kb 50-es éveikig kíséri nyomon a szereplőket és nagyon ügyesen ábrázolta az írónő a jellemváltozásokat. A felénél egyszer úgy nézett ki, hogy nah, most összejönnek… És ott nem akartam tovább olvasni, mert annyira eltérő életszakaszban voltak, annyira eltérő világban éltek, hogy földhöz vágtam volna a könyvet, ha ott lett volna egy nagy egymásra találás, de ezt is szépen kivédte. Persze egy pont után inkább viccesek voltak a már elcsépelt “pont akkor esik teherbe” pontok, de nem annyira hogy ez csökkentsen az értékén 🙂

És Írországban játszódik 🙂 A barátnőm ott él, így még jobban szerettem a helyszíneket 🙂

Szóval igazi egy nap alatt kiolvasható hétvégi könyv.

Az írónő most 34 éves, és már elég sok könyve jelent meg. Talán a leghíresebb a PS I love you… Ezt nem kell bemutatnom. És a többi regénye is könnyed romantikus. A nő egyébként a zenével is próbálkozott, bár ez nem tartott sokáig, de jól mutatja, hogy nagyon művész lélek. Írországban természetesen nagyon közkedvelt, sőt a Nagy-Brittanniában is. Viszont a PS I love you filmes verziója a világsikert is meghozta neki. Nem gondolom, hogy mélyebb műveket valaha is olvasni lehet majd tőle, de egy-egy hétvégi könyvnek azt hiszem szuperek a művei 🙂

A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.

Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.

Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Nagyon ritkán olvasok magyar íróktók / írónőktől és erre nem vagyok büszke. De azt hiszem idén ezen nagyon igyekeztem javítani és kb 20 magyar szerző tollából származó könyvet olvastam. És a magyar szerzők könyveit meg is veszem, nem csak kölcsönkérem vagy kölcsönzöm, mert igen is támogassuk a magyar írókat és örülök, hogy vannak olyan kiadók, amik nem csak a külföldi felkapott könyveket ontják magukból, hanem teret adnak a hazai tehetségeknek is. Szóval mióta ezt a könyvet olvastam, több barátnőm is megkapta 🙂

Imádtam minden sorát. Kezdjük azzal, hogy a címe miatt tetszett meg kb egy évvel ezelőtt. Valamiért imádom azt a szót, hogy Enigma 🙂 Kiskoromba volt egy mese és vagy ez volt a címe, vagy az egyik szereplőt hívták így, és azóta nagyon vonz , minden amiben eza szó megjelenik 🙂 De amikor már ennyire akarok egy könyvet,  akkor a végén nagyon félek, hogy csalódni fogok, mert akkora a várakozás. De nem csalódtam, nagyon örülök, hogy elolvastam.

Mikor végeztem vele, próbáltam az egyik legjobb barátnőmnek megfogalmazni, hogy miért is tetszett annyira ez a könyv, és csak annyit tudtam neki mondani, mert klasszikusan romantikus. Nem a mostanában divat, meglátom, beleszeretek és egymásnak esünk jellegű könyv. Nekem sokkal inkább a Jane Austen féle romantikus vonalat képviseli és ez boldoggá tett. Imádtam, mikor Alex bemászott az ablakán. És semmi nem történt, ami persze hihetetlen, de akkor is romantikus 🙂  – mikor romantikusokat olvasok, rémálmaimba az jön elő, hogy olyan leszek, mint a Danielle Steelt olvasó öreg hölgyek, de mindnekit megnyugtatok, ez a könyv maradhat 🙂

A hivatalos besorolás fantasy… Mikor olvastam, akkor ez komoly fejtörést okozott, hogy miért is, aztán rájöttem, hogy Lena adottságai miatt. Nekem ez a nagyon gyengén fantasy vonalat képviseli, de oké, irodalmilag oda sorolandó, de azért egy fantasy rajongónak nem adnám a kezébe 🙂

Nagyon humoros beszélgetések viszik folyamatosan előre a történetet. Volt néhány pillanat, ahol azt éreztem, hogy megakad a történet, de akkor mindig jött valami izgi fordulat vagy csattanó. Még a sok nyuszizást is jól bírtam, de megmondtam a kislányomnak, hogy most nyuszis mondókákat nem mondunk egy ideig, mert agresszív gondolataim támadnak a nyuszi szó emlegetése kapcsán 🙂

Az írónő maga is azt mondta egy interjú kapcsán, hogy Viktor volt a kedvenc szereplője. Ez érződött is. Nem hibátlan, hiszen, ha nőként nézem, akkor fiatalon egy szemét állat volt, de nem lehet nem szeretni. Ahogy próbálja rendbehozni a hibáit, ahogy a másik oldalról mutatja meg, hogy hogyan élte meg a kezdeti botlásait, nem lehet nem szeretni.

Ami nekem még nagy élmény volt az az erejüknek a megfékezése. Szinte a fejemben láttam, ahogy felépül az Enigma a fejükbe. Azt mondta az írónő, hogy a szerkesztője kérésére többször átdolgozta a környezetet. Nem tudom milyen volt eredetileg, de a végleges verzió tökéletes lett és végig láttam magam előtt. Meg a lovakat is képes voltam szeretni, pedig egyébként nagyon nem szívlelem őket (bocsi kedves ló rajongók, rossz emlék)…

Krimi: mert, hogy az is van benne, de ezt azért nem hangsúlyoznám túl 🙂 Az nagyon átlátható volt, egyébként sem központi elem. Egyesek azt írták, hogy nagyon sötét. Persze nem rózsaszín nyuszis ez igaz, de azért nem is sötét. Szerintem pont olyan, amit ez a könyv elbír. Mert ugyan szörnyű dolgokat ír le, de valahogy nem annyira erős, mint más könyvekben, valahogy ez a fonala nem kötötte le annyira az agyam, más része maradt emlékezetes. (Ezt az is mutatja, hogy az első értékelésemkor ezt a vonalat ki is felejtettem és csak utólag írtam hozzá)

Egy elem volt, ami nekem elcsépelt volt és nem éreztem úgy, hogy ehhez a könyvhöz megfelelő lenne. A terhes rész nekem ez túl szappanoperás volt, és ennél jobbnak gondolom ezt a könyvet. Kellett egy ilyen csavar bele, de ez a megoldás nem tetszett.

És köszönöm, hogy nincs tele szitokszavakkal és olyan dolgokkal, amiket nem engednék nyomtatásban megjelenni, mert szépirodalom! Ez manapság nagyon ritka.

És akkor az írónőről pár szó. Habár nagyon keveset lehet róla tudni, és ez nekem még szimpatikus is. Az igazi neve Balatoni Ilona. Eddig két könyve jelent meg az Enigma és az Ezüsthíd, ami az Enigma folytatása. Az interjúkból kiderül, hogy nem főállású író, de ez semmit nem vesz el, sőt nálam felértékelődik, hogy munka mellett hozott létre egy ilyen világot. Most azt olvastam, hogy dolgozik egy új könyvön, ami nem ennek a sorozatnak a része. Nagyon várom, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit tud alkotni, ami nem ennek a világnak a része. És még nagyon sok könyvet szeretnék tőle olvasni, szóval tessék gyorsan karácsonyra meglepni a női ismerősöket / barátnőket a könyvvel 🙂

Igen, ezt nagyon abbahagytam. Most így megnézve a dátumot, gyakorlatilag akkor léptettek elő és indult el egy lavina az életemben… Ami nem ok, de legalább magamnak meg tudom magyarázni, hogy miért is zárult le az életem eme része. És nem biztos, hogy ez nem fog bekövetkezni ismét, de nagyon fogok igyekezni 🙂

Pedig közben rengeteget olvastam. És hála egy nagyon hasznos honlapnak ezeket még össze is tudtam gyűjteni. Habár nem mindig vagyok büszke az olvasásaimra 🙂 Ennek nagyon egyszerű oka van. Volt egy depressziós időszakom (nem, nem átlagos hiszti, komolyabb volt) és a pszichomókus szerint el akartam menekülni a valóságtól 🙂 Nah, de hogy ez még most is tartson mikor itthon vagyok az én kis hat hónaposommal… 🙂

A lényeg, hogy imádok írni. Szerintem anno ez vonzott az újságíráshoz is, csak nálunk (Mo-n) ez nem olyan szakma, amilyennek lennie kellene. Sajnos csak a bulvár helytálló. Szóval lett egy másik szakmám, amit imádok, szeretek, de nagyon hiányzik az írás. (Fura  apárommal is így ismerkedtem meg, hoy olvastam a blogját és beszóltam neki 🙂 habár már akkor is tdutam, hogy csak cukkolni akarom és felhívni magamra a figyelmét :))

Szóval azt hiszem itt az idő, hogy ismét belevessem magam ebbe a blogba. Így kiélhetem  agrafomán énem és élhetek amásik hobbimnak is, ami az olvasás. Szóval remélem jó lesz, és ha már csak egy-két embernek tudok ajénlani könyvet a barátnőimen kívül, akkor már megéri 🙂

Mire nem képes egy nő a Párjáért. Ez úgy indult, hogy ez a film a Párom kedvence, de nem nézhettem meg, amíg el nem olvastam. Nem egyszerű könyv.

A könyv valós alapokra épül, az író korábbi tapasztalatait gyúrja egybe. Egy elmegyógyintézet minden napjait mutatja be, ahová egy nap érkezik egy nagyon is normális, életerős, sőt élettől duzzadó, de a börtön elől menekülő ravasz ember (McMurphy – Jack Nicholson), aki felforgatja azt a világot, ami eddig a megszokásokra épült és igencsak diktatórikus. McMurphy megérkezése után hozzálát az erőviszonyok felméréséhez, és rájön, hogy ez egy lehetőségekben gazda közeg, ahol igazán kitejesedhet. Azonban ezen nézetét a „Főnéni”, az osztály felelőse, valamint annak csicskái a „Feketék” nem nézik olyan jó szemmel, és mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák a törekvéseinek beteljesítését.

McMurphy minden és mindenki ellen lázad, nem engedi, hogy a megszokások vagy az elvárt normák irányítsák életét és erre másokat is bíztat, kiránt a „ködből”. A Hevenyek és az Idültek elkezdenek élni, a könyv elmesélője a félvér indián pedig ismét elkezd beszélni több éves hallgatás után.

Ezek után indul a harc a diktatórikus Főnéni és az új „beteg” között. Az erőviszonyok nem egyelőek és az eszközök cseppet sem tisztességesek.
A saját korában ez a könyv igazán polgárpukkasztó olvasmány volt, de tegyük hozzá, hogy ma sem sokkal másabb. Én, azt hiszen kicsit konzervatív vagyok ehhez a könyvhöz és rosszul álltam Neki. Mivel tudtam, hogy ki játssza a főhőst a filmben, így fel sem merült bennem, hogy ez egy nagyon komoly, odafigyelést érdemlő könyv. Nem voltam felkészülve, hogy lesznek olyan részek, amik annyira agresszívak, vérforralóak, hogy szívem szerint megrugdosnám a szereplőket. Ha valaki megfelelő komolysággal és nyitottsággal olvassa a könyvet, biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló élményhez juthat.

Apró érdekesség: Az írót beperelte az egyik nővér, akivel korábban együtt dolgozott, miszerint róla mintázta az egyik nővért, és nagyobb összeget várt el kárpótlásul. Az író ezt egy huszárvágással megoldotta, a következő kiadásban megváltoztatta a szereplő külső jegyeit, így két fajta leírás van forgalomban 🙂

Minap mesélte az egyik ismerősöm, hogy látott egy nagyon jó német filmet, ami egy nőről szólt, aki beleszeret egy afrikai pasiba és ezért feladja az addigi életét. Akkor jutott eszembe, hogy ezt én láttam már, sőt olvastam is évekkel ezelőtt, és nagyon megragadott. Mivel önéletrajzi ihletésű a könyv és tudni, hogy minden leírt szó igaz, így még nagyobb hatással van az olvasóra. Nah, nem azt mondom, hogy alapmű, de megéri elolvasni.

Ez egy igaz történet Corinneról, egy jómódú 26 éves svájci üzletasszonyról, aki vőlegényével épp hazafelé tart Kenyából, mikor megpillantja Lemaliant, a masz áj vadász, aki lenyűgözi és beleszeret. Igen, igen, így indul minden romantikus nyálas könyv, de olvasd tovább. Itt kellene úgy folytatódnia, hogy egymásba szeretnek és örökké boldogan élnek mindenféle súrlódás nélkül, de nem így lesz.

Corinne tudja, hogy a józanésznek teljesen ellentmond, hogy mindent felad egy alig ismert férfiért, de megteszi és álom pasija törzséhez költözik, hogy Kenyában új életet kezdjen. Megtudja milyen az élet egy törzsben (nem elhallgatva olyan részleteket sem, hogy mit jelent a szex ezeknek az embereknek). Gyermeket szül, maláriát kap, dolgozni próbál és megküzd férje féltékenységével is. Hogyan harcol gyermeke életérét és nem létező jogaiért.

Végig követhetjük egy belső küzdelem minden percét, hogy meddig tart ki a szerelem és mikor lép helyébe, ha egyáltalán helyébe lép a józanész, mit jelent mindez egy afrikai kultúrában, és mint jelent az európaiban.  

A könyv olvasása után átértékeltem, hogy milyen jó dolgunk is van itt az öreg kontinensen, milyen jó élettel rendelkezünk (nőként együtt ehetek a Párommal…). Megrázó könyv, de ha van türelmünk elolvasni, és nem rakjuk le többször, amiatt mert teljesen kibukunk a főszereplő naivitásán, egy teljesen más életbe nyerünk betekintést hol elitélve, hol teljesen együtt érezve a főszereplővel.

Corinen Hofmann azóta is Svájcba él és igen sikeres.3 könyvet írt ezzel a történetével kapcsolatban. Én bevallom egyiket sem olvastam, mert kicsit lerágott csont érzésem volt a második rész borítóját elolvasva, de ki tudja, lehet újat tudott mutatni ezzel kapcsolatban.

Csak, hogy más véleménye is olvasható legyen J :

http://index.hu/kultur/klassz/ch60426/

Illetve a filmről is egy kicsit (bocsi, hogy németül, de nálunk nem nagyon futott be):

Nemrég ajándékot kellett választanom az anyósomnak. Csak azt tudtam, hogy valami izgalmasat szeretnék, kicsit misztikust. A könyv borítóján az ajánlás sokat lendített a dolgon, miszerint Dan Brown (A Da Vinci kód szerzője) szerint az író „Vitathatatlanul a műfaj mestere”, habár eddig azt hittem, hogy az Ő maga, de itt a beismerés, hogy nem biztos.

Adtam egy esélyt a könyvnek. és milyen jól tettem. Ez a könyv tipikusan olyan napokra való, amikor nem akarsz nagyon mélyenszántót, de azért nem valami romantikus, nyálas könyvre vágysz. (ha valaki sokat ”tömeg közlekedik”, azon ideális J)

 Röviden a történetről: A főhősünk Melone, aki „nyugdíjazott” titkos ügynök, találkozik volt főnökével, akit valamiért üldöznek. Cotton Melone, aki egyébként könyvszakértő és hihetetlenül intelligens, természetesen nem ismeri azt a szót, hogy nem kell segítség. (Megálmodott forgató könyvemben ideális szereplő lenne ehhez Tom Hanks).  Itt elindul a bonyodalom egyik szála. Míg a másik szálon megtudjuk, hogy a rég eltűntnek vélt Templomosok rendje ma is létezik és épp meghalt a legfőbb vezetőjük, a Nagymester, ami hatalmi harcot indít el a gonosz, törtető, gyilkolásra is képes, elvakult harci vezető, és a rendhez pusztán 5 éve csatlakozott, de természetesen az ideálisnál is tökéletesebb 2. ember között. Mind ugyanazt keresik, a nagy titkot, a vallás forrását.

Izgalmasnak nagyon izgalmas a könyv, és nagyon érdekes információk vannak benne a vallástörténetre vonatkozóan, mégsem száraz és unalmas.  Ami Nekem nagyon tetszett, hogy a végén nem úgy kellett letennem a könyvet, hogy nah, megint egy irreális vége van, amitől mesének érezném az elolvasottakat, hanem egy teljesen elfogadható, akár még elgondolkodtathatónak is mondható befejezés.

A könyvben kicsit sok az erőltetett csavar. Néha úgy éreztem, hogy az író feleslegesen próbál meggyőzni arról, hogy valaki átáll a rossz oldalra, hiszen már 100 oldallal korábban is tudtam, hogy nagyobb játékos az a szereplő, mintsem csapatot váltson.  De ez semmit nem ront a könyv értékén, és azon, hogy javaslom, ha egy kis könnyed mégis gondolkodtató olvasmányra.

Az íróról egyébként nem lehet sokat tudni, azt leszámítva, hogy imád a tengerparton napozni és golf leckéket venni J Magyarországon jelenleg kevésbé ismert, bár az Ulpius-ház kampányait elnézve ez nem marad így sokáig, remélem J Összesen eddig kb 12 könyve jelent meg (magyarul 7), ebből 7-nek Cottone Melone a főszereplője. És nagyon remélem, hogy az egyikben kiderül végre, hogy miért hívják így…

Jah, és kérlek, ne tedd le az első 10 oldal után, amit ne metrón olvass, mert túl részletesen ír a kínzásokról, amitől az érzékenyebb gyomrúak (lásd Én) elfehéredhetnek, és pánikot kelthetnek az utasok körében, hogy „Jajj, rosszul lesz…” 🙂

1920-as évek Amerikájában játszódik a történet, ahol megjelenik egy olyan vírus, ami csak a nemzőképes férfiakat „írtja”. Mi történik ekkor a társadalomban? A nők átveszik a férfiak helyét, ami még nem probléma, de az emberiség életben tartásához nem vagyunk elegek.

És mi lesz azzal a csekély számú férfival, akit mégis sikerül megmenteni. Hogyan válnak korábbi apából csupán nemzővé, hogyan is válnak Ők a kiszolgáltatottság példájává? És vajon akad valaki, aki nem ért egyet ezzel a társadalmi felállással, vagy kiáll azért a néhány férfiért, akik megmaradnak?

Szerintem már írtam, de megerősítésként: nem vagyok egy feminista alkat, hiszek a klasszikus férfi-női szerepekben. Viszont Merle világában voltak pillanatok, amikor elfelejtettem, hogyan is gondolkodom ezekről a dolgokról. És ez Merle óriási tehetségének kulcsa: mindig elvarázsol és megszűnik a saját életedbe felállított jó vagy rossz, megmutatja úgy a világot, vagy úgy a fikciókat, hogy nem az érzed, mennyire elveid ellen van, hanem a létfenntartás, vagy  a logika ugrik a helyébe, esetleg csak a nyers uralkodási vágy. És ritka az a pillanat, amikor kizökkensz ebből, és kontrolálod a gondolataidat. Ijesztő, furcsa, de nagyszerű érzés. Nemrég egy előadáson hallottam, hogy az elveink nem mások, mint a magunk által állított gátak, de ezeket Merle, ha csak rövid időre, ha csak gondolatban, de elmossa.

Merle a Sorbonen végzett filozófia szakon, és kortársai majd későbbi kritikusai szerint is egy meglepően intelligens, a világra nyitott ember volt. Franciaként szimpatizált a kommunizmussal, nem félt társadalmi kritikákat megfogalmazni. A könyveiben figyelt a szereplők megformálására, de a mögöttes tartalom soha nem sérült műveiben. Sokat mond, hogy az összes művét lefordították magyarra és mind nagyon népszerű volt a világ összes részén.

Annyit nagyon fontos Merle regényeiről tudni, hogy nem a „könnyen olvasható és holnapra elfelejtem” művek. Ő csak olyanokat írt, amiken gondolkodni kell, amik elindítanak az emberben valamit, és akarva akaratlan kicsit meg is változtatják.

Igen, persze hogy én is az egyik kedvenc sorozatom (Doktor  House) főszereplője miatt olvastam el. A párommal nagyon szeretjük Hugh Laurie-t, de nem csak a flegma orvos alakítása miatt, hanem a korábbi munkáiért, amikor még Angliában humoristaként készített műsorokat  Stephen Fry-jal, (amit manapság a Comedy Centralon lehet nyomon követni – Egy kis Fry és Laurie – eredeti nyelven feliratozva megy J). És ez is csak megerősíti, hogy milyen sokféle út várhat egy igazán tehetséges, eredeti végzettségét tekintve antropológus-archeológusra.

Bevallom őszintén, kétszer indultam Neki a könyvnek, mert az első néhány oldal után letettem, egyszerűen nem tetszett. De aztán úgy döntöttem kap még egy esélyt, hiszen mégis csak egy olyan emberről van szó, aki több Golden Globe díjat is nyert és ez a könyve sokáig vezette a New York Times Beststeller listáját. És igeeenJ

Nagyon izgalmas, érdekfeszítő, igazán szarkasztikus, a Doktor House-ból már jól megszokott hol ironikus, hol fekete humorral övezett könyv. Egy szóval egy olyan krimi, amit végig izgulsz és közben a könnyeid hullnak a nevetéstől.  Jelzem én buszon olvastam és nagyon kontrolálni kellett magam.

A főszereplő egy kicsit sablonos. Igazán nagyon jó pasi, aki épp önsajnálatba szenved, és ő nem akarja megmenteni a világot, de hát egy nő miatt muszáj elindulnia és a világ hősévé válnia, persze csak, ha sikerül a küldetés. És jön az a pont, ahol már nem tudod, hogy ki a jó és ki a rossz a könyvben, és igazán járnia kell az agyadnak, hogy nyomonkövesd, kit ki ver át.

De, ami Nekem a legjobban tetszett: Európában játszódik, sőt egy része Kelet-Európában. Olyan jó volt egy olyan könyvet olvasni, ami végre nem az óceán másik felén játszódik, általam még nem látott (és lehet, hogy ez így is marad) helyeken, hanem itt, valóságos és kézzel fogható helyszíneken.

Szóval igazából egy könnyed könyv, csak figyelned kell a történésekre, de igazán alkalmas, ha még így a nyár végén (mert az időjárást tekintve igen is nyár van) ki akarsz ülni az erkélyre és el akarsz merülni egy izgalmas világba.

Jah, és, hogy ne csak korábbi munkáit és végzettségét osszam meg Veletek, még egy kis adalék Laurie-ról, lássátok, nem véletlen, hogy a filmjeiben is előszerettel zongorázik J:

http://www.youtube.com/watch?v=lFka_DOF518

Hanne Ørstavik ’97-ben írta meg ezt a könyvét (eredeti címe: Kjærlighet). Összesen eddig 11 könyve jelent meg, de csak ezt az egyet fordították magyarra, illetve, ha jól tudom, akkor még két novelláját.

Úgy kaptam ezt a könyvet, hogy a kolléganőm ki akart mozgatni egy kicsit a romantikus, álmodozó világomból, hogy „Ez a valóság, olvasd”. Hallgattam rá és elolvastam. Őszinte leszek engem nem igazán ragadott meg. Ennek legfőbb oka, hogy a főszereplő iránt nem tudok egy csepp szimpátiát sem érezni, pedig mindent beleadtam, de tényleg.

A könyv egy éjszaka történéseit dolgozza fel. A két főszereplő egy extrovertált, kapcsolatfüggő,minden áron  kapcsolatot vadászó anya Vibeke és introvertált fia, Jon.

Első nehézség, hogy nagyon rosszul szerkesztett. Nem tudod, hogy mikor vált képet a mű, hogy mikor épp kinek az éjszakáját követhetjük, de ez kis figyelemmel még áthidalható.

A másik kolléganőm azt mondta, hogy mivel Ő egyedül álló anya gyermeke, így Ő még nem áll készen erre  a könyvre. Megnyugtattam, hogy készen áll, hiszen csak még inkább tudatosulna benne, amit már így is tud, hogy milyen szuper édesanyja volt. A főszereplő, sajnálom, nekem határozottan ellenszenves , hiszen gyermeke amiatt nem megy haza, és fagy majdnem halálra, vagy kerül idegenek házába, mert azt hiszi anyja a szülinapját készíti elő, holott csak pasit vadászik….

Szóval már csak szociológia tanulmánynak is nagyon érdekes lehet.

 Úgy kaptam a könyvet a kezembe, hogy valami könnyedet, de izgalmasat kértem a Párom Anyukájától, és azt mondta, hogy nem könnyed, nem feltétlenül vidám, de elgondolkodtató, tehát tessék elolvasni. Két éjszakát nem aludtam a könyv miatt, és hosszú időre belém ívódott, hogy mit is jelent az „Önazonossági válság”.

Erich Segalról bevallom őszintén nem sokat tudtam, pedig olvastam korábban a Love story-t, de nem kapcsoltam össze, hogy ugyanaz az író, és a könyv alapján nem jöttem volna rá, ez is mutatja, hogy az idén év elején Parkinson korban elhunyt író nem egysíkú műveket alkotott.

A könyv három szereplő élete körül forog. Daniel a silczi rabbi egyetlen fia, akinek azt a sorsot szánják, hogy kövesse apját a közösségük vezetőjeként. Deborah Daniel nővére, aki már kiskorától tiltakozik a szokásosnak vélt női szerepek ellen, jobban érdekli a vallás mélyebb ismerete, mintsem az, hogy a közösség mennyit engedélyez egy nőnek, akinek mindenki szerint a legfőbb feladata, hogy megtanuljon feleség lenni. És Timothy, aki ír katolikus, aki akkoriban igen csak hátrányos helyzetből indul a világban. Apja elhagyta anyját, majd az terhes lett, de az apa kilétére a könyv végéig nem derül fény. Anyja a megaláztatásba, hogy nincs apja a fiának, beleőrül és ideggyógyintézetbe zárják. Így kerül Tim a nagynénjéhez és annak igen szigorú rendőr férjéhez, akik soha nem szerették a fiút. Ő ez ellen úgy védekezik, mint napjainkban igen sok kamasz, hogy elkezd rombolni, és egy nap betöri a silczi rabbi ablakát. Itt fonódik össze a három fiatal élete. Tim beleszeret Deborahba, ami természetesen két ennyire ellenétes vallás képviselői között nem lehetséges. És ez az ellentét vonul végig a könyvön, hiszen Tim pap szeretne lenni (és ebben mindenki támogatja, hiszen tehetséges és elhivatott), míg Deborah álma, hogy rabbi legyen, Daniel pedig bármit megtenne, hogy ne kelljen követnie az apját.

Valóban nagyon fontos a könyv egészében a szerelmi szál, ami a lehető legtisztább, legromantikusabb és mégis racionális, de én mégsem ezt éreztem a leginkább magával ragadónak.  Engem, ami a leginkább megfogott az az, hogyan képesek az egymás iránt érzett szeretett miatt, vagy amiatt, hogy nem biztosabb önmagukban,  felülkerekedni a beléjük nevelt elveken, miként képesek a vallásukat kívülről tekinteni, meglátni annak hibáit és mégis megmaradni vallásosnak. Erich Segal maga is egy rabbi fia, így valószínűleg önéletrajzi elemek is fonódtak a műbe.

És félreértés ne essék, nem térítő könyvet próbálok ajánlani, filozofikus értelemben is egy nagyon érdekes írás. Épp ezért nem feltétlenül vízparton ajánlom, viszont, ha az ember épp magát keresi, akkor egy nagyon izgalmas utazáson vehet részt.

 Nagyon szeretem Hailey műveit. Szerintem egy nagyszerű író, aki ugyan összesen “csak” 12 regényt írt- és ebből mindössze csak 9-et fordítottak magyarra- , ami mai szemmel nézve nagyon kevésnek tűnhet, de azokat nagyszerűen írta meg, mindig belemerülve egy egy iparág legapróbb részleteibe is. Ilyen az Autóváros is (eredeti címe Wheels). Hol máshol is játszódhatna, mint Detroitban, az autógyártás fővárosában. Ebben a könyvben minden benne van, ami egy igazán jó regényhez csak kell: gazdagok és szegények, bukás és siker, szerelem és gyűlölet, hűség és megcsalás. Ha nem lenne már egy Fordunk , akkor a könyv után biztos ragaszkodtam volna hozzá, hogy autóvásárláskor csak azt vegyünk 🙂

Mindig vonzódtam a termelői szektorhoz, de ez után a könyv után egyenesen azt érzetem, hogy muszáj gyártási területen dolgoznom – persze nem tettem, de álmodozni jó volt róla-. Az, ahogyan leírja az akkori ipari helyzetet, miként lehetett a hátrányos helyzetűeket vagy a büntetett előéletűeket foglalkoztatni, kik voltak, azok, akik törődtek ezzel. Az amilyen őszintén ír a fajgyűlöletről, semmit sem takargatva, nyíltan vállalva az akkoriban elkövetett hibákat, az egyszerűen zseniális.

Nagy tisztelettel beszél végig az autóiparról az író, holott ez nem igazán jellemző a műveire, inkább a hibákra szokta felhívni a figyelmet. Ebben a könyvében jóval megengedőbb és elnézőbb, mint korábbi regényeiben. Szinte már elhittem, hogy tényleg ennyire elkötelezett és szakmailag kiemelkedő emberek dolgoztak és dolgoznak ma is ezen a területen, mint a regényben, de ez azért naivság.

És akkor ne feledjük a szerelmi szálakat sem. Megjelenik az érzelgős fiatal lány, aki egy szuper pasiba szeret bele- aki mellesleg művész is, és a lány apja nem kedveli -, de sikerül megszereznie magának, és valódi szerelem alakul ki köztük. De emellett megjelennek a régi házasok is, ahol a feleség bolti lopásokkal próbálja felhívni magára elhidegül férje figyelmét.

Egy valami azért mégiscsak csalódás ebben a könyvben, bár az író gyakran alkalmazza ezt a fordulatot. Mindenki, aki bonyodalmat jelent, azt az utolsó 50 oldalon megöli. Ezzel eléri, hogy azokra is kellemesen és megbocsátóan nézzünk, akiket egyáltalán nem kedveltünk a regény során.

Tudom, hogy nem éppen modern regényről van szó, és nem is klasszikus, de mindenféleképpen izgalmas és érdekes lehet bármely korosztálynak.

Persze ez is, mint oly sok “nem mai regény” már nem kapható, leginkább csak antikváriumokban, vagy jó ismerősöktől megszerezhető.